A terrorszervezet ideológiai megfékezését találja a nyugati civilizáció előtt álló legnagyobb kihívásnak Fodor István iszlámkutató és vallástörténész, akivel az „ISIS”-ról szóló híradásokról, a Nyugat felelősségéről és a terrorszervezet megalakulásáról beszélgettünk.

A közelmúlt merényletei óta nem telik el úgy nap, hogy a híradásokban ne lenne szó az „ISIS”-ról. Mit gondol, a média mennyiben segíti az embereket a közel-keleti térségben zajló események megértésében?

Manapság már nincs olyan ember, aki ne hallott volna a Da’esh-ról (közismertebben az „Iszlám Államról”, amely roppant mód helytelen és kerülendő elnevezés), és annak cselekedeteiről, amely alapvetően a médiának köszönhető, ami a kortárs menekültkérdéssel is erőteljesen összemossa a szélsőségeseket. A napi sajtóban folyamatosan szót ejtenek a terrorszervezetről, csak gyakran az a probléma, hogy a témában kevésbé kompetens személyek próbálják megmagyarázni a történéseket. Sok esetben előfordul, hogy helytelenül használjak a fogalmakat, félremagyaráznak bizonyos történéseket, pedig fontos lenne, hogy a megfelelő kontextusban, a helyes fogalmakkal írjuk le a Da’esh tevékenységét. A közel-keleti helyzet megértéséhez szükség van arab nyelvtudásra, ismerni kell a lokális, szociokulturális és antropológiai vonatkozásokat, és a vallási kontextusokkal sem árt tisztában lenni. Elhiszem, hogy az emberek érdeklődése miatt szükség van a mindennapos híradásra, mégis azt gondolom, hogy ezt csak a megfelelő kompetenciával rendelkező személyeknek kellene megtenniük.

Milyen félremagyarázásra, illetve rossz fogalomhasználatra gondol?

Csak néhányat emelnék ki. A médiában többször is arra hivatkoznak, hogy a Da’esh egy „dzsihadista” terrorszervezet. Leszögezném, hogy nincs olyan iszlám teológiai vagy vallástudományi munka, amelyben ez a fogalom szerepelne. Ez a megnevezés egy nyugati, torzított megfogalmazása a dzsihád képének. Emellett a híradásokban többször is kalifátusként hivatkoznak a Da’esh-ra. Tény, hogy maga a terrorszervezet is így aposztrofálja magát, miután 2014. június 29-én Abu Bakral-Bagdadi az addig elfoglalt területeken egy pszeudo-kalifátust „kiáltott ki”, csakhogy több szépséghibája is volt ennek a cselekedetnek. Több előfeltétele van egy kalifátus létrehozásának, amelynek a Da’esh nem felel meg. Például a vallási jog szerint akkor lehet kalifátust kikiáltani, ha azt a világ összes muszlimja egyöntetűen megszavazza. A Da’esh esetében ez egészen biztosan nem történt meg, ugyanis a 1,6 milliárd muszlim ember helyett mindössze 25 ezer szélsőséges választotta meg Abu Bakral-Bagdadit „kalifának”. Másrészt akkor beszélhetünk kalifátusról, ha az állandó határokkal rendelkezik, és többek között védelmezi a határain belül élő kisebbségeket is, ami a Da’esh-ra tekintve szintén nem valósul meg.

Ezek szerint az „ISIS” elnevezés sem helytálló?

Az előbb már beszéltem arról, hogy miért nem lehet államnak, kalifátusnak nevezni ezt a terrorszervezet. Ugyanakkor azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a Da’esh-nak semmi köze nincs az iszlámhoz. A Koránt és a Szunna-, Hadith- irodalmakat félreértelmezik, a saját céljaikhoz igazítva leegyszerűsítik, tehát csupán eszközként használják fel az iszlámot, mint vallást. Például a Korán szerint felekezettől függetlenül biztosítani kell a kisebbségek alapvető élethez való jogát és biztonságát, ezzel szemben a Da’esh módszeresen irtja mindazokat (jó példa erre a yazidi kisebbség), akik nem azonosulnak a szervezet merev ideológiájával. Mindezek miatt nem tartom szerencsésnek az „ISIS” (vagy „Iszlám Állam”) megnevezést, helyette a szervezet arab elnevezésének rövidítését, a Da’esh kifejezést kellene használni. Ez a szó maximálisan leírja és érzékelteti a terrorszervezet immorális tevékenységeit, ugyanis magyarra lefordítva „lábbal eltaposót”, „eltiprót” jelent az az ige, amiből a nevezett mozaikszó is ered. A médiában – igen hibásan – még mindig „Iszlám Állam”-ként vagy „ISIS”-ként nevezik meg ezt a szervezetet, pedig a Da’esh elnevezést lenne szükséges alkalmazni.

Fotó: Pusztai Richárd

A médiában kevésbé, de az iszlám-szakértők körében annál inkább az a nézet vált uralkodóvá, miszerint a Nyugat is felelős a terrorszervezet létrejöttében. Ön hogyan vélekedik erről a felfogásról?

A Da’esh megalakulásához mind belső, mind külső tényezők egyaránt hozzájárultak. Kétségtelen, amennyiben megvizsgáljuk az arab térség és a nyugati hatalmak közötti történelmi előzményeket, akkor találhatunk olyan neuralgikus pontokat, amelyek jelentősen befolyásolták a közel-keleti térség alakulását. Véleményem szerint egészen a kolonizációs időszakig kell visszamenni, ugyanis az arab források a nyugati szakirodalmakkal szemben ezt a folyamatot lelki imperializmusként írják le. A huszadik századból három eseményre hívnám fel a figyelmet. Elsőként az 1915októberében aláírt Husszein-McMahon-megegyezést érdemes megemlíteni, amelyben Nagy-Britannia arra tett ígéretet, hogy ha az arab népek felkeléseket szerveznek az Oszmán Birodalommal szemben, akkor a háború után a britek szorgalmazni fogják egy nagy arab állam létrehozását a Közel-Keleten. Csakhogy 1916-ban Nagy-Britannia és Franciaország a Sykes-Picot egyezmény szerint abban állapodott meg, hogy a háborút követően egymás között felosztják az Oszmán Birodalom területeit, ezzel viszont semmissé tették a Hussein-McMahon-féle egyezséget. Ráadásul az 1917-ben kiadott Balfour-deklarációban a britek azt hangoztatták, hogy támogatni fogják egy zsidó állam létrehozását Palesztina területén, 1948-ban pedig létrejött Izrael. Ezek a külpolitikai események mind a mai napig feszültséget okoznak a közel-keleti térségben. 2014. június 10-én a Da’esh kiadott egy propagandavideót, amelyben a Sykes-Picot egyezmény által meghúzott, Irak és Szíria közötti határvonalat buldózerekkel szétrombolták. Ezzel a lépéssel a szervezet azt üzente, hogy nem fogadja el az arab térséget érintő nyugati érdekalapú politika rendelkezéseit.

A 2003-ban kezdődő iraki háború mennyiben segítette az „ISIS” megerősödését?

Jelentősen segítette. Irak a 2003-as amerikai támadásig egy stabil, regionális középhatalomnak számított. Szaddam Husszein kiiktatását követően azonban hatalmi űr keletkezett az ország életében, aminek köszönhetően az al-Kaida nagy befolyásra tett szert Irakban. A Da’esh az al-Kaida iraki szárnyából nőtte ki magát, és fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy tovább mélyítse az ország pilléreinek széttöredeződését és a felekezeti konfrontálódásokat. Ráadásul 2006-tól kezdve az Egyesült Államok által támogatott Núri al-Máliki lett Irak miniszterelnöke, aki szakított az addigi tradicionális szunnita hatalmi berendezkedéssel, és a síitákat jutatta magas hivatali pozíciókba. Ezzel az intézkedéssel tovább mélyítette a két vallási felekezet közti, politikai alapokon nyugvó ellentétet, ami a Da’esh számára igencsak kedvező volt. Núri al-Máliki nem csak a politikában, hanem az élet minden területén próbálta ellehetetleníteni a szunnitákat, ennek következtében nem kell azon csodálkozni, hogy közülük többen is a Da’esh szolgálataiba álltak, hiszen az előbb elmondottak fényében egyfajta felszabadítóként tekintettek a terrorszervezetre.2011-ben kitört a szíriai polgárháború, amiről már manapság nyugodtan elhagyhatjuk a polgár jelzőt, ugyanis az utóbbi időben több ország is szervesen bekapcsolódott a küzdelmekbe. 2013 tavaszán a Da’esh csatlakozott a felkelőkhöz, és néhány hónapon belül a lázadók egyik legjelentősebb fegyveres szervezetévé vált. A szíriai háborúba történő belépéssel pedig tovább növelte a területi érdekszféráját, amelyet több-kevesebb sikerrel azóta is próbál kiterjeszteni az arab – de egyben afrikai és ázsiai – térségben is.

„A kurdok Sztálingrádjaként" is ismert Kobani látképe. Forrás: Flickr

Tudjuk azonban, hogy nemcsak szunniták harcolnak a terrorszervezet oldalán, hanem más, nem arab országokból is sikerrel toboroznak tagokat. Miért lehet vonzó az „ISIS” az emberek számára?

Az egyik kedvenc kutatóm, Ulrich Beck „A kockázat-társadalom - Út egy másik modernitásba” című könyvében arról ír, hogy napjainkban sok ember identitásválságban szenved, amivel teljesen egyet is értek. A kiábrándultság, a bizonytalanság és a félelemérzet együttese komoly segítséget nyújt abban, hogy a reményvesztettek előbb vagy utóbb nyitottabbá váljanak a szélsőséges eszmék befogadására. A Da’esh propagandisztikus videói, hangzatos szövegei és ígéretei pedig kiválóan tudják csalogatni az érzelmileg gyenge lábakon álló embereket, hiszen egy jobb világot ígérnek számukra. Az már más kérdés, hogy a szervezetbe való belépés mellékzöngéiről nem tájékoztatják ezeket az embereket, illetve arról sem, hogy ebből élve nem lehet kilépni. Természetesen nemcsak a szegények számára imponálóak a Da’esh célkitűzései, a szervezet tagjai között találhatunk jómódú, magasan iskolázott személyeket is.

Jól gondolom, hogy a tehetősebb tagokat nemcsak a harcokban, hanem kapcsolatszerzésre is felhasználják? Milyen anyagi forrásai vannak az szervezetnek?

Kezdetben az Öböl Menti Együttműködési Tanács (Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Omán és Szaúd-Arábia) egyes tagjai támogatták anyagilag a Da’esh-t. A támogatás hátterében egyébként a már említett, politikai alapokra épülő síita-szunnita ellentét is domináns, illetve a regionális vezető státuszának az elnyerése. Az előbb felsorolt országok mindegyike szunnita, emiatt nyilvánvaló, hogy a terrorszervezet támogatásával az úgynevezett „síita félhold” államait akarják meggyengíteni. Ennek fényében nem meglepő az sem, hogy a Da’esh a síita irányhoz sorolható Bassár al-Aszad ellen harcol. Mostanára a terrorszervezet teljesen önállóvá és önellátóvá vált, ugyanis szakított az al-Kaidával, illetve komoly bevételei vannak a feketepiacon folytatott cserekereskedelemből és csempészetből. Az utóbbi időben több olyan videó is napvilágot látott, amelyben a Da’esh emberei iraki és a szíriai múzeumokat vernek szét, és megsemmisítik az ott megtalálható antik tárgyakat. A felvételeken látottakkal ellentétben nem az eredetieket, hanem a másolatokat teszik tönkre, a valódi emléktárgyakat szintén a feketepiacon adják el, amelyből jókora összegeket tehetnek zsebre. Mindezek mellett a szervkereskedelemből, a váltságdíjakból és nem utolsósorban a prostitúcióból is jelentős bevételhez jutnak.

Ilyen körülmények közepette ön szerint hogyan lehetne leszámolni velük?

Ennek kivitelezésére két módszert látok alkalmasnak. Egyrészt katonailag kell beavatkozni a szélsőségesek ellen, és minél nagyobb erőket kell bevetni a terrorszervezet megfékezésére. Másrészt pedig a fejekben kell rendet tenni, ugyanis a Da’esh a realitástól elrugaszkodott módon magyarázza meg tetteit a híveinek. Például a Nyugattal szembeni harcukat a végítélet előtti küzdelemként aposztrofálják, amelynek részét képezi az ideológiailag nem azonosulókkal szemben vívandó háború, ettől a képzettől pedig teljesen megrészegültek és emiatt ideológiailag nagyon elkötelezettek. Azt gondolom, hogy ez lesz a Da’esh elleni harc legnehezebb és leghosszabb része.

Császár Ildikó

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.