Ötven éve kutatunk intelligens földönkívüliekre utaló jelek után, de a galaxis csendes. Pedig statisztikai alapon nem csak, hogy hallanunk kellett volna az idegenekről, de egy (vagy több) fejlettebb civilizáció már régen kolonizálhatta volna a Földet. Néhányan úgy gondolják, az emberiségnek aktív üzenetküldéssel kell elősegíteni a kapcsolatfelvételt, mások szerint azonban valószínűleg nincsenek is intelligens idegenek.

Az intelligens életről árulkodó jelek hiányára válaszként a SETI (Search for ExtraTerrestrial Intelligence”) Intézeten belül egy csoport kidolgozta az „Aktív SETI”, azaz az űrbe való jelkibocsátás tervét. Bár a projekt eddig a kívülről érkező jelek befogadására specializálódott, de Douglas A. Vakoch, a SETI csillagközi üzenet-összeállító csoportjának igazgatója szerint lehetséges, hogy szándékaink kinyilvánítása az, ami elindíthatja a kapcsolatfelvételt. „Néha úgy beszélünk erről, mint a galaktikus klubba való belépési kísérletünk, mégsem beszél senki arról, hogy kifizessük a tagdíjat, vagy leadjuk a jelentkezésünket” – mondta.

Az Aktív SETI egyelőre nem kezdődött meg, de ettől még régóta léteznek erre irányuló próbálkozások. 1974-ben például maguk a a SETI kutatói küldtek bináris üzenetet az Arecibo rádióteleszkópból egy huszonötezer fényévre lévő csillaghalmaz felé, ami többek között az emberi DNS-ről és a Föld helyéről tartalmazott információt. A cél itt természetesen inkább az volt, hogy megmutassuk, képesek vagyunk erre – egy ilyen messzi csillaghalmazból ugyanis nagyon valószínűtlen, hogy valaha is érkezik válasz. A Voyager 1 és 2-vel elküldött Golden Record nevű fonográf-lemezek a földi kultúra diverzitását bemutatni kívánó képi és hanganyagokat tartalmaznak. 1999-ben és 2003-ban két, úgynevezett Cosmic Call indult útnak öt napszerű csillag felé tudományos, valamint a tudósokról szóló személyes információkkal. 2008-ban a NASA a Beatles-szel közös évfordulójuk alkalmából az együttes Across the Universe című számát sugározta a Sarkcsillag felé. Az emberiség ezeken felül is küld „véletlen” üzeneteket az űrbe, mégpedig az első rádióadások óta. Vakoch csapata úgy érvel, hogy bármilyen, a földi élet megsemmisítésére képes civilizáció már úgyis tudja, hogy itt vagyunk – ez viszont azt is jelentheti, hogy a harcias idegenek már úton vannak a Föld felé.

Pontosan a harcias idegenek lehetősége miatt gerjesztett vitát a javaslat, hogy hallgatás helyett „beszéljünk” – avagy érdemes-e, szabad-e szétkürtölnünk az emberiség jelenlétét az univerzumban. Stephen Hawking azt nyilatkozta, hogy a földönkívüliek esetleges eljövetele olyan lenne, mint az amerikai kontinens európai felfedezése volt az indiánok számára. Álláspontjához több tudós és nemzetközileg elismert gondolkodó is csatlakozott egy, a METI (Messaging Extraterrestrial Intelligence) veszélyeit soroló nyilatkozatban. A projekt ellenzői között van Neil deGrasse Tyson, az ismert asztrofizikus és tudományos ismeretterjesztő személyiség is. „Saját fajunk tagjainak sem adjuk meg a címünket, ha nem ismerjük őket. Igen vakmerő késztetés, hogy a földönkívülieket beavassuk ebbe” – mondta. A vita még nem dőlt el, pedig a 2015 februárjában megtartott éves AAAS-találkozón (Americal Association for the Advancement of Science: „a Tudományos Haladásért Amerikai Egyesület”) is foglalkoztak vele. David Brin asztrofizikus és science-fiction író a METI teljes leállítását javasolta addig, amíg le nem folyik egy globális, a lehető legtöbb tudományterületet szerepeltető vita.

Jill Tarter, a SETI alapító tagja és volt igazgatója szerint Hawking jóslata figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: a hosszú csillagközi utazásra, esetleg a Föld kolonizációjára képes idegen civilizációknak sokkal fejlettebbek kell lenniük nálunk. Az emberiség történelmében pedig (például Steven Pinker pszichológus elemzése szerint) az erőszak alábbhagyása figyelhető meg, mióta letelepedett életmódot élünk. Ha feltételezzük a trend folytatódását, a hozzánk eljutók már sokkal nagyobb valószínűséggel érkeznek békés szándékkal, mint azt korábban gondoltuk. Ennek ellenére a SETI volt igazgatója egyetért Hawkinggal abban, hogy most még nem tanácsos elkezdeni sugározni: azt javasolja, várjunk, amíg technológiánk elég fejlett lesz ahhoz, hogy a környező csillagrendszereket érintő hosszú távú tervekbe foghassunk.

Az sem tisztázott, milyen formában üzenhetnénk egy olyan egy földönkívüli intelligenciának, amiről szinte semmit nem tudunk. A SETI által elindított Earth Speaks projekt az interneten keresztül fogad üzeneteket bárkitől, aki rendelkezik internetkapcsolattal. Az eddigi METI-kísérletek főleg kultúránk, szépérzékünk és személyes értékeinek megosztásával foglalkoztak, a SETI szakértője szerint viszont kicsi az esélye, hogy az idegenek ezek közül bármihez is hozzá tudnának szólni. Szerinte a közös hangot úgy találhatjuk meg, ha a világ leírására használt matematikai modelljeinket osztjuk meg velük – emellett pedig fontos lenne tudatnunk azt is, hogy a Föld kultúrája és szerveződése nem egységes, felkészítve őket a velünk való kommunikáció kaotikus mivoltára. Ezt azonban igen embert próbáló feladat lenne kizárólag a matematika nyelvén megértetni..

Azért foglalkoznak ilyen komolyan ezzel a látszólag sci-fi regényekbe illő kérdéskörrel, mert a METI-ről születő döntés az emberiség történetének egyik, ha nem a legfontosabb lépése lehet – de csak akkor, ha egyáltalán van kinek üzenetet küldeni. Erre pedig a SETI ötven éve alatt a leghalványabb bizonyítékot sem találták – éppen ez volt az Aktív SETI tervének kiindulópontja.

A Fermi-paradoxon

Fermi olasz matematikustól ered a felvetés, miszerint már régen kapcsolatba kellett volna lépnünk az idegenekkel, amennyiben léteznek. A ma ismert tényekre „frissített” gondolatmenet három lépésből áll. Első része számításokkal támasztja alá annak valószínűtlenségét, hogy egyedül vagyunk – pontosabban a modell szerint nem csak, hogy nem vagyunk egyedül, hanem az intelligens élet igen gyakori jelenség a galaxisban. Csak a Tejútrendszerben körülbelül 100 milliárd csillag található, a legújabb eredmények szerint átlagosan ezek mindegyikére jut egy-egy bolygó. Ezek közül egy konzervatív becslés szerint is egymilliárd lehet lakható, azaz várhatóak rajta az általunk életként ismert jelenség fenntartására alkalmas körülmények (például folyékony halmazállapotú víz). Még ha ezen bolygóknak csak egy százalékán alakul is ki intelligencia, százezer civilizáció elegendő ahhoz, hogy benépesítse a galaxist.

A következő lépés figyelembe veszi az intelligencia kifejlődéséhez szükséges időt. A Föld a maga 4,6 milliárd évével relatíve fiatal bolygónak számít, az idősebb bolygóknak több idejük volt a biológiai evolúcióra. Ez alatt egy intelligens faj számunkra elképzelhetetlen szintekre léphetett.

A harmadik lépés a galaxis kolonizálását modellezi. Ehhez egyáltalán nincs szükség még csak a fénysebesség megközelítésére sem – annak egy százalékával utazva egy idegen civilizáció átlagosan ötszáz év alatt érné el a legközelebbi csillagrendszert. Ha minden bolygón ötszáz évet időznek, mire képesek új kolonizáló hajót építeni, akkor is évezredek óta el kellett volna érniük a Földre. Sőt, az intelligens civilizációk becsült száma inkább azt valószínűsítené, hogy a galaxis „meghódítása” nem is csak egyszer következett be. Ennyi intelligens, a galaxist keresztül-kasul bejáró kultúrát pedig észlelnünk kellett volna – ha máshol nem, a saját bőrünkön. Maga Fermi az idegen intelligenciákra utaló jelek hiányát a csillagközi utazás lehetetlenségének tulajdonította. A „Fermi-paradoxon” megnevezés a hetvenes években, egy Michael Hart nevű csillagász érvelése nyomán keletkezett (maga Fermi 1954-ben hunyt el). Hart az ellen érvelt, hogy az emberiség időt és pénzt fektessen az idegenek keresésébe. Ekkor tette meg a paradoxon alapját képező logikai lépést: ha léteznek intelligens földönkívüliek, akkor már találkoznunk kellett volna velük. Szigorúan véve (mivel az említett logikai lépés egyesek szerint inkább ugrás) persze a Fermi-paradoxon nem is tekinthető paradoxonnak. Öt évvel később Frank Tipler fizikus próbálta az érvelést jobban megalapozni azzal, hogy leírta a galaxis kolonizálásának egy relatíve egyszerű (és ennél fogva előbb-utóbb valószínűleg megvalósuló) módját: egy „önreprodukáló univerzális konstruktort, amelynek intelligenciája az emberihez közeli”. Ez aztán a már leírt módon használná a legközelebbi bolygó erőforrásait, hogy legyártsa saját maga pontos másolatát, és a másolat továbbutazhasson a következő csillagrendszerbe.

Megoldások a Fermi-paradoxonra

A paradoxon feloldását megkísérlő hipotézisek két csoportra oszthatóak. Az egyik verzió elfogadja az intelligens földönkívüliek tömeges létezését – csakhogy nálunk fejlettebb kultúrák létezéséből még egyáltalán nem következik az, hogy kapcsolatba próbálnának, vagy tudnának lépni velünk, nagyjából úgy, ahogy mi sem akarunk hangyákkal társalogni. Eszerint pontosan úgy, ahogy a hangyákban sem tudatosul az emberi jelenlét annak ellenére, hogy hatása van rájuk, tudtunkon kívül mi is több szuperintelligenciával oszthatjuk meg a galaxist. A nálunk sokkal fejlettebb civilizációkat lehet, hogy nem is a biológiai életformák között kell keresnünk, hiszen a korai univerzumban teljesen más körülmények uralkodtak. Ez esetben viszont az idegeneknek valószínűleg nem lennének hasznára a Föld erőforrásai.

A kapcsolatfelvételt olyan technikai problémák is nehezíthetik, mint az egymás jeleinek befogadására képtelen műszerek. Előfordulhat például, hogy az idegenek információfeldolgozási sebessége lassabb a mienknél. Az üzenetet így nem azonosítanánk egybetartozóként, az egyes elemeit külön-külön pedig nem tudnánk értelmezni. (Persze az ellenkezője, a gyorsabban folyó kód is lehetséges, ekkor az üzenetet felépítő egységeket nem feltétlenül tudnánk elkülöníteni.) Az „állatkert-hipotézis” azt mondja ki, hogy a nálunk fejlettebb intelligenciák egy be nem avatkozási szabályrendszernek engedelmeskedve nem létesítenek kapcsolatot, esetleg még tanulmányoznak is minket a „természetes környezetünkben. (Sőt, akár ők maguk állították fel számunkra a Földet mint környezetet.) Egy másik modell szerint minden, minket meghaladó fejlettségű civilizáció úgy élt túl, hogy elrejtőzött egyetlen kegyetlen vadász elől. A világkép lényege, hogy a galaxis első (vagy első harcias), csillagközi utazást kifejlesztő civilizációja úgy őrzi meg a galaxis fölötti uralmát, hogy már az evolúció egy korábbi stádiumában leigázza, vagy megsemmisíti az idegen intelligenciákat. Akár mi lehetünk a következők, akikért eljönnek – ebben az esetben különösen fontos lenne, hogy ne áruljuk el magunkat elhamarkodott üzeneteinkkel.

A másik magyarázatcsoport szerint viszont egyáltalán nincsenek is intelligens idegenek, legalábbis semmiképp nem olyan nagy számban, ahogy azt a Fermi-paradoxon leírja. Valami meggátolja, vagy legalábbis sokkal ritkábbá teszi az élet egy-egy evolúciós határon való átjutását. Ilyen evolúciós határ, úgynevezett „nagy szűrő” lehet például a prokarióta és az eukarióta sejt közötti váltás. A prokarióták a legegyszerűbb egysejtű életformák, míg az eukarióták egy-vagy többsejtű élőlények, amelyek sejtmaggal és egyéb sejtszervecskékkel rendelkeznek. A növények és állatok, így az emberek is eukarióták. Természetesen azzal is számolnunk kell, hogy még előttünk áll a „nagy szűrő”, amely megakadályozza a szupercivilizációk kialakulását.

Mikor azt mondjuk, hogy egyes Föld-szerű bolygóknak több mint kétszer annyi idejük volt fejlett intelligenciák kialakulásához, ezzel azt is feltételezzük, hogy az univerzum körülményei nem akadályozták meg a komplexebb életformák kifejlődését, vagy az alacsonyabb rendűek fennmaradását. Ezt a kitételt dolgozza fel a Fermi-paradoxon egy másik megoldása, amely szerint a korai korszakban sokkal gyakoribb gamma-kitörések természeti katasztrófaként újra és újra visszaállították a biológiai evolúciót a prokarióták szintjére, vagy akár teljesen ki is törölték az életet a bolygóról. A gamma-kitörések kozmikus mércével mérve csak nemrég hagytak alább, így lehetséges, hogy az ember a galaxisban jelenleg fellelhető egyik legfejlettebb faj, még az idegenek sem jutottak el arra a szintre, hogy a csillagközi kommunikáció evidencia legyen. (Ennek a modellnek az is lehet a végkifejlete, hogy ha ki is alakult intelligens élet, a kozmikus sugárzásoktól, de ugyanakkor a műszereinktől is védett helyen történt, például mélyen a felszín alatt.)

Egy új, januárban közzétett megoldás az egyszerű életformák továbbfejlődésének sebességével hozza összefüggésbe a „nagy szűrőt”. A Gaian Bottleneck-nek (szűk keresztmetszet) keresztelt új hipotézis szerint viszont a lakható bolygókon kialakuló élet nagy része azért hal ki túl gyorsan, mert még a lakható bolygók felszíni körülményei is ingadoznak. A komplex életformák kialakulásához az evolúciónak gyorsnak kell flennie, Fennmaradásukhoz pedig ki kell alakulnia valamiféle szabályozó rendszernek – ilyen például a Földön a szén-és vízkörforgás. Ezen üvegház-gázok állandó koncentrációja biztosítja a stabil felszíni hőmérsékletet. A Gaian Bottleneck modell azt jósolja, hogy a jelenleg és valaha lakható bolygókon rengeteg baktérium-fosszíliát találnak majd, viszont magasabb rendű élőlények maradványai szinte sehol nem lesznek fellelhetőek. Amennyiben ez a hipotézis helytálló, akkor a nálunk fejlettebb civilizációk létezése, és esetleges befolyása helyett azzal kell majd megbarátkoznunk, hogy egyelőre – és talán örökre – egyedül vagyunk. Másfelől viszont ötven év egyáltalán nem számít hosszú időnek csillagközi mércével mérve. Lehet, hogy csak elkerültük egymást.

Tóth Réka

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.