Megkezdődhet az űrbéli bányászat
2015. december 01. írta: lumens

Megkezdődhet az űrbéli bányászat

Barack Obama amerikai elnök aláírta azt a vitatott törvényt, amely lehetővé teszi, hogy magánszemélyek és -vállalatok égitesteken bányászhassanak. Egyes szakértők szerint a Föld közelében keringő aszteroidákon akár már 2025-ben megindulhat a nyersanyagkitermelés, és az így kinyert ritka nemesfémek dollármilliárdokkal járulhatnak hozzá a gazdaság növekedéséhez.

Az új törvény hatalmas változást jelent az űrjogban. Korábban az űrbéli tevékenységet az 1967-ben megalkotott Outer Space Treaty szabályozta, melyet 1967-ben kötött az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az Egyesült Királyság, illetve később további 101 állam is ratifikálta. Az űrverseny zenitjén még kérdéses volt, hogy melyik szuperhatalom jut el először a Holdra, ezért ezzel az egyezménnyel akarták megakadályozni, hogy a versengésből győztesen kikerülő fél gyarmatosítsa a Holdat. A szerződés kimondta, hogy az űr az emberiség közös öröksége, melyet csak úgy lehet használni, hogy az mindenkinek javára váljon. Megtiltotta a tömegpusztító fegyverek űrbe, Holdra vagy egyéb égitestre való telepítését, valamint, hogy bármelyik nemzet űrbéli testeket birtokoljon, és az ott található nyersanyagokat kinyerje.

Az új, U.S. Commercial Space Launch Competitiveness Act-nek nevezett törvény továbbra sem teszi lehetővé az égitestek birtokba vételét, de engedélyezi, hogy a rajtuk található nyersanyagokat magánszemélyek és vállatok kitermeljék – továbbá kötelezi az amerikai hatóságokat, hogy pontosan meghatározzák az űrbéli bányászat jogi kereteit, és könnyebbé az teszi űrbéli tevékenységet folytató vállaltok alapítását.

A Planetary Resources nevű, aszteroidákon való bányászattal foglalkozó amerikai vállalat üdvözölte a döntést, és a magántulajdonhoz való jog egyik legfontosabb elismerésének nevezte a törvényt. A washingtoni székhelyű vállalat 2015 júliusában űrhajót küldött a Nemzetközi Űrállomásra, és további próbarepüléseket terveznek – becsléseik szerint akár már 2025-ben elkezdődhet a kitermelés. A vállalat most még talán merésznek tűnő terveinek kiindulási pontját az aszteroidákon található víz adja. A földi élet forrása az űrben is fontos szerepet tölthet be: amellett, hogy a berendezéseket megvédheti a sugárzástól, a hidrogén és oxigén szétválasztásával üzemanyagot is biztosíthat az űrjárművek számára, melyek így a Nemzetközi Űrállomásra történő visszatérés nélkül is közlekedhetnének. A kutatórobotok számára szinte rutinfeladatnak számít a vizet tartalmazó aszteroidák, az úgynevezett szenes kondritok felkutatása, így ezek megtalálása nem okozna gondot. Ezen égitestek általában vasat, kobaltot és nikkelt is tartalmaznak, így lehetővé válna az űrbéli infrastruktúra kiépítése is.

Körülbelül kilencezer aszteroida kering a Föld közelében – és ezek közül ezerötszáz közelebb van a Holdnál. Egyes vállalatok, mint például a Moon Express, a Holdon található fémeket akarják kibányászni – elsősorban a Földön ritka, de a mikrochipgyártásban nélkülözhetetlen nemesfémek, például a platina kitermelését tervezik.

Egy holdbéli bánya látványterve.

A Planetary Resources, és a többi űrbéli tevékenységgel foglalkozó vállalat hatalmas lehetőségként emlegeti az aszteroidákon történő bányászatot, és egyes nyilatkozataikban már-már utópisztikus változásokat vizionálnak. Véleményük szerint a Földön ritka és értékes nyersanyagok űrbéli bányászatával megtöbbszörözhetjük a tartalékainkat sok nemesfémből és így egy olyan gazdaságot teremthetünk meg, melynek mozgatórugója nem a hiány lesz, hanem a bőség. A törvény kritikusai szerint viszont szó sincs erről – véleményük szerint a Szilícium-völgyben már lényegében bevett szokásnak számít, hogy a vállalatok minden tervezetükben az egész emberiség sorsát megváltoztató hatásokról beszélnek, de ezek rendre elmaradnak, és csak a cégek gazdagodnak tovább. Azt ők is elismerik, hogy a nemesfémek világpiaci ára nagy mértékben csökkenhet és ezáltal sok, korábban drága termék válhat nagyobb tömegek számára elérhetővé, de állításuk szerint a legnagyobb változás az lesz, hogy a Planetary Resources befektetőinek vagyona fog elképzelhetetlen mértékben megnőni.

Schuck Róbert

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr188129194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása