Nyáron, egy haláleset nyomán járta be a külföldi sajtót a hír, hogy Lengyelországban észak-koreai munkásokat dolgoztatnak nyomorúságos körülmények között. Kiderült, hogy a kommunista párt által szervezett munkáról van szó. A külföldre került munkásokat a pártállam adja bérbe a cégeknek, akik a rezsimnek fizetnek a munkavállalók helyett. A munkások így közvetlenül hozzájárulnak az elnyomó rendszer fenntartásához, hiszen az rajtuk keresztül jut értékes külföldi valutához.

A rabszolgaságot könnyen a letűnt korokhoz kötjük, pedig ma is sokan élnek és dolgoznak kvázi-rabszolgaként. A modernkori formák valamelyest különböznek attól a formától, ami bennünk él a gyapotszedő afrikai amerikaiakról. Az azonban nem változott, hogy az ilyen körülmények közé került embereket valamilyen munkára kötelezik, megfosztják emberi méltóságától és fizikailag vagy szexuálisan is bántalmazzák. Ma megkülönböztetünk adós-, szex-, háztartási- és ház körüli rabszolgaságot. Ezekben közös, hogy az adott személyt a fogva tartója a tulajdonának tekint, ellenőrzése alatt tartja valamilyen módon. Általában az ember iratait kobozzák el, fizika erőszakkal fenyegetik, vagy adósságspirálban tartják.

Bár Észak-Koreáról rendszeresen jelennek meg hírek a sajtóban, ezek általában a különböző katonai tesztekhez és bemutatókhoz kötődnek, illetve olykor-olykor bizonyos állampolgárokról, akik átszöknek a déli szomszédjukhoz, vagy éppen Angliában lépnek olajra az állam pénzével és keményvalutájával. Az észak-koreai rabszolgaság méreteiről és szervezettségéről azonban csak kevés szó esik, bár az ottani körülmények alapján tulajdonképpen nem kellene meglepődnünk semmin.

A Global Slavery Index alapján Észak-Koreában a lakosság 4,3 %-a, körülbelül 1,1 millió ember él modern rabszolgasorban. Ezzel az ország az első helyet szerezte meg a listán, ami azonban nem derül ki a listáról az az, hogy emellett a több mint egymillió ember mellett további százezer észak-koreai dolgozik Kim Dzsongun és a párt jövőjéért, éhbérért, kilátástalan munkakörülmények között, olykor nagyon is messze a hazájuktól, családjuktól.

Maguk alatt vágják a fát

Vannak persze szerencsések is. Nem is kevesen, tízezres nagyságrendről ír a BBC. Ők nem olyan távol kénytelenek dolgozni otthonuktól, hiszen „csak” a szomszédos Oroszországban, annak távol-keleti részére telepítették át őket állami irányítással, hogy az ottani építkezéseken, fakitermeléseken dolgozzanak. Fizetésüket sokszor nem is az orosz munkáltatóiktól kapják meg, bérük nagy része az észak-koreai kommunista párt – a Koreai Munkáspárt – kasszájában landol, aminek ők végül csak töredékét kapják meg.

Ahn Myeong-chul, a North Korea Watch, egy szöuli jogvédő csoport vezetője szerint: „Kim Jong-un a saját böröndjeit tömi tele a kényszermunkások fizetésével és munkájával”.

A 2015-ös beszámoló szerint az akkori áttelepítések egyik mozgatórugója az Észak-Koreát sújtó, korábban nem látott szárazság volt. A Párt így tudta mérsékelni az élelmezési problémákat. Természetesen a fő motiváció mindig is a pénz volt. A szovjet időkben az ország a tartozásai miatt küldött munkásokat az orosz távol-keletre. A hidegháborút követően, amikor a Szovjetunió felbomlott, és a korábbi gazdasági kapcsolatok átalakultak, úgy nyitott az észak-koreai vezetés más országok felé is.

Azóta a fokozódó nemzetközi nyomás – különösen az utóbbi évek gazdasági szankciói –, valamint a rezsim luxuscikkek iránti igénye megnövelte az ország keményvaluta-keresletét. Ezt az állam a feketepiac és a külföldre telepített kényszermunkások béréből fedezi.

Észak-koreai munkavállalók száma Ázsiában

A jelenség tehát nem új, azonban az észak-koreai munkások „szorgalma” és „olcsósága” Koreától már sokkal távolabbi helyekre is elsodorja a „munkavállalókat”. Képzeletbeli utazásunk következő megállója a Közel-Kelet, ahol nagyobb számban jelennek meg az észak-koreai munkavállalók, pedig itt komoly „konkurenciával” kell számolniuk. Az Öböl-menti országok, különösen a 2022-es labdarúgó világbajnokságra készülő Katar tízezerszám dolgoztat ázsiai vendégmunkásokat, elsősorban bangladesieket és nepáliakat, nyomorúságos körülmények között.

A katari észak-koreai vendégmunkások számát a BBC cikke mindössze 2800-ra becsüli, akik a világbajnokságra felépülő Lusali város felépítésén dolgoznak, amit Katarban a Jövő városa néven is emlegetnek. A cikkben megszólaltnak egy észak-koreait: „Azért vagyunk itt, hogy valutáért dolgozzunk a nemzetünk számára.”

A munkakörülményekről akkor lehet fogalmunk, ha megnézzük Katar nyári nappali átlaghőmérsékleteit: árnyékban 30 és 40 °C körül mozog ez az érték, míg a napon ez felkúszhat 60°C-ra is – mindeközben természetesen nehéz fizikai munka vár a dolgozókra.

Sok kicsi koreai sokra megy

A vendégmunkások jó esetben 200 dollárnak megfelelő havi fizetést kapnak meg a bérükből. Marzuki Darusman, az ENSZ észak-koreai emberi jogokért felelős biztosa szerint ez a valós bérük közel 10%-a. Ehhez képest a helyiek átlagfizetése ennél jócskán több, 10-11 ezer dollárnak megfelelő. A veszélyes munkakörülményekről már többször is írtak a sajtóban, ahogy arról is, hogy az ország meglehetősen gyanús körülmények között szerezte meg a labdarúgó világbajnokság rendezési jogait.

A New York Times 2015 eleji cikke egy 2012-es forrásra hivatkozva 150 és 320 millió dollárra becsüli az akkor az országba kerülő valuta értékét, ezt az összeget akkor 60-65 ezer külföldön dolgoztatott észak-koreai termelte meg. Azóta, újabb források szerint már közel százezren dolgoznak a párt szolgálatában külföldön. Darusman szerint így a kényszermunkások által termelt összeg már a 2,3-3 milliárd dollárt is elérheti éves szinten. Bár különböző források eltérő értéket mutatnak az ország GDP-jéről, az jól látható, hogy az így befolyt összeg jelentős mértékben hozzájárul az ország gazdaságához, hiszen 10-20%-kkal is növeli a rezsim bevételeit.

Már a spájzban vannak

Az, hogy milyen kiterjedt és szervezett rendszerről van szó, talán jól mutatja az, hogy már egy európai uniós országban, Lengyelországban is megjelentek a kényszermunkás észak-koreai dolgozók. A nyáron meghalt hajóépítő-munkás története bejárta a külföldi sajtót, a Vice pedig egy dokumentumfilmet is forgatott róla. A munkás hegesztés közben kapott lángra, testének 95%-a megégett, és a balesetet követően a kórházba szállítás után halt meg. A történet előtt már ismertek voltak a cikkben is említett orosz és katari kényszermunkások történetei, azonban eddig nem volt tudott az, hogy egy uniós országban is előfordulhat ilyen.

A dokumentumfilmben a készítők beszélnek a hajógyárból a szállásukra utazó észak-koreai munkásokkal, meglátogatják a dokkot, ahol a baleset történt, és felkeresik annak a munkaközvetítő cégnek az irodáját, ami a koreaiakat foglalkoztatja. A filmből kiderül, hogy Lengyelországban valóban a nemzetközi szervezetek által a kényszermunka fogalmát kimerítő körülmények – mint a fizikai fenyegetés, a kényszerített túlórázás és az alacsony munkabérek – között dolgoztatnak észak-koreaiakat. Nem derül ki a videóból, hogy ez hogyan fordulhat elő egy uniós országban. Az viszont igen, hogy vannak olyan munkások, akik nincsenek is tisztában azzal, hogy mi a valós bérük, és mi az, amit a különböző szolgáltatások miatt levon a munkaközvetítő cég. Később bemutatják azt is, hogy egyáltalán nem is kapnak kézhez pénzt, amit azzal magyaráz a felvételen szereplő férfi, hogy így nem tudják azt elveszíteni. Állítása szerint a teljes összeget akkor kapják meg, amikor hazatérnek Észak-Koreába.

Török Balázs

Kövessen minket a lumens.hu-n, illetve Facebook-on is!