A @ szimbólum mára az internet jelképévé vált. Bár legtöbbünk számára már megszokott jelenség, meglepően rejtélyesnek számít: története több évszázadra nyúlik vissza, eredetét pedig rejtély övezi. A hetvenes években az e-mail feltalálója hozta be az informatikai köztudatba, de már egy 14. századi vallási dokumentumban is szerepelt.

Grafika: Tóth Fruzsina / lumens.hu

Az egységártól az e-mailekig

A @ modern kori története 1971-ben kezdődött, amikor az e-mail feltalálójaként is számon tartott Ray Tomlinson (akinek munkássága előtt is létezett ugyan a technológia, de akkor még csak ugyanarra a számítógépes rendszerre bejelentkezett felhasználók közötti kommunikációra szolgált) az irodájában lévő két gép között küldött magának tesztüzeneteket, és a kukaccal választotta el a felhasználót és a terminált. Azért döntött a jel mellett, mert ekkor a számítástechnikában ritkán használták, így nem zavarhatott bele a korai programok és operációs rendszerek működésébe, habár ekkor ezzel a karakterrel sorkitörlési parancsot lehetett kiadni. Ezt a problémát azonban 1975-re megoldották, és a karakter megmaradhatott az e-mail címekben. Ezen felül szintén mellette szólt az is, hogy értelemszerűen az emberek nevében sem fordul elő, így ott sem okozhat félreértést.

Tomlinson elmondása szerint a @ kiválasztása mellett szólt az is, hogy az angol nyelvben ez a szimbólum az egységár jelölésére szolgált – 10 items @ $2: 10 áru 2$-on. A @ az „at” szót (-nál, -nél) jelöli. Azt szerette volna jelezni vele, hogy az e-mail címzettje egy másik gazdagépnél van. E jelentése a kereskedelemben való használata miattmár a 19. század vége előtt is része volt az írógépek karakterkészletének. Ezt adaptálva került rá az első számítógépek klaviatúrájára is – számos internethasználó él azonban olyan országban, ahol nem az angol karakterkészletet használják (például Japán, Kína, Oroszország és az arab nyelvterület országai). Ezeken a helyeken a billentyűzetek nem tartalmazták a @ jelet egészen addig, míg az internet nem tette ennyire elterjedtté.

A kukac eredete

Több teória is létezik a vitatott eredetű szimbólum első felhasználásáról. Vannak, akik azt állítják, hogy már a 6-7. században is használták, amikor az írnokok a latin „ad” (felé, irányában) szóból adaptálták a szimbólumot. A nyomtatás feltalálását megelőzően minden kódex kézzel készült – éppen ezért az írnokok valószínűleg le akarták rövidíteni a szó leírását azzal, hogy hogy a „d” betű felső szárát tovább húzták az a betű fölé, ligatúrát (két betű összevonását) hozva létre ezzel. Annak ellenére, hogy ez a szó rövid, meglehetősen sokszor használták, így indokolttá vált a rövidítése – ezek azonban csak jóval később jelentek meg. Tény viszont az is, hogy több olyan középkori hivatalos irat létezik könyvtárakban, amelyekben az ad szót kiírják, úgy, ahogy azt kell – így lehetséges, hogy tévesen következtettek a @ könyvekben történt megjelenésére. Carl Faulmann 1880-as, betűkről írt könyvében jónéhány középkori írás és részletes lista található meg az akkori rövidítésekről és ligatúrákról, de a @ sehol sem szerepel benne. Egy középkorral foglalkozó kézírásszakértő professzor a német University of Freiburg-ről egyenesen kinevette a felvetést, miszerint a @ már a középkorban is megjelent volna – állítása szerint nem lehet így ábrázolni a latin ad szót.

Egy másik elképzelés szerint a francia „à” szóból (-nál, -nél, -ban, -ben) ered, és az írnokok – szintén az egyszerűsítés kedvéért – az „a” betű alsó szárát egyszerűen folytatva tovább húzták a betű fölé, ékezetként.

2000-ben Giorgio Stabile, a Sapienza University of Rome professzora azt állította, hogy megtalálta a szimbólum legrégebbi használatát. Állítása szerint a @ az amforát (ókori cserépedényt) szimbolizálja, melyet gabona, bor és olaj szállítására szolgáltak. Ha felülről ránézünk egy amforára, szinte teljes hasonlóságot fedezhetünk fel a látványban: egy kisebb kör – az edény szája – körül koncentrikusan egy nagyobb átmérőjű kör, amely pedig az edény testének feleltethető meg.

Forrás: Wikipedia Commons

A jel egy firenzei kereskedő, Francesco Lapi levelében lelhető fel, amely 1536. május 4-én született. Sevillából küldte Rómába, és három hajó Spanyolországba való érkezéséről vitt hírt, melyek kincseket szállítottak Latin-Amerikából. „Egy amfora bor, ami egy hordó 1/13-a, 70 vagy 80 dukátot ér”, írta levelében a kereskedő, amelyben az amforát @-al szimbolizálta. „Mostanáig senki sem tudta, hogy a @ jel innen származik, amit olasz kereskedők találtak ki használatra kereskedelmi iratokban a középkor és a reneszánsz között” – mondta Stabile professzor. „Az „a” körüli hurok használata jellemzően fellelhető azokban a kereskedelmi dokumentumokban” – fogalmaz.

Stabile egyébként úgy gondolja, hogy az olasz bankok még ennél is korábbi iratok birtokában lehetnek, melyek elfeledetten pihennek az archívumaikban. „A legrégebbi dokumentumok nagyon sokat érhetnek. Az iratokat birtokló intézmények reklámcélra is használhatnák ezeket, ezzel is növelve saját presztízsüket” – fejezte ki véleményét a professzor.

Már a 14. században is előkerült a @.

Jorge Romance spanyol újságíró ezután egy még régebbi példát talált a jel használatára. Mikor Stabile 16. századi példájáról olvasott, eszébe jutott, hogy történelmi tanulmányai során már találkozott vele valahol. Végig futotta a régi jegyzeteit, és rábukkant egy 15. századi spanyol vámnyilvántartásra. Itt, hasonlóan Stabile felfedezéséhez, az „arroba” súlyegység megjelöléseként szolgált a szimbólum, mely a 16. század végén 11,3 kilogrammot vagy 22,7 litert jelölt.

Mégsem ez a legrégebbi irat, melyben fellelhető a @: Ez a kitüntető cím egy vallási írást illetheti, mely egy 1345-ben készült görög krónika bolgár fordítása. Ezt ma a Vatikáni Apostoli Könyvtárban őrzik. Ebben az írásban @-al helyettesítik az „a” betűt az „amen” szóban, de hogy miért tették így, az rejtély.

Variációk egy kukacra

Érdekes módon nem létezik egy nemzetközileg elfogadott kifejezés a szimbólumra. Létezik olyan ország is, ahol a mai napig nem eldöntött, hogy milyen szót használjanak rá, amikor beszédben említik meg. Sok helyen a karakter alakja ihlette meg az embereket, de vannak olyan térségek is, ahol valamiféle elvont, absztrakt szóval fejezik ki a jelet. Többségük egyedi, de jó néhány más országok nyelveiből származik. Sokan hasonlítják állatokhoz (csiga, kukac, kiskutya, ló), mások állatok testrészeihez (elefánttörzs, majomfarok, macskaláb, disznófül) vagy ételekhez (heringtekercs, rétes, fahéjas tekercs, perec).

Létezik egy lista, melyben összeszedték a különböző, a szimbólumra használt szavakat – ez lényegében egy nyelvészi levélgyűjtemény, melyben a magyar válasz is megtalálható, több személytől is. „Magyarul a @-ot kukacnak hívják (az a fajta, amelyiket az almában is megtalálod). A fűszerestől kezdve a gépírókig, (sic!) senki sem hallott erről és nem is használták. Az írógépeken sem volt soha rajta (a régi gépek inkább német modellen alapultak)” írta Lázár A. Péter az ELTE-ről.

Ma sem csak az e-mail címekben kerül elő: sok helyen található meg a szimbólum különböző jelzőtáblákon, hirdetve a közösségi internetelérési pontokat, a közösségi média-oldalakon a hozzászólásokban pedig ugyanezt használják egy-egy tag megjelölésére. Egyszerű és hétköznapi, múltja viszont rejtélyes homályba vész.

Varga Ágnes

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.