Elindultunk!
2015. szeptember 17. írta: lumens

Elindultunk!

2015. szeptember 15-től kezdve naponta kettő illetve három magas színvonalú írással jelentkezünk.

Oldalunk célja, hogy elérhetővé tegyük azt az egyetemi szférában és a nemzetközi sajtóban megtalálható tudást, ami jellegénél fogva nem mindig jut el a hazai olvasóközönséghez.

A szokásos „nagy nevek” mellett az egyetemi oktatók és a környezetükhöz tartozók személyében olyan szakembereket szólítunk meg interjúinkkal, akiknek szakmai tudását bár nagyra tartják, egyéb irányú ismertség híján a média nem feltétlenül őket keresi meg szakterületükkel kapcsolatos kérdésekben.

Emellett részletes, a témát több oldalról körbejáró, laikusoknak és tájékozottabb olvasóknak egyaránt hasznos, hivatkozásokkal teli külföldi lapszemléket, valamint az egyetemi élet tudományos munkáinak, valamint a nemzetközi szakértők eredményeinek közérthető kivonatait tartalmazó írásokat állítunk elő – előbbieket minden egyes nap, utóbbit hetente kétszer.

Elhatározásunk, hogy kizárólag magas színvonalú, és a magyar médiából jelenleg hiányzó típusú tartalmat publikáljunk, amik a sajtó többi szereplője számára hivatkozható forrásul szolgálhatnak. Célunk, hogy valódi újságírói értéket állítsunk elő működésünk során.

Reméljük, a Lumens.hu-n megjelenő írások olyan érdekesnek és hasznosnak bizonyulnak majd az olvasóink számára, mint amilyen lelkesedéssel készítjük őket napról napra.

lumens_logo_12_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr767794668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása