A Brexit és a rasszizmus
2016. július 05. írta: lumens

A Brexit és a rasszizmus

Úgy tűnik, a brit népszavazás után még nagyobb a bizonytalanság, mint előtte. Miközben mindkét tradicionális nagy párt vezetői válsággal küzd, és nem tudni, mikor kezdik meg a várhatóan évekig tartó kilépési procedúrát, szinte semmiről sem lehet biztosat mondani az Egyesült Királyság politikai életében. Egy változás mindenesetre máris észlelhető: felszínre tört az idegengyűlölet Nagy-Britanniában.

Forrás: Pixabay

Személyes fájdalmak

„A metrón ültem, a gyermekem az ülésen térdelve nézett ki az ablakon. Egy idős hölgy állt előttünk, úgy viselkedett, mint akit megbántottak, akit bosszant valami. Ránéztem, mire megszólalt: „Milyen undorító bevándorló vagy, hogy hagyod így viselkedni a gyereked.” Visszakérdeztem, hogy „Tessék?”, erre folytatta: „A hozzád hasonló bevándorlók taszítják romba az országot!” – majd elővette a telefonját, és fényképezni kezdte a gyereket, hogy beküldje az újságba a gyerek gusztustalan viselkedését. Mondtam, hogy nincs ezzel semmi gond, és sok üres hely van még a metrón, ahova ülhet, ha zavarja. Ezután leszállt a metróról, és kintről is lefényképezte a gyermekem.”

„Vártam a buszra, amikor az út túloldalán megállt egy autós, udvariasan útbaigazítást kérve. A válasz, amit kapott, az volt, hogy „meg tudom mutatni, merre van a reptér, hogy hazamehess oda, ahonnan jöttél” – majd az illető elsétált az autótól.”

„A helyi postát egy indiai család üzemelteti, szokás szerint ma is ugya az a nő dolgozott bent, akivel rendszeresen szoktam beszélni. Egy férfi intézte épp az ügyeit, majd mikor a végén megkérdezte tőle, hogy minden rendben van-e, a férfi válaszolt: „Igen, sőt, több mint rendben – a britek végre jó döntést hoztak.” Mint mondta, örül a szavazás végeredményének, beszélt még pár dologról, ami ismét naggyá tehetné az Egyesült Királyságot, majd hozzátette: mondja mindezt írként. A pult túloldalán a hölgy igyekezett humorosan válaszolni, és azt felelte, lehet, útlevél kell majd ahhoz, hogy Írországba menjen. „Persze, teljesen rendben van” – felelte a férfi, majd visszakérdezett: „És te mikor mész haza?” El sem tudtam hinni, hogy ezt hallom, mint később a nő elmondta: rendszeresen sérteget másokat, de egyszerűen hozzászoktak.”

Ez csak három hosszabb történet azok közül, melyek a Twitteren #postrefracism hashtaggel keringenek. „Menjetek haza, munkarabló lengyel söpredék” – firkálták a koszba egy kamion hátulján. Mást azért szidalmaztak, mert spanyolul beszélt a telefonjában, megint mást nem engedtek be egy boltba a származása miatt. Egyesek azt kiabálják az utcán, hogy „menjetek haza, szlovákok, kiszavaztunk titeket”, van, akihez pedig azt vágták hozzá, hogy „takarodj az országból, te muszlim kurva” pusztán azért, mert a sáljával védte a fejét az esőtől. És ezek csak az enyhébb esetek: Birminghamban molotov-koktélt hajítottak egy kasmírt árusító boltra, egy német származású nő házát pedig kutyaürülékkel dobálták meg, és a saját szomszédjai üzenték meg neki: nem akarnak többé vele egy utcában élni. Manchesterben videóra is vették, ahogy a villamoson szidalmaznak egy férfit a származása miatt. Graffitik, matricák és rongálások jelzik a rasszista támadások Brexit után emelkedő számát szerte az országban. Ez a rendőrségi statisztikákban is meglátszik: eleinte még arról írtak, hogy 57%-kal emelkedett az ilyen támadások száma a megelőző hónap hasonló időszakához képest, ám az utóbbi napokban már hatszoros különbségről beszélnek.

Nigel Farage, az azóta lemondott „hajóskapitány". Forrás: Wikipedia Commons

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél

Hogy miért lettek a bevándorlók célpontjai ezen támadásoknak? Egyrészt azért, mert vannak – és sokan. A britek 1993-ban léptek be az Európai Unióba – 2014-re 2,3 millióról 8,2 millióra nőtt a bevándorlók száma az Egyesült Királyságban, mára pedig nagyjából a lakosság 13%-át teszik ki. A fő származási helyük India, Kína és Pakisztán, de Kelet-Európából is számtalan ember érkezett – jelenlegi becslések szerint több mint hétszázezer lengyel származású lakosuk van (akik ezzel amúgy az indiaiak után ők a második legnépesebb kisebbség).

A brit nehézipar kimúlásával és a társadalmi különbségek növekedésével reményt, valamint az utóbbi években politikai támogatást is vesztett munkások (mára már a Munkáspárt is igencsak eltávolodott a hagyományos bázisától), alacsonyabb képzettségű emberek szép lassan élő céltáblaként találták magukat. Egy bevándorlón viszont sokkal kevésbé lehet élcelődni, hiszen arra rögtön rasszizmust kiáltanak – a régóta lappangó idegenellenességnek pedig remek táptalajt jelentettek a kilépéspárti politikusok bevándorlás-ellenes jelszavai: az Oxfordi Egyetem felmérése szerint az emberek már azelőtt is sokallották a bevándorlókat, mikor a tömeges beáramlásuknak még se híre, se hamva nem volt). Ez a réteg pedig előszeretettel skandálta őket – egyszerűek, megfoghatóak, ellentétben a maradáspártiak szakértőinek furcsa, bonyolult, nehezen megérthető magyarázataival.

Egyesek például azzal riogattak, hogy a törökök Európai Unióba való belépésével 77 milliónyi török bevándorló lepheti el az Egyesült Királyságot, ezt pedig csak azzal lehet megakadályozni, hogy ha a britek még idejében távoznak az unióból. Ráadásul a törökök ígért vízummentessége azt eredményezné, hogy muszlim terroristák szabadon utazgathatnának az unió és így az az Egyesült Királyság területén belül is. A probléma ezzel csak az, hogy Törökország eléggé messze áll jelenleg az unióba való belépéstől. Az elmúlt tíz év során a szükséges 35 fejezetből mindösszesen 15-öt nyitottak meg, és mindösszesen egyet zártak le, és sem Ciprussal, sem Görögországgal nem túl rózsás a viszonyuk. A másik apróság, hogy Törökország teljes jelenleg lakossága 77 millió ember, az pedig eléggé valószínűtlen, hogy mindannyian otthagynák az országot, mindezek tetejében pedig a török vízummentesség korántsem biztos, hogy megvalósul.

Az UKIP (UK Independence Party) és a távozáspártiak egyik vezetője, Nigel Farage sem ment a szomszédba némi riogatásért. Szerinte a bevándorlók érkezésével drasztikusan nőhet a szexuális bűncselekmények száma (példának pedig az újévi kölni eseményeket hozta fel), ráadásul sokba kerül a HIV-fertőzött bevándorlók ellátása. Meg amúgy is, a bevándorlás csak az olyan gazdagoknak jó, mint Cameron és Osborne (az angol pénzügyminiszter), mert lesz olcsó kertészük, dajkájuk meg sofőrjük, a dolgozó ember viszont ebből csak annyit érez, hogy nehezebben talál iskolát, nehezebben jut orvosi ellátáshoz, nehezebb munkába járnia és a gyermekét munkához segítenie. A végső bombát pedig azzal a plakáttal dobta le, amin a görög határnál sorban álló menekülteket ábrázol azzal az aláírással, hogy vissza kell szerezni az ellenőrzést a határaik felett.

A slusszpoén az, hogy a brit kilépés korántsem jelenti eme problémák megoldását, sőt: Donald Tusk kijelentette, ha a britek a közös piac részesei akarnak maradni, akkor az emberek szabad mozgását továbbra is biztosítaniuk kell. Ráadásul a franciák azt is elkezdték pedzegetni, hogy felül kéne vizsgálni a britek azon jogát, miszerint a csatorna francia oldalán is ellenőrzéseket tarthatnak.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

A bevándorlókkal riogatás már csak azért is érdekes, mert közgazdászok szerint összességében a brit gazdaságra pozitív hatással van a jelenlétük. A brit GDP növekedését pozitív irányba torzították, illetve javarészt a húszas, harmincas éveik közepén járó emberek érkeztek, akik egyrészt a legrugalmasabb korosztályt jelentik (ők a legjobban mobilizálhatóak ha munkáról van szó), másfelől pedig csökkentik a nyugdíjasok részesedését a teljes társadalomban – mondani sem kell, hogy a szociális ellátórendszer ennek mennyire hálás tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy rengetegen érkeztek olyan szakmákból, melyekben az Egyesült Királyságban hiány mutatkozott.

 

London látképe. Forrás: Pixabay

Nem beszélve a felsőoktatásban tanuló diákokról: két és fél milliárd fontot fizettek be a külföldiek különféle díjak formájában, és ebből a bevételből a britek is ugyanúgy részesülnek. És ha már felsőoktatás: a brit felnőttek 21%-a rendelkezik egyetemi végzetséggel – ezzel szemben az EU-ból érkezők 32%-a, az EU-n kívülről érkezőknek pedig 43%-a. A magasabb végzettség pedig jó eséllyel biztosabb és magasabb keresetet jelent, így kevésbé fognak rászorulni különféle segélyekre és támogatásokra.

A kampány során egyszerre vádolták a bevándorlókat azzal, hogy elveszik az emberek munkáját és élősködnek a szociális rendszeren, amikről józan ésszel is lehet látni, hogy egyszerre biztosan nem teljesülhetnek. És a számok sem mutatnak egyértelműen ezeket igazoló összefüggést: az elmúlt két évben jóval több brit lépett ki a munkaerőpiacra mint ahány bevándorló érkezett, de ezek száma és a munkanélküliség mértéke között sem lehet egyértelmű kapcsolatot megállapítani. Az sem állítható egyértelműen, hogy az emberek fizetésének csökkenése mennyiben köszönhetőek a bevándorlóknak. és mennyiben a kormány megszorításainak. Azonban az is tény, hogy az összességében jelentkező hasznok nem egyenletesen jelennek meg a társadalom minden rétege számára – sőt, van, akinél egyenesen a hátrányai csapódnak le. Jellemzően ezek a már fentebb említett, egyre inkább a társadalom perifériájára szoruló emberek, őket pedig nem volt nehéz megszólítani az egyszerű, populista, részben bevándorlás ellenes kampánnyal. A szavazatok eloszlása pedig azt mutatja, hogy leginkább ők szavaztak az unióból való kilépésre.

Biztosítótűvel a rasszizmus ellen

A Brexit után felerősödött rasszizmus azonban válogatás nélkül mindenkire lecsap. A közösségi médiában megjelent történetek főszereplői közül sokan vannak, akik évtizedek óta élnek az Egyesült Királyságban, egyeseket pedig csak azért ér támadás, mert a szüleik voltak bevándorlók, de ők maguk már ott születtek. Nincs válogatás abban sem, hogy honnan érkezett az illető: egy kanadai akcentus ugyanúgy elég a szidalmakhoz, mint a muszlim öltözet, az indiaiaknak ugyanúgy a fejéhez vágják, hogy húzzanak haza, mint a lengyeleknek. A megoldást az ENSZ is sürgeti, a rendőrség extra erőfeszítéseket tesz a rasszista támadások kivizsgálására, az emberek pedig mozgalmat indítottak: mindenki viseljen biztosítótűt a ruháján, mutatva azt, hogy mellette bárki biztonságban van. A népszavazás által felszínre hozott mély szakadékot az Egyesült Királyságban azonban mindez nagy valószínűséggel nem fogja orvosolni.

Papdi Tamás

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr808867386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Opi87 2016.07.05. 12:31:55

Melyik cikk fogja végre megemlíteni egyszer, hogy TÁN a hirtelen és "megmagyarázhatatlan" bevándorlás-ellenességnek TÁN az is lehet az oka, hogy a bevándorlók között jóval több a bűnözők aránya, és pl. Svédországban vagy Norvégiában a gyilkosságok és nemi erőszakok 80%-át ők követik el? Vagy tán akkor nem is lenne annyira "megmagyarázhatatlan" a dolog, hogy ilyen nyakatekert marxista ideológiába ágyazott (i.e. osztályharc és egyéb történelmi materialista dolgok) magyarázatokat kelljen gyártani? És a bevándorlás nem az EU-val kezdődött, hanem kb. a 60-as évek óta folyamatosan tart, és talán itt volt az alkalom, hogy a simán elhanyagolt kérdések, pl. integráció, a rasszok együttélése stb. végre felszínre kerültek.

Faszerkezet 2016.07.05. 12:45:08

Azért azt jó látni, hogy amint kiszavazták magukat az Angolok, egyből rasszistanácinyilasfasiszták lettek. :D

Nemutolsósorban az eddig fejlett, követendő nyugatból, egyszerre lettek ostoba, megvezetett prolik....:)

nnnnnnnn 2016.07.05. 12:50:10

sajnálom a briteket. szerintem már késő. annyi retek van már az országukban, hogy ezzel már nem fognak tudni mit csinálni. ugyanez van németországban, franciaországban is. pedig jó lett volna még ezeket az országokat megnézni, dehát ők akarták. most már késő csodálkozni, hogy átvette az utcán az uralmat a sok feka meg iszlám. egyet tehetnek, jönnek a balcsira nyaralni, itt legalább nem fogják őket megerőszakolni.

new_boy_on_the_block 2016.07.05. 12:51:28

Ahogy a homoszexualitás, úgy az idegenek utálata is genetikánkban van. Mit kell ezen magyarázni annyit? Ez az egészséges és normális...

desw 2016.07.05. 13:02:17

Nem nőt a rasszizmus és a xenofóbia.

Csak eddig a buzeráns libsik PC-skedő faszsága miatt elfojtották az emberek a véleményüket, most meg végre kimondhatják.

euratom 2016.07.05. 13:14:44

UK 1973-ban csatlakozott.

Krisz11 2016.07.05. 13:26:35

Az EU már régen csak Németországnak jó biznisz. A GDP növekedés meg nem ér semmit ha az életszinvonal közben esik. Nyilván évi több százezer migránstól nő a GDP, csak minek?

FikkFakk 2016.07.05. 13:27:47

Nem hiszem el, hogy angliaban a dolgozo lengyel - magyar bevandorlokat utalnak. Szimplan a muszlim hoditokat, total mas "kulturaju" afrikaiakat, stb. kivanjak a pokolba.

Most persze kapunk az agymosott liberalis mediatol egy ujabb hazug es artalmas cikket.

A kotelezo PC, az zilalja szet az uniot, mert nem lehet kimondani az igazsagot, a vegen meg egy szep kover tulreakcioban robban valami....

Faszerkezet 2016.07.05. 13:47:14

@FikkFakk:

Nem hiszem, hogy az "utálat" a legjobb szó rá.

De pont annyira szeretnek ők egymillió lengyelt, mint mi szeretnénk őket ha ittlennének. ;)

Andy73 2016.07.05. 13:48:04

"A végső bombát pedig azzal a plakáttal dobta le, amin a görög határnál sorban álló menekülteket ábrázol azzal az aláírással, hogy vissza kell szerezni az ellenőrzést a határaik felett."

Igen, ez volt a végső bomba. Most valóban mindenkit elérhet a brit rasszizmus, így sajnos a magyar, sőt még a német munkavállalókat, EU-s állampolgárokat is. Két éve azonban, amikor Cameron bedobta a népszavazás blöffjét, még nem sejthette, hogy közben jön az újabb népvándorlás. És azt sem, hogy az EU vezetése így reagál, szabadon beengedve az ázsiaiak és afrikaiak millióit, majd kötelező kvótákkal akarja teríteni őket, többek között Angliába is.

Andy73 2016.07.05. 13:58:21

Tehát az EU-n belüli szabad munkaerő áramlás csak az egyik része a dolognak, de nem az a fő ok, hiszen a szavazás szoros volt, és még a szavazás előtti napon is úgy tűnt, hogy maradni fognak. A végső lökést az adta, hogy tavaly újabb hullámban árasztották el a kontinenst a harmadik világbeli bevándorlók, és Brüsszel ehhez még asszisztál is.

desw 2016.07.05. 14:01:33

@Andy73:

"A végső lökést az adta, hogy tavaly újabb hullámban árasztották el a kontinenst a harmadik világbeli bevándorlók, és Brüsszel ehhez még asszisztál is. "

A gond az, hogy nem erről szavaztak, csak az Eu-ról, így a fekák maradnak.

VT Man 2016.07.05. 14:05:09

@Faszerkezet:
"Azért azt jó látni, hogy amint kiszavazták magukat az Angolok, egyből rasszistanácinyilasfasiszták lettek. :D"

Szegeny magyarorszag rogton visszacsuszott a vilaglista 2. helyere, vagy lejjebb.

Mikor mi az erdek, na... ez van :-)

DFK 2016.07.05. 15:03:00

Mi lett az eddig bezzeg országból... Vagy csak hazugság volt az a bezzeg?

David Bowman 2016.07.05. 15:40:27

Hát akkor, ... ideje csomagolni.

David Bowman 2016.07.05. 15:54:04

@Krisz11: Csak a német (és a többi) legfölső 1%nak. Nekik jó, ha Mercedest Kecskeméten gyártják. Még jobb, ha Kínában. Neked mi jó van abban, ha bezárják a gyáradat? Vagy ha az igazgató büszkén mutogatja az új raktárat a TVben, amiben csak ketten dolgoznak az eddigi 23 helyett?

David Bowman 2016.07.05. 15:55:12

@desw: Ez csak az első szavazás volt. Vagy jön a polgárháború.

desw 2016.07.05. 16:04:23

@David Bowman:

Európának vége, vagy nagyon csúnya és kemény lépések kellenének.

Szerinted eljut valaha az "elit" odáig, hogy lehuzza a klotyón azokat a nyugati "értékeket" (multikulti, feminizmus, tolerancia, ... és társai), amiért eddig küzdöttek?

Ki merné megpiszkálni a svéd és francia szomáliai fekákat, a német törököket és albánokat, vagy az angol pakikat és indiaiakat?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.07.05. 16:33:27

Ejha. Ez egy kissé lapos a gyűlölet öt percéhez.

Valakinek megbántották az érzelmeit és most hadban állunk Óceániával?

Szánalmas ez a siránkozás. Amikor kisgyerekeket becstelenítettek meg Rotherhamben arról bezzeg nem volt itthon ilyen nagy óbégatás.

Vagy arról, ahogy a drága vendégek közül mennyi náció keményen felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban.

De most gyorsan tapadjon mindenki a hírekre, mert a média majd keményen kiizzadja, hogy mennyire rasszista állatok a britek. Szánalmas. Majdnem annyira, ahogy szarral dobálják az indexen Farage-t. Aki szakadékba lökte az országát. Habár ő marad képviselő az Európai Parlamentben, csak pártelnök nem lesz egy nem kormányzó pártban és többet kampányolni nem fog.

David Cameron, aki tényleges pozícióban volt pedig lemondott. De az smafu. Jaj és, habár nem Farage mondta, mivel nem is ő vezette a kampányt, de volt egy szlogen, hogy ne küldjék a britek a pénzt Brüsszelbe, inkább fordítsák az NHS-re. Így, felszólító módban.

Majd jött a Lügenpresse és megkérdezte Farage-t, hogy most majd az NHS-be fog-e menni a pénz. Amire ő azt merte válaszolni, hogy nem garantálhatja. Merthogy ő ugyebár egy ellenzéki politikus akinek semmilyen posztja nincs a westminsteri rendszerben.

A hazug disznaja, hogy átverte a brit népet, még itt Magyarországon is ez ömlik a csapból. Hogy átverte a népet és hazug és fú. Hányinger.

Taxomükke (UK) 2016.07.05. 16:41:58

@$$$=$$$: Igy van, egy magyar sosem eroszakolna meg senkit.
Vagy tevedek?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.07.05. 16:49:40

@Taxomükke (UK): harapott már meg mormota? Azoknak a dögöknek piszok éles fogaik vannak.

CoolKoon 2016.07.06. 07:28:34

@Opi87: Te szerencsétlen, akkor ezek szerint a magyarok is mind-mind bűnözni mennek ki oda? Orvos látott már?

CoolKoon 2016.07.06. 07:30:40

@Faszerkezet: Így megy ez, ha valahol győz a tömény ostobaság meg a reménytelen éjsötétség....nem mellesleg ezek a xenofób megnyilvánulások is ékes bizonyítékai ennek....

CoolKoon 2016.07.06. 07:32:09

@$$$=$$$: Ja, te idióta, a lengyelek mind-mind feka iszlamisták, ugye?

CoolKoon 2016.07.06. 07:34:59

@new_boy_on_the_block: Ja, meg a "szemet szemért, fogat fogért" elv (másnéven önbíráskodás) is. Érdekes módon viszont már a korai Árpád-házi királyaink rájöttek arra, hogy nem lesz jó vége, ha hagyják elburjánzani...

CoolKoon 2016.07.06. 07:37:31

@desw: Nem egészen. Eddig az épelméjűek kiutálták ezeket az őstulkokat. A Brexittel viszont a white trash sajnos vérszemet kapott.

CoolKoon 2016.07.06. 07:39:21

@FikkFakk: Igazán? Nem hiszed?! Na akkor gyerünk, kérdezd csak meg valamelyik Angliában élő ismerösödet...

desw 2016.07.06. 08:30:23

@CoolKoon:

"Nem egészen. Eddig az épelméjűek kiutálták ezeket az őstulkokat."

Hová utálták ki őket?

"A Brexittel viszont a white trash sajnos vérszemet kapott."

Eddig azt gondolták, hogy ők a kisebbség, aztán meg nyertek...

desw 2016.07.06. 08:33:23

@CoolKoon:

"Igazán? Nem hiszed?! Na akkor gyerünk, kérdezd csak meg valamelyik Angliában élő ismerösödet... "

És ez vajon a szavazás után hirtelen jött utálat, vagy netán korábban is így volt, csak a szent PC jegyében el kellett fojtaniuk a véleményüket??

CoolKoon 2016.07.06. 08:34:11

@desw: "Hová utálták ki őket?" - Maguk közül.
"Eddig azt gondolták, hogy ők a kisebbség, aztán meg nyertek... " - Igen, ezért veszélyes dolog egy ilyen Brexit. Most ugyanis a csürhe azt gondolja, hogy neki mindent lehet (ugyanazok a pondrók, akik pár éve Anglia-szerte randalíroztak, csak úgy, mivel csak ez a "chav"-nek is nevezett söpredék -meg a nyugdíjasok- szavaztak a Brexit-re).

CoolKoon 2016.07.06. 08:44:08

@desw: "csak a szent PC jegyében el kellett fojtaniuk a véleményüket??" - Az, hogy valakibe nem kötsz bele az utcán (illetve sehol se), mégis mitől PC? Vagy te pl. a hajléktalanokat is végig szoktad rugdosni a Moszkva téren, csak mert szarsz a PC-re?
Amúgy meg egyesek eddig se fojtották el a véleményüket. Hallottam ám hírét annak, hogy minden keleti (szláv nyelveket beszélő) bevándorlót "fuckin' Russians" jelzőkkel illettek egyesek, de mivel nem volt elfogadott, így nem hangoztatták ennyire pofátlanul. Mint mondtam, vérszemet kapott a csürhe, ami nagyon nagy baj....

Balt 2016.07.06. 09:01:09

@Faszerkezet: Ez nekem is feltűnt. Valszeg a Monty Python is el lesz temetve a továbbiakban, hisz John Cleese megnyilvánult a kilépés pártján. Aztán a Who stb. Szegény Panyi Szabolcs, leomlottak a bálványai. :)

www.independent.co.uk/news/people/eu-referendum-brexit-remain-who-do-celebrities-support-david-beckham-jk-rowling-a7094751.html

Nehéz azt mondani - mint pl. a zindexen tették a minap a Clinton vs. Trump támogatóira - hogy a brexiterek mind tőről metszett bugrisok, mindazonáltal sajnálom a briteket és a kilépést. Nélkülük nem lesz az Unió (még) olyan (se), mint eddig volt.

Balt 2016.07.06. 09:03:16

@euratom: :) És télleg. Pedig a cikk elég alapos, forrásokkal megtámasztva, bár szinte szóról szóra index cikke(ke)t idéz. Véletlen?

desw 2016.07.06. 09:09:33

@CoolKoon:

Kiderült, hogy a szent PC duma és kötelező mosolygás ellenére a többségnek tele van a fasza a bevándorlókkal.

A szavazás név nélkül volt, így most mindenki ÖSZINTÉN elmondhatta, hogy mit gondol és érez. Ilyen eddig nem volt.

Próbálj meg tényeket leírni a menekültekről vagy bevándorlókról és egyből rasszista és xenofób és náci vagy. Ha a munkahelyeden csinálod, egyből kibasznak. Ha a saját cégedben, egyből jön valamelyik faszfej jogvédő szervezet (egyenlő bánásmód hatóság vagy mi a fasz) és bírságolnak. Ez véleményterror! Vagy azt mondod, ami PC, vagy megbasznak!

A nyugdíjasok szavazata pedig nem meglepő. Ők érzik és látják igazán, hogy mi változott az elmúlt pár évtizedben.

A kulturált hajléktalannal semmi bajom, de az aluljáróban/utcán szaró-hányót kibasznám a picsába. Csak a bevándorlók lepnek el és tesznek tönkre egész negyedeket, miattuk lett rémes a közbiztonság, nem 1-2 hajléktalan miatt.

A Brexit problémája az, hogy alapvetően nem az eu-s bevándorlókkal van baj, hanem füstösékkel, mint ahogy máshol is.

Balt 2016.07.06. 09:22:03

@CoolKoon: Még szerencse, hogy ilyen kérlelhetetlen demokrata vagy. :)

desw 2016.07.06. 09:27:03

@Balt:

Libsiknél addig van demokrácia, amíg ők nyernek. Ellenkező esetben diktatúra, söpredék szavazók, nácikok, ...

CoolKoon 2016.07.06. 09:40:00

@Balt: Na ez tényleg sötét, mint az éjszaka. Ha már korábban megvalósult volna az, amiről pofázik, valószínűleg a büdös életben nem focizhatott volna egy angol csapatban se, mert a foci tipikusan olyan sport, ahol a reményteli játékosok az alsóbb rétegekből kerülnek ki. Ha pedig a szüleit nem engedték volna be Jamaikából (és szinte biztos, hogy nem engedték volna be), akkor nem sok esélye lett volna arra, hogy angol focista legyen.....

Amúgy az utána következő Bernie Ecclestone még nagyobbat üt......Putyin bazmeg.......

CoolKoon 2016.07.06. 09:53:41

@desw: "Kiderült, hogy a szent PC duma és kötelező mosolygás ellenére a többségnek tele van a fasza a bevándorlókkal." - Igen, Mo-n is biztos ugyanezért harmincmillió román vendégmunkásozott az ostoba Kovács László, amikor a határon túli magyarok állampolgársága kapcsán volt népszavazás. Gondolom, az ő akkori állításaival is abszolút egyetértesz.....

"Próbálj meg tényeket leírni a menekültekről vagy bevándorlókról és egyből rasszista és xenofób és náci vagy. Ha a munkahelyeden csinálod, egyből kibasznak. Ha a saját cégedben, egyből jön valamelyik faszfej jogvédő szervezet (egyenlő bánásmód hatóság vagy mi a fasz) és bírságolnak. Ez véleményterror! Vagy azt mondod, ami PC, vagy megbasznak!" - Te miről beszélsz?! Az, hogy "go home" meg "fookin' Russians" nem tény, hanem otromba beszólás. Ha nem tudod, hogy mi a kettő között a különbség, akkor inkább ne is mondjál semmit, hátha attól okosabbnak látszol majd....

"A nyugdíjasok szavazata pedig nem meglepő. Ők érzik és látják igazán, hogy mi változott az elmúlt pár évtizedben." - Mit látnak? Semmit nem látnak azon kívül, hogy a white trash ellepte az angol kisvárosokat, és nem csinálnak semmi mást, csak a segélyekből rendszeresen (minden pénteken és szombaton, de egyesek akár minden éjjel) hullarészegre isszák magukat, és teleokádják (meg szemetelik) az összes utcát. És csak azért nincs ott disznóól, mert (a főleg bevándorlók alkotta) takarítóbrigádok másnap reggelre általában eltakarítják az összes mocskot. Ezért aztán ezek az ostoba nyugdíjasok inkább vidékre/kertvárosokba költöztek, és a chav horda randalírozásáért is a bevándorlókat hibáztatják. Arról nem is beszélve, hogy ha a bevándorlók nem jönnének, akkor az öntelt pofájukkal vagy éhen döglenének, vagy valahol a szalag mellett gebednének meg, és onnan vinnék őket egyenesen a hullaházba (mivel nem lenne aki fizesse a nyugdíjukat).

"A kulturált hajléktalannal semmi bajom, de az aluljáróban/utcán szaró-hányót kibasznám a picsába." - Szóval ezek szerint mégiscsak végigrugdosod a hajléktalanokat? Mert a döntő többségük bizony az utóbbi kategóriába tartozik....

"Csak a bevándorlók lepnek el és tesznek tönkre egész negyedeket, miattuk lett rémes a közbiztonság, nem 1-2 hajléktalan miatt." - Igazán? Hát a Józsefvárost is bevándorlók lakták le?

"A Brexit problémája az, hogy alapvetően nem az eu-s bevándorlókkal van baj, hanem füstösékkel, mint ahogy máshol is. " - Érdekes, ami füstössel én Angliában találkoztam (indiaiakkal meg pakisztániakkal), azok mind egytől egyig abszolút normálisan néztek ki és viselkedtek is (most az, hogy rohadt alantas patkányok, akik a döntő pillanatban bárkit hátba szúrnak, egy másik dolog). Ehhez képest pl. Mo-n a nem bevándorló biztonságiak egyenként alávalóbb férgek, mint a világ legnagyobb szarkupacaiból jövő összes bevándorló együttvéve......
De hát ne zavartasd magad, olvasgasd csak szépen tovább a kurucinfót, művelődj csak, hátha egyszer megtesznek majd kápónak.....

Faszerkezet 2016.07.06. 09:56:23

@CoolKoon:

"Így megy ez, ha valahol győz a tömény ostobaság meg a reménytelen éjsötétség...."

Értjük, tehát aki nem akar a kurvajóúnijó tagja lenni, az nyílván éjsötét bunkó. :) Nyílván így van...:)

"nem mellesleg ezek a xenofób megnyilvánulások is ékes bizonyítékai ennek...."

Xenofób megnyílvánulásokról te akkor hallasz, amikor a média úgy akarja, hogy éppen hallj róla. Nyugi. Voltak xenofób megnyílvánulások eddig is. Csak az nem illett volna bele a liberális, szuperbefogadó,Eukompatibilis Anglia képébe.

De Anglia már nem eu-kompatibilis, így lehet xenofóbkodni.:) Majd figyeld meg szeptemberbe kitalálják, hogy Európa egyik legnagyobb széljobbos skinhead fesztiválját Angliába tartják ezek a neonáci brittek. Igaz már 94 óta minden évben, de nem lepődnék meg, ha ez csak majd most lenne hírérték. ;)

CoolKoon 2016.07.06. 09:58:10

@desw: Ja és "mindenki ÖSZINTÉN elmondhatta, hogy mit gondol és érez"? "Ilyen eddig nem volt"? Érdekes módon ehhez képest tele a net olyan angolokkal, akik azt mondták, hogy ha tudták volna, hogy a Brexit győz, akkor nem szavaztak volna mellette. Ez neked őszinteség? Szerintem inkább kész agybaj.....

Balt 2016.07.06. 10:00:32

@CoolKoon: Ha így nézzük, végül is pont az angolok által rabszolgának behurcolt nyugat-afrikai feketék (afro-angolok pc?) leszármazottja, felmenői vagy 200 éve szolgálják a British Empire-t.

Arra viszont rávilágít, hogy igenis a tavalyi migrációs hullám hozhatott a brexitnek +2%-ot, simán ezen ment el a bennmaradásuk (és valszeg az uniós projekt). Még akkor is így van, ha az EK - bármennyire is top célország és ez nyilván így is marad - eddig viszonylag kevéssé volt érintve (Calais ugye, na meg odáig nem lehet elgumicsónakázni), a kilépési tárgyalások egyik sarkalatos pontja lesz a korlátozás nélküli szabad mozgás az EU-val. (Noha persze Schengennek most sem részei.)

CoolKoon 2016.07.06. 10:05:46

@Faszerkezet: "Értjük, tehát aki nem akar a kurvajóúnijó tagja lenni, az nyílván éjsötét bunkó. :) Nyílván így van...:)" - Nos, vannak még Európában helyek, ahova nem tette be szőrös patáit a Zunijó. Pl. Fehéroroszország, Bosznia, Ukrajna, vagy Oroszország. Csak tessék, csak tessék, bármelyik országban ki lehet próbálni, hogy milyen az, amikor nincs EU (egy kicsit sem, nem úgy, mint a norvégoknál vagy Svájcban). Aztán majd mesélj, hogy mennyire fasza az élet ezeken a helyeken....
Visszakanyarodva a felvetésedre, ha valaki úgy dönt, hogy kilép abból a gazdasági-politikai közösségből, amely a legfőbb kereskedelmi partnere, amely hagyta, hogy ő legyen a legfőbb pénzügyi központja, és ahova a legtöbb angol terméket viszik ki, nos, az tényleg reménytelenül hülye.

"Xenofób megnyílvánulásokról te akkor hallasz, amikor a média úgy akarja, hogy éppen hallj róla. Nyugi. Voltak xenofób megnyílvánulások eddig is. Csak az nem illett volna bele a liberális, szuperbefogadó,Eukompatibilis Anglia képébe. " - Én tudom, hogy voltak xenofób megnyilvánulások eddig is, hallottam is róluk. De érdekes módon sokkal ritkábban, amit a rendőrségi statisztikák is igazolni látszanak. Vagy szerinted azokat is hamisítják a cionista gyíkemberek?

Balt 2016.07.06. 10:11:39

@CoolKoon: "És csak azért nincs ott disznóól, mert (a főleg bevándorlók alkotta) takarítóbrigádok másnap reggelre általában eltakarítják az összes mocskot."

Itt éppen takarítanak:
www.youtube.com/watch?v=Ed0QJJL9sYQ

CoolKoon 2016.07.06. 10:11:41

@Balt: "Ha így nézzük, végül is pont az angolok által rabszolgának behurcolt nyugat-afrikai feketék (afro-angolok pc?) leszármazottja, felmenői vagy 200 éve szolgálják a British Empire-t. " - Úgy tudom, hogy Angliában már évszázadokkal ezelőtt se volt a rabszolgatartás túlságosan PC (ráadásul nem is voltak rászorulva, volt saját csürhéjük untig elég), ezért vitték őket csak a gyarmatokra (oda viszont számolatlanul).

"Arra viszont rávilágít, hogy igenis a tavalyi migrációs hullám hozhatott a brexitnek +2%-ot, simán ezen ment el a bennmaradásuk (és valszeg az uniós projekt)." - Én ezt valahogy nehezen hiszem el, már csak azért is, mert egyrészt tavaly ez ott közel se volt annyira hangsúlyos téma, mint Mo-n, másrészt pedig a Farage-féle gennyládák (meg a bulvárszennylapok) inkább a kelet-európai bevándorlók ellen kampányoltak (magyar fogorvosok elleni hisztériakeltés, lengyelellenes kirohanások/célozgatások), mintsem a világ többi részéről jövő bevándorlók ellen (bár ez utóbbiból is kijutott bőven). Egy szó mint száz, mint kiderült, az angol söpredék pont ugyanannyira veti meg a kelet-európai bevándorlókat, mint a világ többi részéről jövőket.

Faszerkezet 2016.07.06. 10:21:31

@CoolKoon:

Értem, tehát Norvégia meg Svájc alapból nem játszik, hiszen azok nem támasztják alá azt amit meg szeretnél magyarázni.:)

De akkor nézzük.:

"amely a legfőbb kereskedelmi partnere, "

Fingja nincs senkinek, hogy milyen feltételekkel lesz kilépve Anglia.

"a legfőbb pénzügyi központja"

Fingja nincs senkinek, hogy milyen feltételekkel lesz kilépve Anglia.

" angol terméket viszik ki,"

Fingja nincs senkinek, hogy milyen feltételekkel lesz kilépve Anglia.

Zanzásítva annyi történt, hogy a Brittek megszavazták, hogy kilépnek. De persze még egyelőre az az ember sincs meg aki ezt hivatalosan benyújtsa az EU-nak, és elkezdődhessenek a tárgyalások, hogy mi-milyen feltételekkel... Vámunió? Szabad munkavállalás??? Semmit nem tudunk... De ugye éjsötét bunkó aki brexitpárti volt. :)

Persze most kúrvára keménykedik az EU... Meg majd ők megmutatják... Tudod ez kicsit olyan, mint mikor Mo kerítést épített a határra akkor az EU meg Ausztria az élen elmondott minket imndenféle mocsok nácinak.... Majd 3-4 hónap múlva, Ausztria fapofával kerítést épített.:)

"De érdekes módon sokkal ritkábban, amit a rendőrségi statisztikák is igazolni látszanak. Vagy szerinted azokat is hamisítják a cionista gyíkemberek?"

Én nem láttam rendőrségi statisztikákat... Viszont hallottam roppant komoly xenofób megnyílvánulásokról, mikor az útbaigazítást kérő sofört hazaküldték, meg a postáskisasszonynak aztmondták mennyen haza.... Meg olyan eset is volt, mikor valaki kitett egy táblát valami lengyelellenes dumával.... Valóban tiszta apartheid.:)

Ezzel szemben a demokratikus és eu-kompatibilis németországban, 10.000 - 50.000 fős pegida tüntetések vannak, leégett vagy 300 menekültszálló stbstb. Bizonyára a gyíkemberek műve ez is... :)

CoolKoon 2016.07.06. 10:23:24

@Balt: Ja peeersze. Igaz, hogy később (az elképesztő mennyiségű térfigyelő kameráknak hála) egytől egyig beazonosították az elkövetőket, és nem kevés börtönbüntetést kaptak (nem ritkán több év letöltendőt is, pedig "csak" egy tévét vittek el), de hát az nincs rajta a videón ugye.....

CoolKoon 2016.07.06. 10:33:07

@Faszerkezet: Norvégia és Svájc azért nem játszik, mert partnerséget kötött az EU-val, és a norvégok ezért elég súlyos árat fizetnek. A Brexit-kampány pedig pont attól volt hangos, hogy nem akarnak szabad mozgást. Persze, nem tudjuk, hogy milyen feltételekkel fognak kilépni, de bárhogy is teszik, mindenképpen rosszul járnak vele. Minimum a pénzügyi központot mindenképpen bukják, mivel nem EU-tagállam értelemszerűen nem lehet az EU pénzügyi központja, bárhogy is lépnek ki.

"De ugye éjsötét bunkó aki brexitpárti volt. :)" - Igen, az. Minimum azért, mert ekkora bizonytalanságba taszította az egész országot, lényegében könnyelműen és felelőtlenül.

"Persze most kúrvára keménykedik az EU... Meg majd ők megmutatják... Tudod ez kicsit olyan, mint mikor Mo kerítést épített a határra akkor az EU meg Ausztria az élen elmondott minket imndenféle mocsok nácinak.... Majd 3-4 hónap múlva, Ausztria fapofával kerítést épített.:) " - Most komolyan össze akarod hasonlítani az összehasonlíthatatlant? Az osztrákoknál az ostoba miniszterelnök bele is bukott az egész cirkuszba (aztán kiderült, hogy abban az időben, amikor azt állította, hogy egyetemre járt, valójában az előadások helyett inkább taxizott, úgyhogy nem csoda, hogy olyan primitív módon nyilatkozgatott). Ráadásul itt egy kicsit JÓVAL többről van szó, mint némi horganyzott acéldrótról meg betontalapzatról.

"Ezzel szemben a demokratikus és eu-kompatibilis németországban, 10.000 - 50.000 fős pegida tüntetések vannak, leégett vagy 300 menekültszálló stbstb. Bizonyára a gyíkemberek műve ez is... :) " - Jaa hát persze, ez lenne az abszolút normális és elvárható reakció (és valódi xenofóbia) Angliában is, ugye? Hogy addig fokozódjon a helyzet, hogy rágyújtsák a lengyelekre, magyarokra, tótokra, csehekre a házaikat, igaz? Mert addig az nem xenofóbia, ugye? Mondd csak, te teljesen hülye vagy?

CoolKoon 2016.07.06. 10:34:42

@Balt: Amúgy meg garantálom neked, hogy másnapra már csak a törött kirakatok maradtak (meg az a szemét, amit a helyszínelés miatt kellett otthagyni), minden mást eltüntettek hajnalban.

Faszerkezet 2016.07.06. 10:49:57

@CoolKoon:

"Norvégia és Svájc azért nem játszik, mert partnerséget kötött az EU-val, és a norvégok ezért elég súlyos árat fizetnek."

Fingja nincs senkinek, hogy milyen feltételekkel lesz kilépve Anglia.

"Minimum a pénzügyi központot mindenképpen bukják, mivel nem EU-tagállam értelemszerűen nem lehet az EU pénzügyi központja,"

Viszont lehet egy príma offshore-paradicsom... /Mint ahogy már most is az/.

"Minimum azért, mert ekkora bizonytalanságba taszította az egész országot, lényegében könnyelműen és felelőtlenül."

Bizonytalanság azokban van, akik most csdapják a hűhót.... Sokkal nagyobb bizonytalanság van most brüsszelben, mint angliában. Főleg mióta Francia és holland népszavazási kezdeményezés is elindult.

"Most komolyan össze akarod hasonlítani az összehasonlíthatatlant? " Azt hasonlítom össze, hogy ez EU vezetés kb pár hónap alatt tud 180 fokban fordulni. Magyarán inkonpetens, hogy most ki és mit nyilatkozik. Lehet vizionálni, lehet találgatni, lehet megálmodni... 1 dolgot nem lehet. Kijelenteni dolgokat, amit most épp te teszel folyamatosan.

"Jaa hát persze, ez lenne az abszolút normális és elvárható reakció (és valódi xenofóbia) Angliában is, ugye? Hogy addig fokozódjon a helyzet, hogy rágyújtsák a lengyelekre, magyarokra, tótokra, csehekre a házaikat, igaz? Mert addig az nem xenofóbia, ugye? Mondd csak, te teljesen hülye vagy?"

Figyu, csak egy jótanács. Ezt a hülyézést fejezd be, mert én is tudok így beszélni veled....

Figyelj csak...

Mert szerinted te kretén az a pokoli Xenofób megnyilvánulás amit én itt 1500km-re hallok, hogy a postáskisasszonynak beszóltak??? Mellesleg te gnóm, ez csak arra volt példa, hogy ahol tényleg történnek xenofób BŰNCSELEKMÉNYEK, ahol tényleg TÖMEGEK állnak ki, arról mélyen kuss van a mainstream médiában, de az india postáskisasszony lelkivilágába most nagyob beletapostak ezek probli angol bunkók, és ezt feltétlen európaszinten kell osztani, hiszen lássátok eukomptaibilis prolik, mi leszen itten, ha maj ki akartok lépni.... Há maj jól előgyün a sok sötétben bújkáló rassziostanyilas és majd beszól a taxisnak....Meg...őőőő.... Meg..... Maj jól nemigazitjaútba a külföldit a tetünyilas... tuti kidobó is valahol, merhá tudjátok azok aztán nagy férgek ám..../Megjegyzem ugyanolyan általánosítás mint a xenofóbia/.

Érted a lényeget? Folytassuk a társalgást ilyen mederben?

CoolKoon 2016.07.06. 11:56:40

@Faszerkezet: "Bizonytalanság azokban van, akik most csdapják a hűhót.... Sokkal nagyobb bizonytalanság van most brüsszelben, mint angliában. Főleg mióta Francia és holland népszavazási kezdeményezés is elindult." - Az, ami most Angliában van, NAGYON árt az üzletnek. A hollandok ezt biztosan tudják, és a franciák (igen, kis kezdőbetűvel írnak a magyarban minden nemzetnevet) is idejekorán rá fognak jönni. Ergo ha lesz egy kis eszük, mindent megtesznek majd a szélsőséges pártok ellehetetlenítéséért.

"Azt hasonlítom össze, hogy ez EU vezetés kb pár hónap alatt tud 180 fokban fordulni. Magyarán inkonpetens, hogy most ki és mit nyilatkozik. Lehet vizionálni, lehet találgatni, lehet megálmodni... " - Jaa, mert szerinted Faymann primitív böfögése az EU hivatalos álláspontja volt? Még egyszer: ne moss össze két olyan ügyet, ami semmiben se hasonlít egymásra. Az előbbiben lényegében több mint egy éve nem tudnak dönteni a politikusok, ez utóbbival kapcsolatban pedig már most körvonalazódnak a feltételek.

"Mert szerinted te kretén az a pokoli Xenofób megnyilvánulás amit én itt 1500km-re hallok, hogy a postáskisasszonynak beszóltak???" - Még egyszer: az érvelésed legalább annyira fals, mintha azzal érvelnél, hogy Ruandában (vagy Boszniában meg Szerbiában) népirtás volt, de Angliában meg Németországban nem, így ott minden rendben. Amúgy meg honnan szeded, hogy a németországi eseteket nem hozza le a sajtó? A kurucinfóból? Mert bizony le szokta, és el is szokták mondani, hogy ott is egyre rosszabb a helyzet. Csakhogy ott nem tegnap kezdődött, és várhatóan Angliában is fokozódni fog a dolog. De peeersze, amíg semmit nem gyújtanak fel, addig minden rendben,....

A kidobókkal/biztonságiakkal kapcsolatos véleményem 100%-ig személyes élményeimen alapul, és nem valószínű, hogy bárki meg tud győzni az ellenkezőjéről (t.i. arról, hogy nem alávaló férgek a nyugdíjasok kivételével mind).

Faszerkezet 2016.07.06. 12:40:28

@CoolKoon:

"Az, ami most Angliában van, NAGYON árt az üzletnek. A hollandok ezt biztosan tudják, és a franciák (igen, kis kezdőbetűvel írnak a magyarban minden nemzetnevet) is idejekorán rá fognak jönni. Ergo ha lesz egy kis eszük, mindent megtesznek majd a szélsőséges pártok ellehetetlenítéséért."

Nyugi. Ugyanannyira árt az üzletnek, mint felnyit új üzleti lehetőségeket amik eddig csukva voltak. És ezt ők is pontosan tudják.

" - Jaa, mert szerinted Faymann primitív böfögése az EU hivatalos álláspontja volt? Még egyszer: ne moss össze két olyan ügyet, ami semmiben se hasonlít egymásra. Az előbbiben lényegében több mint egy éve nem tudnak dönteni a politikusok, ez utóbbival kapcsolatban pedig már most körvonalazódnak a feltételek."

Az, hogy te leragadsz a példánál, és nem érted amit mondani akarok, arról én nem tehetek. Te/ti harsogjátok tele a netet jóhogynem összeomlást vizionálva úgy, hogy sem az EU-nak, sem Angliának nincs álláspontja, összevissza böfög mindenki.

"Még egyszer: az érvelésed legalább annyira fals, mintha azzal érvelnél, hogy Ruandában (vagy Boszniában meg Szerbiában) népirtás volt, de Angliában meg Németországban nem, így ott minden rendben. "

Nem, csak egyszerűen nem érted, mert akkor ugye el kellene gondolkozni, hogy bizony a sajtó erősen manipulatív. És az ugye összezavarná a felépített világodat. Maradva angliánál. A C18. a kellemes szögbombáival...nah az xeno megnyílvánulás volt, a REDWATCH, az is. Sajnálom, de ha beszólnak a buszon, hogy mennyé haza, az azért még nem HATECRIME.

"Amúgy meg honnan szeded, hogy a németországi eseteket nem hozza le a sajtó?"

Onnan, hogy valamennyire követem a napi médiát, követem a napi jobboldali német médiát, így van rálátásom, hogy mi kerül bele a hírekbe és mik azok amikről egyébként a német mainstream média is mélyen hallgat. Mellesleg amikor lehozták ezeket, akkor éppen a Magyar politikai vezetésnek érdekében állt ezeket lehozni. /Ugye-ugye... a manipuláló média gyíkemberek/

CSak érdekességként említtem meg. Bizonyára emlékszel a Zsanett ügyre akit állítólag 4 rendőr megerőszakolt. Nah ha figyelted a rákövetkező hetek híradásait, szinte nem volt olyan híradó amibe ne számoltak volna be arról, hogy itt vagy épp amott lebuktak rendőrök lopással, kábszerrel, kenőpénzel stbstb. Majd egyszercsak nézek egy műsort, ahol az aktuális rendőrfönök lobogtat egy statisztikát, hogy tulajdonképpen az előző évekhez képest javult minden és kevesebb bűnöző rendőr van. Innentől 2 eset lehetséges.

1. Igaz a statisztika, csak eddig a média nem tolta a pofánkba, így nem tudtunk róla, nem foglalkoztunk vele.

2. Kamu a statisztika.

Lemerném fogadni, hogy Pintr Sándornak nem hinnél el semmit, de egy sosemlátott brit politikus/rendőrfőnök szava azaztán szentírás.

" Csakhogy ott nem tegnap kezdődött, és várhatóan Angliában is fokozódni fog a dolog. De peeersze, amíg semmit nem gyújtanak fel, addig minden rendben,...."

Angliában az idegenellenesség Sir Oswald Mosley-val kezdődött. ;) Szeretnél beszélgetni Southall-ről, Waterloo-ról /ez egy vasútállomás/ ....? Csak mert megnyugtatlak, gyújtogattak eleget a ködös albionba rasszista indítékkal, csak akkor az nem volt hírérték. Most verik a palávert, mert beszólnak a buszon???? És ezt még egyesek komolyan meg is élik, mint felerősödő rasszizmus? Nah ez a közröhej.

"A kidobókkal/biztonságiakkal kapcsolatos véleményem 100%-ig személyes élményeimen alapul, és nem valószínű, hogy bárki meg tud győzni az ellenkezőjéről (t.i. arról, hogy nem alávaló férgek a nyugdíjasok kivételével mind)."

Ezzel nekem semmi gondom nincsen, csak így saját magadat teszed ugyanabba a kalapba, mint amiről azthiszed, hogy elemelkedtél. ;)

CoolKoon 2016.07.06. 14:22:42

@Faszerkezet: "Nyugi. Ugyanannyira árt az üzletnek, mint felnyit új üzleti lehetőségeket amik eddig csukva voltak. És ezt ők is pontosan tudják." - Milyen üzleti lehetőségeket? Harmadik világbeli országokkal való seftelés? És gondolod, hogy hirtelen hajlandóak lesznek olyan alávaló húzásokra, hogy szabadon engedjenek baltás gyilkosokat csak azért, hogy nevenincs törpeállamokkal csencselhessenek?

"Az, hogy te leragadsz a példánál, és nem érted amit mondani akarok, arról én nem tehetek. Te/ti harsogjátok tele a netet jóhogynem összeomlást vizionálva" - Ja, persze, a tőzsdepánik meg a font összeomlása csak víziók és hamis sajtóhírek, mi?

"A C18. a kellemes szögbombáival...nah az xeno megnyílvánulás volt, a REDWATCH, az is. Sajnálom, de ha beszólnak a buszon, hogy mennyé haza, az azért még nem HATECRIME." - Most szerinted komolyan csak akkor van baj, ha a legdurvább náci arcok robbantgatnak, vagy kurucinfót megszégyenítő alapossággal küldözgetik szét az agyhalott híveiknek a vélt/valós ellenségeik képét és személyes adatait? Az, hogy esetleg lényegesen nőtt a gyűlöletbűncselekmények száma a Brexit óta (még ha csak szóbeliek is), szerinted smafu? Ahogy így elnézlek, te még akkor se ismernéd el, hogy diktatúra van (feltéve, hogy a "haverjaid" működtetnék), ha már a családtagjaidat hordanák el....

"CSak érdekességként említtem meg. Bizonyára emlékszel a Zsanett ügyre akit állítólag 4 rendőr megerőszakolt. Nah ha figyelted a rákövetkező hetek híradásait, szinte nem volt olyan híradó amibe ne számoltak volna be arról, hogy itt vagy épp amott lebuktak rendőrök lopással, kábszerrel, kenőpénzel stbstb." - Érdekes, ami híreket én olvaastam akkoriban, azokban csak a rendőrök által kiszivárgott vallomásokról volt szó, amelyekben azt állították, hogy nem történt semmi, sőt, ők ott se voltak, a lány csak kitalálta stbstb. Azt hiszem, végül nem is ítélték el egyik állatot se.

"Lemerném fogadni, hogy Pintr Sándornak nem hinnél el semmit, de egy sosemlátott brit politikus/rendőrfőnök szava azaztán szentírás." - Hát, ha a rendőrök viselkedéséről és hozzáállásáról lenne szó, akkor egy szavát se hinném, az biztos (mivel ab ovo elfogult egy ilyen ügyben). Sokkal jobban hinnék mondjuk egy Amnesty International vagy TASZ-jelentésnek. Bűnügyi statisztikák kapcsán viszont talán még Pintérnek is hajlandó lennék hinni (bármennyire is maffiagyanús az öreg).

"Angliában az idegenellenesség Sir Oswald Mosley-val kezdődött. ;) Szeretnél beszélgetni Southall-ről, Waterloo-ról /ez egy vasútállomás/ ....?"- Ez kicsit olyan, mint amikor a tótok az ő utálatos, sunyi és főleg alattomos magyarellenességüket több mint száz évvel ezelőtti eseményekkel indokolják (pl. a csernovai sortűzzel, ami kb. annyira volt nemzetiségi/nacionalista jellegű, mint teszem azt a hosszú kések éjszakája). Visszamész esetleg Cromwell-ig is? Még a 90-es években is az északírek voltak Anglia legnagyobb suttyói, mert robbantgattak és Molotov-koktélokat dobáltak egymásra, úgyhogy ne gyere nekem özönvíz előtti sztorikkal!

"Ezzel nekem semmi gondom nincsen, csak így saját magadat teszed ugyanabba a kalapba, mint amiről azthiszed, hogy elemelkedtél. ;) " - Én sose tagadtam, hogy az ostoba embereket a butaságuk miatt utálom, és ebbe a biztonsági majmok különösen beleillenek. Nem is szoktam a társaságukat keresni, mert őszintén igazából irtózok tőlük. Hogy ezzel egy kalap alá veszem őket? Igen, de attól még sajnos nagyon sokan vannak.

Faszerkezet 2016.07.06. 15:28:33

@CoolKoon:

Figyu, én komolyan segítek neked. Olvasgasd a Taszt, meg az Amnesty-t. Angliában sajnos erőre kapott a nácizmus. Hallatlan, mondhatni példa nélkül álló rasszista bűncselekmények vtörténnek. Múltkor beszóltak egy pakisztáni taxisofőrnek, hogy mennyen haza. Az angol fontnak vége, összeomlott.... Kimondhatjuk, Angliába győzött a prosztóság.... Szerintem már el is kezdett süllyedni az a sziget. Innentől márcscak 3. világbeli zsebdiktatúráknak tehet szivességeket, ha egy kis koncot akar.

Énfelőlem hihetsz ebben. Igazat megvallva semmit nem jelent. A tények ne zavarjanak össze. Majd a tasz megmondja, hogyan legyen.

desw 2016.07.06. 16:15:47

@CoolKoon:

"" Ja és "mindenki ÖSZINTÉN elmondhatta, hogy mit gondol és érez"? "Ilyen eddig nem volt"? ""

"Érdekes módon ehhez képest tele a net olyan angolokkal, akik azt mondták, hogy ha tudták volna, hogy a Brexit győz, akkor nem szavaztak volna mellette. Ez neked őszinteség? Szerintem inkább kész agybaj..... "

A két dolog teljesen más. A Brexitet azért csinálnák vissza, mert várhatóan kemény gazdasági következményei lesznek, de ettől még a bevándorlókat ugyanúgy utálják.

agent007 2016.07.06. 16:15:55

Hogy lehet barki olyan naiv hogy nem erti, hogy a brexitnek semmi koze a "novekvo rasszizmushoz". Eloszor is a brexit gyozelme mar maga azt jelzi hogy tele lett a hocipo a bevandorlokkal. De mindig is tele volt amiota beozonlott az embertomeg es mindig is volt rasszizmus. Most azert hallani tobb atrocitasrol mert a media felkapta ezt a temat, de csocselek mindig is volt es mindig is lesz. Nem ez a legnagyobb problemaja a magyaroknak hanem az, hogy lelassul a gazdasag - ez a tenyezo fogja tavozasni kenyszeriteni a bevandorlokat, nem torvenyek es nem a "rasszistak".

agent007 2016.07.06. 16:21:12

@desw: Megcsak nem is utalatrol van szo, hanem ellentetes erdekekrol. Ha a bevandorlok sertik az erdekeimet akkor meg akarok toluk szabadulni, ha kedvelem oket, ha nem, ez igy mukodik. Nem az angol munkasosztaly erdeke volt a tomeges bevandorlas hanem a felso tizezere (olcso munkaero) es a felso kozeposztalye (olcso szolgaltatasok).
süti beállítások módosítása