Ki lakik bennem?
2016. május 27. írta: lumens

Ki lakik bennem?

Erre a kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni, mint ahogy azt az ember először gondolná. Az emberi szervezetet sok apró élőlény alkotja: vírusok, baktériumok és esetenként más emberekből származó sejtek is. Az utóbbi esetben beszélünk emberi kimérákról.

Ki-mérák?

A Khimaira kifejezés a görög mitológiából származik, egy elöl oroszlán, középen kecske fejjel, hátul pedig kígyó fejű szörnyetegre utal, mely a kecske fején tüzet is okád. A biológiai definíció egy kicsit más, de végeredményben hasonló: kimérákon olyan élőlényeket értünk, melyek kettőnél több ivarsejtből jöttek létre. Konyhanyelven fogalmazva ez körülbelül annyit tesz egy ember esetében, hogy a szervezetében olyan sejtek vannak, melyek egy másik ember DNS-ét tartalmazzák – tulajdonképpen genetikai mozaikokról beszélhetünk.

Forrás: Wikipedia Commons

Többféle kimerizmust ismer a tudomány: léteznek elsődleges és másodlagos kimérák is. Elsődlegesekről akkor beszélünk, ha kialakulása az egyedfejlődés korai (sejtszintű) szakaszában történik – például akkor, ha egyetlen petesejtet több ondósejt termékenyít meg, vagy két már megtermékenyített petesejt egybeolvad. A másodlagos kimerizmus az egyedfejlődés egy későbbi szakaszában alakul ki, többek között abban az esetben, amikor az anyaméhben a szomszédos embriók sejteket cserélnek egymással.

A mozaik első darabja

Az első emberi kimérát 1953-ban „fedezték fel” Észak-Angliában. Egy nő, akit csak Mrs. McK-ként ismerünk, egy nap úgy döntött, hogy vért adományoz az egyik helyi kórházban. Miután ezt megtette, vérét – bevett gyakorlat szerint – több, vérrel terjedő betegségre tesztelték a fertőzések elkerülése végett. A vizsgálat során azonban érdekes dologra bukkantak a kutatók: a nőnek két vércsoportja volt. A rejtélyt végül Robert Racenek és Ruth Singernek – a londoni Medical Research Council Blood Group Unit specialistáinak – sikerült megoldania.

Feltételezték, hogy Mrs. McK-nek volt egy ikertestvére, akinek a vére még az anyaméhben átáramlott a nő testébe. Később kiderült, hogy igazuk volt: a nőnek tényleg volt egy hároméves korában elhunyt ikertestvére. Az ilyen típusú jelenséget vércsoport-kimerizmusnak nevezzük, és már legalább húsz éve vizsgálják a tudósok ikrek körében. Találtak már 50-50%-os, 25-75%-os és 5-95%-os vércsoport-keveredést is, továbbá a vizsgált ikrek 8%-nál, a hármasikrek 21%-nál volt megfigyelhető a jelenség.

Az ikreken túl

Olyan esetekről is tudunk, mikor alapvetően két magzat kezdett fejlődni az anyaméhben, de az ikrek végül eggyé váltak a fejlődés korai szakaszában. 2002-ben egy Lydia Fairchild nevű nőnek DNS-vizsgálattal kellett a bíróságon bizonyítania, hogy ő és barátja két gyermekük szülei. A vizsgálat kimutatta, hogy az édesapjuk valóban az édesapjuk, azonban az édesanyjukkal nem álltak anya-gyermek rokonságban. A bíróság illegális béranyasággal akarta megvádolni a nőt, mikor egy szerencsés véletlen folytán egy tudományos folyóirat hasonló esetet publikált, és megvizsgálták Fairchildot is. A nő petéinek egy részének más génállománya volt, így nem ő volt saját gyermekeinek biológiai anyja. Valószínűleg Fairchildnak még embrió korában volt egy ikertestvére, de a testük még jóval a születésük előtt egybeolvadt.

Forrás: freeimages.com

Hasonló eset történt egy amerikai férfival is, mikor apasági tesztet végeztettek a gyermekén, miután a fiú vércsoportja egyik szülőjével sem egyezett. A gyermek egy termékenységi klinika segítségével, mesterségesen fogant, így a szülők azt gondolták, hogy ott keverhették össze a spermadonorokat. Az orvosok végül kiderítették, hogy a férfi nyálában és spermájában nem ugyanaz volt a DNS-e, ennek oka pedig egy meg nem született ikertestvér volt. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfi génjeinek 10%-a egyezett meg a gyermekével.

Magzati mikrokimerizmus

Dr. Nelson és kollégái – a seattlei Fred Hutchinson Rákkutató Központ szakértői – 2012-ben idős halott nők sejtjeit vizsgálták, és megállapították, hogy 63%-uk testében találhatóak Y-kromoszómás sejtek. Dr. Nelson szerint ez nem csak nagyon gyakori, hanem általános jelenség, a hátterében pedig az áll, hogy a terhesség alatt az embrió sejtjei az anya véráramába kerülnek, onnan pedig a szerveihez. Ezek a sejtek nagyban befolyásolhatják az anya testének működését, többek között kémiai anyagokat bocsáthatnak ki, növelhetik a tejtermelést és befolyásolhatják a pajzsmirigy működését. Azt azonban még nem sikerült a kutatóknak megfejteniük, hogyan hathatnak ezek a sejtek a nők agyára és viselkedésére.

Viszont arra már fény derült, hogy ezek a sejtek még a gyermek megszületése után évtizedekkel is megtalálhatók az anya testében, ami azt jelenti, hogy az anyák immunrendszere nem szállt szembe az eltérő sejtvonalhoz tartozó sejtekkel. Ezen mechanizmus megértése pedig nagyban hozzájárulhat a rákkutatáshoz, valamint különböző autoimmunbetegségek gyógyításához.

Jelenleg itt tartunk...

Ahogy a fenti példák mutatják, a kimerizmus bárhol felbukkanhat – sőt néhány tudós tesz is róla, hogy felbukkanjon, habár egyelőre csak állatok szervezetében. Az Egyesült Államokban több helyen is folynak kutatások ebben a témában. Az eljárás lényege, hogy különböző DNS-módosításokkal megakadályozzák az állati embriókban az adott szervek kifejlődését, majd emberi őssejteket felhasználva emberi szöveteket próbálnak növeszteni bennük. Egyelőre azonban messze a siker, habár a legújabb őssejtkutatások áttöréseit és génszerkesztési módszereket használják fel.

Az egyik ilyen kutatást vezeti Hiromitsu Nakauchi, a Stanford Egyetem őssejt kutatója. Még Japánban sikerült patkány hasnyálmiriggyel rendelkező egereket létrehoznia, ám további céljait – emberi szervek létrehozását egy malacban – a japánok túl lassan akarták engedélyezni, így most az Egyesült Államokban folytatja kutatásait, ahol nem akadályozzák a szövetségi törvények. Idén indul a munkájának következő fázisa: megpróbál ember-juh embrió kimérákat létrehozni. A kutatásai során – az egyébként a saját véréből kivont sejtekkel kezelt – embriók sosem születnek meg, már pár sejtes korukban a mikroszkópok alá kerülnek.

Kimerikus egér leszármazottaival. Forrás: Wikipedia Commons

Ha sikerül egy olyan eljárást kidolgozni, amivel létrehozhatunk emberi szöveteket, akkor anélkül segíthetünk a szervekre váró betegeken, hogy valaki más feladná a harcot. Továbbá ha jobban megértjük a kimerizmus működését, akkor az eredményeket felhasználhatjuk különböző betegségek kezelésében.  Csakhogy az ilyen és ehhez hasonló állatkísérletek mindig etikai kérdéseket vonnak maguk után, ugyanis a kutatóknak még nem sikerült egyértelműen bebizonyítaniuk, hogy ezek az emberi őssejtek nem okoznak más elváltozásokat a kísérleti állatokban. Mi történik akkor, ha a kezelések hatására az állatok agyában megy végbe valamilyen változás, vagy ha „emberi tudatra” éberednek a kezelt állatok? Innentől kezdve akkor tekinthetjük ezeket az állatokat embernek? Mi az a határ, ahol egy élőlényt már embernek vagy legalábbis emberi tudattal rendelkezőnek mondhatunk?  Ezekre a kérdésekre egyelőre sem a kutatóknak, sem pedig a törvényalkotóknak nem sikerült választ találniuk. Habár már az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet kijelentette, hogy nem támogatja a hasonló jellegű kutatásokat, ezeket a kérdéseket mindenképp törvényi keretek közé kell foglalni – inkább előbb, mint utóbb.

István Adrienn

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr448750176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.