Még mindig kivégzés fenyegeti az átvert drogcsempészt
2016. május 11. írta: lumens

Még mindig kivégzés fenyegeti az átvert drogcsempészt

A 31 éves Mary Jane Velosot még 2010-ben tartóztatták le Indonéziában drogcsempészet miatt, a halálos ítéletet pedig tavaly áprilisban hajtották volna végre. Az indonéz elnök azonban az utolsó pillanatban elhalasztotta a kivégzést, mivel a Fülöp-szigeteken feladta magát Veloso állítólagos beszervezője. Bár a nő egy éve megmenekült a haláltól, a mai napig nem tudni, milyen sors vár rá – az is elképzelhető, hogy nem tudja elkerülni a kivégzést, hiába harcolnak felmentéséért világszerte.

Forrás: Getty Images

Mary Jane Velosot 2010-ben tartóztatták le Yogyakartában, Indonéziában, mikor kiderült, hogy bőröndjében több mint 2 kilogramm heroint csempészett. A nő elmondása szerint azért hagyta ott szobalány munkáját Dubaiban, mert meg akarták erőszakolni. Pár hónap után azonban újra pénzre – és így munkára – volt szüksége, ekkor jött kapóra Fülöp-szigeteki ismerőse, Kristina ajánlata, aki Malajziában ígért neki új munkahelyet. Malajziából viszont Velosonak pár napra Indonéziába kellett repülnie, Kristina pedig új bőrönddel ajándékozta meg. Az ajándék csak bonyodalmakat és szenvedést hozott neki: az indonéz repülőtéren megtalálták a benne elrejtett heroint, Veloso pedig azonnal börtönbe került.

Nem csak hazája lakói, de sok indonéz is kiállt a nő mellett. Az indonéz politikai elemző, Yohanes Sulaiman szerint ez annak köszönhető, hogy Veloso kalamajkája Indonéziában sem ismeretlen: helyzete nagyon hasonlít azokhoz az indonéz emigránsokhoz, akik például Szaúd-Arábiában próbálnak munkához és pénzhez jutni. Két kisgyermek édesanyjaként a legtöbben áldozatként látják Velosot, és többen petícióban fordultak az indonéz elnökhöz, hogy mentse fel a halálos ítélet alól a Fülöp-szigeteki nőt.

Sokáig azonban úgy tűnt, hiába minden intézkedés, Velosora és társaira 2015 áprilisában kivégzőosztag vár. A nyolc másik drogcsempészetért elítélt vádlotton – köztük a Bali Nine hálózathoz tartozó két ausztrál állampolgáron – végre is hajtották a halálos ítéletet, Veloso esetében azonban pár órával az esemény előtt az elnök ideiglenesen elhalasztotta azt. A haladékot annak köszönhette, hogy időközben a Fülöp-szigeteken feladta magát Maria Kristina Sergio, aki beismerte, hogy ő szervezte be Velosot a csempészetbe. A Fülöp-szigeteki hatóságok jelezték Indonéziának, hogy Velosot tanúként hallgatnák meg Sergio ügyében, így aztán az indonéz elnöknek, Joko Widodonak el kellett halasztania a kivégzést. A gyors változás annyira váratlanul ért mindenkit, hogy másnap a legtöbb helyi újság még az eredeti terveknek megfelelően címlapon számolt be a nő kivégzéséről. Veloso édesanyja, Celia is igazi csodáról beszélt első interjújában.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert az ítélet elhalasztása nem jelentette azt, hogy meg ismenekült a kivégzéstől. Az indonéz elnök hangsúlyozta, hogy a drogcsempészet elleni harc még mindig az egyik legfontosabb megoldandó feladat Indonéziában és elnökként az a feladata, hogy véghezvigye a törvényben előírtakat. Azt is kijelentette, hogy szerinte a halálbüntetés Indonézia pozitív törvényei közé tartozik. Nyilatkozata nagy felháborodást keltett az ausztrál és európai politikusok és emberi jogi harcosok körében, többen is felszólaltak a további kivégzések ellen.

Forrás: Pixabay

Veloso napjai azóta bizonytalanságban telnek, és a védelemnek sincs pontosan kidolgozott taktikája azzal kapcsolatban, hogyan mentsék meg a Fülöp-szigeteki nőt. A Migrante International szerint az ügy nagymértékben függ attól is, milyen gyorsan halad a beszervező, Maria Kristina Sergio pere. Attól félnek ugyanis, hogy ha túl sokáig húzódik, és nem bizonyosodik be, hogy ő verte át és szervezte be tudta nélkül Velosot, akkor az indonéz bíróság megunhatja a várakozást, és újra a halálsorra helyezheti a harmincegy éves családanyát. Az államügyész is úgy nyilatkozott januárban, hogy bármikor készen állnak Veloso ítéletének végrehajtására, valamint azt is hangsúlyozta, hogy ha a kivégzéstől meg is menekül a nő, mindenképpen büntetésre számíthat, hiszen „tény, hogy drogot csempészett Indonéziába, és a repülőtéren tetten értük.”

Úgy tűnik, hogy a szerencse egyelőre Veloso mellé állt. Az indonéz kormány novemberre tervezte a következő, drogcsempészetben elítélt vádlottak kivégzését, a procedúrát azonban el kellett halasztani az ország pénzügyi nehézségei  miatt – az elnök ugyanis attól félt, hogy az újabb akciók heves nemzetközi tiltakozásba torkollnának, és ezáltal lerontanák gazdaságerősítő kampányát.

Legutóbb április 30-án kapott jó hírt a nő: nem került fel arra a listára, amin a legközelebb kivégzendő elítélteket gyűjtötték össze. Az államügyész azzal indokolta a döntést, hogy tiszteletben tartják a Fülöp-szigeteken folyó pert. Veloso ügyvédje is üdvözölte az új hírt: azt mondta, megkönnyebbült, hogy Veloso életét újra megmentették, de továbbra is minden követ megmozgat azért, hogy felmentsék a halálos ítélet alól – véleménye szerint ma már sokkal biztatóbb a helyzet, mint egy éve volt.

Hegyi Fanni

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr548703588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2016.05.11. 12:37:02

Ó, szegény. Ilyenkor bezzeg szegénykétgyermekesanyuka, szegénykétgyermekesmunkanélküli, szegényekétgyermekesmegtévesztett.
Kukába az összes drogcsempésszel. Lehetőleg az itteniekkel is.
A legjobb, ami tehető, kivégezni az összes drogdíler meg csempész emberi szemetet.
Előbb-utóbb nem lesz vállalkozó rá, és nem lesznek akkora mindennapi veszélyben a gyerekeink.

Khonsu 2016.05.11. 12:48:36

@HgGina: Ha nem tudott a drogról, akkor ártatlan. Gondolom, ha téged így átvernének örömmel vonulnál a kivégzőosztag elé. Vagy mégsem?

Phil Necro 2016.05.11. 13:03:29

@HgGina:
A gyilkosokat evszazadok ota kivegzik,megsem csokken a szamuk.
Erzelembol,esz nelkul irsz.

Egyebkent ha lehet valasztani az eletfogy es a kivegzes kozott,mindenkepp az utobbi.
Az ,ami az indonez bortonokben van ,nem elet.

morcos68 2016.05.11. 15:48:59

HgGina:
Nagyon ostoba vagy...

2016.05.11. 17:03:44

@Phil Necro: "A gyilkosokat evszazadok ota kivegzik,megsem csokken a szamuk."

Azért ez nem teljesen helytálló hasonlat, bár elsőre frappánsnak tűnik. Az emberölés jellemzően indulati bűncselekmény, tehát semmilyen büntetésnek nincs érdemi visszatartó ereje, hiszen felindultságában senki nem mérlegeli a tettéért kapható büntetést. A drogcsempészés teljesen más, az egy hosszabb, tervezett folyamat, ott jó előre mérlegelhetőek a kockázatok, hideg fejjel eldönthető, hogy az ember benne van-e, vagy sem. Igy utóbbi bűncselekménynél a várható büntetési tételnek sokkal nagyobb visszatartó ereje van.

fifibá55 2016.05.11. 21:45:24

A cím prejudikál. Semmi bizonyíték nincs arra, átverték, a másik nő azt állítja, "ő szervezte be Velosot a csempészetbe". A beszervezés és egy táska odaadása egy baleknak nagyon nem ugyanaz.

mojoking77 2016.05.18. 00:19:54

@HgGina: A gyermekeink nem a drogcsempeszek miatt vannak veszelyben, hanem a muveletlen szuleik miatt, akik ahelyett hogy leulnenek es beszelnenek a gyerekkel, inkabb kiirtanak az osszes drogcsempeszt. Gondolom az elet tobbi teruleten is ennyire ertelmesen kezeled a kihivasokat. Orulok,hogy nem vagyok a csaladtagod....
süti beállítások módosítása