„Mindenki tehetséges lehet valamiben”
2016. május 06. írta: lumens

„Mindenki tehetséges lehet valamiben”

2016. március 12-én a Magyar Tudományos Akadémián olyan kimagaslóan tehetséges fiatalokat avattak fel, akik az elkövetkező egy évben a Magyar Templeton Program keretén belül személyre szabott tehetséggondozó programban vesznek részt. A projektről és általánosan a tehetségek helyzetéről a program szakmai koordinátorával, a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézetének oktatójával, Dr. Péter-Szarka Szilviával beszélgettünk.

Gyakran hangzik el, hogy a magyarok mindenben tehetségesek – van bármiféle gyakorlati alapja ennek az állításnak?

Sokszor lehet hallani azt a kissé sztereotipikus megközelítést, miszerint a magyarok mennyire furfangosak, okosak, kreatívak –példaként pedig ott vannak a kimagasló tudósaink, Nobel-díjasaink. Ez a gondolat tartalmaz némi igazságot, de azért nem teljesen fedi a valóságot. Ha ugyanis úgy kezdünk magunkra tekinteni, mint akiben „veleszületetten” ott van a képesség és az adottság, akkor nagy valószínűséggel épp a fejlődéshez, a gyakorláshoz vezető utat zárjuk le magunk előtt. Ez a gondolatmenet, vagyis a „velünk született és megváltoztathatatlan képességek” elképzelése kissé elaltatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a mindenki számára elérhető tanulási lehetőségeket, a kitartó tevékenység fontosságát és a befektetett energiát hangsúlyozzák.

Ezek szerint mindenkiben ott rejtőzik a tehetség?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Úgy mondanám inkább, hogy mindenki tehetséges lehet valamiben. Ha a tehetséget átlag feletti potenciálként vagy teljesítményként definiáljuk, akkor matematikailag egyértelmű, hogy nem lehet mindenki „átlag feletti”. Ugyanakkor éppen az előbb említett fejleszthetőség és alakíthatóság miatt lenne nagyon fontos, hogy mindenki előtt nyitva hagyjuk a fejlődés lehetőségét. Dolgoznunk kell azon, hogy mindenki számára megtaláljuk azt a területet, ahol igazán jól érzi magát és hatékonyan működik. Ez nemcsak az egyéni boldogulás, hanem a társadalmi jólét szempontjából is elengedhetetlen. Úgy gondolom, hogy egészen kiskortól kezdve meg kell adni a gyermekeknek azt a lehetőséget, hogy minél több területen ki tudják próbálni magukat, hogy így rájöhessenek arra, mi érdekli őket és milyen terület mellett tudnak hosszú távon elköteleződni.

Mennyiben tudnak segíteni ebben az útkeresésben az iskolák? 

Az iskolákkal ma sokan elégedetlenek, nem teljesen alaptalanul. Ugyanakkor nem lehet minden felelősséget rájuk hárítani: sok probléma fakad a családok rendezetlenségéből, a kisebb közösségek hiányából, illetve az általános társadalmi, gazdasági nehézségekből is. Az iskola természeténél fogva egy hierarchikus rendszer, kritériumok és sztenderdek alapján működik. Ebben a rendszerben is kell azonban találni helyet a helyi vagy egyéni szükségletekhez való igazodásnak, vagyis tudatosan kell azt a rendszert felépíteni, ami éppen abban lehet egységes, hogy mozgásteret nyújt az egyedi szükségleteknek. Az országon belüli régiók is sok tekintetben különböznek egymástól, az egyének közötti különbségek pedig óriásiak lehetnek, így biztosra vehető, hogy nem mindenki számára jelenthet egy egységes rendszer megfelelő megoldást – mint ahogy nem tudjuk mindenkire ugyanazt a méretű és szabású ruhát ráadni.

Úgy vélem, hogy az iskoláknak jobban készen kellene állniuk a sokféleség kezelésére. Emellett azonban képesnek kell lenniük azon jellegzetességek felismerésére is, amelyeket az intézmény keretein belül már nem, vagy csak speciális szakértelemmel bíró munkatársak segítségével tudnak támogatni. A tehetséges diákok szempontjából ez azt jelenti, hogy az iskolai típusú elfoglaltságok minőségi és mennyiségi gazdagítása mellett is lehetséges az, hogy az iskola által biztosított tevékenység nem elegendő egy átütő képességű fiatal számára. Neki iskolán kívüli tanulási élményekre, tapasztalatokra, vagy más szakemberek segítségére is szüksége lehet. Az ilyen problémakör megoldását egy olyan rendszer kiépítése jelentheti, melyen keresztül a diák vagy a szülei meg tudják találni azokat a lehetőségeket, melyek az iskolai tevékenységeken túlmutató, az egyéni érdeklődésnek és szükségleteknek megfelelő programokat nyújtanak a fiataloknak. Az iskolák lehetőségei tehát végesek, ugyanakkor az mindenképp elvárható tőlük, hogy olyan osztálytermi légkört alakítsanak ki, amelyben önállóságra, gondolkodásra, kreativitásra bátorítják a diákokat, ahol az egyéni sokszínűség meg tud nyilvánulni.

Ebben az esetben mit jelent a kreativitás?

A kreativitásról általában azok a pillanatok juthatnak eszünkbe, amikor egy probléma megoldása során megvilágosodik az ember, beugrik a nagy ötlet. Nem kétséges, hogy vannak ilyen hirtelen belátást eredményező momentumok–arról viszont kevesebb szó esik a történetekben, hogy mennyire sok munka előzi meg ezeket a pillanatokat. Edison munkássága, akinek a nevéhez több száz szabadalom köthető, példaértékű lehet: ő azt mondja, hogy a géniusz 1 százalék inspiráció, 99 százalék verejték, ami rámutat arra, hogy a megvilágosodást többnyire komoly tervezés, információgyűjtés és gondolkodás előzi meg.

A Harvard Business School professzora, Teresa Amabile szerint a kreativitáshoz három dolog szükséges. Egyrészt a terület-releváns tudás –vagyis a témában szerzett ismeretek –másrészt a divergens gondolkodás, amely az ötletek gyűjtésére, perspektíva-váltásra és rugalmasságra ösztönzi az embert, és ami alapján új megvilágításba helyezheti az addigi tudást; a harmadik, és talán az egyik legfontosabb összetevő a belső motiváció – ugyanis hiába adott a képesség és a tudás, ha nincs meg a terület iránti lelkesedés és érdeklődés. Ennek híján az ember nem fog dolgozni a megoldáson, így nem is fogja tudni megoldani a problémát. Amabile modellje így erősen összeköti a motivációt és a kreativitást –amit egyébként a tanulás során is jól alkalmazhatunk.

Hogyan lehet kreativitásra biztatni a diákokat?

Olyan légkört kell kialakítani az osztálytermekben, ami lehetővé teszi az előbb felsorolt jellemzők megjelenését. Ehhez a kreatív légkörhöz szükséges a kölcsönös bizalom, az új ötletekre való nyitottság, a kihívás és a motiváció, a szabadság és az autonómia, valamint a nézőpontok és a tudás sokszínűsége. Egy ilyen légkörben a csoport tagjai meg mernek szólalni, fel tudják vállalni a gondolataikat, mert tudják, hogy nem lesz belőle baj, mert a csoporttagok és a vezetők is elismerik azt, hogy hibázni ér. Ken Robinson szavait idézve, „ha nem vagyunk készek tévedni, sosem állunk elő valami eredetivel”. Sokat segít ennek a légkörnek a kialakításában, ha a képességeinket fejlődőképesnek, fejleszthetőnek látjuk.

A Carol Dweck által ismertté tett „growth mindset”, azaz fejlődő gondolkodásmód szerint képességeink a gyakorlás során fejleszthetőek, így az esetleges hibázást nem egy végleges, lezárt állapotnak kell tekinteni, hanem egy lehetőségnek arra, hogy a fejlődést a probléma megoldása felé tereljük. Ha azonban úgy vélekedünk, hogy a képességeink velünk születettek és megváltoztathatatlanok, akkor hibázás esetén egy olyan negatív képet erősítünk meg magunkban, amivel tulajdonképpen megbélyegezzük a teljes személyiségünket. Úgy gondolom, hogy ezt a fejlődés-orientált nézőpontot kellene ismertebbé tenni az iskolákban. A kreatív klíma tehát egy értékrend is egyben, mert megmutatja, hogy mit is tartunk értékesnek egy osztályban, egy iskolában. Ennek a klímának a kialakításában rengeteg múlik a tanárokon, igazgatókon és persze magukon a diákokon is.

Mi a Magyar Templeton Program program célja?

A Magyar Templeton Program a világon egyedülálló, kísérleti tehetségazonosító és tehetséggazdagító projekt. Hivatalosan 2015. március elsején vette kezdetét, maga a program azonban néhány előkészítő hónap után szeptember 15-én debütált a nagyközönség előtt. Ez egy nemzetközi alapítvány, a Templeton World Charity Foundation által támogatott projekt, amelynek az egyik legfőbb célja, hogy a beválogatott, 10-29 éves tehetségek fejlődését segítse. A résztvevők számára személyre szabott támogatást nyújtunk egy éven keresztül. Itt elsősorban programokat, tevékenységeket szervezünk nekik, illetve a kapcsolatok építésében segítjük őket.

Hogyan válogatták be a fiatalokat?

A beválogatási folyamat két ágon futott. Két célcsoportunk volt, a 10-19 és a 20-29 évesek. Szakmailag nagyobb kihívást jelentett a 10-19 évesek vizsgálata, ugyanis ott az volt az alapelv, hogy a potenciált, a képességeket kell keresnünk. A tizenévesek mérésének első fordulójában négy online képességtesztet használtuk, melyek négy különböző kognitív területet mértek fel: ezek a fluid intelligencia, a szókincs, problémamegoldó gondolkodás és munkamemória voltak. Körülbelül 17 ezren töltötték ki ezeket a teszteket szeptember és október során. Ezt követően az adatokat kiértékeltük, és a második fordulóba azt a körülbelül 2100 fiatalt hívtuk be, akik valamelyik területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A második fordulóban már a nem intellektuális faktorokat mértük – a kreativitást és a motivációt –, de az értékelésbe beszámított a korábbi kognitív teljesítmény is. Innen a tizenévesek közül 230-an jutottak tovább az utolsó fordulóba, ahol egy személyes interjúra került sor, ami során személyesen is találkozhattunk velük, illetve kontrollált körülmények között is kitölthettek egy képességtesztet.

A másik korcsoportunk a huszonévesek voltak. Itt a potenciállal szemben már a produktivitást, az eredményességet kerestük, mert ha a tehetség fejlődését nézzük, akkor a tizenéves kori potenciál a huszonévesek korában már valamiféle teljesítményben realizálódik, valamilyen eredményt már fel tudnak mutatni. Itt az első forduló során egy pályázati anyagot kellett feltölteniük a jelentkezőknek, amelyben az addigi eredményeiket mutatták be, illetve ők is kitöltöttek egy intelligenciatesztet. Ennek a kategóriának 1500 regisztráltja volt, 607-en véglegesítették a jelentkezésüket, ezeket a pályázatokat egyenként elbírálva végül 120 fiatalt hívtunk be az második fordulóra, ami a tizenévesekhez hasonlóan itt is egy személyes interjút jelentett. Ezt az összesen 350 interjút országszerte 35 előre felkészített pszichológus készítette, akik ez alapján minden fiatal számára egy egyéni haladási tervet tudtak összeállítani. A két csoportból végül összesen 315-en kerültek be a programba.

Mire fókuszálnak leginkább az egyéves időszak alatt?

Az interjúnak fontos része volt, hogy felmérjük a fiatalok igényeit és megnézzük, hogy mi mit tudunk nyújtani számukra. Miután nem tudunk mindenkinek mindent biztosítani, így elsősorban azokra az igényekre fókuszáltunk, amelyek a fejlődésük szempontjából meghatározóak lehetnek. Vannak olyan programelemek, amelyek mindenki számára nyitottak, de vannak személyes, egyedi igényeket kielégítő, kisebb létszámú vagy speciális érdeklődésű csoportoknak nyújtott programok. Mivel az interjúk során többen is elmondták, hogy szívesen találkoznának hasonló érdeklődésű fiatalokkal, mind a 315 Junior Templeton Fellow számára szerettük volna a személyes kapcsolatok kiépítését biztosítani. Így körülbelül tízfős csoportokba szerveztük őket, ahol egy csoportfacilitátor segítségével együtt tudnak dolgozni projekteken, beszélgethetnek, ötletelhetnek. Többen igényelték a mentori támogatást, ez is prioritást élvez a programok között. Ezenkívül egyénre vagy kiscsoportra szabottan számos programot biztosítunk a résztvevők számára –például üzleti és tanulásmódszertani képzések, üzemlátogatások, beszélgetések egy-egy kiválósággal, pszichológiai tanácsadás –, de ezek mellett igyekszünk az egyéni kéréseknek is eleget tenni.

Összességében a Magyar Templeton Program azokat a lehetőségeket próbálja megadni, amit az iskolák nem tudnak biztosítani?

Igen, amit korábban is említettem, olyan iskolán kívüli tanulási élményeket igyekszünk teremteni a kivételesen tehetségesek számára, amire az oktatási intézmények önmagukban nem képesek. A fiatalok nagyon várják ezeket a programokat, mert például elmenni a Mercedes autógyárba vagy az etyeki filmstúdióba, esetleg leülni beszélgetni Sólyom Lászlóval vagy Polgár Judittal nem mindennapi élmény az életükben.

Ez egy egyszeri alkalom volt, vagy jövőre is indul a program?

Ez a program két évre szól, azaz a jövő év februárjáig tart. Természetesen keressük a lehetőségeket arra, hogy valahogyan folytassuk a megkezdett munkát, de egyelőre nem ígérhetünk semmi biztosat. Ugyanakkor nagyon reménykedünk abban, hogy a program bizonyos elemei önfenntartóvá válnak, hiszen a kapcsolatok, az élmények, a közösség, a hálózat megmarad, márpedig elképzelésünk szerint ez a projekt egyik legfőbb hozadéka. Másrészt bízunk abban, hogy a minket támogató alapítvány, illetve az egyéb támogatóink is elégedettek lesznek a munkánkkal, és a későbbiekben újabb tehetségsegítő programokat tudunk meghirdetni.

Császár Ildikó

Dr. Péter-Szarka Szilvia, a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézete Pedagógiai-Pszichológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa; a Magyar Templeton Program szakmai koordinátora.

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr578690284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.