A kötelező olvasmányok kérdése hosszú ideje vita tárgyát képezi az oktatásban, és rengeteg ellentétes véleményt olvashatunk a téma kapcsán. Az archaikus, mára már nehezen érthető szövegeket sok támadás érte ugyan, mégis a mai napig az általános műveltség fontos részeként tartja számon őket az ortodoxia. A témában Áfra János költő-szerkesztő-műkritikussal készítettünk interjút.
Mi a legfőbb szerepe egy kötelező olvasmánynak?
Hozzájárul az általános műveltséghez, a szókincs és a szövegértési készség, a kritikai érzék fejlesztéséhez – de nem mindegy, hogy a tanárok, pontosabban a tanterv kidolgozói hogyan válogatnak a klasszikusok közül. A kötelező olvasmányoknak szerethetővé kellene tenniük az irodalmat, élvezhetővé az olvasást, hiszen így lehetne gondolkodó és kreatív embereket nevelni.
A listán rengeteg archaikus nyelvezetű, elavult témájú olvasmány is helyet kap. Megértheti-e egy mai tizenéves ezeket a műveket?
A jelenlegi trend szerint a gyerekeknek még mindig be kell magolniuk rengeteg anyagot, és túl korán találkoznak olyan nehézségi szintű szövegekkel, amiket nem feltétlenül a korosztályuknak találtak ki. Egy tizennégy éves kamasz például aligha élvezi és érti meg a maga összetettségében az Iliászt, és nem is lesz túl motivált az elolvasására. Talán a Trója című filmadaptáció már jobban leköti – ilyen értelemben a szövegek feldolgozásokkal való összevetése is érdekes, tanulságos játékteret nyithat mindig.
Ahhoz, hogy egyáltalán kedvet kapjanak a gyerekek az olvasáshoz, és ne nyűgnek érezzék, újra kell gondolni a jelenlegi technikákat. Ha logikusabban, korosztályra szabottan állítanák össze az elolvasandó könyvek sorrendjét, többen szeretnének olvasni és tanulnának meg bátrabban, kreatívan gondolkozni, értelmezni a mindennapi szövegeket és helyzeteket is. Szerintem radikálisan új alapokra kellene helyezni a magyar oktatási rendszert, de az irodalomoktatást legalábbis biztosan – persze, hogy ez miképp lehetséges, azt egy interdiszciplináris szemléletű szakértői csapatnak kellene meghatároznia. A módszertannal vannak alapvető problémák, ami a nemzetközi felmérések eredményein is erősen megmutatkozik: a magyar diákok sajnos rendre alulteljesítenek.
Mi történne, ha ezeket a nehezen érthető olvasmányokat törölnék a tantervből? Kötelező részei az általános műveltségnek?
Társadalmanként mást értünk az általános műveltség fogalma alatt. Manapság gyakran szóba kerül a kézírás feleslegessé válása, sőt, a kötelező oktatásból való kikerülése is terítékre került például Amerikában és Finnországban, pedig számunkra még az elemi műveltség részét képezi. Be kell azonban látni, hogy a gyorsírás sokkal hatékonyabb és versenyképesebb készség, a kézírás pedig nosztalgikus luxustevékenységgé minősül át a postai információtovábbítás lassúsága miatt. Persze én szegényebbnek érezném az életem kézírás nélkül, talán azért, mert nem számítógép előtt ülve szocializálódtam.
Az alap- és középfokú iskoláknak manapság – az alapvető ismeretek átadása mellett – már nem az adatok felhalmozására, hanem az online információáradatban való eligazodásra, az átgondolt szelekció és rendszerezés készségének fejlesztésére, a kreatív adatfelhasználásra kellene nevelnie a gyerekeket. A most felnövő fiatalok az életük jelentős részét a közösségi oldalakon böngészve és videojátékokkal, folyamatosan tartalmat létrehozva-értékelve töltik, így a tudáselsajátításra való igény és készség is átalakult: a száraz tényismereti anyag felhalmozása helyett az alternatívák kezelésére, mérlegelésére való képesség vált kulcsfontosságúvá. Az irodalomoktatás, a szövegértés-fejlesztés terén is az önálló gondolatok megfogalmazása, interakcióba helyezése lehetne a kifizetődő, lehetőleg az érdeklődést leromboló negatív visszacsatolások nélkül, minél több pozitív visszacsatolással.
Fotó: Pazonyi Dóra
Hogyan lehetne jobban megszerettetni az olvasást?
A cél a kreatív, gondolkodó emberek nevelése kellene, hogy legyen, és ezt a magyartanárok is segíthetnék azzal, ha például maguk is nyomon követnék a kortárs irodalom fejleményeit, és tudnák, hogy egy adott életkorú, beállítottságú fiatalnak milyen olvasmánnyal érdemes megismerkednie bizonyos helyzetek jobb megértéséhez. Így sokan hamar megszeretnék az olvasást. Speciel nekem is csak a középiskolában kezdett érdekessé válni az irodalom, mikor az addigi életem fontos helyzeteit ismertem fel egy-egy szövegben, a kortárs szöveguniverzum sokszínűségével pedig majd felnőttként tudtam jobban megismerkedni.
Sajnos az édeskevés, hogyha egy középiskolás diák tizennyolc évesen találkozik először egy-egy mai szerző műveivel a tankönyvi példák alapján. Ha az élményolvasás korábban megjelenik az életében, a személyes érdeklődés is könnyebben kialakul. Szerencsére az általános iskolák kísérleti tankönyveibe már bekerültek kortárs szövegek, bár ezek szerzőit több ízben támadás, sőt, fenyegetés érte, mint például nemrégiben Tóth Krisztinát a Pitbull című verse okán, ugyanis a pitbulltulajdonosok felháborodtak azon, hogy a kutyát közveszélyesnek írja le a mondóka. Korábban Varró Dánielt támadták a Hat jó játék kisbabáknak című verse miatt, különösen az utolsó versszak verte ki a biztosítékot a szülőknél: „Jó játék a konektor, / én jöttem rá magamtól. / Beledugom, hol egy toll? / Jó játék a konektor.” Az irodalmi szövegek az élő szerzők ellen fordítható fegyverré válnak azok kezében, akik nem tanulták meg a szépirodalmi műveket – az életvalósággal való összekapcsolódás ellenére is – alternatív valóságokként kezelni. Pedig jó esetben azt már kisgyerekként, meséket hallgatva megértjük, hogy a szövegekben a nyelvileg megidézett létezőkkel való szabad játék testesül meg, ráadásul különféle közlésmódok, esztétikai minőségek játékterében. Na, épp ez az egyik legalapvetőbb dolog, amit mielőbb tisztázni kellene az iskolákban, hogy az emberek aztán az ideológiáknak alárendelt médiumokból hallott információkkal szemben legyenek kellően kritikusak.
A kortárs költészet mélyebb bemutatása lehetne a válasz?
A tanulók életszakaszától is függ, hogy mire találhatnak választ a kortárs költészet egy-egy képviselőjénél. A tanítás hatékonysága azon is múlik, mennyire tudnak a diákok dolgozni a szöveggel. Amihez a gyerekeknek nincsenek közvetlen kapcsolódási pontjaik, az nehezen tud érdekessé válni számukra, viszont például a kortárs szerzőkkel megtartott rendhagyó irodalmi óra – amin testközelbe kerülhetnek az írókkal – láthatóan fel tudja kelteni sokak érdeklődését, főként, ha olyan szövegekkel találkozhatnak ott, amik az aktuális tapasztalataikkal is összefüggenek. Nem olyan nehéz megfogni a fiatalokat, mint elsőre tűnik. Sok szerzőt tinédzserek százai-ezrei követnek Tumblren vagy Facebookon, és látszik, hogy van igény a gyerekekben a rövid szövegek, versek elolvasására. Például a szerelmi líra nagyon meghatározó ilyen tekintetben, hiszen minden tinédzser életébe beleillik, a személyesebb megszólalásnak pedig felszálló ága van a fiatalok költészetében is.
Áfra János Makói Medáliák-, Gérecz Attila-díjas és Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, művészeti író. 1987-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. A KULTer.hu alapító főszerkesztője, az Alföld, a prae.hu és a Szkholion szerkesztője. A Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakján, valamint filozófia minorján, majd ugyanitt irodalom és kultúratudomány mesterképzésen végzett, jelenleg az Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-sa. Az Alföld Stúdió, a LÉK Irodalmi Kör és a Hatvani István Szakkollégium tagja volt, jelenleg a József Attila Kör elnökségi tagja, továbbá a Hajdúsági Kertész László Irodalmi Kör tagja. Két egyéni tárlata volt (Nekem is ezer arcom van; Aethna), és első verseskötete pedig 2012-ben, a JAK-füzetek sorozat 171. darabjaként jelent meg, Glaukóma címen, a második Két akarat címen, 2015-ben a Kalligram Kiadónál. (Facebook-oldala itt érhető el.)
Hogyan tudnak közelebb kerülni a számukra is érdekes műfajokhoz?
Ez soktényezős dolog. Magyarországon a slam poetry az utóbbi években nagyon népszerű lett, és a műfajában mozgó emberek sokszor maguk is írnak verseket, jelentetnek meg köteteket. Emellett feltűnt rengeteg irodalomnépszerűsítő projekt közösségi felületeken, például a Mindennapi kortárs magyar vers, a Búspoéták, az InstaVers, a PoetVlog, a VersPlatform vagy a Morning Poetry említhető itt, Vajda Éva gimnáziumi tanár pedig a klasszikus szerzők Facebook-profiljainak létrehozásával és gondozásával bízta meg diákjait, akik közben beleáshatták magukat egy-egy író élettörténetébe, munkásságába.
Ezek a megmozdulások mind segítik a kommunikáció felvételét a fiatalokkal, és a közösségi posztok sokszor több száz visszajelzést kapnak. A befogadói részről gyakran minimális energiabefektetést igénylő szövegrészletek azért is válhatnak népszerűvé, mert a mai világban szükség van az erős, könnyen hozzáférhető impulzusokra. Muszáj valamennyire igazodni a szokásokhoz és a felhasználói igényekhez a kommunikációs felületek kihasználása érdekében. Az érdeklődőből pedig idővel rendszeres versolvasó válik, aki aztán megismeri, megérti a mai irodalom összetettségét is.
Sok közösségi esemény szerveződik, ami szélesebb körben el tud érni embereket, úgyhogy a lehetőségek tárháza vár az irodalmi életbe kerülő fiatalokra. Gyakoriak a művészetek együttműködésére alapozó projektek is, például az ismert zenészek és költők együttműködésére építő Rájátszást érdemes itt megemlíteni, de a képzőművészet és a versek összekapcsolására is sok kísérlet van, ilyen volt a Pántya Bea képzőművész és Magolcsay-Nagy Gábor vizuális költő együttműködéseként létrejött Metanoia Park című kiállítás is.
Említetted, hogy a kortárs szerzőkkel való személyes megismerkedés az órák során szintén hatékonynak bizonyul az irodalom megszerettetésében. Te is rendszeresen adsz elő irodalomórákon, mik a tapasztalataid?
Néhány rendhagyó órán részt vettem már, amiket láthatóan az irodalom iránt kevésbé érdeklődő gyerekek is kíváncsian hallgattak végig – függetlenül attól, hogy vidéken vagy a fővárosban, szakiskolában vagy gimnáziumban voltunk. Érdekes lehetett számukra a személyes találkozás, hiszen addig az a kép élt bennük, hogy aki költő, az már halott. Szoktam vinni szövegeket, képeket, videókat, beszélek a kortárs irodalomról, és ha a tanárok kérik, felolvasom néhány versemet, ami számukra is érdekes lehet. Interaktív foglalkozásokat tartok, az oktatók vagy a diákok is kérdezhetnek bármit. Csobánka Zsuzsa a CsobiSound sorozat keretében magas szintre fejlesztette ezeket a rendhagyó irodalmi órákat, még a szövegek mozgásban, állóképben való kifejezésére is rá tudja venni a diákokat, elsőnek egy általa vezetett órán voltam vendég én is. Számomra ezek fontos élmények lettek, mert bizonyították, hogy a nem annyira művészi beállítottságú fiatalok is jó kapcsolatba kerülhetnek a szövegekkel.
Mi várható a jövőben a magyar oktatástól? Mennyire nyitott az oktatáspolitika az efféle újítások iránt?
A magyar oktatáspolitika alakulásával kapcsolatban nincsenek illúzióim, de szerintem egyre több helyen lesznek ilyen középiskolai tanárok által kezdeményezett rendhagyó órák, mert az eredmények híre hamar terjed, és szerencsére egyre népszerűbbek az efféle kísérletek. Sok középiskolában van erre igény, és mivel a gyerekek nyitottak, ha partnerként kezelik őket, úgy gondolom, nagy tétje van ezeknek az alkalmaknak, és még inkább annak, hogy az általuk használt kommunikációs platformok hasznosításával is kísérletezzünk. Manapság ezt szerzőként sem lehet megúszni.
Takács Dalma
