Egy korszak vége Argentínában
2015. október 25. írta: lumens

Egy korszak vége Argentínában

Cristina Fernández de Kirchner elnöksége

Cristina Fernández de Kirchner azon kevesek közé tartozik, akik közös fotót készítettek Fidel Castroval, Ferenc pápával és Madonnával is. Egyesek korunk Evitáját látják benne, míg mások csak egy korrupt politikust. Százezrek tüntettek ellene, mégis mindkét alkalommal már az első fordulóban elnökké választották. Hazájában az első megválasztott és újraválasztott női államfő, de kritikusai szerint csak férjének bábja volt. Az október 25-én leköszönő argentin elnök asszony ellentmondásos kormányzása és személyisége valószínűleg még hosszú éveken át politikai viták táptalajaként fog szolgálni az argentin közéletben.

Cristina Fernández de Kirchner 1953-ben született Buenos Aires egyik külvárosában. A hetvenes években jogásznak tanult a la platai egyetemen és itt ismerkedett meg később elnökké választott férjével, Néstor Kirchnerrel. Mindketten a peronista mozgalommal szimpatizáltak – ez egy nehezen definiálható politikai áramlat, melyet Juan Domingo Perón az 1940-es években hirdetett meg. A sokszor harmadik utasnak titulált populista irányzat a kapitalizmussal és a szocializmussal is szembehelyezkedve egy újimport-helyettesítő, antiimperialista, nacionalista utat jelölt ki. Bár kulcsfigurája maga Perón volt, időnként felbukkantak vele szemben álló „peronista” csoportok is. Halála után a helyzet tovább bonyolódott: több, egymással sokszor komolyan rivalizáló platform is az egykori elnök ideológiai örököseként határozták meg magát. Jelenleg a Juszticialista Párt a legnagyobb, magát peronistának nevező formáció.

Cristina karrierje 1989-ben kezdődött, mikor a santa cruzi tartományi törvényhozó testület tagjává választották, később pedig a tartományi szenátus, majd a nemzetgyűlés alsóházának tagja lett. 2003-ban teljes erőbedobással kampányolt férje mellett, de együtt nem jelentek meg a nyilvánosság előtt. A győzelem után aktív szerepet vállalt first lady-ként, az országot járva heves szónoklatokkal érvelt férje politikája mellett. Stílusa és megjelenése miatt sokakat Juan Perón feleségére, a bálványozott Evitára emlékeztetett, de ő ezt az összehasonlítást mindvégig következetesen elutasította. Ketten együtt dolgozták ki a „K-narratívaként” emlegetett világnézetet, melyben ők egy forradalom vezetőiként tetszelegnek. A politikai közéleti szereplőket nemes egyszerűséggel „jó” és „rossz” táborra osztották: természetesen az argentin kormány és nép tartozik a jó táborhoz, a rosszhoz pedig a kormányzat minden aktuális vélt vagy valós ellenfele.

Az elnök 2010-es újévi köszöntője közben. Fotó: casarosada.gob.ar

Férje kormányzása után, 2007-ben a Juszticialista Párt és a Győzelmi Front színeiben már Cristina mérettette meg magát. Már a kampányidőszakban botrányba keveredett, ugyanis felmerült a gyanú, hogy Hugo Chávez venezuelai elnöktől illegális úton kapott pénzt kampányának finanszírozására – ezeket a vádakat mindmáig nem sikerült bizonyítani. Az első fordulóban megszerezte a szavazatok 45 százalékát, így a második forduló megtartása nélkül elnökké vált. Főként a vidéki szegények és a külvárosi munkások körében volt népszerű, 2008 márciusában azonban törvényterveztet nyújtott be, melyben az egyik legfontosabb exportcikk, a szójabab kiviteli vámját kívánta 35%-ról 45%-ra emelni. A mezőgazdaságból élők becsapva érezték magukat, hatalmas tüntetéseket szerveztek országszerte, és az elnök asszony kezdeti 57%-os támogatottsága 23%-ra zuhant. A tervezetet a törvényhozás nem hagyta jóvá, és nem sokkal népszerűsége újra emelkedni kezdett. Ellenzéki politikusok szerint a helyzet kezelése közben tanúsított rugalmatlansága és önfejűsége arra utalt, hogy a dolgokat továbbra is férje irányítja a háttérből. Első kabinetével új jóléti programokat indított, melyekkel sikeresen csökkentette a szegénységben élők számát és növelte az oktatásban részesülők arányát.

2009-ben tört ki az első igazán nagy korrupciós botrány, mikor kiderült, hogy a házaspár vagyona Néstor 2003-as hatalomra kerülése óta majdnem hétszeresére nőtt: bevallásukban egy 1,8 négyzetkilométeres telek valamint két hotel is szerepelt. Az elnök asszony állítása szerint anyagi gyarapodásukhoz nagyban hozzájárult sikeres ügyvédi irodájuk. Az ez évben tartott választásokat a Győzelmi Front megnyerte ugyan, de elvesztette alkotmányozó többségét.

Férje, Néstor Kirchner 2010-ben szívrohamban elhunyt, ezután Cristina három évig és egy hónapig özvegyi ruhában jelent meg a nyilvánosság előtt. A hitvesét gyászoló, de a nemzet szolgálatában még ekkor is keményen dolgozó államfő képe nagy népszerűségnek örvendett, elsősorban a női szavazók körében. A megjelenésére mindig nagy hangsúlyt fektet, kizárólag sminkben és elegánsan felöltözve látható, kritikusai szerint vagyonokat költ ruhákra és cipőkre. Egy 2011-es párizsi látogatása során Sarkozy elnökkel folytatott egyeztetése után bevásárló útra indult, ahonnan húsz pár Louboutin cipővel tért vissza – áruk páronként 5500 amerikai dollár körül mozog.

Szintén ajánljuk: interjú a Budapesti Korrupciókutató Központ igazgatójával

A 2011-es választásokon az ellenzéki szavazatok megoszlottak a sok jelölt között, valamint a gazdasági növekedés feledtette az emberekkel a korrupciós vádakat és a barátok-rokonok pozícióba emelését, így a szavazatok 54%-ának megszerzésével elsöprő győzelmet aratott és újra a második forduló megtartása nélkül válhatott államfővé. Győzelmi beszédében sikerét a „szeretet diadalának” nevezte, azonban második ciklusában sem kerülték el a botrányok. 2012-ben kiderült, hogy elítélteket engedtek ki a börtönökből annak érdekében, hogy a kormányt támogató tüntetéseken vegyenek részt. Ez, valamint a La Cámpora nevű kirchnerista-peronista ifjúsági szervezet közép- és általános iskolákban való megjelenése, továbbá paramilitáns csoportok létrehozása és támogatása óriási sajtóvisszhangot keltett, és az elnök asszony ellen.

Ugyan ebben az évben bejelentette a spanyol Repsol tulajdonában lévő, 1993-ban egy korábbi peronista kormányzat által privatizált YPF olajtársaság újraállamosítását, melynek keretében a részvények 51%-a került argentina tulajdonába. Ezt a lépést a spanyol kormány élesen kritizálta és a két ország közötti viszony megromlásához vezetett. Ez azonban csak egy volt a Kirchner-éra külpolitikai malőrjei közül: 2011-ben az argentin hatóságok lefoglaltak egy amerikai katonai repülőt, mellyel állításuk szerint az Egyesült Államok kormánya fegyvereket és kábítószereket csempészett az országba, később ezt a gyanút nem tudták igazolni. 2010-ben Christina egy kínai látogatása során egy tweet-jében vendéglátói akcentusát parodizálta, melyért egy későbbi bejegyzésben elnézést kért. 2015-ben az Egyesült Királysággal való viszony került mélypontra, mikor az argentin állam pert indított a Falkland-szigeteken fúrásokat végző brit olajtársaságok ellen, arra hivatkozva, hogy a spanyolul Las Malvinas-ként ismert szigetcsoport argentin felségterület. Többször is nyilatkozott arról, hogy szerinte az Egyesült Államok ést az Iszlám Állam az ő meggyilkolására konspirál, a nemzetközi pénzügyi alapokat pedig gazdasági terroristának minősítette.

A 2013-as parlamenti választások előtt az elnök asszonyt támogató szövetségnek, a Győzelmi Frontnak politikusai azzal a tervvel álltak elő, hogy ha a választásokon alkotmányozó többséget szereznek, akkor az alaptörvény módosításával lehetővé teszik harmadszori indulását is. A terv meghiúsult, ugyanis a Győzelmi Front megnyerte a választásokat, de alkotmányozó többséget nem szerzett. A tervezet viszont nagy vitákat váltott ki párton belül, melyek végül ahhoz vezettek, hogy Sergio Massa korábbi kabinetfőnök, egyben Tigre város polgármestere kilépett a Győzelmi Frontból és megalapította saját, Megújulási Front névre keresztelt peronista szövetségét, ami az idei választásokon a Győzelmi Front egyik legfőbb kihívójának számít.

2013 márciusában, Ferenc pápa megválasztását követően Rómába sietett gratulálni a frissen megválasztott egyházfőnek. Az udvarias formaságok mögött viszont komoly konfliktusok húzódtak: a pápasága előtt Buenos Aires-i bíborosként tevékenykedő Ferenc a 2008-as tüntetések során keményen bírálta a kormányt. Az elnök asszony azzal vádolta a bíborost, hogy az 1970-es években a katonai diktatúra időszakában a juntát segített. Viszonyukat tovább rontotta, hogy 2010-ben, Latin-Amerikában elsőként argentina legalizálta az azonos neműek házasságát. Ugyan ezen év áprilisában a la plata-i árvizek hetven ember életet követelték. Mauricio Marci polgármester a kormányt nevezte felelősnek a tragédiáért, ugyanis szerinte nem engedték az önkormányzatoknak, hogy hitelt vegyenek fel, így nem tudtak árvízvédelemre pénzt fordítani.

Cristina az ország kormányzóival. Fotó: casarosada.gob.ar

A gazdaság mélyrepülése rányomta bélyegét a 2014-es évre. Pedagógusok és szakszervezeti tagok tüntettek országszerte, és a gondokat csak ideiglenesen tudták orvosolni az alapkamat növelésével. Az évfolyamán felmerült az a gyanú is, hogy a Kirchner család tulajdonában lévő, szállodaiparban tevékenykedő Hotesur vállalatot igazából csak pénzmosás céljából tartják fent.

Sok kritika érte Kirchnert a médiával való viszonya miatt. Az argentin sajtó körülbelül 80%-a az elnök asszony direkt vagy indirekt irányítása alatt áll. Az állami médiumokat lényegében propagandacsatornákká alakította, melyek segítségével személyi kultuszt alakított ki saját maga és férje körül. Az argentin törvények lehetővé teszik az államfőnek, hogy a televízióadásokat megszakítva sürgősségi bejelentéseket tegyenek: 2014-ben arról beszélt, hogy ezt a lehetőséget kihasználva, mindennap fog a lakossághoz szólni. Állítása szerint nem létezik független média, ugyanis minden újságíró valakinek az érdekében tevékenykedik. Nagyon aktív a közösségi médiában, Twitterjét több mint négy millióan követik, Facebookján pedig naponta több bejegyzést is közzé tesz.

Argentínában vasárnap véget ér a Kirchner-éra. Cristina második mandátumának betöltése után az argentin alkotmány értelmében nem indulhat újra. A közvélemény kutatók mérései szerint a legesélyesebb az elnök asszony és a Győzelmi Front által is támogatott Daniel Scioli. Kérdéses, hogy az új elnök folytatni fogja-e a kirchneri utat, és mit tud kezdeni elődjének kétes örökségével – többek között a nemzetközi elszigeteltséggel, valamint a száguldó, 40%-os inflációval és a burjánzó korrupcióval.

Schuck Róbert

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr228019341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2015.10.25. 16:23:05

"Állítása szerint nem létezik független média, ugyanis minden újságíró valakinek az érdekében tevékenykedik. " Nem egy buta nő...

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 16:33:10

@Blogger Géza: nem bizony. Ezzel a hazugsággal próbálja, azt sugallni, hogy nem is lehet jobb, nyugodjanak csak bele a szarba. Hasonlóan csinálja a vajdád is.

Blogger Géza 2015.10.25. 16:34:39

@fidesz maszop dk egykutya: Ne magadból indulj ki, nekem nincs vajdám. :)

Blogger Géza 2015.10.25. 17:06:31

@fidesz maszop dk egykutya: :D Osztán ő mitől lenne vajda, te ostoba? :)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 17:13:44

@Blogger Géza: attól, hogy félcigány, és a birodalom ura. A vajdák is valahogy így nyomják nem?
Amúgy nálatok hazaáruló féreg fidesz agitproposoknál ez az "ostoba" ismételgetése szabvány? Vagy csak batyu módban maradtál, te szar? :)

Blogger Géza 2015.10.25. 17:19:24

@fidesz maszop dk egykutya: Hát nagyon elegánsan fogalmaztam, te agyhalott. :) Mindig meglep, hogy van még olyan barom, aki a múlt század közepén született, hófehér bőrű, felsőfokú végzettségű emberekről el tudja hinni, hogy cigányok. :) Tudod, akkoriban a cigányok még középiskoláig sem jutottak el.,. De a kommunista propagadna mindig megtalálja a maga hülyéit. :)

Timita 2015.10.25. 17:26:44

Kedves Schuck Róbert! Nem tudom milyen forrást használt, de jópár információ hiánzyik és van néhány teljesen téves információ. Repsol nem spanyol tulajdonú cég, hanem nemzetközi privát kézben van a tulajdon nagyobb hányada. Azért lett államosítva, mert nem tartotta magát a szerzödésben kikötött kötelezö beruházási feltételekhez. A sajtó kb 80 %-a a Clarín csoport kezében van, rádió, televízió és írott sajtó. Csak olyan híreket közel, ami rossz fényben tünteti fel az épp aktuális kormányt, ha nem az ö érdekeiket képviselik. Erre hozták meg ugye az új médiatörvényt, amit természetesen a Grupo Calrín megfellebbezett minden egyes szinten, ami miatt legalább két évet csúszott, hogy a törvény életbe lépjen, és nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán már életbe lépett. A Malvin-szigetek kérdése nemcsak argentin ügy, hanem már dél-amerikai közös ügy. Argentina régóta kéri, hogy üljenek le tárgyalni a helyzet megoldásáról, ami egyébként a brit kormány számára is tarthatatlan mértékü költségekkel jár. Az ellenzéki Mauricio MACRI annyira lejáratta magát a kétségbeesett, köpönyegforgató választási kampányával (Perón szobrot avatott nemrég, ami homlokegyenest szembenáll jobboldali nézeteivel), hogy a saját választói sem akarnak róla hallani, hát még azok, akik eddig sem támogatták. A saját édesapja csak ennyit nyilatkozott róla: "es un pelotudo". Lehet, hogy Cristina Fernández de Kirchner nem lesz többé kormányfö, de azt gondolom, és remélem, hogy a dolgok folyása ugyanolyan irányba megy tovább jópár szempontból, mint eddig. Tudta-e, hogy a felsöoktatás ingyenes? Tudta-e, hogy már a második saját fejlesztésü müholdat küldték fel, ami lehetövé teszi, hogy akár Chilében is hozzáférhetö legyen ingyenesen az információ, egy egyszerü parabola antenna segítségével? Tudta-e hogy a 2000-es irdatlan államadósságot 30% alá csökkentette? Tudta-e, hogy argentina kitalált egy új államkötvénykobocsátási rendszert, megkerülvén a bankokat, IMF-t és az USA-t, söt a várt mennyiség helyett közel a háromszorosát adták el? És azt, hogy a "Keselyük" minden pert elvesztettek Argentinával szemben, míg végre nem sikerült a szerencsétlen Blesa bíróra akadni, akit maga az USA próbál meg valahogy félreállítani és hatástalanítani mielött még több kárt okozna a saját országának? Persze vannak problémák, a közbiztonság, az infláció, stb, viszont letagadhatatlan a gazdasági fejlödés. 2000-ben sokaknak menekülniük kellett a "corralito" miatt, életük megtakarítását vesztették el, nem volt munka, gyerekek haltak éhen Buenos Airesben. Ezután jött Kirchner, aki fontosabbnak tartotta az átlagemberek megélhetését, mint az államadósságot kifizetni. Híres mondata: " A halottak nem tudnak fizetni". Ma, ha Argentinába megy, amit talál az egy nagyon széles középréteg, ahol sokan panaszkodnak, mert ez egy általános tulajdonság. De ha megkérdezi, hogy van-e munkájuk, akkor a válasz, hogy persze. És szinte mindenkinek a környezetükben. Azok panaszkodnak a leginkább, akiknek igazából nincs anyagi problémájuk. A karib térségbe mennek nyaralni a családdal luxushajón, Miami-ba, stb. és szídják a kormányt, mert csak korlátolt mennyiségü dollárt vehetnek a hivatalosan bejelentett fizetésük alapján. De persze Argentina rossz példa, mert megmutatta, hogy lehet az IMF nélkül. Lehet átstrukturálni az államadósságot és nem kifizetni az illegális követeléseket, aminek persze elöfeltétele, hogy egy gyakorlatilag önellátó országról beszélünk, ahol külsö segítség nélkül is képesek voltak talpraállni.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 17:32:57

@Blogger Géza: hófehér? HAHAHA :D "felsőfokú végzettségű emberekről el tudja hinni, hogy cigányok."
Miért? Nem lehet cigány felsőfokú végzettségű? Tehát akkoriban a cigányok még középiskoláig sem jutottak? Mennek a sztereotípiák látom.

"elvtárs" ez megint olyan szánalmas mosdatás, mint amikor azt mondogatjátok, hogy a ti pártotok nemzeti, jobboldali, úgy hogy tele van KISZesekkel, MSZMP tagokkal és vezetőkkel, ügynökökkel. gepnarancs.hu/2011/11/amikor-a-komcsik-komcsiznak/

"De a kommunista propagadna mindig megtalálja a maga hülyéit. :)"
Ez így van, téged is megtalált, és be is nyelted a "nemzethy" "jobboldali" bullshitet :D

Blogger Géza 2015.10.25. 17:43:27

@fidesz maszop dk egykutya: Igen, hófehér. És látszik, hogy gőzöd sincs a cigányság múlt század közepi helyzetéről. Mondjuk amilyen ostoba vagy, ez nem lep meg. :) A komcsik az ilyen hülyékre fókuszálva találták ki ezt a cigány mesét, csak később megszívták, mert ez az ostoba plebsz otthagyta őket is, és átment a Jobbikhoz. :) Így hosszú távon magukat csinálták ki vele. :) Te vagy az a hasznos hülye, aki nem tudja magáról, hogy hülye. :)

Ajánlott linkek:

static.origos.hu/s/img/i/1005/20100529parlament34.jpg

"bizonyos szint alatt az embernek még ahhoz sincs elég esze, hogy egyáltalán észrevegye, hogy hülye"

index.hu/tudomany/til/2015/10/13/miert_hiszik_azt_a_hulyek_hogy_ok_okosak/

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.10.25. 18:25:48

@Blogger Géza:

csak nem ért a gazdasághoz, és korrupt, mint állat. de butának nem buta.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 18:32:50

@Blogger Géza: igen az apja arca sem az a kifejezett fehér emberes, látszanak az "indiai" vonások :)
Múlt század közepi? Te húgyagyú nem tűnt fel, hogy viktorod a múlt század vége felé járt felsőoktatási intézménybe? Imádod, ő a szerelmed és még ennyit sem tudsz róla?

"A komcsik az ilyen hülyékre fókuszálva találták ki ezt a cigány mesét"
De hát ti az egyik legnagyobb komcsi csoportosulás vagytok a maszopék mellett saját magatok alatt vágjátok a fát "elvtárs"? Egyébként nem kellett kitalálni semmit. Látszik. De ez a legkisebb baj a vezéreddel...
A nicknevemet egyébként sikerült elolvasnod "elvtárs"? Tényleg azt hiszed, hogy a "komcsi" propaganda rám hatással van? Akkor hülyébb vagy mint hittem.

"Te vagy az a hasznos hülye, aki nem tudja magáról, hogy hülye. :)" mondod te aki szajkózod a hurráoptimista kormánypropagandát aminek a fele se igaz, és mosdatod a korrupciót, és a mutyit, és azt mondogatod, hogy az milyen jó.

Bizony a link rólatok, pártbuzikról(is) szól. Amikor megjelent már akkor rátok ismertem.

Inkább írd be párszor, hogy viktor félkézzel eltörli az államadósságot 2018 március 30.-ra, ahogy szoktad.

Blogger Géza 2015.10.25. 18:45:49

@fidesz maszop dk egykutya: Hogyne lenne hatással rád a komcsi propaganda, minden beírásoddal bizonyítod. (Az, hogy ahhoz is hülye vagy, hogy erre ráébredj, nem jelent semmit. Ismétlés: "bizonyos szint alatt az embernek még ahhoz sincs elég esze, hogy egyáltalán észrevegye, hogy hülye"
index.hu/tudomany/til/2015/10/13/miert_hiszik_azt_a_hulyek_hogy_ok_okosak/)

És annyira ostoba vagy hogy ara sem jöttél rá, hogy én Orbán mérnök apjáról és pedagógus édesanyjáról beszéltem. :)

Blogger Géza 2015.10.25. 18:46:37

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nem kell minden okos embernek értenie a gazdasághoz.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 19:24:12

@Blogger Géza: Teljesen mindegy ő vagy az apja. A múlt század közepén is tanulhatott felsőoktatásban cigány. Azt hogy nem, azt te találtad ki, ahogy a jobbanteljesítős adatokat szoktad.
De mint írtam ez a legkisebb gond vele. A nagyobb gond a vezéreddel, hogy egy gerinctelen, hazaáruló szardarab, mint amilyenek a hívei, így te is. Ráadásul még komcsi is, és erről papírja is van.

Mondom megint, hogy találjatok ki valami újat a központban az ostobázás helyett, mert így nagyon feltűnően látszik, hogy egy csapat vagytok :)

Egyébként nincs értelme erőlködnöd, úgy sem fog sikerülni. Szerintem senkivel sem sikerülne, eléggé hírhedt vagy. Ideje egy még újabb nicknevet regisztrálnod :D

Blogger Géza 2015.10.25. 19:29:43

@fidesz maszop dk egykutya: Úgy is van, téged ne zavarjanak semmiféle adatok vagy tények, csak mantrázd a hülyeségeidet. :) Mondom, te voltál a célcsoport, és hasznos hülyeként nem is baj, hogy megtaláltak. :)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 19:33:07

@Blogger Géza: beakadt a lemez? Tudod a vágyálmaid/pártod álmai != tények
Mutass egy tényt a 75%-os államadósságról amit múltkor benyögtél.

Blogger Géza 2015.10.25. 19:37:47

@fidesz maszop dk egykutya: Na hogy még egy szépet égjél a végére: "Magyarország legnagyobb kihívása az adósbesorolás szempontjából a magas államadósság, ami az idei év végére 75% körül állhat, míg jövőre 73%-ra csökkenhet. "

www.portfolio.hu/gazdasag/ez_alapjan_dontsd_el_mire_keszul_velunk_a_moodys.219387.html

(Én azt mondtam, idén elérhető a 75%.)

exterminador 2015.10.25. 19:43:55

Szegény Argentina! A peronistáktól kellene megszabadulniuk végre egyszer és mindenkorra, akiknek a már 60 éve tartó mélyrepülésüket köszönhetik. De még ennyi idő is kevés volt nekik a felébredéshez...

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 19:48:20

@Blogger Géza: én égek? Ezen a linken nincs semmi, csak hogy fizessek elő :D

Én meg ezt mutatom: index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2015/10/01/79_6_szazalekra_nottaz_allamadossag/

Még ha eltolcsyék 1 napra letrükközik az államadósságot ahogy szokták, az semmit sem jelent.
Hazudtok reggel, délben meg este.

Blogger Géza 2015.10.25. 19:53:09

@fidesz maszop dk egykutya: Istenem, ekkora netes analfabétát én még nem láttam! :D tényleg te voltál a legsötétebbeket megcélzó célcsoportja a komcsi propagandának! :) Írd a be gugliba, hogy "Magyarország legnagyobb kihívása az adósbesorolás szempontjából a magas államadósság, ami az idei év végére 75% körül állhat, míg jövőre 73%-ra csökkenhet."

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 20:06:29

@Blogger Géza: jaj de szép. Mert akkora balfasz vagy, hogy nem tudsz linkelni, rám fogod? Még szerencse, hogy nem tudod megváltoztatni a hozzászólásodat :)

Tanulj meg linkelni balfasz ;)

Szeptembe 11-i anyag? Hát akkor nyilván ez felülírja, mivel frissebb:
index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2015/10/01/79_6_szazalekra_nottaz_allamadossag/

Azért megpróbáltad "elvtárs" csak nem vagy ideológiailag eléggé képzett. De én nem vagyok vevő a "nemzethy" "jobboldal" (komcsi) propagandádra(sem a másikra), mondtam már, hogy hiába erőlködsz. Ha értelmezted volna a nicknevemet, meg se kellett volna próbálnod. De így legalább megdolgozol a pénzedért :D

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/trukkokkel-csokken-az-allamadossag-439117

Blogger Géza 2015.10.25. 20:09:50

@fidesz maszop dk egykutya: Én tudok linkelni, te nem tudod ezek után sem megtalálni a neten... :D Kész kabaré! :D Hogy a rossebbe írná már felül egy júniusi semmitmondó évközi adat az év végére és jövő évre vonatkozó hónapokkal későbbi előrejelzést? Te hülyébb vagy, mint hittem... :)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 20:19:21

@Blogger Géza: Még mindig próbálkozol? Odalöktél egy nem működő linket. Mit vergődsz tovább?

"te nem tudod ezek után sem megtalálni a neten" jaj de szánalmas vagy... Szerinted honnan szedtem ezt? "Szeptember 11-i anyag" ha nem találtam meg?

Úgy írná felül, hogy az évközi adat egy tény. Az év végi, pedig kozmetika(ráadásul úgy is csak előrejelzés). Tudod ha rendesen ellenőrizni szoktak valamit, ezért szokták szúrópróba szerűen bejelentés nélkül ellenőrizni, hogy az ellenőrzött ne tudjon felkészülni rá.
Tudom, nektek akik rákosi és kádár "elvtárs" kamustatiszikáin nevelkedtetek ezt nehéz megérteni, na meg önálló gondolatok nélkül eleve nagy kihívás.

Blogger Géza 2015.10.25. 20:22:28

@fidesz maszop dk egykutya: Nekem működik. :D Arról nem tehetek, hogy te béna vagy :D

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 20:26:04

@Blogger Géza: nem is kételkedtem benne, hogy ezt fogod hazudni. Hiszen neked a telekomadó is csökkentette a telekom számládat :DDD
Mondd volt életedben egy őszinte szavad is, vagy már akkor hazudtál amikor felsírtál a pottyantós komposztálóban?

Blogger Géza 2015.10.25. 20:33:48

@fidesz maszop dk egykutya: Te, egyszer az életben próbáld meg elérni egy galandféreg értelmi színvonalát: Ha szerinted nekem nem működik a link, akkor hogy linkeltem be a tartalmával együtt? :D

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 20:40:33

@Blogger Géza: logikád kb mint egy darab boté.
Úgy, hogy kikerested guglin/máshol tehát nem közvetlen linken érted el. Majd bemásoltad a linket, csak közben elcseszted, majd megpróbáltad rám fogni. Pedig az írás (és a link) megmarad.
Én is link nélkül találtam meg, mivel a linket elbasztad :) az idézetedre rákeresve lett meg guglin.

Blogger Géza 2015.10.25. 21:00:24

@fidesz maszop dk egykutya: Te hülye, fogd már fel, hogy nem csesztem el semmit, ez jó link, nekem bejön. :) Téged állatkertben kéne mutogatni. :) Szellemi fogyatékosok számára bizonyíték:

Írd be gugliba:

Ez alapján döntsd el, mire készül velünk a Moody's!

Kattints az első találatra.

Olvasd el a linket!

Utána pedig nagyon, de nagyon gondolkodj el az alábbiakon:

"bizonyos szint alatt az embernek még ahhoz sincs elég esze, hogy egyáltalán észrevegye, hogy hülye"

index.hu/tudomany/til/2015/10/13/miert_hiszik_azt_a_hulyek_hogy_ok_okosak/

Rudi Kató 2015.10.26. 06:00:03

Hazudja mindezt a liberál fasiszta, rasszista, bolsevik zsidó terror alatt álló szennylap!
süti beállítások módosítása