James Hansen klimatológus és aktivista, a NASA korábbi munkatársa tizenhat társával együtt március közepén egy új tanulmányt publikált, mely a korábbi jelentéseknél is sokkal sötétebb képet fest a jövőről. A jelenlegi legpesszimistább forgatókönyveknél is nagyobb léptékű tengerszint-emelkedést, valamint egyre súlyosabbá és gyakoribbá váló természeti katasztrófákat prognosztizálnak. Kritikusaik szerint feleslegesen keltenek pánikot, a szerzők szerint azonban újszerű megközelítésük mindenképpen figyelmet érdemel – bár még túl korai ennyire messze menő következtetéseket tényként kezelni.

Forrás: Flickr

A klímaaktivizmus atyjaként is emlegetett Hansen több mint három évtizeden át dolgozott a NASA-nak, jelenleg pedig a new york-i Columbia Egyetem professzora. A hetvenes évek óta kutatja a klímaváltozást, tanulmányai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma már tudományos konszenzusnak számít az, hogy a globális felmelegedést az ember által légkörbe juttatott üvegházhatású gázok okozzák. Munkássága 1988-ban kapott először nagy sajtónyilvánosságot, mikor az Egyesült Államok Szenátusa előtt szólalt fel, arra bíztatva a törvényhozókat, hogy tegyenek aktív lépéseket a változások lassításának érdekében. Ennek köszönhetően került a köztudatba a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés. A hetvenöt éves Hansen továbbra is aktívan kutat, az elmúlt években pedig még több energiát szentelt az aktivizmusra – akciói miatt többször is letartóztatták. A nemrégiben kiadott jelentést tizenhat kutatótársával együtt készítette, melyek között olyan prominens tudósok is vannak, mint Valerié Masson-Delmotte, akit tavaly választottak az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Interngovernmental Panel on Climate Change – IPCC) igazgató tanácsába.

A 2005-ös Katrina hurrikán pusztítása Mississippiben. Forrás: FEMA

A klímakutatásban megkerülhetetlen alapnak számítanak az IPCC által kiadott jelentések. Ezeket a több ezer oldalas dokumentumokat különböző szakterületek legkiemelkedőbb tudósai írják. A lezajlott változások elemzésén és értékelésén túl úgynevezett éghajlati modellek segítségével prognózisokat is készítenek. Több modellt is futtatnak, melyek különböző szcenáriókra épülnek. A legpesszimistábbakat úgy készítik, hogy semmilyen érdemi változással nem kalkulálnak, a legoptimistábbak pedig a megújuló energiaforrások, a zöldgazdaság és a fenntartható fejlődés nagyléptékű térnyerését veszik alapul. Sajnos még akkor is évtizedekig folytatódna a melegedés a már légkörbe juttatott szén-dioxid üvegházhatása miatt, ha a kibocsátás hirtelen nullára csökkenne. Az IPCC legutóbbi, 2013-as modelljei legjobb esetben 1,4°C fokos, legrosszabb esetben pedig 5,8°C-os globális hőmérsékletemelkedéssel számolnak 2100-ig az ipari forradalom előtti értékekhez viszonyítva. A tavaly novemberben elfogadott párizsi egyezmény 2°C-os maximális emelkedést tűzött ki célul.

Hansen új tanulmánya szerint viszont már a 2°C-os emelkedés is apokaliptikus következményekkel járhat. Egy olyan tényezőre hívják fel a figyelmet, amit eddig kihagytak a klímamodellekből: megfigyelték, hogy míg a szárazföldeken az elmúlt évtizedekben nagymértékű hőmérséklet-növekedés volt megfigyelhető, addig Gröndlandtól délre és az Antarktisztól északra nagy foltokban jelentős csökkenés figyelhető meg. Ennek oka az, hogy a sarkköri óceánokba kerülő hideg, édes jégolvadék a melegebb, sós tengervíz tetején úszik. Ez a folyamat a tengeráramlások módosulásához vezethet. Az északi félteken az Észak-atlanti-áramlat lassulását, majd később leállását, valamint a Nyugati-Szél-áramlás megfordulását vonja maga után. Előbbi következtében Európa éghajlata lassabban fog melegedni – sőt, akár hűlhet is –, viszont a trópusi területek klímája sokkal nagyobb léptékben fog forrósodni. Utóbbi miatt a sarkköri jég a korábbi várakozásoknál nagyobb léptékben fog olvadni, melynek következtében 2100-ra akár 6-9 méteres tengerszint-emelkedés is várható. Ez hatszázmillió embert tenne földönfutóvá és a legtöbb tengerparti várost elöntené, ami az emberi civilizáció egészét sodorná veszélybe. Ennyi klímamenekültet az államok már nem tudnának kezelni – elég csak a jelenlegi menekültválságra gondolni, amit egyes kutatók szintén a klímaváltozás számlájára írnak. Fontos megjegyezni, hogy már egyméteres tengerszint-emelkedés is hatalmas gondokat okozna: az óceánok ekkor már olyan kulcsfontosságú városokat öntenének el, mint New York vagy Sanghaj, és 100 millió ember kényszerülne elhagyni az otthonát. Az áramlások módosulásának következtében a széláramlások és csapadékeloszlás is drámaian megváltozna, mely a Katrina hurrikánhoz hasonló pusztító viharok gyakoriságát és erősséget is növelné

Hazánk medencefekvése miatt különösen érzékeny a klímaváltozásra: súlyosodó aszályokkal kell számolnunk. Forrás: Pixabay

Aggasztó, hogy a tanulmány nem csak klímamodelleken alapuló prognózisokkal dolgozik, hanem egy múltbéli párhuzamot is felmutat. Paleoklimatikus adatok elemzése során megfigyelték, hogy egy nagyon hasonló folyamat zajlott le a százhúsz ezer évvel előtt kezdődő, és hetvenezer éve véget ért Eem (vagy más néven Riss-Würm) interglaciális periódus során. Ekkor a Föld a mainál 1°C-kal volt melegebb (tehát az iparosodás előtthöz képest 1,8°C-kal), és ez a jégsapkák olyan mértékű olvadásához vezetett, hogy a világtengerszint 6-9 méterrel emelkedett. Ezen kívül bizonyítékot találtak hatalmas, pusztító viharok létrejöttére is.

Hansenék eredeti tanulmányukat még a novemberi párizsi klíma onferencia előtt hozták nyilvánosságra, hogy így gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra. A véglegesített, javított változatot három hete hozták nyilvánosságra, de a lényegi tartalom nem változott – csupán annyi, hogy a korábban „nagyon veszélyesnek” leírt tényezőket „veszélyesként” kezelik. Bár a tanulmány szakmai körökben hatalmas port kavart, és itt-ott megfelelő sajtónyilvánosságot is kapott, sajnos nem váltotta ki a várt hatást. A klímakutató többször is hangot adott elégedetlenségének: nem csak a kitűzött céllal, de a megvalósítás módszereivel sem ért egyet. Kritikája szerint az egyezmény csak üres ígéret, konkrét terveket nem tartalmaz és azt se tudni, hogy az esetleg kötelességet szegő országokat hogyan szankcionálnák. Arról nem is beszélve, hogy véleménye szerint nincs értelme közel kétszáz ország vezetőit leültetni, és hosszas huzavona után igazából senkinek sem megfelelő alkukra kényszeríteni őket.

Olvadó jégsapkák. Forrás: Flickr

Ehelyett egy teljesen más koncepcióval állt elő. Szerinte egyfajta „széndíjat” kellene bevezetni – hangsúlyozottan díjat, és nem adót, ugyanis nem akarja magára haragítani a klímaváltozás-szkeptikus republikánusokat – ami azt jelentené, hogy a felhasználóknak a legkörbe juttatott szénért tonnánként tizenöt dollárt kellene fizetnie, és ezt a díjat évente tíz dollárral emelnék. Számítása szerint ez csak az Egyesült Államokban 600 milliárd dollár pluszbevételt jelentene, amit az energiahatékonyság növelésére és zöldberuházások támogatására lehetne fordítani – így pedig évente 6%-kal lehetne csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, amivel végső soron a 1,5°C-os emelkedés tartása is reálissá válhat 2100-ra. A díjat nem az összes országgal alkudozva vezetné be, hanem csak a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóval – az Egyesült Államokkal és Kínával – tárgyalna, ugyanis a bevezetés után ők már könnyen nyomást tudnának gyakorolni a kisebb országokra. Nyilatkozata szerint Kína ráadásul a jelek szerint vevő is lenne a koncepcióra, ugyanis a fosszilis energiahordozók égetéséből származó légszennyezés óriási problémává duzzadt.

Amerika már nehezebb falat lehet, ugyanis az alsó- és felsőházban is republikánus többség van, akik jellemzően szkeptikusak a klímaváltozással szemben, és az ilyen törvénytervezetek mögött mindig a növekvő állami kontroll rémét látják.

Schuck Róbert

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.