Xi Jinping megidézi Mao szellemét
2016. május 07. írta: lumens

Xi Jinping megidézi Mao szellemét

Xi Jinping egyike a kínai történelem legerősebb vezetőinek: ő az ország elnöke, a hadsereg főparancsnoka és a Kínai Kommunista Párt vezetője is egyben. A kínai gazdasági növekedés 2015-re történelmi mélypontra került, az elmúlt negyed évszázad legrosszabb eredményét produkálta. Ezzel párhuzamosan Xi elnök olyan személyi kultusz kiépítésébe kezdett, amelyet nagyságrendjében csak a Mao által létrehozotthoz lehet hasonlítani. Sokaknak azonban ez párton belül sem tetszik, sőt, egyenesen a centralizált hatalomgyakorlást okolják a rossz gazdasági teljesítményért.

Forrás: Wikipedia Commons

A kínai könyvesboltok polcai roskadoznak az elnök ideológiai értekezéseitől és beszédeitől, nagyságát dalok és versek méltatják, profilja pedig emléktárgyakat díszít – így néz ki 2016-ban a világ legnépesebb országa. Alig három éve kezdte meg elnökségét Xi Jinpeng, azonban már több politikai szál fut össze a kezében, mint amennyit elődei hosszú évtizedeken során ragadtak magukhoz: uralja a politikai döntéshozatal minden színterét a gazdaságtól a nemzetvédelmen át egészen az internetig. Ötven évvel a nagy kínai kulturális forradalom után az elnök Mao stratégiáit alkalmazva próbálja egyesíteni a tömegeket ,és megszilárdítani saját hatalmát. Xi ténykedése emellett visszahozza az országba a marxista és maoista tanokat is, annak minden velejárójával együtt: több százezer embert kényszerítettek „ideológiai oktatásra. „Ahogy Mao, úgy Xi is úgy véli, hogy ha megadja magát a nyugati értékeknek, akkor azok nem csak az ország kivételességét rombolják le, hanem megingatják a Kínai Kommunista Párt stabilitását is” –  fogalmaz Roderick MacFarquhar, a Harvard kínai politikával foglalkozó szakértője.

Egy személyi kultusz kiépülése

Xi egy egészen más utat követett népe megnyerésében, mint ami a klasszikus személyi kultuszt kiépítő vezetők körében megszokott volt: apró, emberi gesztusok sorával igyekezett közeledni az ország polgáraihoz, valamint a média képviselőihez. Egy korai sajtótájékoztatóján például elnézést kért a rá várakozó újságíróktól. Merőben szokatlan volt ez a tömegek számára, az interneten pedig túlnyomóan pozitív visszajelzések érkeztek. Egy másik alkalommal egy helyi étteremben ebédelt, ahol kivárta a sort, egyszerű ételt rendelt, majd beszélgetett a többi vendéggel. Az étterem azóta az elnök tisztelőinek zarándokhelye lett. Az ilyen populista lépések segítették hozzá Xi-t ahhoz, hogy a nép szemében a kis emberek segítője, a nép gyermeke és a velük egyenrangú államférfi képe rajzolódott ki: ő az, aki megtestesíti a kínai álmot. Ezek a gesztusok eddig mind-mind szokatlanok voltak a nép számára. Hatalma megszilárdításának azonban ez csak az egyik rétege volt.

Egy személyközpontú rendszer kiépítésében kulcsfontosságú, hogy a vezető megkérdőjelezhetetlen legyen. Xi mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa a hivatalos állásponttól eltérő véleményeket: legutóbb Ren Zhiqiang korábbi iparmágnás és ünnepelt közösségi média-sztár került szembe az elnökkel. Zhiqiang személyes Weibo-profilján – ami a Twitterhez hasonló közösségi médiafelület – jelentetett meg olyan tartalmakat, amiket a legnagyobb kínai internetszabályozó szervezet, a Cyberspace Administration of China (CAC) negatív hatású, illegális tartalmakként ítélt meg, a vállalkozó profilját pedig azonnal törölték – meg sem indokolták, hogy a posztok közül melyik volt törvénytelen. Nem csak Weibo profilját törölték, hanem egy ahhoz nagyon hasonló, egy másik cég által üzemeltetett közösségi médiafelületet is. Zhiqiang esete egyáltalán nem mondható egyedinek az országban, az ideológiai szféra szűkülése pedig az egyik legnagyobb veszély, ami a civil társadalmat és az ellensúlyok rendszerét illeti.

Xi a holland miniszterelnökkel és külügyminiszterrel tárgyal. Forrás: Flickr

Xi elnök az elmúlt három és fél évben felismerte: az igazi hatalom mindent felemésztő, nincs benne hely másnak. Azon felül, hogy az elnökség, a pártvezetés és a titkosszolgálatok felügyelete is a kezében van, a párt egyik legszentebb elképzelését, a „kollektív irányítást” is kiszortírozta hatalma megszilárdítása közben. Az elemzők szerint Xi Jinpeng immáron „mindenek elnöke”.

Nem csak a „kollektív irányítást” vette semmibe, hanem a Kommunista Párt személyi kultuszra vonatkozó tilalmát is, amelyet 1982-ben hoztak létre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg még egy, Mao-éhoz hasonló kultuszteremtés. Az állami média naphosszat az elnököt méltató műsorokat sugároz, melyek között egészen elrugaszkodott darabokat is találhatunk. A médiában Xi-t és feleségét, az énekesnő Peng Liyuan-t „Uncle Xi”-nek és „Mama Peng”-nek nevezik, ami egyértelműen az élet minden területét uraló rendszer hozománya. Több mint háromszázezer megtekintésnél jár egy dal, ami a „Xi Dada loves Peng Mama” címet viseli. Pekingben emellett bemutattak egy színdarabot is, melyet az elnök élete és ideológiája alapján készítettek, a Pekingi Egyetem művészeti képzésben pedig az elnök portréját kellett megrajzolni a sikeres felvételi vizsgához.

A kínai elnök körül kialakuló kultusz egyik újabb fontos bizonyítéka a 2015 szeptemberében, a második világháború lezárásának hetvenedik évfordulóján megtartott katonai parádé. A fegyverek széles arzenálját felsorakoztató ünnepségen felvonuló Xi-t a kínai liberális értelmiség „a 21. század Mao-jának” nevezte.

Liberális kritika, kommunista kritika

A Xi elnök köré csoportosuló hatalom, valamint a kiépülő személyi kultusz mind a kínai liberális értelmiséget, mind a Kommunista Párt egyes tagjait aggodalomra készteti – nem véletlen, hogy már mindkét csoport felszólalt az elnök ellen. A párt szkeptikus tagjai szerint a kínai gazdasági sikerek a Mao halálát követő, decentralizált vezetésnek köszönhetőek, a központosított hatalomgyakorlás pedig a gazdasági növekedés lassulását hozta magával. Villámsebességgel söpört végig az interneten az, a „Kommunista Párt lojális tagjai” által aláírt nyílt levél, melyben kifejezték ellenérzéseiket az elnökkel szemben, majd egyenesen lemondásra szólították fel. Az erre adott válasz is meglehetősen beszédes volt: a kínai hatóságok körülbelül húsz embert tartóztattak, köztük a levél állítólagos íróinak családtagjait – ezzel a lépéssel azonnali élő példát szolgáltattak a leírtakra. A sajtó- és véleményszabadság korlátozása egyike azoknak a lépéseknek, amiket Xi elnök az emberi jogok beszűkítéséért tesz, és ami majdhogynem kizárja az ország politikai liberalizációjának esélyét.

Forrás: Flickr

Emellett a személyi kultusz kiépítése volt az, ami a kínai liberális értelmiséget is felszólalásra késztette. A közismert értelmiségi, a korábbi történész Zhang Lifan a média Xi elnökhöz való közeledését helytelenítette: véleménye szerint a média úgy ábrázolja az elnököt, mint aki mindenható és teljhatalmú, ezzel pedig teljesen eltávolodtak a normalitástól. A liberális politikai kommentátor, Li Datong attól tart, hogy a mindenek felett álló elnök képével, és az egyre növekvő személyi kultusszal az ország megismétli a Mao-éra hibáit. Elemzők szerint Xi sokat kockáztatott azzal, hogy megválasztása előtt azzal kampányolt, hogy ő az egyetlen, aki megmentheti Kínát, ezzel pedig megteremtette annak a veszélyét, hogy párton belül támogatókat veszít. A China Digital Times munkatársa, Xiao Qiang is úgy vélekedett, hogy az elnök nem lesz képes a párt és a tömegek egyesítésére. Különösen olyan nyilatkozataival taszít el embereket, mint amiben elítélte a „furcsa” kortárs építészetet, a művészeket pedig a tömegek szolgálatára szólította fel, nem pedig saját kreatív hóbortjaik megélésére. Az értelmiség tehát mindenkit óvatosságra figyelmeztet Xi Jinpenggel kapcsolatban, és sokan elismerik: azt sem gondolták volna, hogy ilyen mértékben követi majd Mao nyomdokait.

Márton Levente

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr718692870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása