Az Európai Unió tagállamai kötelezettségként írhatják elő a menedékkérők számára, hogy hol telepedjenek le, illetve tartózkodjanak – és bár az Európai Unió Bírósága megválaszolta az előzetes döntésre előterjesztett kérdéseket, mégis szükséges, hogy további kérdéseket is megválaszoljunk.
Forrás: Pixabay
A tagállamon belüli szabad mozgás esetleges korlátozásával kapcsolatos kérdésekre kereste a választ az EUB a közelmúltban felmerült jogi ügyekben. Felmerült, hogy a tagállamon belüli szabad mozgás korlátozását jelenti-e az a kötelezettség, hogy a tagállam földrajzilag behatárolt területén kell lakóhelyet létesíteni, ha a külföldi egyébként szabadon mozoghat és tartózkodhat a tagállam területén – és az, hogy mindez indokolható-e a menedékkérők ellátásainak szociális terheinek arányos elosztásával illetve migrációs vagy integrációs politikai törekvésekkel.
A kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy a tagállamokon belüli szabad mozgás jogszerű korlátja a tartózkodási hely kötelező jellegű kijelölése – hiszen az önmagában nem korlátozza a menedékkérőt abban, hogy az ország területén belül szabadon mozogjon, vagy ideiglenesen a kötelező tartózkodási helytől eltérő ideiglenes tartózkodási helyen tartózkodjon. Az EUB rámutatott arra is, hogy szociálpolitikai érvekkel alátámasztva lehet helye a korlátozásoknak, amennyiben az egyéb, nem humanitárius okból ott tartózkodó menekültek helyzetével összevetve nem diszkriminatív.
Az EUB döntésének egyik fundamentuma volt a „kiegészítő védelem” fogalma, melyre nem a menekültek jogosultak. Az Európai Unió területére érkező idegenek tartózkodásáról és státuszáról több jogszabály is rendelkezik – a tagállamok saját szabályozó eszközei mellett európai és nemzetközi szupranacionális normák európai és nemzetközi szinten, amelyek minden részes félre kötelezőek.
A Magyarországon való legális és illegális tartózkodással kapcsolatos szabályozást, illetve a menedékjogot a hazai releváns törvények tartalmazzák, illetve szabályozzák – emellett pedig az 1951-es genfi egyezmény és számos európai uniós norma, illetve Magyarország Alaptörvényének XIV. cikke egészíti ki őket, amely utóbbi fogalomhasználatát tekintve összecseng az egyezmény szövegével. Mivel a menekültként való elismerés feltételei nem mindig állnak fenn maradéktalanul – vagy a kérelmezők nagy száma miatt képtelenség az összes ügyet érdemben feltárni –, szükség volt egy ezen túlmutató védelmi kategóriára – az EUB éppen egy ilyen kiegészítővel védelmi kategóriával kapcsolatban hozta meg előzetes döntését.
A különféle kiegészítő védelmi típusokat több uniós jogforrásban is megtalálhatjuk. A 2001/55/EK irányelv a tömeges bevándorlás esetére átmeneti védelmet nyújt azon állampolgároknak, akik származási országukat fegyveres konfliktus vagy feltartóztathatatlan erőszak miatt hagyták el, vagy emberi jogaik rendszeres vagy általános megsértésének vannak kitéve. E csoportos elismerés nevéből fakadóan átmeneti jellegű, egy évre szóló védelmet nyújt a kedvezményezett csoportoknak. Az Európai Unió kvalifikációs irányelve – ez az, amelyet az EUB vizsgált – még egy kategóriát alakított ki: az úgynevezett kiegészítő védelem alapján védelemre jogosult az a személy, aki nem minősül menekültnek, de megalapozott okból feltételezhető, hogy származási országába visszatérve ott súlyos sérelem – például halálbüntetés vagy kínzás – elszenvedése fenyegetné. A nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetből menekülők számára ezen irányelv újabb védett kategóriát teremt.
Grafika: Tóth Fruzsina / lumens.hu
Ez a kiegészítő védelem jellegénél fogva átmeneti: az üldözött az esetek többségében törekszik a menekültként való elismerés kivívására – már csak azért is, mert a védelem nem helyettesítheti a teljes jogú menekültstátuszt. Ami hazánkat illeti, a menekültügyi eljárás során a menedékkérőt megilleti a Magyarország területén való tartózkodás joga, emellett azonban kötelezettséggel is tartozik. A rendelkezésre állást csak úgy lehet megfelelően biztosítani, ha a számára kijelölt tartózkodási helyet nem hagyja el engedély nélkül – nem csak azért, hogy az eljárást zavartalanul lefolytathassák, hanem azért is,mert a menedékkérő ellátását a legkönnyebben a befogadó központokban – kijelölt tartózkodási helyen – lehet megoldani. Hazánkban fordult elő a legtöbbször, hogy a kijelölt tartózkodási helyről engedély nélkül ismeretlen helyre távoztak a menedékkérők, így az eljárást meg kellett szüntetni.
Amennyiben valaki sikeresen menekültstátuszt szerez, megilletik mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a magyar állampolgárokat is. Ez alapján tehát elviekben szabadon választatja meg lakóhelyét, azonban a törvény megszorításokkal is él, amennyiben kimondja a menekültügyi hatósággal való együttműködést.
Az Európai Unió Bírósága által adott válaszok nem rendezik teljes egészében a kérdést – sem a menekültügyi törvényből, sem a végrehajtási rendeletéből nem derült ki világosan, hogy milyen szabályok vonatkoznak a lakóhely szabad megválasztására, illetve ezen jog korlátozására. Annyi azonban leszűrhető, hogy az elismert menekült a magyar állampolgárokéval közel azonos jogokat élvez, megilleti a szálláshoz való jog, köteles viszont a menekültügyi hatósággal együttműködni, rendelkezésre állni, amely bizonyos korlátozásokra – legalább a lakhelyre vonatkozó pontos adatszolgáltatásra – adhat okot.
Harkai István
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
