Bonyai Péter a hazai szcientológia egyház egyik jelentős szereplője volt, majd tíz év után szakított a szervezettel. 2008 óta blogol magyarországi tevékenységükről, 2011-ben „Szcientológus voltam” címmel írt könyvet tapasztalatairól, most szeptember óta pedig a megfékezésükre frissen megalapított Clarus Animus Alapítvány vezetője.
Hogyan írná le a szcientológiát valakinek, aki sohasem hallott még róla?
Egy nagyon összetett, nagyon komolynak tűnő átverés – talán ez a legkifejezőbb leírás. Az egyházi szerep csupán álarc, a leghatékonyabb módja a hatósági interferencia minimalizálásának. Izraelben például érthető okokból direkt az egyesületi státuszra törekedtek, nem az egyházira.
A mozgalom történetét megvizsgálva láthatjuk, hogy kezdetben nem is egyházként, hanem újfajta tudományként pozicionálták. Bárki által használható terápiás módszerként . amolyan „pszichoanalízis kezdőknek” – állították be tanaikat, többek köszönhetően ezért is terjedt olyan gyorsan, amolyan divatirányzatként. 1952-54 körül alakították egyházzá, ahogy a tevékenységük kiterjedése egyre több hatóság figyelmét keltette fel – hiszen voltaképpen orvosi-pszichológiai tevékenységet folytattak, engedély nélkül. Az egyház 1990-ben került Magyarországra, a kétezres évek közepéig a taglétszám folyamatosan emelkedett, azóta pedig stagnál.
Fotó: Karvaly Bence / lumens.hu
Ön milyen „karriert” futott be a szervezeten belül?
Legalul, utcai könyvárusként, illetve az ingyenes személyiségtesztek értékelőjeként, „direkt értékesítőként” kezdtem tizenhét évesen. Később a tavaly megszűnt közép-európai központban voltam fordító, majd terjesztési osztályvezető, végül vezetőhelyettes. Mondhatni „közös megegyezéssel” távoztam: magam is ki akartam szállni a szervezetből, miközben komoly bizalomvesztés lépett fel velem szemben is. Még két évig az egyház tagja voltam azután, hogy kiléptem a központból, majd minden kapcsolatomat megszakítottam velük.
Korábban azt mondta, hogy a hierarchia felsőbb fokain már jobban rá lehet látni a szervezet működésére. Mit gondol, „lent” vagy „fent” könnyebb kiszakadni?
Ez abszolút emberfüggő. Van, aki „mezei” tagként is évtizedek óta a szervezet boldog tagja, és vannak olyanok is, akik pár év után besokallnak egy magasabb pozícióban. Csak az biztos, hogy minél feljebb van valaki a szervezetben, annál nyilvánvalóbb számára, hogy nagyon is materiális mozgatórugók vezérlik az egyház működését.
Talán ez zavar a legjobban a működésükben. Szellemi tanokat hirdető egyházként hirdetik magukat, és emiatt sajnos rengeteg olyan jóravaló, spirituális beállítottságú embert hálóznak be és használnak ki, akik rengeteg jót tudnának tenni a társadalomban. Szerintem már kimutatható lenne annak a hatása, ha ezek az emberek segíteni akarásukat más területen tudnák a köz javára fordítani, és nem ez a pénzéhes üzleti vállalkozás nyelné el az adományaikat. Gondoljunk bele, hogy mennyit segítene a valóban közhasznú szervezeteken, ha a szcientológia egyháznál landoló százmilliók inkább azok költségvetésébe kerülnének be.
Vezetői szinten az ember élvezi az előnyeit is a dolognak?
Nem. A rendszer felépítéséből adódóan csak a csúcson lévő ember profitál belőle igazán. Haszonélvezők persze vannak, de olyan mértékben senki sem részesül a javakból, mint a legfelsőbb vezetők. L. Ron Hubbard, az alapító a második világháborúban a haditengerészetben szolgált, az egyház felső struktúrája is ezt tükrözi, én sem csak abban, hogy ugyanazokat a rangokat használják: a katonai felépítésnek megfelelően egyetlen embernek van csupán igazi hatalma és ő rendelkezik az összes pénzzel.
Tehát az ilyen regionális centrumoknak, mint a tavaly megszűnt közép-európai, semmilyen szervezeti önállósága nincsen?
Nem, elsődleges feladatuk a központi utasítások pontos végrehajtása. Mozgásterünk csupán a feladatteljesítés módjában volt.
Fotó: Karvaly Bence / lumens.hu
2008-ban indította „Szcientológia: objektíven és szubjektíven” című blogját, „Reformer” felhasználónéven. Hogyan lett reformerből aktivista?
Távozásom után voltaképpen az a kérdés foglalkoztatott, hogy én vagyok a hülye, vagy a mozgalom. Rossz helyre tévedtem volna? Ennyire rossz lenne az ítélőképességem, vagy a szervezetben van a hiba? Ennek hatására kezdtem el utánanézni a szervezetnek, és ekkor jöttem rá, hogy mennyire erős odabent az információkontroll és -szűrés: sok botrányról még csak nem is értesültünk. A Szovjetunióban lehetett hasonló. Halálesetek, rendőrségi razziák, az egyházi státusz elvesztése – ezekről mind nem tudtak a tagok.
Mivel jár a „kiugrott szcientológus”-státusz akár a szervezet, akár a szintén távozott tagok részéről?
Volt tagok kerestek már meg. Az egyház részéről voltaképpen semmilyen kommunikáció nem történt, tudomásom szerint rólam egyáltalán nem is nyilatkoztak – sem a könyvem, sem egyéb tevékenységeim kapcsán.
Ez a megszokott reakció?
Általában a befeketítés a jellemző – persze lehetséges, hogy nem tartják elég fontosnak a tevékenységemet. Egyszer kerestek meg, amikor egy egyházi kiadványból egy rövid részletet kitettem az oldalra. Az egyház jogi képviselője írt nekem, a tartalom eltávolítását követelve. A szerzői jogi törvény releváns paragrafusát írtam meg válaszomban, mely szerint az ilyen típusú, nem üzleti használat szabályos. Semmilyen választ nem kaptam, az ügyből semmi sem lett.
2008-ban az akkori adatvédelmi ombudsman és elődje rendkívül aggályosnak találta az auditálás (a katolikus gyónás metódusához igen hasonló beszélgetés) során kikerülő adatok kezelését – a lejegyzett információkhoz az alanynak nincs hozzáférése, nem is csak saját magáról nyilatkozik, ráadásul többek között szexuális kapcsolatairól és aberrációiról oszt meg érzékeny információkat. Javult azóta a helyzet e téren?
Egyáltalán nem. A jogszabályi keret – az információszabadságról szóló törvény e tekintetben nem eléggé egyértelmű, emellett legalább ennyire fontos az, hogy a hatóságok ennek alapján vállalnak-e egy hosszadalmas jogi procedúrát.
Szintén probléma az, hogy az egyházi háttér miatt a szabad vallásgyakorlásra épülő alkotmányjogi érvekkel állhatnak elő. Annak idején Péterfalvi Attila ombudsman egyébként részletesen leírja, miért nem áll meg ez a védekezés, de ennek jogi következményei nem lettek. Arra nincs rálátásom, hogy a hatóságok milyen szempontok alapján mérlegelnek.
Az új egyháztörvény kísérlet volt a helyzet orvoslására, de vallási egyesületként sajnos nagyon hasonló védettségeket élveznek, mint bejegyzett egyházként tették. Megjegyzem, a nagyobb európai országokban nincsenek bejegyezve egyházként.
Fotó: Karvaly Bence / lumens.hu
Szeptemberben alakult meg a Clarus Animus Alapítvány „a szcientológiaellenes küzdelem összefogására”. Mi a célja a szervezetnek?
Tájékoztatni, illetve elegendő információval szeretnénk mindenkit ellátni ahhoz, hogy informált döntést hozhassanak a szcientológiával kapcsolatban – civilként ez a maximum, amit megtehetek: nem vizsgálhatom őket, nem nyomozhatok utánuk. A nyilvánosan elérhető anyagokat szeretném aggregálni online, illetve szakvéleményeket szeretnék íratni az általuk alkalmazott módszerekről. Fontosnak tartom, hogy ezek egy helyen elérhetőek legyenek.
Milyen hosszabb távú, mondjuk öt-tíz éves tervei vannak az alapítvánnyal?
Nem szeretnék ilyen hosszú ideig foglalkozni vele: első körben odáig szeretnék eljutni, hogy egy nagyon jól használható, átfogó adatbázist biztosítsak a szcientológiával kapcsolatban, a szakszavak magyarázatától kezdve a releváns botrányok és cégcsődök leírásán át a különböző, tényszerűen bizonyítható halálesetekig; azt ezt követő és ezzel párhuzamos tevékenységek sorrendje még nem végleges.
Miért érezte úgy, hogy most, majdnem egy évtizedes blogolás után jött el az alapítvány létrehozásának ideje?
Rájöttem, hogy a blogból kihoztam mindent, amit lehetett. Az aggaszt, hogy a taglétszám stagnálása mellett a magyarországi szcientológia mégiscsak „halad”, a létező tagságot sokkal hatékonyabban kopasztják meg, mint korábban. Két értékes ingatlanuk van Budapesten, együtt nagyjából 2,5 milliárd forintot érnek.
Emellett fontos az is, hogy az üzleti tanácsadás – menedzsment, kommunikáció – területén aggasztóan felülreprezentáltak. Rengeteg az értékesítési trénerük, sok business coach is szcientológus. Ezt azért tartom aggályosnak, mert gyakorlatilag azon dolgoznak, hogy az ügyfeleiket közelebb hozzák az egyházhoz, hogy aztán előbb-utóbb adományozóvá váljanak. A vállalati szférában pedig aztán van miből adni, tehát rengeteg pénz kerül ki a gazdaságból emiatt – százmilliós nagyságrendről beszélünk.
Mekkora tételnek kellene ennek lennie ahhoz, hogy ez felkeltse a hatóság figyelmét?
Attól függ, mit tekint célnak az aktuális kormány. Az új egyháztörvény hatályba lépésekor a törvényalkotók – és egyébként magam is – azt hitték, hogy meg van oldva a probléma. Szerintem a munkaügyi hatóságnak és a NAV-nak is lenne keresnivalója náluk.
Letöltöttem a budapesti szervezet által beadott pénzügyi mérlegüket. A tartalékuk mínusz több száz millió, egyes összegek nem egyeznek meg a részadatokkal – a bevételként nem elszámolható tételek, illetve a nem pénzben begyűjtött bevételek is százmilliós nagyságrendűek. Szeretnék megkeresni egy könyvelőt, hogy ezekkel kapcsolatban is pontosabb szakvéleményt tudjunk adni, cégvezetőként ugyanis csak korlátozott ismereteim vannak az egyesületek könyvelésére vonatkozó szabályozásokról.
Mit gondol, mi kellene ahhoz, hogy valaki más, a szervezeti hierarchia magasabb részéről távozó tag hasonló utat járjon be, mint Ön?
Tapasztalataim szerint általában személyes csalódás vagy belső ellehetetlenítés okán lépnek ki, külső hatásnak ebben nincs szerepe. Nagyon ritka az aktivizmus. Sok emberrel beszéltem, akik kiléptek az egyházból: a legtöbbjük inkább elfelejtené az ott töltött 5-10-20 évet.
Arról nem is beszélve, hogy általában gyakran vannak olyan ismerőseik-rokonaik, akik még mindig egyháztagok, a nyilvános kiállás következménye pedig az lenne, hogy elveszítené velük a kapcsolatot. Családi szempontból ez nyilván egy tragédia, de az is katasztrofális következményekkel járhat, ha egy vállalkozó teljes üzleti kapcsolatrendszerét elveszíti. Már csak ezért sem gondolom, hogy túl sokan követnék a példámat.
Kelemen Luci
