Történelmi lehetőség előtt áll a dollár
2016. január 03. írta: lumens

Történelmi lehetőség előtt áll a dollár

Három évnyi folyamatos erősödés után úgy tűnik, 2016-ban is folytatódik a dollár árfolyamának emelkedése – ha bekövetkezik, a Reagan- és a Clinton-érához hasonló mértékű kiugrásról beszélhetünk a Federal Reserve különutas kamatpolitikájának köszönhetően. A lehetőségről szélsőségesen különböznek az egyes elemzők véleményei.

„Véleményem szerint a monetáris politikában megmutatkozó különbségeknek köszönhető az emelkedés” – nyilatkozta a Bloombergnek Marc Chandler, a Brown Brothers Harriman & Co. valutastratégiai vezetője. Az oldalon megjelentetett előrejelzések szerint a tíz legnagyobb valutából hét várhatóan gyengülni fog a dollárhoz képest 2016-ban – csupán a kanadai dollár, a brit font és a norvég korona képez kivételt.

A Federal Reserve a világ több nagy jegybankjával ellentétben folytatni kívánja a kamatemeléseket – e nézőpont szerint mindez a dollár erősödését segíti elő. „A világ egyetlen országa sem képes lépést tartani ezzel” – nyilatkozta egy másik elemző az idén várható négy, egyenként negyed százalékpontos emeléssel kapcsolatban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a piaci előrejelzések nem egyeznek meg a jegybankéval – négy helyett inkább két kamatemeléssel számolnak.

A valuta már három éve folyamatosan erősödik – ilyen szintű kiugrásra eddig csak kétszer volt példa, mióta Nixon 1971-ben feloldotta a dollár aranyfedezetét – egyszer Ronald Reagan elnöksége alatt, mikor a Fed kamatemelése adócsökkentéssel párosult, másodjára pedig a Clinton-éra során, ahogy az amerikai gazdaság egyre nőtt.

„Ezek a trendek hosszú évekig tartanak” – tette hozzá a Bank of Montreal egyik vezetője. A mostani emelkedés 2013-ban kezdődött, amikor az amerikai jegybank elkezdte csökkenteni a gazdasági válság kezelésére bevezetett, példa nélküli monetáris stimulust. A Fed majdnem egy évtizede nem emelt az alapkamaton, egészen tavaly év végéig. Elemzők a továbbiakban is visszafogott kamatemeléseket várnak.

„A pénzpiacokat a meglepetések, és nem az abszolútumok mozgatják” – nyilatkozta a UBS Group AG (a világ legnagyobb magánbankja) egyik stratégája. Ami azt illeti, Ázsia egyes részein már most csökkenni kezdett a dollár növekedése. Nem mindenhol igaz ez: a japán jegybank nem tervez pénzpolitikáján változtatni 2016-ban – holott eddigi megoldásaik nem segítették elő a befektetések növekedését, így a korábban említett Bloomberg-előrejelzés értelmében a yen előreláthatólag gyengülni fog a dollárhoz képest.

Kelemen Luci

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr1008228502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aleb19 2016.01.03. 11:21:23

maybe or maybe not
az euroval szemben nem fogjak hagyni az erosodest a" piacok"amig az EKB nem pumpal tobb penzt

Brix 2016.01.03. 17:17:23

Az USA sokkal hamarabb elindította a monetáris lazítást, mint Európa , így eljött az idő, amikor valamelyest vissza kellett fogni a pénzkínálaton, habár infációs nyomás nincs. Az, hogy milyen gyorsan fognak emelkedni az amerikai kamatok, még bizonytalan, hiszen egy nagyon erős dollár alapvetően visszavetné az USA exportot, és a világgazdaságra sem lenne jó hatással. Összességében , az erősödő dollár nagyon káros világgazdaságilag, hiszen a szegény országok munkavállalóit még szegényebbé, az amerikaiakat még gazdagabbá tenné. Időszerű lenne már a fejlődő országok devizáinak felértékelődni, közöttük a magyar forintnak is, hogy csökkenjenek a globális egyenlőtlenségek.
süti beállítások módosítása