Megmentik-e a világot Párizsban?
2015. november 26. írta: lumens

Megmentik-e a világot Párizsban?

A francia főváros nem csak a terrortámadások miatt válik idén nagy horderejű események helyszínévé. Közeleg a párizsi klímacsúcs, ahol az ENSZ országainak arról kell megegyezniük, pontosan mit fognak tenni annak érdekében, hogy a Föld ne melegedjen 2 °C-nál többet 2100-ig. A klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi tárgyalások eddig nem voltak különösebben sikeresek, de többek szerint Párizsban minden másképp lesz.

 

 

Grafika: Mélykuti Noé / lumens.hu

A klímaváltozás talán minden idők legnagyobb veszélyforrása az emberiség számára. Az ipari forradalom előtti szinthez (1880) képest ma 0,85 fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, a huszadik század eleje óta feljegyzett tizenöt legmelegebb év a kétezres években volt. Egyre gyakoribbak az áradások, viharok, a tengerszint emelkedik. Ha ezekre a hatásokra nem érkezik válasz, a francia miniszterelnök figyelmeztetése szerint a következő húsz évben milliók válhatnak „klímamenekültekké”, a globális átlaghőmérséklet pedig becslések szerint 2100-ig körülbelül négy fokkal nő majd. Többek között ennek visszaszorításán is dolgoznak majd a párizsi konferencián.

A cél maximum két fokos hőmérséklet-emelkedés 2100-ig. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint ennek eléréséhez 2050-ig a 2010-es értékekhez képest 40-70%-os kibocsátás-csökkentésre van szükség. A tág keretek annak köszönhetőek, hogy az alsó határhoz közelebbi becslések „bioenergia a szén-dioxid-leválasztás- és tárolással” (BECS) nevű energiatermelési technológia jelentős térnyerésének köszönhetően negatív kibocsátásokat feltételeznek 2050 után. Ezek azonban még nincsenek kifejlesztve, életképességük pedig vitatott.

Egy kis klímatörténelem

Az első nemzetközi megegyezés az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye volt 1992-ben. Ennek majdnem kétszáz tagországa találkozik decemberben Párizsban. Az egyezmény arra kötelezte az aláíróit, hogy lépéseket tegyenek a veszélyes klímaváltozás elkerülésére – azt viszont nem fektette le, mik legyenek pontosan ezek a lépések.

Az 1997-es kiotói egyezmény 2012-re az üvegházhatású gázok kibocsátásának 1990-es szinthez képest 5%-os csökkentését írja elő a világon. Ebben a dokumentumban formalizálódik a fejlett és fejlődő országok elkülönítése a klímaváltozás kiváltásának tekintetében – következésképp azt is, mekkora felelősségük van annak kiküszöbölésében. A kiotói egyezmény szerint a fejlődő országok – például Kína és India – szabadon növelhették a kibocsátásukat, és ez később a nettó kibocsátás további növekedéséhez vezetett. A legnagyobb probléma ezzel a megállapodással az volt, hogy nem lépett érvénybe, amíg legalább a világ kibocsátásának 55%-áért felelős felek alá nem írták. Az USA – akkoriban a világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója – nem fogadta el a dokumentumot, hátráltatva érvénybe lépését egészen 2004-ig, amikor Oroszország váratlanul aláírta, ezzel átbillentve a mérleget. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy meg kellett találni a módját az USA, és a Kínához hasonlóan gyorsan fejlődő országok bevonására.

A Párizst megelőző utolsó nagy állomás a 2009-es koppenhágai klímacsúcs volt, amit a legtöbben kudarcként könyveltek el, mivel nem született jogilag kötelező érvényű egyezmény. Született viszont egy megállapodás – immár az összes fejlett ország, valamint a nagyobb fejlődő országok között – üvegházgáz-kibocsátásuk csökkentéséről.

2012-ben Dohában fogadták el a kiotói egyezmény 2012-2020 közötti időszakra vonatkozó kiegészítését, amely többek között 18%-osra emelte a kibocsátások csökkentésének tervét – ez a most érvényben lévő legkésőbbi időszakra vonatkozó ENSZ-egyezmény.

Fejlődési lehetőségek

A párizsi találkozó fő koncepciója, hogy nem fölülről megszabott kibocsátás-csökkentési célokat határoznak meg, hanem alulról szerveződő rendszert építenek, amelyben minden ország felajánlást tesz arra, mennyivel tud hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz. A terv működéséhez szükséges, hogy ezek a hozzájárulások később felfelé módosíthatóak legyenek. A „nemzetileg megállapított szándékolt hozzájárulások” (INDC-k) értelmében az EU 1990-hez képest 40%-kal csökkenti majd a kibocsátását 2030-ig, az USA 2005-höz képest 26-28%-ot csökkent majd 2025-ig, Kína pedig 2030-ig eléri kibocsátásának maximumát. A fejlődő országok főként zöld technológiákra való átállásra, az erdők védelmére, és a kibocsátások limitálására (de nem csökkenésére) tettek ígéretet. Az ENSZ országainak együttes hozzájárulásai egyes becslések 2,7 oC-nál állítják meg a globális felmelegedést 2100-ra, ha az országok betartják őket, és 2030 után nem születnek további megállapodások. Egy másik elemzés 3,5 oC-ra teszi a felajánlások betartása utáni felmelegedést. (Ők INDC-k nélkül 4,5 oC-ot becsülnek.) Az INDC-k 9-11 gigatonna szén-dioxid kibocsátást szüntetnek meg 2030-ig. Ez tizennégy gigatonnával kevesebb annál, mint ami a felmelegedés két fok alatt tartásához szükséges.

Grafika: Mélykuti Noé / lumens.hu

A klímaváltozással való küzdelem másik útja elsősorban a külső segítséget kevésbé igénylő fejlett országok számára jelenthet lehetőséget. Egy elemzés szerint akár egyes nagy kibocsátó országok nemzetközi egyezmény nélküli önszabályozása is nagymértékű kibocsátás-csökkenéshez vezet. Ez a megközelítés a múltban azért nem volt népszerű, mert a gazdasági felfogás szerint minden, a fosszilis üzemanyagok használatát csökkentő intézkedés csökkenti a növekedést, tehát árt az üzletnek. Terjedőben van azonban az a nézet, amely a „tiszta” gazdaságra való áttérést közgazdaságtanilag is pozitív változásnak fogja fel. Az üvegházgáz-csökkentő szabályozásokat elfogadó országok ugyanis serkentik a zöld technológiákba való befektetést – ezzel egyrészt olcsóbbá teszik a kibocsátás-csökkentést, másrészt egy olyan gazdasági ágat fejlesztenek, amely hosszútávon fenntarthatóbb és ezért jövedelmezőbb. Ezt az elvet városokra, önkormányzatokra, akár még vállalkozásokra is lehet alkalmazni.

Úgy tűnik, a privát szektor befektetési hozzájárulása is fontos szerephez jut majd a klímaváltozás megállításában – különösen ott, ahol a nagy nemzetközi megállapodások kudarcot vallanak. Ezen a téren kulcsszerepe van a „szén beárazásának”, azaz egy olyan gazdasági rendszernek, amelyben a fosszilis üzemanyagok használata a piaci költségeken felül is pénzbe kerül (például azért, mert adót vetnek ki rá), a megújuló energiaforrások, alacsony szénfelhasználású technológiák pedig előnyhöz jutnak. Ennek pontos dinamikája nagyban befolyásolhatja a klímavédelmi szempontok miatt megnyitott új szektorok fejlődését, ezen keresztül pedig azt, mennyire tudjuk csökkenteni vagy elkerülni a klímaváltozás hatásait.

Sok hűhó semmiért?

A Párizst előkészítő tárgyalások lassú tempója megmutatta, hogy a 196 ország érdekeinek egyeztetése nem lett könnyebb. A munka célja többek között az lett volna, hogy a decemberi csúcstalálkozó időpontjára kezelhető méretű indítvánnyal dolgozhassanak, az első héten azonban csak öt oldalt sikerült lefaragni a kilencven oldalra rúgó szövegből, amely főként azért volt olyan hosszú, mert egymás mellé rendezett szögletes zárójelekben részletezte a különböző országok álláspontját az egyes kérdésekben.

Az INDC-k – az egész folyamat alapjai – nem biztosítják, hogy a felmelegedés két fok alatt maradjon, miközben sok, különösen veszélyeztetett fejlődő ország számára már ez a két fok sem jelent biztonságot. Számítások szerint a jelenlegi hozzájárulások 2030-ig történő változtatás nélküli végrehajtásával végleg kizárhatják annak lehetőségét, hogy a felmelegedés a leginkább veszélyeztetett országok által követelt másfél fok alatt maradjon.

Ráadásul a jövőbeli kibocsátás-növekedés főleg a fejlődő országoktól ered majd – ez azt jelentheti, hogy többen azok közül az országok közül, amelyek most a nagyobb terheket vállalják, néhány tíz év múlva már nem is lesznek fő kibocsátók.

A legnehezebbnek tartott kérdés az, honnan fognak elegendő pénzt biztosítani az alacsony szénfelhasználású világra való áttéréshez, vagy a fejlődő országok esetében a „tiszta” infrastruktúra kiépítéséhez szükséges fejlesztésekhez. A klímaváltozás következményei által sújtott fejlődő országok „kártérítése” is ebbe a kérdéskörbe tartozik. A 2009-es koppenhágai klímacsúcson a fejlett országok arra tettek ígéretet, hogy 2020-ig évi százmilliárd dollárra emelik a fejlődő országoknak a klímaváltozásra való felkészülés vagy az a hatásaival való küzdelem céljára juttatott évi támogatást. 2013 és 2014 között ugyan az évi ilyen irányú támogatás 52 milliárdról 62 milliárd dollárra emelkedett, a fejlődő országok nem lesznek hajlandóak megegyezni, ha a teljes összeg teljesülésére nem kapnak meggyőző biztosítékot. A fejlett országok számára viszont nem kényelmes, hogy az adófizetőik pénzéből a mostaninál többet áldozzanak erre a célra. Erre a privát szektor befektetőinek nagyobb mértékű bevonása jelenthet megoldást.

A két fokos cél ellenben a szakemberek többsége szerint még realisztikus, az akadályok tehát elsősorban politikai és társadalmi természetűek. Nagyban növelte az optimizmust a tavaly őszi megegyezés Kína és az Egyesült Államok között, melyben mindkét ország ígéretet tett saját kibocsátásának szabályozására. Hasonló hatása volt annak is, mikor a G7 országai bejelentették, hogy a fosszilis üzemanyagokat fokozatosan ki fogják iktatni a gazdaságból.

Párizs szervezői és résztvevői is igyekszenek nem Koppenhágává válni. A világ kibocsátásának 2012-ben 94%-áért felelős országoktól beérkezett INDC-k jelzik, hogy megérett a változáshoz szükséges politikai akarat. Ez alkalommal (Koppenhágával ellentétben) nincs világgazdasági válság, ami esetleg megnehezítené a gazdasági kötelezettségvállalást vagy önvédelmi politikát válthatana ki, az országok vezetői pedig nem az utolsó pillanatban jelennek majd meg, hanem a tárgyalások elején vesznek majd részt, pontos instrukciókat hagyva a megbízottjaiknak.

A konferencia szervezőinek nézete szerint a találkozó akkor is sikeres lehet, ha az országok által saját magukra szabott megkötések jelenlegi formájukban nem lesznek elegendőek – fontosabb hogy létrejöjjön egy olyan rendszer, aminek keretein belül később ezek a megkötések tovább növelhetőek.

Tóth Réka

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr1008115618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.11.26. 06:37:14

Ez a klímaváltozás nem az első a földtörténet során.
Ilyen felmelegedés és lehűlés sok száz/ezer volt már.
Egyik pontos okait sem ismerik sem a tudósok, sem a poster.

Ennek okán a földi klímaváltozás "megállítása""lassítása" is olyan áltudományos marhaság és nyilvánvaló képtelenség, mint amiket a méregzöldek teljes média- és politikai támogatással tuszkolnak le elképesztő agresszivitással az agymosott társadalmak torkán.

A földi időjárást - alap dolgokat, mint csapadék, felhőzet, szél, hőmérsékletek - napokra sem képesek jól megtippelni, még azok sem, akiket tömegével erre fizetnek lassan egy évszázada, nem, hogy hetekre, hónapokra előre tudnának bármit is.

A klímaváltozás egy ma még megváltoztathatalan, ismeretlen eredetű jelenség, amit a politika felkapott és politikai céljaira használ fel, pofátlan módon.
Az ezzel házaló kufárok agresszívak, intoleránsak, tudatlanok.
Nem szabad megengedni, hogy nagyobb teret nyerjenek, több erőforrást pazaroljanak el, terjesszék az áltudományos marhaságaikat.

♔bаtyu♔ 2015.11.27. 09:07:27

Merkel behívott felelőtlenül egy csomó embert a gazdag Németországba, akik Európát amúgy is valamiféle mennyországnak, az európaiakat pedig hiszékeny, ostoba lúzereknek tekintik, aztán amikor pár millióan mozdultak meg, ráfogja a "baráti" média a klímaváltozásra.

nnnnnnnn 2015.11.27. 11:18:27

semmi nem lesz ebből se.