Az elmúlt néhány évtizedben az újrahasznosítás kérdése jobban foglalkoztatja az emberiséget, mint valaha, ennek következményeképp pedig számos innováció született a területen. A brooklyni székhelyű Sims Municipal Recycling összegyűjtötte ezeket az újításokat, és egy olyan összetett, gépesített…
Ötven éve kutatunk intelligens földönkívüliekre utaló jelek után, de a galaxis csendes. Pedig statisztikai alapon nem csak, hogy hallanunk kellett volna az idegenekről, de egy (vagy több) fejlettebb civilizáció már régen kolonizálhatta volna a Földet. Néhányan úgy gondolják, az emberiségnek aktív…
A kínai légszennyezés szintje olyan magas, hogy a kormány többször is kijelentette: háborút indít ellene. Az ellenség a számtalan autóból, széntüzelésű erőművekből és acélgyárakból kibocsátott levegőben szálló por mikroszkopikus méretű részecskéi, melyek belélegezve a tüdő mélyére jutnak,…
A negyvennyolcmillió tudományos cikket ingyenesesen bárki rendelkezésére bocsátó Sci-Hub néhány héttel tavaly októberi betiltása utánúj domainnéven lett ismét elérhető. Alapítója, a tudomány Robin Hood-jaként emlegetett Alexandra Elbakyan sok más kutatóval együtt abban hisz, hogy a tudásnak –…
A robotika, automatizáció és a sharing economy térnyerése láttán egyre többen adnak hangot aggodalmuknak az eltűnő munkahelyek kapcsán. Hazánkban a nemrégiben lezajlott taxis tüntetések ezen vélemények első, igazán nagy sajtóvisszhangot kiváltott megnyilvánulásainak tekinthetők. De jogosak-e az…
A Földön pár tucat család DNS-ébe kódolt egy szörnyű betegség – FFI, azaz Fatal Familial Insomnia (örökletes halálos álmatlanság) –, mely fizikailag képtelenné teszi őket az alvásra, a több hónapnyi folyamatos ébrenlét és iszonyatos kimerültség után halálhoz vezet. Generációk óta küzdenek…
Fény derülhet a tengeri csigák nemváltását övező titokra: egy 2015 decemberében publikált tanulmány szerint a fajtársaikkal való érintkezés befolyásolja az egyedeket abban, hogy mikor változtassák meg nemüket. A trópusi papucscsigák (crepidula marginalis) körében végzett kutatás kimutatja, hogy a…
A titkosítás gyengítésének kérdése régóta megosztja a szakértőket és a politikusokat. Barack Obama egy nyilatkozatában a titkosítás gyengítését szorgalmazta, így az Egyesült Államokban ismét elnöki szintre került a diskurzus. Dr. Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati…
Bíró Judit habilitált egyetemi docenssel, az ELTE Kisebbségszociológia Tanszék vezetőjével beszélgettünk az erőszakról, a bűnről és Carol J. Adams Megerőszakolt állatok – lemészárolt nők című tanulmányáról.
Mi érzékelhető a köznapokban ebből a tanulmányból? 1992-ben jelent meg, hatalmas siker…
2015 egyik tudományos slágere a CRISPR/Cas9-rendszer volt, amely lehetővé teszi a minden korábbinál egyszerűbb és olcsóbb génmódosítást. Egy kínai kutatócsoport életképtelen emberi embriókon is kipróbálta a módszert. Ugyan emberi embriók módosítása egyelőre etikátlannak…