A modern technológia társas kapcsolatainkra gyakorolt hatását sokan vitatják – mindenesetre tény, hogy a kommunikáció jelentős része valóban az online térbe költözött. Sokan ugyan képtelenek letenni telefonjukat, azonban ennek okai sokkal messzebbre vezetnek vissza a legelső hasonló eszköz megjelenésénél – mint kutatásokból kiderült, alapvető társas folyamatokról van szó.
Forrás: Pixabay
Sokan úgy szorongatják okostelefonjukat, mintha csak az életük múlna rajta – az állandó azonnaliság szükségletének azonban komoly pszichológiai okai vannak. Tény, hogy a ma használt telefonok (többek között) funkciójukat tekintve már közel sem ugyanazok, mint amiket akár csak 5-10 évvel ezelőtt tartottunk a kezünkben. Persze továbbra is kommunikációs eszköz, de mostanra kulcsot jelent a szociális élet legfontosabb színtereihez – ez pedig fontosabb lett, mint maga a kommunikációs funkció. Többet, de máshogyan kommunikálunk, mint korábban: a telefonbámulás külön megnevezést is kapott, a snubbing (elhallgattatás) és a phone szavak összetételéből származó phubbing-ot, mely azokra a helyzetekre utal, amikor a telefonnyomkodással megakasztjuk a másikkal folytatott interakciót.
A jelenséget a pszichológusok különböző társas igényekkel és pszichológiai folyamatokkal magyarázzák, melyek közül többnek is rendkívül régi gyökerei vannak. A legkézenfekvőbb ok persze az, hogy az ember alapvetően társas lényként igyekszik kiküszöbölni a magányt – ehhez kapcsolódik a törzsi kötődések újbóli kialakítására, ezen belül is a tőlük érkező elismerésre, jutalmazásra vonatkozó vágyunk. Ettől érezzük magunkat fontosnak, vonzónak, a közösség részének. Az ilyetén jutalmazás nagyon könnyen megszerezhető az online térben, például egy like formájában, ami az esetek nem elhanyagolható részében a megosztott tartalom helyett az azt megosztó személynek szól.
A szelfi-kultúra megjelenése is egy hasonló dinamikának tudható be – a tonnaszámra gyártott képekkel életünk minden pillanatát dokumentáljuk, és egyfajta konstans emlékgyártásba fogunk. A helyzet iróniája az, hogy a kutatások szerint ezzel pont, hogy hátráltatjuk élményeink rögzítését: nem arra emlékszünk, ami valójában történt, hanem arra, ami a képen látható. A figyelemmegosztás és folyamatos dokumentálás ugyanis lustává teszi az agyat, ami így később kevésbé lesz képes felidézni a történteket. Mindennek a like formájában jelentkező jutalmazás a mozgatórugója, mely a fényképezés funkcióját is alapvetően megváltoztatta: már nem a megörökítés a fontos, hanem a megosztás. Kommunikációs formává vált, hogy informáljuk a körülöttünk lévőket, pillanatnyi tartózkodási helyünkről, aktuális tevékenységeinkről, vagy éppen az előttünk lévő tál ételről.
Forrás: Pixabay
A törzsi kötődéseken kívül természetesen más tényezők is szerepet játszanak a telefonfüggőség kialakításában – ilyen például az állandó azonnaliság kényszere. Egyszerre érezhetjük magunkat „jelen” a Föld legkülönbözőbb pontjain, és a legváltozatosabb szituációkban, amiről nehéz lemondani. A téri és időbéli korlátok immáron nem akadályozzák kapcsolataink fenntartását, ami rendkívül vonzó egy óriási társas igényű lénynek.
Az állandósult online jelenlét egyik legfőbb ösztönzője az idealizált énkép mellett az is, hogy utálunk unatkozni, és azon vagyunk, hogy ezt kiiktassuk az életünkből – ma pedig rendkívül könnyű újabb és újabb szórakoztató dolgot találni. Az unalom azonban nagyon is fontos része az életünknek: mivel unatkozás közben haszontalannak érezzük magunkat, egyrészt figyelmeztető szerepet tölt be, másrészt felesleges rossz helyett termékeny állapot is egyben.
Nir Eyal egyetemi tanár megállapította, hogy a fenti, függést kialakító eszközök mind azonos „mintázattal” rendelkeznek – ezt „horognak” – nevezi, mely négy fő összetevőből épül fel, melyeket ravasznak, akciónak, változó jutalomnak, és befektetésnek hív.
Forrás: StockPhotos.io
A ravasz a későbbi tett elindítója és ösztönzője – ez lehet belső vagy külső –, majd hosszútávon egy szokás kialakítója. A folyamat kezdetén külső ösztönzőkkel kell élniük azoknak a szereplőknek, akik ki akarják alakítani az ilyesféle függést – ilyen lehet például egy „kattintson ide” gomb, vagy például a Messenger esetében az értesítés, melyre sokszor még a mobilgyártók is rátesznek egy lapáttal egy kis villogó LED formájában. Később a belső ösztönzők átveszik ezek helyét, és ténylegesen rögzül a szokás.
Az akció, vagy tett a ravasz által kiváltott reakció, a jutalom érdekében végrehajtott legegyszerűbb lépés – az értesítés példájánál maradva ez az alkalmazás megnyitása. Kialakult szokás esetében a ravaszra adott reakció is spontánná válik, ahogy folyton megnyitogatjuk az applikációt. Ezt követi a motiváló jutalom szakasza – azonban hiába kapja meg azonban a felhasználó, amit akart, ez többnyire csak még jobban növeli a vágyat még több jutalmazásra. Fontos, hogy ezek a jutalmak többnyire változatosak – nem mindig azt az eredményt érjük el, amit szerettünk volna – ami viszont növeli az érte megtett akciók számát, és még inkább segíti a függőség kialakulását. A rejtélyesség, a jutalom kiszámíthatatlansága növeli játékkedvünket, valamint elköteleződésünket is.
A negyedik, utolsó szakasz a befektetés, ahol maga a felhasználó ad hozzá valamit a szolgáltatáshoz annak érdekében, hogy tovább növelje annak élvezeti értékét. A tartalomelőállítás – a posztolás, az ismerősök hozzáadása, vagy egyszerűen az üzenetek megválaszolása mind ilyen, és mind növelik az elköteleződést, nem csak saját maga, hanem mások számára is. A kör persze bezárul: a befektetés máris megelőlegezi a következő ösztönző elem létrejöttét. Az üzenetre adott válasz hatására a másik fél is válaszolni fog, a villogó értesítés pedig ravaszként újraindítja az egész folyamatot.
Az ösztönös függés mellett sokan törekednek e hatás felerősítésére is. A Washington Post új, Re-Engage névre hallgató, elköteleződést segítő funkciója például esélyt sem ad arra, hogy elbambuljunk és egy percre is levegyük szemünket a képernyőről. A kulcsszó itt is az unalom, és annak kikitatása: a Re-Engage figyeli, hogy az olvasó mennyi idő alatt görget végig, vagy éppen mennyi időre torpan meg az aktuális oldalon, és felugró ablakokban más cikkeket ajánl a látogatónak. A 9GAG is hasonlóképpen felugró üzenetekkel próbálja a böngészés folytatására ösztönözni a látogatót, ha az percekig tétlen marad.
Online tevékenységünk offline kapcsolatainkra is hatással van – a legnagyobb félelem az empátia képességének elvesztésével kapcsolatos. A Michigan Egyetem kutatói által készített 2010-es vizsgálatból az derült ki, hogy az évek során jelentősen csökken az egyetemisták empátiája – bár ennek természetesen több, és összetett oka van, de nagy szerepet nyilvánítanak annak, hogy az élet jelentős hányada az internetes térbe került át, ahol kevésbé érezzük a (nem személyesen közvetített) üzenetek súlyát, és bizonyos értelemben még az arcunkat sem kell adnunk hozzá, sőt, a másik reakcióját és érzelmeit sem látjuk.
Héctor L. Carral sokan másik mellett az ilyen jellegű aggályok egész egyszerűen a digitális világ meg nem értéséről szólnak. Tény, hogy egy hiperszocializált világban élünk, ahol minden korábbinál egyszerűbben lehet fenntartani kapcsolatokat a világ túlsó pontjain is. Ennek pedig igenis megvannak az elvitathatatlan előnyei, melyek jóval túlmutatnak a személyes kapcsolatokon – elég csak a gazdasági és politikai jelentőségére gondolni.
Árki Noémi
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
