Minden embernek megvan az a szoros személyes köre, akiktől fontos döntések esetén tanácsot kérhet. A nagypolitikában ehhez kiemelten fontos a szakértelem, a közös világnézet és a bizalom, ami értelemszerűen csak hosszú együttműködés után alakulhat ki – így nem csoda, hogy az egyes politikai csoportosulások vezetői rétege jellemzően hosszú idő alatt cserélődik le. Ez a tendencia különösen jól megfigyelhető Oroszországban, ahol mindez különös ízt ad a 2016 szeptemberében esedékes előrehozott választásoknak.
Putyin és Medvegyev. Forrás: Wikipedia Commons
Az orosz kormány félprezidenciális formában gyakorolja a hatalmat (itt az átlagos parlamentáris kormányformával ellentétben tényleges hatalma van a (köztársasági) elnöknek). A végrehajtó testület, a kormány így a parlamentnek és az elnöknek egyaránt felelős, utóbbit viszont közvetlenül választják meg. Emiatt lehetséges az, hogy bár Oroszország jelenlegi kormányfője (miniszterelnöke) Dimitrij Medvegyev, a nagypolitikai megnyilatkozásokban Putyin elnök túlsúlya érvényesül. A 2016 szeptemberére előrehozott választások a parlamentre vonatkoznak, így Putyin elnökségét közvetlenül nem érintik – bár egyes szakértők szerint a parlamenti választások előrehozásával megnő az esélye annak is, hogy 2018-ról 2017-re kerül át az elnökválasztás.
A nyári kampányidőszak és a szeptemberi választás azért lesz különösen érdekes, mert az orosz vezetés fő irányvonala gyakorlatilag tizenhat éve változatlan, ami annak köszönhető, hogy Putyin és Medvegyev egymást oda-vissza váltva kerülnek az ország élére. Putyint 2000-ben választották meg először elnöknek, s ekkor – újraválasztása után – 2008-ig állt az ország élén. 2008-tól 2012-ig Medvegyev nyerte el a címet, majd 2012-től ismét Putyin következett. Ami a kormányfői tisztséget illeti, a 2008-2012-ig tartó időszakban Putyin töltötte be, majd 2012-től Medvegyev. Nem csoda, hogy a sajtónyelv külön kifejezést talált ki erre a sajátos uralkodási formára: a kettős kormányzásra utalva „tandemokráciának” nevezik.
Média, politika, stabilitás a nép szemszögéből
Egy, a tandemokráciát vizsgáló 2009-es tanulmány szerint (melyet Henry E. Hale és Timothy J. Colton amerikai kutatók készítettek) a 2007-2008-as választási kampányban nagy szerep jutott a kiegyensúlyozatlan médiahatásnak. Nem arról van szó, hogy az oroszoknak ne lett volna választása alternatív hírforrások tekintetében, hanem sokkal inkább arról, hogy az emberek többsége nem él ezekkel: hitelesnek és kielégítőnek tartja az állami csatornákon hozzáférhető információkat.
„Elhitették, hogy a közös valutából mindenkinek előnye származik”
A 2008-as választások idején – tehát amikor a tandemokrácia gyakorlata látható valósággá vált – a kutatásban résztvevő választópolgárok 89%-a a televíziót jelölte meg elsődleges forrásként, ez alatt pedig nagy részük az állami, kimondottan kormánypárti értékrendet bemutató tévécsatornákat értette. Bár az országban a három legnagyobb csatorna kormánypárti érdekeltségű – ahogyan a vezető lapok, mint az Izvesztija és a Profil is –, sok újság, a politikai magazinok egy része, és a külföldi tulajdonú, vagy ellenzéki internetes oldalak tömkelege (ezek közül leghíresebb a gazeta.ru) szolgáltat releváns kormánykritikát az érdeklődők számára, ugyanúgy, mint a nagy lefedettséggel rendelkező REN-TV nevű csatorna.
A sok nagyvárosban elérhető Ekho Moszkovi rádiócsatorna rendszeresen sugárzott vitaműsorokat kormánypárti és kormányellenes politikusok között. A megkérdezettek nagy része bízott a vezetésben – érdekes adalék, hogy többségük centristának tartotta magát, 38%-uk pedig nem tudta meghatározni, álláspontja inkább bal- vagy jobboldali. Támogatták továbbá a közművek (olaj, gáz, mint például a Gazprom vagy a Rosznyeft) teljes vagy részleges államosítását, ami az említett cégek vezetőinek politikai szerepe miatt lehet releváns.
„Egy gazdaság annyira működik jól, amennyire az adott társadalom ért hozzá”
A tanulmány több szempont vizsgálata után végül arra a következtetésre jutott, hogy az orosz szavazók a kampányidőszak során nem hallottak jelentős vitákat (például Putyin vagy Medvegyev és az ellenzék között), és nem tájékozódnak megfelelőképpen a lehetőségeikről. Kiderült az is, hogy a szavazók jó része egyáltalán nem Európa-ellenes, sőt, azért bízott a „duumvirátusban”, mert kifejezetten Nyugat-párti képet mutattak magukról. Annak ellenére, hogy a tanulmány saját bevallása szerint sem mutathat átfogó képet, izgalmas aspektusát tárja fel az orosz politikaszemléletnek.
Ahogyan a politika látja magát a tükörben
„A XX. századi orosz történelem során az ország számos perióduson ment keresztül: volt monarchia, totális diktatúra, peresztrojka, és végül a demokrácia felé vezető berendezkedés kialakulása” – mondta Borisz Jelcin a Szovjetunió széthullása után pár évvel. „Mindegyiknek megvolt a maga ideológiai háttere, kivéve annak, amelyik jelenleg is tart” folytatta. 1996-ban ezért tudósok egy csoportjának utasításba adta, hogy dolgozzanak ki egy olyan rendszert, melyet alkalmazni lehet ezen speciális viszonyokra.
A Kreml látképe. Forrás: Pixabay
Ez volt az új „russzkaja ideja” (русская идея), azaz az orosz eszme toposzának újraélesztése. A pszichikai válságba került föderáció helyzetének témája ezzel egyidőben más politikával foglalkozó kutatók fantáziáját is megmozgatta – így például egy konzervatív csoportét is, akik az Egység Oroszország Nevében névvel illették magukat. Mivel a folytonosság megszakadt, és az eddigi fejlődési ív zsákutcának tűnt, a múltbéli gyökerekhez való visszatérésben látták a a kiutat. Ennek szerves része az I. Miklós cár (és oktatási minisztere, Szergej Uvarov) nevéhez köthető hármas elv, azaz a „triád”: az ortodoxia, egyeduralom és nacionalizmus. A múltból való erőmerítésnek ezt a módját több értelmiségi és politikus között Putyin is magáévá tette, akinek egyébként a mai napig vannak kapcsolatai az Egység tagjaival is. Ezen kívül Dugin – akit a nyugati sajtó gyakran emlegetett „Putyin fő ideológusaként” az elmúlt években – szintén ebbe a sajátos táborba sorolható, hiszen kiindulópontja szintén az a vélemény, mely szerint a Szovjetunió bukása az évszázad nagy katasztrófája volt.
Az ideológiai és eszmetörténeti háttér fordulatai mellett az Egységes Oroszország (JeR avagy Еди́ная Росси́я) nevű párt létrejötte egy fontos csomópont az ország politikájának alakulásában – nem csak azért, mert jelenleg is ők alkotják a többséget, hanem azért is, mert a Putyinnal „tandemben” kormányzó Dimitrij Medvegyev is részben ennek a csoportosulásnak köszönheti sikereit.
Az első készpénz nélküli állam?
A párt két kisebb blokk és független képviselők összeolvadásával keletkezett 2001-ben, így pedig – bár hivatalosan jobboldali eszméket képvisel – széles rétegeket képes magába olvasztani a tagok sokféle nézőpontjának köszönhetően. Ehhez a párthoz köthető a „putyinizmus” gúnyszóval illetett irányvonal, melyet világszerte sok kritikus ír le úgy, mint a kommunizmus és nacionalizmus alapjaira épített látszatdemokrácia, melyben ismételten a fentiekből megismert kettősség jelenik meg. Mindezt nem csak nyugati kritikusok, de az elnökhöz közeli oldal is fontos témaként kezeli.
A másik oldal másik oldala
A hosszú kormányzás titkához azonban nem lenne elég egy karizmatikus vezető, aki képes kikeverni a nemzeti romantika és barátságos, de kemény nyugati szövetségkeresés elegyét. A vezetést alkotó politikusok nagy része a tandemet alkotó két vezér, közülük is főként Putyin személyes ismeretségi köréhez, a KGB utódszervezetét képező FSZB-hez (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) tartozott: ez a helyzet már tizenöt éve fennáll. Szergej Ivanov, és Nyikolaj Patrusev mindketten „szilovikok” voltak – ezzel a fogalommal jelölik Oroszországban az állami titkosszolgálati vagy katonai múlttal rendelkező személyeket.
Ivanov jelenleg az elnöki hivatal vezetője, míg Patrusev a Biztonsági Tanács titkára. Igor Szecsin, az elnöki adminisztráció vezetője, és Putyin egyik fő tanácsadója nem más, mint a Rosznyefty olajtermelő cég igazgatótanácsának elnöke. Egy ilyen szupercsapat nem csak azért képvisel hatalmas politikai erőt, mert közös érdekeik miatt újra és újra felújítják kapcsolataikat, és képesek hálózatos formában működni, hanem azért is, mert külföldi titkosszolgálati tapasztalataik révén valóságos külpolitikai szakértelemmel rendelkeznek. Izgalmasnak ígérkezik a 2016-os orosz választási kampány, hiszen a betonbiztosnak tűnő politikusgárda jelenléte egyszerre rejti magában a leváltás és a fenntartás nehézségeit.
Hegyi Heni
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
