Mozgalomként veszélyes, államként összeomlóban van – ennek kihasználásáról ír Eli Berman és Jacob N. Shapiro a Politico Magazine-ban megjelent elemzésükben.
Forrás: Flickr
Ahogy az Iszlám Állam egyre jelentősebb teret foglal el a közbeszédben, hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, amit nem tudunk róla: rejtélyes vezetőjéről, a titkos külföldi kapcsolatairól, az internet rejtekéből előtörő vérgőzös propagandájáról. A napvilágra kerülő információk egy apokaliptikus ideológiájú, titokzatos terrorszervezetet mutatnak be, amely a világ minden pontján le akar csapni. Az Iszlám Államról szóló híradások rendkívül ellentmondásosak: vezetőik háttérbe húzódása, és kiterjedt közösségi média-gépezetük megnehezítik a propaganda és tények szétválasztását.
Az Iszlám Államról alkotott gondolatképünk kulcsfontosságú annak meghatározásában, hogyan harcoljunk ellene. Barack Obama úgy nyilatkozott, hogy a megkezdett úton fog továbbhaladni, eddigi, „karantén plusz” névvel jellemezhető stratégiáját fogja még intenzívebbé tenni. Terve szerint a csoportot nem engedné tovább növekedni Szíriából és Irakból, kivéreztetését folyamatos légicsapásokkal és a regionális szövetségesek támogatásával érné el. Kritikusai is többféle megközelítés mellett érvelnek, a helyi erők mozgósításától kezdve, a vadászgépek bevethetőségének lazításán és speciális osztagok bevetésén keresztül, nagyszabású, húszezer vagy még több katona bevonásával indított szárazföldi hadműveleten át.
Melyik lenne a helyes? A választ legalábbis részben az határozza meg, hogy mit gondolunk az Iszlám Államról valójában. Vajon egy anyagilag rendkívül jól ellátott terroristacsoport, amely tekintélyes földterülettel rendelkezik, ahol támadásokat készít elő, katonákat képez, és kezeli a kiterjedt pénzügyi hálózatát – vagy egy szárnyait próbálgató állam, amely terrortámadásokat finanszíroz? Ha az előbbinek tekintjük, akkor a karantén különös stratégiának tűnik, hiszen bármennyire is szorongatva van, tudja támogatni a külföldi terroristacselekményeket. Ha azonban államként vizsgáljuk, akkor már más a helyzet: egy reménytelenül szegény ország vív háromfrontos háborút: keleten Irakkal, északon a kurdokkal és Szíriával, nyugaton a lázadóival.
Bár az Iszlám Állammal kapcsolatos bizonytalanság valós, magáról az államról mégis sokat tudunk. Nem publikál ugyan statisztikai kimutatásokat, vagy tart kapcsolatot az ENSZ-szel, de határozottan bürokratikus, így nagy mennyiségű dokumentum is napvilágra került már. Műholdak segítségével megbecsülhetjük a területén élő lakosság számát, ahogyan sok mindent tudunk a háború előtti gazdasági állapotokról és olajipari trendekről, helyszíni riportok pedig a kormányzás mindennapi ügyeibe nyitnak betekintést.
Mindezek együttes vizsgálata arra mutat, hogy az Iszlám Államot államnak kell tekintenünk. Bár nem rendelkezik elismert határokkal, de egy olyan képződmény, melynek uralnia kell a területét ahhoz, hogy fenntartsa fő üzenetét, igazolja a propagandáját és megtartsa kapacitásait. Ha valóban állam, akkor jó hír, hogy annak rendkívül gyenge: földrajzilag sebezhető, fenntarthatatlan bevételekkel és megoldhatatlan populációs problémával. A megfelelő szembeszállási stratégia kiválasztásához három kritikus pontot kell megértenünk.
Pénz
Az első az Iszlám Állam megoldhatatlan finanszírozási problémája. Rengeteget hallunk a szervezet hatalmas vagyonáról, amik tetemesek egy terrorszervezetnek, de cseppnyiek egy államnak. Az Iszlám Állam megalakulásakor sokat lehetett hallani az olajbevételeiről, és bár a legfrissebb számítások alapján az egyik tartományában csak az olajkitermelésből havonta 500 millió dollár bevételre tesz szert, a földgáz- és olajkitermelés mégsem fenntartható bevételi forrásuk. Az olajkitermelés volumene folyamatosan esik az elégtelen számú mérnök és a folyamatosan bombázott infrastruktúra miatt – a kitermelt nyersanyagot pedig csak rendkívül nyomott áron tudja eladni a szankciók és a fizikai korlátai miatt.
"Visszatértünk a kőkorszakba" - élet az Iszlám Államban
Egy másik nagy figyelmet kapott bevételi forrása a világörökségi területeken található régiségek fosztogatása – a rablott kincsek értékesítése azonban nem tudja a költségvetési lyukakat betömni. Nem elég, hogy egy idő után elfogynak, de ha a szervezet el is árasztaná a piacokat a régiségekkel (amit úgy tűnik, még nem tettek meg), az árak a mélybe zuhannának a kereslet árrugalmatlansága miatt.
Így kénytelenek arra támaszkodni, amit jelenleg a szervezet legfőbb bevételi forrásának tartanak: a területén élő lakosság minél kíméletlenebb kizsákmányolására. Mindennapos jelenet, ahogy az egyes csoportok fegyverekkel felszerelkezve követelnek pénzt az útkereszteződésekben vagy üzletekben, amit ha nem kapnak meg, elkobozzák az árukat. Azonban a kizsákmányolás is fenntarthatatlan: a termelő lakosok előbb-utóbb elmenekülnek, és magukkal viszik az emberi erőforrást és tőkét, a magas infláció a beszedett adók értékét folyamatosan erodálja, a kiszámíthatatlan adózási környezetben pedig leállnak a befektetések.
Lakosok
Sokféle, nyilvánosan elérhető térkép foglalkozik az Iszlám Állam lakosságának megbecsülésével. A műholdképek mellett a népszámlálási adatokkal kombinált térképekből kitűnik, hogy 2,8-5,3 millió adóztatható lakos volt a háború előtt az Iszlám Állam mai területén. Azonban az IÁ által irányított területekről akkora mértékű az elvándorlás, hogy az utóbbi időkben a propagandagépezet már a távozókat veszi célba.
Ha jobban belegondolunk, mindez nem meglepő: a kormányzati tevékenység gyenge, a jogok nincsenek biztosítva, a szabályok pedig folyamatosan változnak. Beszámolók szerint a lakosokat sokszor kényszerítik a maradásra, és feszültség alakult ki a helyi és külföldről érkezett harcosok között az utóbbiak kivételezett helyzete miatt. Az Iszlám Állam államként végeredményben egy hatalmas humántőke-veszteség.
Ugyan harcba hívja azokat, akik azonosulnak a céljaival, a nyilvánosságra került jelentések alapján, többnyire alacsonyan képzettek azok, akiket mozgósít és bevonz az IÁ világméretű harcra hívása – nem pedig mérnökök, ügyintézők és vállalkozók, akiknek a gazdaság beindításában és működtetésében nagy szerepük lenne.
Kormányzati képességek
Még ha a lakosságfogyás nem is állna fenn, államként akkor is bukásra lenne ítélve az Iszlám Állam. A modern történelem megmutatta, hogy az autokrata kormányok mindig a gazdaság szörnyű állapota és alacsony növekedése miatt szenvednek. Az elmúlt század során minden egyes kizsákmányolásra alapuló állam (magas és kiszámíthatatlan adókulcsok, melyeket autokrata vezető réteg szed be és oszt szét a rezsim belső támogatói között) gazdasága végül összeroppant.
Kormányzó szerveik súlyosan hátráltatják a gazdaságot: alig biztosítanak szabadságjogokat, kiszámíthatatlan az adóztatás, nem fektetnek be az emberi erőforrásba, nincsen tőkepiac és megfizethető biztosítás. Hacsak az Iszlám Állam vezetői nem fedeztek fel egy forradalmian új, máshol nem alkalmazott módszert a termelés irányítására, a gazdaságuk minden bizonnyal nagyon kis mennyiségű terméket tud csupán előállítani.
Lehetetlen megmondani, hogy mennyi idő múlva fog összeomlani az állam gazdasága, de ennek bekövetkezéséhez nem fér kétség. A legutóbbi jelentések máris rettenetes helyzetről számolnak be.
Ez a jelenség az Iszlám Államnál jóval több legitimációval rendelkező államokat ugyanúgy érint. Zimbabwe a legkézenfekvőbb példa olyan államra, amely gazdag volt, mielőtt új kormányzati mechanizmusok mélyrepülésre kárhoztatták volna. A Zimbabwéhez hasonló államok részben azért nem tűnnek el, mert tagjai a globális rendszernek, amely a stabilitás megőrzéséért cserébe állandóan felszínen tartja őket – az Iszlám Állam nem rendelkezik hasonló biztonsági hálóval.
Mindezek tudatában, és az Iszlám Államot ténylegesen államnak elfogadva a „karantén plusz”-politika valóban okosnak tűnik. Egy, már létrejöttében bukott állammal harcolunk, amely minimális externális hatásra is összeomolhat, és még gyorsabban fog egy összehangolt, szomszédjai által kivitelezett gazdasági és katonai nyomásgyakorlás következtében.
Mindazonáltal ha el is fogadjuk, hogy az Iszlám Állam előbb-utóbb el fog bukni, még nem kezeltük azokat az azonnali veszélyeket, amelyekkel mind a Közel-Keleteten mind a nyugati államokban fenyeget. Az összeomlás közbeni haláltusájában feltehetően még több támadást hajtana végre a Nyugat ellen. Mivel a NATO gyorsan meg tudná törni az Iszlám Államot, felmerül a kérdés: hány, a párizsihoz hasonló támadást lehetetne elkerülni, és milyen áron? A válasz erre a kérdésre leginkább a nyugati titkosszolgálátok éberségétől függ. Ha azt feltételezzük, hogy a nagyobb éberség jelentősen képes csökkenteni a kockázatokat, ahogyan az történt az Egyesült Államok esetében is, amely rengeteg támadást elhárított az elmúlt évtizedben, akkor a karanténba zárás még jobb megoldásnak tűnik.
„Jelen pillanatban jó egyensúlyban van az európai politika” - Kiss Álmos Péter
A szervezet megtámadásával vagy karanténba zárásával kapcsolatos vitában van egy érv, ami eddig nem kapott elég figyelmet – ez pedig az ideológiai előny, amit az jelentene, ha a szervezet önmagától omlana össze. Ma már néhány elszigetelt csoport kivételével senki sem használ kommunista vezényszavakat a rendszer ellen lázadók megszólításához; a kommunista államok kilencvenes évekbeli összeomlása önmagában demonstrálta a mögötte álló ideológia hatékonytalanságát a modern gazdasági rendszerben. Ronald Reagan jól látta, ha engedi, hogy a belső önellentmondásai alatt omoljon össze a kommunizmus, akkor örökre hiteltelenné válik.
Ami a kommunizmus volt a Szovjetuniónak, az a dzsihádizmus az Iszlám Államnak: egy ártalmas ideológia legtisztább megnyilvánulása egy állam kormányzásában. Ha megengedjük, hogy magától bukjon el, akkor az Iszlám Államnak, mint ideának lesz a bukása. Ez nem lenne igaz abban az esetben, ha a vereségét a nyugati erők okoznák egy katonai konfliktusban. Látva a mély strukturális sérülékenységeit és az ideák globális háborújában lévő szimbolikus értékét, a legjobb stratégiánk minden bizonnyal a karanténba zárás: hagyni, hogy a csoport belső motivációját adó ideológia belülről pusztítsa el önmagát, ezzel is gyorsítva a folyamatot, melynek végén elfoglalja méltó helyét a történelem szemétdombján.
Grüll Dávid
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
