Tavalyelőtt negyedik elnöki ciklusát kezdte a meg a Real Madrid élén Florentino Pérez, akinek a munkássága a mai napig az újgazdag topklubok milliárdos tulajdonosaiénál is nagyobb érdeklődésre tart számot mind a spanyol, mind a nemzetközi sportsajtó részéről. Nem is csoda, miután a klub közelmúltbeli bukdácsolásának körülményei kísértetiesen egybecsengenek 2006-os bukásának előzményeivel.
Florentino Pérez. Forrás: Wikipedia Commons
Az eredetileg építési vállalkozóként tevékenykedő presidente azzal hívta fel magára a figyelmet az ezredfordulón kezdődött első regnálása idején, hogy a Real Madridot csődközeli állapotából a legnagyobb költségvetéssel rendelkező futballklubok lajstromának élére vezette. Mindeközben – némileg sajátosan interpretálva a korábbi legendás játékos és elnök, Santiago Bernabéu ars poeticáját – az aktuális aranylabdások és felépített branddel rendelkező sztárjátékosok kérlelhetetlen importjába kezdett. Ez a modell egészen addig volt sikeres és fenntartható, amíg a sportszakmai szempontok teljesen háttérbe nem szorultak a marketinggel szemben. Az ingatag építmény látványos összeomlása 2004 tavaszán következett be, de Pérez még két évig kísérletezett kétségbeesetten és türelmetlenül a koncepció életben tartásával. Ez idő alatt a csapat még négy edzőt „fogyasztott el”, trófeát ellenben egyet sem sikerült bezsebelnie. A gyenge szereplésénél azonban még nagyobb kárt okozott a klub megítélésének az a presztízsveszteség, amivel a médiának, valamint a rivális klubok képviselőinek és szurkolóinak való kiszolgáltatottság járt. Az elköltött súlyos eurómilliók tükrében ugyanis a Real Madrid a siker és a csillogás helyett fokozatosan a pénzeszsák és a játékostemető szinonimájává vált a köztudatban. Második elnöki ciklusának derekán aztán – feladva a kilátástalan vergődést – Florentino Pérez lemondott pozíciójáról.
A fentieket az elnök portréjának vázlatos megrajzolásán kívül azért is érdemes rögzíteni, mert napjainkban alig akad valaki – a szakírótól a mezei szurkolókig – aki ne vonna párhuzamot a Real Madridot jelenleg övező káosz és a szűk egy évtizeddel ezelőtti történések között. Nem volt egyértelmű Pérez 2009-es visszatérésekor, hogy egy ilyen összehasonlításnak lehet még a jövőben aktualitása, ugyanis a klubműködés látható konszolidálódásnak indult – bár a kiadások mértéke nem csökkent számottevően –, valamint a szakmaiság és a gazdasági szempontok közti egyensúly nem borult fel. Intő jel volt ugyan 2014 nyarán, a hőn áhított tizedik Bajnokok Ligája sikert követően Xabi Alonso és Ángel Di María megfelelő pótlás nélküli elengedése, de igazán nagy visszhangot Carlo Ancelotti vezetőedző idén május végén történt elbocsátása váltott ki. A döntés előtt mind a szurkolók, mind a szakemberek és a játékosok értetlenül álltak, miután általános vélekedésnek számított, hogy a Real trófea nélkül maradását sokkal inkább a játékoskeret hiányosságai, mintsem operatív edzői hibák okozták. A felháborodást csak növelte, hogy Péreznek a sajtó előtt sem sikerült értékelhetően indokolnia az olasz tréner szerződésének felbontását, arra az újságírói kérdésre pedig, hogy mi hiányzott Ancelotti munkájából, ami miatt nem folytathatja, csak annyit felelt: „Nem tudom”.
Bár nem tűnt egyszerű feladatnak, a Real Madrid vezetősége mégis tudta fokozni a meglepetést azzal, hogy az érdemi edzői sikereit már több mint tíz éve elérő, az idő múlásával a szakmában lassan önmaga karikatúrájává váló Rafael Benítezt nevezte ki a vezetőedzői posztra, Pérez népszerűségét pedig eközben Iker Casillas méltatlan búcsúja sem növelte. A Real-szimpatizánsok kincstári optimizmusán túl gyakorlatilag nem volt olyan érv, amely sikeres szereplést jósolt volna a blancóknak ilyen előzmények mellett. Ennek ellenére a spanyol mester – bár repülőrajtot éppenséggel nem vett a gijóni gól nélküli döntetlennel – abszolút védhető szezonkezdetet produkált, ugyanakkor ebben hol a remeklő Keylor Navas kapusnak, hol a vakszerencsének voltak elévülhetetlen érdemei.
Rafael Benítez. Forrás: Wikipedia Commons
Az első igazi erőpróbán, a november végi Barcelona elleni örökrangadón megalázó vereséget szenvedtek az elképzelés nélküli produkciót bemutató fehérmezesek. Benítez felelőssége a zakóban aligha vitatható, több szurkoló pedig hangosan követelte az elnök távozását. Egykori liverpooli játékosa, Jamie Carragher a Sky Sports szakkommentátoraként úgy vélekedett, hogy a kezdő tizenegy összeállítása felsőbb utasításra történhetett. Pérez sajtótájékoztató keretein belül utasította vissza ezt a vádat, emellett támogatásáról biztosította az edzőt. A mérkőzés után felerősödött az elégedetlenkedők hangja, akik azonnali hatállyal követelték vissza – az azóta már a Bayern Münchennel megállapodó – Ancelottit. A Realtól már kétszer (két bajnoki cím után) elküldött Fabio Capello a Marcának adott interjújában szintén azt az álláspontot képviseli, hogy a nyár eleji edzőváltás elhamarkodott volt. A veterán olasz mester emellett Pérezt kapkodónak és türelmetlennek nevezte, míg Benítez munkáját nem kívánta kommentálni. A spanyol tréner – és vele együtt Pérez – helyzete még kínosabbá vált, amikor a decemberi Cádiz elleni kupamérkőzésen pályára lépett a Real színeiben a fiatal orosz szélső, Gyenyisz Cserisev, noha az elősző szezonból visszamaradt eltiltása miatt ezt nem tehette volna meg. A Cádiz megóvta a mérkőzést, és – bár még nem zárult le az ügy – az eset következménye nagy valószínűséggel a Real Madrid kizárása lesz a spanyol kupából.
Másnap a hírek már arról szóltak, hogy ez a bődületesen amatőr baki – amely kevésbé a Király Kupa jelentősége, mint inkább a presztízsveszteség miatt fájdalmas a klubnak – közvetlenül Benítez állásába kerülhet, aki ugyan nem hibáztatható direkt módon az eset kapcsán, ám felelősnek mindenképpen tekinthető. Pérez ennek ellenére újfent következetesen kiállt mellette. Hab volt a tortán Karim Benzema zsarolási botránya, aki Pérez „új galaktikusainak” egyikeként érkezett 2009-ben Lyonból. A Francia Labdarúgó Szövetséggel ellentétben a Real Madrid kiállt a játékos mellett, az pedig a nyomozás kimenetelétől függ, hogy ennek a gesztusnak lesz-e a jövőben kedvező hozadéka az elnök számára.
A kisebb-nagyobb botrányok kapcsán az elmúlt hetekben gyakran említésre került José Ángel Sáncheznek, a Real Madrid általános igazgatójának a neve is, ami új fejleménynek számít a sajtó eddigi Pérez-centrikus megközelítéséhez képest. Gyakran elfelejtődik ugyanis, hogy a látszat ellenére – mivel a Real Madrid nem vállalati, hanem a pártoló tagok tulajdonaként, egyesületi formában működik – nem kizárólag egyszemélyi döntések alakítják a klub életét. A tények azt mutatják, hogy Pérez befolyásához nincs mérhető a sociók között: 2009-ben azért maradt kihívó nélkül az elnöki pozícióért folytatott versenyben, mert csak ő rendelkezett az induláshoz szükséges mértékű banki letéttel, 2013 óta pedig a szabályok szerint csak az kandidálhat, aki már legalább húsz éve a klub pártoló tagja, és a költségvetésnek legalább tizenöt százalékával rendelkezik.
A Santiago Bernabéu stadion. Forrás: Flickr
Sánchez figurája azért számít mégis érdekesnek, mert gyakorlatilag ő az egyetlen, aki a 2006 és 2009 között a klubot irányító, markánsan más játékospolitikát támogató Ramón Calderón elnöksége alatt is az igazgatótanács tagja volt, és máig tisztázatlan, hogy miből ered Pérez belé vetett felétlen bizalma. A pletykák szerint valójában az ő közreműködésének az eredménye több, a külső szemlélő számára érthetetlen döntés meghozatala, s ezek közé tartozik Benítez szerződtetése is. Emellett vélhetően az ő nevéhez fűződik az a – szintén amatőr jellege miatt emlékezetes – nyár végi bohózat is, amelynek folyományaként meghiúsult a Manchester United kapusának, David de Geának a szerződtetése. A figyelmet valójában Pérez májusi sajtószereplése irányította rá Sánchezre, mivel Ancelotti tisztességes indoklás nélküli eltávolításából feltűnően hiányzott bármiféle logika.
Hiába José Ángel Sánchez „beismerő vallomása”, amely szerint Benítezt hiba volt megkeresni, ezzel mindössze az általános igazgató távozása vált valószínűvé. Florentino Pérez kijelentette, hogy a problémákra a spanyol tréner jelenti a megoldást, innentől kezdve pedig egyikük sikere vagy kudarca minden valószínűség szerint kéz a kézben jár majd a másikéval. Miután az elnök letette edzője mellett a garast, nem hivatkozhat többé a junta nyomására, és Raszputyin szerepét sem oszthatja majd Sánchezre. Nehéz évük volt a madridistáknak, a folytatás mikéntje pedig főleg annak fényében kétséges, hogy játékosok – köztük maga a csapatkapitány, Sergio Ramos is – a hírek szerint rendkívül rossz viszonyt ápolnak Benítezzel, s erősen félreérthető kijelentéseket tesznek vele kapcsolatban. Bár a Real Madrid merítési lehetőségei a játékoskeretet tekintve idén sokkal jobbak, mint 2004-ben, Pérez úgy tűnik, zsákutcába hajtott, és többé nem rajta múlik, hogy a történelem megismétli-e önmagát.
Bogatin Bence
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
