Bár alapvetően más modell szerint működik, és európai rokonainál sokkalta kisebb jelentőséggel bír, közszolgálati média az Egyesült Államokban is létezik, és természetesen meg kell birkóznia a 2016-os választási kampány okozta nehézségekkel. A július végi jelöltállító gyűlések közvetítésénél a technika ördöge szólt közbe, az előválasztási időszakban pedig a részrehajlás vádirata landolt menetrendszerűen a PBS és az NPR hírigazgatóinak asztalán.
Grafika: Bogatin Bence / lumens.hu
Kicsi, de fontos szerep a PBS-é
A Public Broadcasting Service-é (PBS) Európából nézve meglehetősen nehezen értelmezhető közszolgálati modell. A PBS alapvetően abban különbözik bármelyik tengeren innen működő köztelevíziótól, hogy nem csupán műsorszolgáltató – sőt valójában ez a tevékenység jellemzi kevésbé a profilját –, hanem egyben Amerika-szerte saját csatornahálózattal rendelkező terjesztő is: jelenleg összesen 354 televízióállomás tartozik a társuláshoz. Néhány kisebb tévécsatorna-hálózattal és a nagy nemzeti rádióhálózattal (National Public Radio) karöltve ezek azok a csatornák, amelyek a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) által meghatározott elvek alapján a közszolgálatot hivatottak ellátni az USA-ban.
Bár nézettsége elenyésző a nagy kereskedelmi társaságok csatornáiéval szemben, egy 2009-es felmérés szerint a részben államilag, részben alapítványi pénzekből fenntartott PBS Amerika legmegbízhatóbb közintézménye. Mint ilyen, a PBS komolyan is veszi misszióját, és saját gyártású politikai műsoraival próbál példát mutatni a szakma számára, ami – különösen választási években – nem egyszerű feladat. A közszolgálati média monitorozására szolgál az Államokban a szakombudsman intézménye – úgy a tévénél, mint a rádiónál –, aki a médiumok informativitását és pártatlanságát vizsgálva folyamatosan elemzéseket publikál, valamint a közönség panaszait tolmácsolja a hatóságnak.
Dadogott a nagygyűlések közvetítése
Az amerikai közmédiumokat érintő legnagyobb szakmai kihívás az elmúlt hetekben egyértelműen a republikánus és demokrata pártok jelöltállító nagygyűléseinek közvetítése volt július végén. A 2016-os elnökválasztás és az azt megelőző előválasztások közszolgálati tolmácsolása egy tavalyi megállapodás értelmében a PBS és a szintén vegyes finanszírozású, a köztévétől jogi értelemben teljesen független National Public Radio (NPR) együttműködésével történik, így a jelölőgyűlésekről is a vegyes stáb tudósított. A megegyezés értelmében a két társaság egy közös újságírócsapatot állított össze, akiknek legfőbb feladata, hogy televízióra, rádióra és online felületekre egyaránt adaptálható választási műsort szerkesszenek.
Az NPR washingtoni székháza. Forrás: Wikipedia Commons
Az NPR és a PBS közleménye szerint a fúzió célja az, hogy összehangolja az országszerte több mint kétszáz közszolgálati rádió- és televízióállomás munkáját, ezzel hatékonyabbá téve a választási események feldolgozását. Emellett az idei volt az első alkalom, hogy az amerikai közmédia főműsoridőben élő, szimultán közvetítéssel tudott jelentkezni a jelöltállító eseményekről. „Mind a gyűlések, mind az elnökválasztás során az a célunk, hogy a választókat valóban érdeklő és bevonó, problémaközpontú diskurzust mozdítsuk elő a tudósításainkkal. Semmiképpen sem szeretnénk olyan felfokozott hangulatban beszámolni az eseményekről, mint ahogy egy lóversenyről szokás. A mi dolgunk az, hogy informatív és kimerítő adást készítsünk a szavazóknak” – fogalmazta meg a stáb ars poeticáját Michael Oreskes, az NPR hírigazgatója.
A jelöltállító gyűlések eseményeinek közvetítése mindezek ellenére nem zajlott zökkenőmentesen. A problémák többnyire abból adódtak, hogy az előre beharangozott, elvileg többféle médiumon univerzálisan sugározható adás mégsem felelt meg teljes mértékben a technikai kívánalmaknak. Már a július 18-a és 21-e között zajló republikánus gyűlés élő kapcsolása közben számos hallgatói panasz érkezett az NPR-hez. Ezek szerint több megszólaló küldöttet és elemzőt hol az erős háttérzaj, hol pedig a túl korai továbbkapcsolás miatt egész egyszerűen nem lehetett végighallgatni. Ennek a – rádióhallgatók számára különösen zavaró – hiányosságnak az okán több médiatudatos szavazó nyilvánvaló szerkesztői manipulációval vádolta az NPR-t. Egy houstoni hallgató például nevetséges propagandának titulálta az NPR-nek írt levelében több republikánus küldött „elhallgattatását”.
Az NPR működését felügyelő ombudsnő, Elizabeth Jensen ugyanakkor empatikusan kommentálta a közvetítési bakikat. A gondok gyökerét abban látta, hogy a szélessávú internet elterjedésével a pártok már maguk is élő streamet szolgáltatnak a küldöttek beszédeiről, így a közszolgálati média funkciója az elemző-értékelő kommentátorok szerepletetése felé tolódott el. Az tehát nem róható fel feltétlen vétségként az NPR számára, hogy kevesebb időt szentelt a pódiumon elhangzó beszédeknek.
Sokkal nagyobb baj volt viszont Jensen szerint, hogy hiányzott az adásokból a közrádiótól megszokott szakmai precizitás. Az ombudsnő úgy véli, hogy a hallgató szempontjából rendkívül logikátlan volt a körkapcsolás sorrendje, és nehezen lehetett érteni, hogy pontosan milyen elvek alapján vágják be az egyik, majd a másik beszédet. Az élő adásnak ugyanis sokkal kigondoltabb, előre megtervezett programot kellett volna követnie, az egyes blokkokat pedig kevésbé éles vágásokkal, finomabb átmenetekkel kellett volna összekötni.
„Eljutnak hozzánk a közönség észrevételei. Közszolgálati médiumként tisztában vagyunk azzal, hogy kiemelt szerepünk van a beszédek közvetítésében. A nagygyűlés ideje alatt folyamatosan keressük az egyensúlyt a felszólalások és a kommentárok mennyisége között, a munkánkat pedig napról napra kiértékeljük” – reagált a panaszokra Michael Oreskes. Bár a technikai bakikat sikerült kiküszöbölni a republikánus konvenció ideje alatt, a hallgatók a demokraták jelöltállítása során sem voltak maradéktalanul elégedettek.
Különösen az váltott ki felháborodást, hogy a július 25-én felszólaló New Jersey-i szenátor, Cory Booker – később szakértők által a konvenció egyik legjobbjának ítélt – beszédéről ideje korán kapcsolt el a közrádió. Booker felszólalásának tizenkettedik percénél járt, amikor hirtelen nyolc percnyi helyszíni elemzés került adásba, a blokk végén pedig már csak a képviselő utolsó sorai voltak hallhatók. Mindezzel csak tetézte bűnlajstromát az NPR, hiszen ugyanezen a napon az élő adás szerkesztője túlságosan is belefeledkezett a gyűlésen fellépő népszerű zenész, Paul Simon performanszába, amit elemzésében Elisabeth Jensen is a szórakoztatás valódi tartalommal szembeni preferálásaként értékelt.
Korábban a tévé sem remekelt
Az amerikai közmédiát az előválasztások során sem kerülték el a kritikusok panaszai. A PBS saját gyártású hírműsorának, a NewsHournak legutóbb május végén kellett megvédenie magát a demokraták elnökjelöltségéért folyó harcban elbukó Bernie Sanders elégtelennek vélt szerepeltetésével kapcsolatban. A csatorna működését folyamatosan figyelemmel tartó ombudsman, Michael Getler kiemelte, hogy a teljes kampányidőszak alatt a panaszlevelek túlnyomó többsége a vermonti szenátorra és az ő halovány televíziós reprezentációjára koncentrált.
Bernie Sanders sok fejfájást okozott a PBS-nek. Forrás: Wikipedia Commons
A PBS hivatalos közleményben reagált az aggályokra: „Nagyra értékeljük nézőink kitüntetett figyelmét a választási kampányt illetően, de a NewsHour szerkesztősége továbbra is kötelességének tekinti, hogy a lehető legmagasabb színvonalon és kiegyensúlyozottsággal dolgozza fel a történéseket, csakúgy, mint az elmúlt negyven év során mindig”.
Getler ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az olvasók immáron nagyjából fél éve küldik számára rendszeresen kritikus hangvételű észrevételeiket Sandersszel kapcsolatban. Először decemberben merült fel, hogy a szenátor összességében nem kap elég percet a PBS politikai műsoraiban, noha a csatorna mindegyik jelöltaspiránsnál többször, három alkalommal készített vele interjút. Az ombudsman ugyan látott „bukkanókat” a NewsHour egyensúlyozási kísérleteiben, összességében felmentette a szerkesztőséget, akik szerinte profi munkát végeztek Sanders szerepeltetésével.
Ugyancsak decemberi elemzésében mutatott rá arra az enyhítő körülményre, hogy „Amerika modern történelmének legkülönlegesebb politikai kampánya zajlik a szemünk előtt”, amelyben gyakorlatilag minden figyelmet Donald Trump felemelkedésének története rabol el, ezért a szerkesztőségeknek is nehéz dolguk van. Ehhez képest Trumppal még egyszer sem készített interjút a PBS NewsHour, ennek azonban az az egyetlen, prózai oka van, hogy a republikánus jelölt rendre visszautasította a csatorna megkereséseit.
Judy Woodruff, a PBS NewsHour újságírója interjú közben. Forrás: Wikipedia Commons
A sorminta folytatódott: a The Nation, az Egyesült Államok legrégebben megjelenő hetilapja februárban ment neki Judy Woodruffnak és Gwen Ifillnek, a PBS NewsHour újságíróinak. Eric Altermannak, a lap munkatársának a PBS által moderált Clinton-Sanders televíziós vita levezénylésével kapcsolatban fogalmazta meg aggodalmait. Szerinte ugyanis a műsort strukturáló újságírói kérdések tipikusan agresszív, jobboldali tematizációt követtek ahelyett, hogy a demokrata jelöltaspiránsok saját paneleikből építhették volna fel érvelésüket. Woodruff munkásságát két hónappal később újbóli kritika érte, Sanders pedig ezúttal is érintett volt.
Az újságírónő interjút készített a vermonti szenátorral, amelyet követően a PBS-ombudsman a februári vitaműsorban már demonstrált, szokatlanul kemény kérdezéstechnika miatt kapott számos panaszlevelet. Getler maga is helyt adott a kritikáknak, mondván Woodruff „valóban durva kérdéseket tett fel, kissé az ördög ügyvédjének szerpébe helyezkedett”, de azt is hozzátette, hogy szerinte Sanders jól reagált a kérdésekre, az újságírónő pedig „inkább legyen konfrontatív, mint megalkuvó”.
A NewsHour nem csak élő adásaiért kapta meg a magáét. A PBS hírműsorának egy márciusi, kommentár nélkül adásba került riportja miatt kellett szabadkoznia, amely a Donald Trump kampányában önkéntesként dolgozó észak-karolinai Tilly család mindennapjait mutatta be a nézőknek. A biztosítékot a harminchárom éves Grace Tilly tetoválásai verték ki, amelyekben több sajtóorgánum olyan rasszistának tartott szimbólumokat vélt felfedezni, mint a kelta kereszt, vagy a nyolcvannyolcas szám. Ezzel egyidejűleg Trump szavazói különböző kommentfelületeken azonnal elkezdték kikérni maguknak, hogy a közszolgálati televízió fajgyűlölőkkel mossa össze őket.
A PBS ezúttal rideg hangnemű közleményben határolódott el a vádaktól: „A kampány során a NewsHour több alkalommal készített riportokat családokról, hogy bemutassuk, a szavazók hogyan vélekednek a jelöltekről, és miért kötelezik el magukat valamelyikük mellett. Ezekhez az összeállításokhoz általában nem készül narráció, ezért a nézőt arra ösztönzik, hogy saját maguk vonjanak le következtetéseket abból, amit láttak és hallottak. Azt feltételeztük, hogy a közönségünk képes erre”. Tilly egyébként azzal védekezett, hogy családja hagyományosan nagy tisztelője a kelta hitvilágnak, tetoválásai ezzel magyarázhatóak.
Bogatin Bence
Kövessen minket a lumens.hu-n, illetve Facebook-on is!
