Balogh Ákos Gergely tizenhét év polgári undergroundot cserélt a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs igazgatói posztjára. A Mandiner volt főszerkesztőjét, az egykori Vállalatgazdaságtan Tanszék volt demonstrátorát az intézménnyel kapcsolatos korábbi tapasztalatairól, illetve az egyetem belső és külső kommunikációjával kapcsolatban kérdeztük.
Milyen érzés visszakerülni a Corvinusra?
Nagyon jó – a tanévnyitón pont az járt a fejemben, hogy utoljára tizenöt éve, gólyaként vettem részt hasonló eseményen. Érdekes érzés volt. Akkor is szerettem idejárni, ezért nagyon örültem, amikor lehetőség adódott számomra a visszatérésre.
Hogyan írná le az egyetem kommunikációs irodájának tevékenységét? Mivel jár a kommunikációs igazgatói poszt?
Ez egy részben új pozíció – korábban a Külső Kapcsolatok Igazgatóságának része volt az iroda munkája, akkor azonban egyetlen főigazgató irányította ezt a területet a nemzetközi és a külső vállalati kapcsolatok menedzselése mellett. Jelen formájában a Kommunikációs Iroda feladata egyrészt a belső kommunikációs folyamatok újragondolása és fejlesztése, valamint a kifelé történő kommunikáció strukturálása és jelentős aktivizálása. Ebbe például az egyetemi arculat újragondolása is beletartozik.
Hogyan kapta meg a pozíciót? Milyen elvárásokat támasztanak Önnel szemben?
Rektori felkérésére vállaltam el a megbízatást. Alapvetően azt kell biztosítanom, hogy az egyetemen zajló kutatásokból, hallgatói és oktatói teljesítményekből jóval több látsszon a külvilág, illetve a hozzánk érkező vendégelőadók számára.
Tehát fix célértékekről nem beszélhetünk.
Meghatározott számok még nincsenek, egyelőre még nekem is rengeteg csatornát és mérőszámot kell megismernem az e-mailes kommunikációtól kezdve az egyetemi hirdetőtáblákon át a weboldal egyes részeinek látogatottsági adataiig. Utóbbival kapcsolatban egyébként teljes joggal mondja minden egyetemi érintett, hogy jelenlegi formájában sajnos nem sok mindenre használható.
2003-ban lett az akkori Vállalatgazdaságtan Tanszék demonstrátora. Milyen emlékei vannak erről az időszakról?
Nagyon szerettem csinálni. Érdekes módon kerültem oda – pont a tanszéki honlap potenciális fejleszthetőségével kapcsolatban kerestem meg őket. „Nagyon jó ötletek, mi lenne, ha meg is valósítaná őket?” – mondták. Később aztán tanítani is kezdtem, és egyetemista éveim során előbb tanár mellett, később saját szemináriumi csoport vezetésével segítettem a tanszék munkáját. Mióta lediplomáztam, versenykonzulensként tudnak hozzám fordulni a hallgatók médiás témákban, illetve szakdolgozati bíráló is voltam.
Úgy érzi, hasznos tudást kapott akkoriban?
Igen, sok hasznos tudást kaptam, de rendkívül nagy volt a szórás az egyes tárgyak, illetve egyes oktatási egységek színvonala között – akadt köztük nemzetközileg is versenyképes és sokkal kevésbé jó is.
Hogy látja, mi a helyzet ma e tekintetben?
Még ismerkedem a körülményekkel, de tartok tőle, hogy ezek a nagy szintkülönbségek továbbra is adottak, tehát az egyes szervezeti egységek akár egészen eltérő színvonalú oktatást is nyújthatnak a hallgatók számára.
Dr. Lánczi András a Közgazdásznak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „minél nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a tehetséggondozásra”, külön kiemelve a TDK- és OTDK-eredményeket. Mit gondol az egyetemen elérhető önképzési lehetőségekről? Megfelelően kommunikálják ezeket a hallgatók irányába?
Szerintem passzív módon nem jut el hozzájuk, de ha valaki keresi ezeket a lehetőségeket, meg fogja találni őket. A TDK-OTDK-s, illetve demonstrátori világon kívül meg kell említeni még a szakkollégiumokat. Az országban az elsők közt jöttek létre az itteniek a Közgázon, és ma, a húsz-harminc évvel ezelőttinél jóval nagyobb létszámú felsőoktatási szférában az egyetemi tehetséggondozás, az elitképzés egyik, ha nem a legfontosabb terepének számítanak. Az biztos, hogy ebben az egyetemnek nagyobb segítséget kell tudnia nyújtani ezeknek az intézményeknek – ezért is kerestem meg a különböző szakkollégiumok vezetőit, miután az egyetemre kerültem, hogy meghallgassam, mire van szükségük.
Felteszem, ezen a ponton ez még nem járt konkrétumokkal…
Jelenleg az a célom, hogy az összes érintett álláspontját és terveit megismerjem. Az biztos, hogy például az egyetemi és szakkollégiumi rendezvényeknek a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet szánok az egyetemi kommunikációban. Nemrég Alvin E. Roth Nobel-díjas közgazdász kapta meg a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díját, és ezt speciel a hazai fősodorbeli sajtó is egészen felkapta – sok ilyen eseményünk van.
Kicsit hazabeszélve: mit gondol, a kommunikációs képzés elméleti jellegét tekintve, valamint az egyéb lehetőségek színvonalát vizsgálva mennyire tud felkészülni egy corvinusos hallgató az újságírói munkára? Dolgozott esetleg az elmúlt években olyanokkal, akik a Corvinusra jártak? Mik voltak a tapasztalatai?
Persze… sok gyakornokkal dolgoztunk a Mandinernél, és úgy gondolom, felelősségteljes munkát lehetett rájuk bízni. Elsősorban a szakkollégiumi világból válogattunk – bár az egyetem újságíróképzéséről is volt lelkes, tehetséges kollégánk, ezt a részt annyira nem ismerem. Mindenesetre úgy gondolom, jobb az, ha valaki ért mondjuk a gazdaság valamelyik szakterületéhez, és emellé tanulja meg a média működésének alapjait. Még egyetemista voltam, amikor a Világgazdaság újságíró stúdiót hirdetett Lambert Gábor vezetésével – ott mondták, hogy inkább megtanítanak egy közgazdász hallgatót írni, mint hogy újságíróknak kelljen magyarázniuk a gazdaság alapvető összefüggéseit. Volt ebben igazság.
Az egyetemi kommunikáció, illetve az egyetem maga a közelmúltban többször is reflektorfénybe került, többek közt a Marx-szobor „eltávolításával” kapcsolatban – annak ellenére is, hogy ezt már jó előre elhatározták az egyetemtörténeti kiállítás miatt. Mi a véleménye a Corvinus kifelé történő kommunikációjáról e turbulens időszak során?
Nem feltétlenül lenne szerencsés azzal foglalkoznom, mi volt itt előttem – ami viszont magát a szobor helyzetét illeti, már az én egyetemi éveim alatt is állandóan napirenden volt, van-e keresnivalója az aulában. Évtizedek óta ott volt, találkozóhelyként a közgázos mindennapok része lett, érzelmi kötődés is kialakult hozzá. Ugyanakkor sokak számára történelmi sérelmek és a magyar múlt rossz emlékű időszakai kapcsolódnak Marx gondolatvilágához. Maradjunk ennyiben: örülök, hogy nem nekem kellett ezzel az üggyel foglalkoznom.
Nem sokkal ezek után a Budai Campus elcsatolása került napirendre…
Ezzel kapcsolatban is van személyes élményem – szüleim annak idején kertészmérnökként végeztek, az egyetemen ismerték meg egymást. Mikor idejártam, BKE illetve BKÁE néven futott az intézmény, és ekkortájt lett belőle Corvinus a budai karokkal. Amennyire én láttam, az integráció sosem valósult meg érdemben – olyan volt, mintha Pesten lett volna egy közgazdasági és társadalomtudományi témákkal foglalkozó egyetem, Budán pedig egy másik, ami történetesen ugyanezt a nevet viseli, de egyébként teljesen más tudományokat tanít.
Ennek a kulcsa az akkori felsőoktatási szabályozás volt, mely megszabta, legalább hány különálló tudományterülettel, illetve karral kell rendelkeznie egy intézménynek ahhoz, hogy megtarthassa egyetemi státuszát. Ez egy kényszerintegráció volt, melyből igazán sohasem lett valódi. Még az Államigazgatási Kar egy fokkal talán jobban együttműködött a Pesti Campusszal, de szerintem annak az NKE-re kerülése sem járt különösebb megrázkódtatással.
A fenti kettő eseményt a MNB-együttműködés, az új rektor, majd az Ön kinevezése mellé állítva megérkezünk a jelenbe – ahol egyesek „state capture”-t harsognak.
Persze, biztosan meg lehet fogalmazni nem túl jóindulatú elméleteket. Mind rektor úrnak, mind nekem az a szándékunk, hogy a Corvinusból még jobb egyetem legyen, és a hazai gazdasági felsőoktatásban betöltött első helyén túl régiós szinten is nőjön a jelentősége. Ahogy a Financial Times rangsora mutatja, az intézmény egyes képzései már most megelőzik a prágai és a varsói versenytársakat – a cél az, hogy minél több képzésről, illetve általában az egész egyetemről el lehessen mondani ugyanezt.
Mit gondol e lépések külső kommunikációjáról? Tervez esetleg változtatni az ezzel kapcsolatos irányelveken valamilyen formában?
Ebben mindenképpen változás kell, már csak az eddigi visszajelzések alapján is. Természetesen meg kell beszélnünk, mit akarunk pontosan mondani magunkról ezekben az esetekben, ahogy abból is szeretnénk minél többet megmutatni a világnak, milyen tervei vannak az egyetemnek – például új kollégium és sportközpont építése, oktatói és alumni klub létrehozása. Biztos, hogy a Kommunikációs Irodának több segítséget kell nyújtania az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásokban.
Mit gondol, hogyan fog teljesíteni a továbbiakban a Mandiner eddigi főszerkesztője nélkül?
Optimista vagyok, úgy gondolom, menni fog tovább a maga útján – persze nagyon különös érzés elengedni valamit, amire az UFival és a Reakcióval együtt tizenhét évet szántam az életemből. Nagyon bízom a kollégákban, az augusztusunk nagyon jól sikerült, és úgy látom, a jelenleg megbízott főszerkesztőként tevékenykedő Rajcsányi Gellért kollégámnak sok jó elképzelése van. Természetesen ettől még nem kevésbé furcsa helyzet ez, de nem mondom, hogy nincs olyan része e változásnak, amit ne élveznék, és könnyen lehet, hogy a Mandinernek is jót tesz az újragondolás lehetősége.
Mint mondta, tizenhét évet szánt az életéből a polgári underground koncepciójának kiépítésére – mennyi időt tervez a Corvinusra szánni?
Ezt nagyon nehéz megmondani, hiszen tizenhét napja sem vagyok még itt – szerintem sokat. Persze majd meglátjuk, mennyire lesznek elégedettek velem, mennyire fog működni ez a felállás. Az eddigiek alapján úgy látom, hatalmas a potenciál az egyetemben, saját szellemi tevékenységünkben, melynek kiaknázásával sok-sok évet el lehet tölteni. Hogy pontosan mennyit, azt nem tudom. Azt szeretnénk, hogy mindannak, ami az egyetemen akár az oktatók, vendégelőadók vagy hallgatók révén megszületik, legyen valamilyen folytatása – akár az üzleti, akár az akadémiai vagy a közéleti szféra irányába.
Kelemen Luci
Kövessen minket a lumens.hu-n, illetve Facebook-on is!
