Két csapás az illiberális demokrácia ellen
2015. december 26. írta: lumens

Két csapás az illiberális demokrácia ellen

Andrés Velasco közgazdász, volt chilei elnökjelölt és pénzügyminiszter a Project Syndicate-en megjelent véleménycikkében ír a közelmúltbéli dél-amerikai választások politikai jelentőségéről. „Kettővel csökkent a világ legrosszabb kormányának címéért versenyzők száma – bár Robert Mugabe hatalomban maradt Zimbabwéban, csak úgy, mint Orbán Viktor Magyarországon, Lengyelország pedig az illiberalizmus irányába halad, tizenkét év arrogáns autarkiája ért véget Argentínában, egy váratlan vereség pedig a venezuelai chavizmus kudarcát jelentheti, és ez elég ok az örömre” – fogalmaz.

Venezuelában úgy tűnt, minden adott Hugo Chávez személyesen választott utóda, Nicolás Maduro sikeréhez: ellenzéki politikusok bebörtönzése, kormányellenes tüntetők megfélemlítése, és az, amit a Human Rights Watch finoman a „kritikus médiafelületek agresszív csökkentésének” nevezett. Az egykamarás parlamentben mindennek ellenére kétharmados – alkotmányozó – többséget szerzett az ellenzék, ami lehetőséget ad nekik a politikai szempontok alapján kiválasztott bírák és egyéb hivatalnokok eltávolítására, valamint az elnök népszavazás útján történő eltávolítására is.

Két héttel korábban Argentína választói adták a papírformával ellentétben az ellenzéki Mauricio Macrinak a győzelmet – s bár a Kirchner házaspár Velasco véleménye szerint nem mentek el a Venezuelában tapasztalt végletekig, de az ellenzéki újságok zaklatása, bírósági ügyek manipulálása, és a jegybanki függetlenség erodálása tőlük sem állt távol.

Az elnök 2010-es újévi köszöntője közben. Fotó: casarosada.gob.ar

Túl egyszerűnek tartja azokat az értelmezéseket, melyek egyetlen konkrét üggyel magyarázzák a fenti illiberális rendszerek visszaesését-bukását: bár az argentin gazdaság stagnált, a venezuelai pedig zuhanórepülésben volt, a kormányok jelentős összegeket fordítottak a választók jóindulatának megvásárlására – Argentínában a GDP 7%-ára rúg a költségvetési hiány, Venezuelában pedig egyesek szerint ugyanez akár a 24%-ot is elérheti. A gazdasági nehézségek mellett többek közt a közbiztonság kérdése is problémás volt: Venezuelában százezerből átlagosan ötvennégy ember lesz gyilkosság áldozata(!), a droggal kapcsolatos bűnügyek száma pedig Argentínában is növekedni kezdett.

Egy korszak vége Argentínában

Brazília: halál ezer lejáratás által

Konzervatív fordulat Dél-Amerikában?

Fareed Zakaria 1997-es, az illiberális államok felemelkedéséről szóló esszéjében azt írja – a kifejezést olyan országokra használva, ahol a demokratikus keretek között választott vezetők visszafogják a szabadságjogokat –, hogy növekszik a hasonló országok száma, s bár Nyugaton elválaszthatatlan az alkotmányos liberalizmus és a demokrácia, a világ többi részéről ez nem mondható el. Velasco szerint az argentin és venezuelai példák azonban azt mutatják – mindez pedig szerinte rossz hír „az Orbánhoz és Putyinhoz hasonlóaknak” –, hogy az illiberális demokrácia, mint politikai rendszer óhatatlanul törékeny.

A totális autokráciákkal ellentétben nem tudják érdemlegesen elnyomni az értelmiséget, a liberális pártokat és a civil élet résztvevőit – helyzetüket pedig a modern technológia sem könnyíti, mely minden korábbinál egyszerűbbé teszi a kommunikációt és a szerveződést. Argentínában szomszédsági szerveződések győzték le a peronista politikai gépezetet, Venezuelában egyetemi hallgatók és civil szervezetek dolgoztak ki a választási visszaélések észlelésére vonatkozó rendszereket.

Latin-Amerika-szerte próbálkoznak az illiberális demokráciák létrehozásával, Velasco szerint azonban nem sok sikerrel: Ecuadorban aktívan tüntetnek az elnök határozatlan időre szóló újraválasztásának terve ellen, a nicaraguai elnök pedig titokzatos üzleti kapcsolatai miatt érezheti magát veszélyben – a bolíviai elnök pedig igyekszik csapatot váltani: Macri beiktatásának előestéjén közösen játszottak barátságos futballmeccset.

Egy normális országban akartak élni – így foglalja össze az argentin és venezuelai fordulat okait a chilei pénzügyminiszter. Egy olyan országban, ahol a kormányzati intézmények csendben végzik a munkájukat, az elnökök nem fenyegetik a lakosságot, és nem kényszerítik a tévécsatornákat három órás beszédeik leadására – ahol az emberek nyugodtan sétálhatnak az utcákon, a gazdaság pedig nincs folyamatosan az összeomlás szélén.

Kelemen Luci

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr848199858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2015.12.26. 20:32:04

Luszikém!

"Két csapás az illiberális demokrácia ellen"

Lécci!

Ezt a címet fjordítsd mán le magyarra!

exlex 2015.12.26. 20:48:51

Megbasztam a lumenszes illiberális kurva anyádat.

Netuddki. 2015.12.26. 20:54:13

A probléma az, hogy a saját rendszerét az orbán definiálta iliberális demokráciaként. Ami egyszerűen hazugság. Bűnözők ülnek a parlamentben, bűnöző fejjel gondolkodnak, börtönben lenne a helyük. Az meg végképp nem számít minek nevezik magukat, az én szemeben tolvaj bűnözők...

2015.12.26. 22:03:55

@exlex: Hülye vagy? Akkor szaporodik!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.26. 22:07:34

@exlex: Az még mindig jobb mint ahogy te fogantál, hogy apád lerejszolta a gumicsizmáját aztán picsán rúgta anyádat.

Arthur55 2015.12.26. 22:22:49

@ulpius66: Kérdezd meg angolul Vida Ildikót

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.26. 23:18:05

Az "illiberális demokrácia" mióta szinonimája a diktatúrának? Tán csak nem azóta, amióta liberálisék úgy gondolják, hogy egyedül jogosultak diktatúrának minősíteni egy kormányt?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.26. 23:35:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nézz már utána!

hu.wikipedia.org/wiki/Illiber%C3%A1lis_demokr%C3%A1cia

"Az illiberális demokrácia (konzervatív demokrácia vagy irányított demokrácia, egyes értelmezésekben pszeudodemokrácia, részleges demokrácia, alacsony intenzitású demokrácia, üres demokrácia vagy hibrid rezsim) olyan kormányzati rendszer, melyben a választások ellenére a polgárok nem ismerhetik meg a kormányzati tevékenység jó részét a polgári szabadságjogok nagyfokú korlátozása miatt."

Behajtó70 2015.12.26. 23:51:01

Ahogy a liberális pc pöcegödör majd-mi-megmondjuk-hogy-ti-mit-gondoltok "demokráciák" kezelik a bevándorlást, és amilyen arrogáns, kirekesztő, aki-nincs-velünk-az-ellenünk stílusban nyomják, pl Európában hamar elküldik a szavazók ezeket a picsába! És te, meg hozzád hasonló majmok mehettek a faszba délamerikába a dzsungelbe ugrálni!

citrix 2015.12.27. 01:43:17

"És te, meg hozzád hasonló majmok mehettek a faszba délamerikába a dzsungelbe ugrálni!"
Pontosan jellemzed röviden összefoglalva a fidesz demokráciáról alkotott elképzelését és a Párt szavazóbázisának szellemi képességét.

Francois77 2015.12.27. 06:26:38

@citrix: ez nem a demokráciáról, hanem a hülyékről szóló kijelentés.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.27. 06:45:49

@Behajtó70: Ahogy a fideszes pöcegödör majd-mi-megmondjuk-hogy-ti-mit-gondoltok "demokráciák" kezelik a bevándorlást, és amilyen arrogáns, kirekesztő, aki-nincs-velünk-az-ellenünk stílusban nyomják, pl Európában hamar elküldik a szavazók ezeket a picsába!

Punxsutawney Mormota 2015.12.27. 08:33:34

@Behajtó70:
Nyelvtan: elégtelen
Földrajz: elégtelen.

Remélem a behajtáshoz jobban értesz, az illiberális demokráciában verőemberekre mindig szükség van.

midnight coder 2015.12.27. 09:17:30

A saját polgáraik szempontjából legrosszabb kormány a németeké, a skandináv államoké és az Észak-Koreaiaké. Az egész emberiségre nézve leginkább káros pedig az amerikai egyesült államok kormánya.

Persze most az összes libsi felhörren majd, hogy mennyivel jobb a németeknél vagy a svédeknél élni. De beszéljük ezt meg majd 20 év múlva...
A ma elkövetett balfaszságok holnap hozzák meg majd a gyümölcseiket.
Akkorra persze Merkel asszony rég a szocotthonban lesz, de talán azt még megéri hogy rágyújtják az iszlamisták.

Balt 2015.12.27. 09:35:22

Az IMF és a Világbank helyi képviselője szerint. Köszönjük, további sok sikert szerte a világban - csak itt ne!

Balt 2015.12.27. 09:37:54

"Egy normális országban akartak élni – így foglalja össze az argentin és venezuelai fordulat okait a chilei pénzügyminiszter. Egy olyan országban, ahol a kormányzati intézmények csendben végzik a munkájukat, az elnökök nem fenyegetik a lakosságot, és nem kényszerítik a tévécsatornákat három órás beszédeik leadására – ahol az emberek nyugodtan sétálhatnak az utcákon, a gazdaság pedig nincs folyamatosan az összeomlás szélén."

Amúgy jól beszél a bácsi. Pont ezért nem jöttök vissza. :)

Balt 2015.12.27. 09:41:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: :) "Elvtársak, rossz irányba rohamoztok!" (sgt. Pepper)
Csaxólok, Fidesz 51% :))

Barnalány 2015.12.27. 10:26:10

@Balt: Kádárnak sokáig 99%-a volt, ez csak a választási rendszer és a politikai kommunikációs csatornák monopolizáltságától függ.
Egy ideig - ui. egyszer csak bekopogtat a valóság éz azt mondja ezeknek a dijtatúráknak, hogy nem voltál alkalmas arra, hogy elegendő erőforrást termelj!
És akkor az aktuális kisistennek kicsengettek

chrisred 2015.12.27. 10:27:36

@midnight coder: Akkor fogalmazz úgy, hogy a 20 év múlva élő polgárok szempontjából a legrosszabb kormány. Ez se biztos, hogy igaz, de nem annyira nevetséges, és bárki olyan jövőképet láthat a lázálmaiban, amilyent akar.

Preszkirptivizmus 2015.12.27. 10:32:09

Chavezt nem lehet egy lapra venni Mugabeval meg Orbannal.

Chavez :(

chrisred 2015.12.27. 10:32:54

@Balt: Fábry írta meg anno a kommunizmus hét csodáját. Az illiberalizmus egyik csodája tutira az lesz, hogy egyre kevesebben szavaznak Magyarországon a Fideszre, mégis egyre nagyobb százalékot érnek el a választásokon.

Balt 2015.12.27. 10:33:57

@Barnalány: Valóban: biztos egyszer vége lesz, bár én nem annyira várnám a helyedben, mert váltópártnak ma legfeljebb a Jobbik látszik.

Balt 2015.12.27. 10:47:24

@chrisred: Ja. Hornék 31,27% százalékkal 54,15% mandátumarányt értek el az utódpárttal '94-ben. A Fidesz most 51%-on áll a választani képes aktív szavazók körében, tavaly meg az egyénik 94%-át vitték. De lehet reménykedni a ballib visszatérésben továbbra is. :))

midnight coder 2015.12.27. 11:26:31

@chrisred: Na ja. Ha valaki tegnap meghalt, annak Merkel sokat már valóban nem árthat. Ha ma él, akkor csak a bevándorlók okozta kisebb kényelmetlenséget érzi meg. Ha tovább él, ezek a kényelmetlenségek fokozódni fognak: egyre rosszabb közbiztonság, egyre több konfliktus a németek és a bevándorlók között, egyre rosszabb életszínvonal, egyre több terrortámadás. Persze lehet hogy a németek időben kapcsolnak, és már jövőre elküldik Merkelt az összes bevándorlóval együtt melegebb éghajlatra, de ennek nincs sok esélye. A német egy pontig igen jámbor fajta.

midnight coder 2015.12.27. 11:36:38

@Barnalány: A gond az, hogy 20 éve többé-kevésbé szabad a média, vagy 10 éve pedig teljesen az. Mindkét oldalnak megvan a saját médiája (hírtv vs atv) a közszolgálatiak persze az aktuális kormány seggében vannak mint fennállásuk óta folyamatosan, kivéve az Antall kormány második felét, a net pedig szabad, sőt ott kimondottan az ellenzék az erősebb, lásd Pl. Index.hu

A gond inkább az az ellenzék szemszögéből, hogy egyrészt baloldali kormányzással ma már nem lehet megváltani a világot, még akkor sem ha egy rakás olaj tetején ülsz, ha viszont nincs ilyened akkor meg pláne.
Pont azért, mert a baloldali gazdaságpolitika nem kicsit kontraproduktív, amit aztán hosszú távon mindenki megszív. Persze az is igaz, hogy nálunk a baloldali ellenzék sem igazán baloldali - ha az lenne az sokkal nagyobb csőd lenne mint hugócsávóéknál volt - és emiatt aztán nem is nagyon tud mihez kezdeni magával. Ennek tudható be a balfékek mostani tökölése. A balodali politikus vagy úgy indul hogy tudja hogy hazudni fog - elvégre baloldali politikát itt és most nem fog tudni végrehajtani - vagy ahhoz is hülye, hogy ezt felfogja.

chrisred 2015.12.27. 11:40:58

@Balt: Ez tulajdonképpen köszönőviszonyban sincs azzal, amit írtam. Legalábbis erős politikai tájékozatlanságról tanúskodik, ha szerinted Hornék a narancsos utódpárt színeiben indultak 94-ben. Arra céloztam, hogy 2002-ben a Fidesz-MDF listára 2,306,763 választó szavazott, és ezzel megszerezték a mandátumok 42,5%-át. 2014-ben 2,142,142 magyarországi választópolgár szavazott a Fidesz-KDNP listára, és végül a mandátumok 66,8%-a lett az övék.

jágör68 2015.12.27. 11:45:44

"A nyugati médiának mindössze két eszköze van.
Az egyik a nyilvánvaló hazugság.
Ez az agyonhasznált eszköz már nemigazán működik- kivéve a s*gghülye amerikaiakat.
A másik: egy probléma hosszas megvitatása, anélkül, hogy a kiváltó okokról beszélnének."

Dr. Paul Craig Roberts- Ronald Reagen pénzügyminiszter- helyettese

chrisred 2015.12.27. 11:46:53

@midnight coder: Igen, ez megtörténhet, hiszen az újraegyesítés után is voltak kellemetlen évek, bár ott egy tizenötmilliós országrész beolvasztására került sor, de húsz év után a hatásai jelentősen enyhültek. Nem tudom, mihez képest emelkedik a terrortámadások száma, a szélsőjobbosok gyújtogatásaira gondolsz? Valóban meg kellene fékezni őket, talán Merkel utódjának erre is lesz gondja.

chrisred 2015.12.27. 11:48:26

@jágör68: Mindig szívmelengető, ha egy politikus beszél a hazugságokról. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.27. 12:40:41

@midnight coder:

"A német egy pontig igen jámbor fajta."

Ráadásul meg van félemlítve. Odakinn élőktől olvasom, hogy csak szűk baráti körben merik kimondani az igazi véleményüket a betolakodók betelepítéséről, máshol kínosan kerülik a témát, különben jönnek a retorziók, pl. kirúgás.

Nem igazán különbözik a helyzet az NDK-s időktől, amikor szintén nem volt ajánlatos bírálni az SED politikáját.

jágör68 2015.12.27. 13:04:49

Mindig szívmelengető, ha egy CIA pénzelt blog osztja az észt a demokráciáról

alfacharlybravo 2015.12.27. 13:22:59

@jágör68: Deutsche Tomi kérdését kell kell feltennem, hogy mi az a demokrácia? A liberális diktatúra szinonimája, amikor az utcára sem lehet kimenni rendőri túlkapások miatt? Menyibe kerülhetett ez a kis siker a liberális necon imperialista USA nak?

midnight coder 2015.12.27. 13:24:46

@chrisred: 15 millió - bár csóró, de korántsem nincstelen - _német_ beolvaszásáról volt szó. Azonos nyelvvel, azonos kultúrával, vallási és etnikai feszültségek nélkül. Nyilván ugyanaz lesz pár millió németül nem beszélő közel-keleti iszlamista beolvasztása.

És olyan merényletekről beszélek mint a párizsi. Csak nem 10-15, hanem 100-150 ezer terrorista közreműködésével.

Balt 2015.12.27. 13:43:58

@chrisred: Akkor alkalmasint kiszámolhatod külön-külön vagy akár Együtt, hogy az ún. "kormányváltók" mekkora hányadát képviselik a társadalomnak. Alapfokú algebra. Hajrá!

Barnalány 2015.12.27. 14:08:28

@midnight coder: A (jogilag, formálisan) szabad média nem egyenlő az esélyegyenlő médiával. Neked is szabad pl. Ferrarit venned – ám esélyed, az nincs rá, hogy meg is tedd – éspedig éppúgy anyagiak/finanszírozatlanság híján, mint ahogy ma „klasszikus” européer-polgári-piacpárti (és nem „baloldali”!) médiát sem finanszíroz senki Magyarországon, az előfizetői és hirdetői piac pedig túl szűk ehhez, részint az ország méretei, részint a sanyarú gazdasági helyzet miatt. (Hogy mennyire sanyarú a gazdasági helyzet és a kilátások, azt – mielőtt még leírnál válaszként valami Fidesz-propaganda baromságot – maga a Matolcsy vezette MNB írta le egy tanulmányban, Matolcsy szignójával látva, a héten).

A közszolgálati média közel sem volt annyira szolgalelkű és közel sem volt annyira (egyébként szakmai szempontból egyszerűen kritikán aluli!) a kormánypárttól függő, azt minden aggály nélkül kiszolgáló figurákkal feltöltve, mit akár az Antall-érában (pedig hát akkor is…), de még az első Orbán-kormány alatt sem. Hogy csak egy szignifikáns példát hozzak, 2006 őszén a közmédiában fel sem merül a gondolat, hogy úgy tudósítsanak a kormányellenes tüntetésekről, mint tették azt a második és a harmadik Orbán-kormány médialakájai az ellenük szerveződő – olykor több tízezres - tüntetésekkel. De nem volt hírhamisítás sem és nem folyt a valóság tényeire magasról tévő idegenellenes uszítás sem a közmédiában… És nem szakították meg az adásrendet Gyurcsány Ferenc aktuális beszéde miatt sem – ez aztán már végképp a talpnyaló és személyi kultuszt építő senkiháziság csimborasszója…

Az Index inkább nevezhető tulajdonosi körét illetően Fidesz-közelinek, mintsem ellenzékinek. Az ok, amiért még mindig viszonylag legkiegyensúlyozottabb, nem más, mint az, hogy ha besorakozna Fidesz-segget nyalni, akkor az olvasói (mint pl. én) azonnal dobbantanánk onnan. Aki ma az online médiából tájékozódik, nagy valószínűséggel gyűlöli a Fideszt. (Ezt a médiakutatások egyértelműen igazolják.) Így egyszerűen nem lehetne Fidesz-párti online tömegmédiát működtetni – vagy ha meg is csinálnák ezt a fordulatot (mert ugye állami pénzből akár ezt is lehetne), nm lenne komoly olvasottsága. (Ld. 888!)

És ki beszélt itt baloldali kormányzás utáni vágyról, vagy ennek szükségességéről? Az ország érdeke a piacpárti, (nevezzük jobbközépnek), meritokrata kormányzás lenne, szilárd, valóban alkotmányos jogrenddel – nem pedig az, ami ma folyik „jobboldaliság” címkével ellátva. Ez ui. semmiféle klasszikus polgári jobboldaliság-kritériumnak nem felel meg: etatista-etnicista hatalmi struktúra működik, a state capture összes szignifikáns kellékével ellátva és körülbástyázva.

Francois77 2015.12.27. 14:11:09

@chrisred: közben az egyéni körzetek lettek többségben. 106 vs 93. De elárulom. Ha ha a baloldal több szavazatot ért volna el, ők nyernek.

Barnalány 2015.12.27. 14:12:39

@Balt: ma még nem tudhatod, mi lesz fél-, vagy egy év múlva. Sok múlik azon, mikor és hogyan kopogtat be a valóság, és hogy erre miként, mivel reagál majd az eberek egy bizonyos része.
És persze, elvileg ott a leehetőség, hogy a Jobbiké lesz a követező kormány, bár ezt számos objektív tényező valószínűtleníti el. De az nem ok egy káros kormány megtartására, hogy egy ostoba kötheti esetleg egy rövidke időre!:-)

Francois77 2015.12.27. 14:13:48

@Barnalány: ez az első betűtől az utolsóig baromság. Ne egyél többet!

Balt 2015.12.27. 14:24:43

@Barnalány: Egy dolog elég valószínű: a 2010-ben leszerepelt kurzus nem kerül a végrehajtó hatalom közelébe, pláne amíg Gyurcsány vezető szerepre tör azon az oldalon, ez idő szerint nem is sikertelenül. Erre mondják a drukkerdemokráciában, hogy: hajrá! :))

Balt 2015.12.27. 14:25:30

@Balt: nem kerül +többé

Barnalány 2015.12.27. 14:58:09

@Balt: Ez sanszos - és jól is van így!:-)

Ki a fene akarna egy bolond miniszterelnök után egy alkeszt?:-)

Barnalány 2015.12.27. 15:00:09

@Francois77: Akkor legyél kedves az első betűtől az utolsóig tényekkel cáfolni! Tudod, természettudománnyal foglalkozom, és ott (a Fidesz-politikával ellentétben) nem elég beröfögni valamit!:-)

És most megyek és eszem!:-)

Balt 2015.12.27. 15:18:40

@Barnalány: :) Mindig bírtalak, ha volt is vitánk korábban. ;)

Francois77 2015.12.27. 15:29:25

@Barnalány: ok, csak telefonról nem kezdtem neki. viszont nem cáfolom az elsőtől az utolsóig, mert szerintem elég, ha az egyik pontod cáfolom, onnantól az már kétségbe vonja a többit is. tudod, szavahihetőség elve alapján :) szóval:
kezdjük azzal, hogy mindenki a szabad médiáért száll síkra, esélyegyenlőséget ugyanis a polgár szintjén sem tudunk elérni évszázadok óta(lásd pl USA), nem hogy az egyénnél bonyolultabb rendszerekben. az esélyegyenlőség pénzt takar és felületet: ha emlékezetem nem csal, volt egy NEO FM nevű cucc. a baloldal arra sem volt képes, hogy elvegetáltassa, pedig loptak előtte 6-7 évig, és ráadásul egy országos csatornáról volt szó. de várom az ötletedet, hogyan kényszerítsen rá a jobb a balra esélyegyenlő médiát, ha önmaguk mondanak le róla? mellesleg van egy Klubrádiójuk, és állítólag Pesten a ballib oldal többségben van, akkor miért 10 % a napi elérésük?

"Aki ma az online médiából tájékozódik, nagy valószínűséggel gyűlöli a Fideszt." ez nettó faszság. az online médiából ma több millió ember tájékozódik naponta, a baloldalnak meg már régen volt másfél millió szavazója, inkább 1 milla az, tehát a matek nem jön ki sehogyan sem. amit te észreveszel, az az, hogy a törpe kisebbség jóval hangosabb az online felületeken. tavaly is ez volt, aztán mi lett 3x?

"2006 őszén a közmédiában fel sem merül a gondolat, hogy úgy tudósítsanak a kormányellenes tüntetésekről, mint tették azt a második és a harmadik Orbán-kormány médialakájai az ellenük szerveződő – olykor több tízezres - tüntetésekkel. " ezt csak azért, mert kimaradtak a hivatkozások: honnan tudod, hogy nem merült fel? az egy másik kérdés, hogy nem tudták megtenni, mert nehéz magyarázni a "végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet" mondatot. idegenellenes uszítás: jött akkor 300 ezer azonosítatlan ember egy év alatt? nem. meghaltak Párizsban 130-an részben azonosíthatóan azonosítatlan érkezők által? nem. a valóság az, hogy fingja nincs az uniónak, kiket engednek ma be, de arra van már bizonyíték, hogy van köztük terrorista. nem kell uszítani, azt a történések megteszik.

és még egy ínyencség a végére: " előfizetői és hirdetői piac pedig túl szűk ehhez, részint az ország méretei, részint a sanyarú gazdasági helyzet miatt" ha jól emlékszem, 2002-ben MP azt mondta, ha valakinek média kell, vegyen magának. ebből lett a Hír TV, stb. nem a piac tartotta el, hanem a hasonlóan gondolkodó gazdasági tényezők. ez a lehetőség adott a másik oldal számára is, mégsem teszik. pedig meg lehet csinálni, példa van rá...

még valami, amin én a helyedben elgondolkodnék. a helyzet nem (csak) a Fidesz miatt olyan, amilyen. egy Fletó nevű bukott manus azt mondta 1-2 éve, hogy nem szabad egyszerű többséggel nyerni a baloldalnak, mert ha nincs nekik 2/3, nem tudnak változtatni semmin, és csak az lenne a vége, hogy fél-egy év után visszajön a Fidesz erősebben, mint valaha. miért nem inkább azt a kérdést boncolgatod, hogy a baloldal direkt olyan szar, mint amilyennek látjuk, vagy csak ennyire futja nekik?

Francois77 2015.12.27. 15:36:47

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: telefonról nem szoktam hosszú lére ereszteni, de mondd már meg, nálad mi a "hamar elküldik a szavazók ezeket a picsába!" jelentése, mert ha szó szerint veszem, egyelőre se az el-t, se a hamar-t nem látom a felmérésekben :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.27. 20:40:24

@Francois77: ..ásít.. látom nem érted.
Elmagyarázom, de nem ingyen.
Egy ezres lesz.
Ide küldd: 10032000-06056353, adószámod tüntesd fel!

Francois77 2015.12.27. 21:12:26

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: lol sosem értettem, ha valakinek nincs humora, minek próbálkozik.

chrisred 2015.12.28. 06:44:15

@midnight coder: Messze nem azonos kultúra, a kelet-európai "szocialista embertípus" nyugati értékrendbe történő beolvasztása az európai integráció legnagyobb kihívása volt, és ahogy látjuk a magyar és lengyel példán, kudarcot is vallott.

Párizsban, Londonban, a volt gyarmattartó országokban, ahol a politikai vezetés beleártja magát a közel-keleti hatalmi politikába, minden bizonnyal lesznek még merényletek. Talán még a 9/11 meg az orosz gépek gravitáló mozgása sem marad példa nélküli, mert az amcsik és újabban a világszintű szarkavarásba visszatérő oroszok továbbra is mindenbe beleütik az orrukat. De mi közük ehhez a németeknek? Sosem voltak arrafelé érdekeltek. (Na jó, a kackiásra pödört meg a kefebajszú idejében egy kicsit.)
süti beállítások módosítása