„A TTIP a transz-atlanti szövetségről is szól”
2015. november 23. írta: lumens

„A TTIP a transz-atlanti szövetségről is szól”

Magas Istvánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdaságtan Intézetének igazgatójával, nyolc éven keresztül amerikai egyetemeken tanító tanárával beszélgettünk a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény kapcsán az USA, az EU és benne Magyarország világgazdasági súlyáról, szerepéről és kényszerpályájáról.

Németországban az utóbbi évek legnagyobb tüntetésén több százezer ember tiltakozott a transz-atlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) ellen. Miért foglalkoznak ennyien egy államközi egyezménnyel?

A kereskedelem-teremtésnek, azaz a vámok lebontásának eredményeképpen az emberek azt várják, hogy minden sokkal és jól mérhetőbben olcsóbb lesz. A baj az, hogy a még meglévő kereskedelem lebontáshoz kapcsolódó jóléti előnyök az egésznek kevesebb, mint az ötödét képezik. A valódi előny e helyett abban van – és ez okozza a félelmeket –, hogy olyan iparági szabályozásokat próbálnak eladni, amelyekben jól azonosíthatóan nagyvállalati érdekek vannak, és a teljes részleteit senki nem ismeri – nos, az igazi oppozíciót ez utóbbi váltotta ki.

Az a félelem alakult ki, hogy lehetnek olyan – elsősorban az élelmiszer-, a gyógyszer-, a high-tech,- és az IT-iparban is érintett – cégek, amelyek hirtelen, nagyon nagy lépésekben tudnak majd előrenyomulni. Emellett az International Dispute Settlements and Resolution (IDSR) javasolt változata is problémásnak hat, mert egy-egy vitatott ügyben nem a nemzeti bíróság és nem a versenyhatóság járna el. Jelen esetben az ilyen kérdésekben az Európai Versenyhatóság mondja ki az ítéletet: a Microsoftnak már volt egy jelentős összegű vitatott piaci műveletsora, itt végül peren kívül cc. 500 millió dollár megfizetésében egyeztek ki.

A nagyfokú ellenállás kiváltója továbbá az, hogy nem látjuk a munkahelyek teremtéséről szóló politikai ígéretek megvalósulását. Ezt nem találták számszerűsítettnek a szakértők. De az amerikai kongresszusban is támadják Obamát amiatt, hogy sok részletet nem tisztáztak időben. A legerősebb kifogás az, hogy a tárgyalások lényegi része titokban zajlik – mert úgy érzik, hogy egyes elemek esetleg ellenállást szülnek majd.

A másik legfontosabb kérdés az, hogy kik képviselik az egyes tárgyaló feleket. Az EU oldaláról a kereskedelmi Direktorátus tárgyal ebben az ügyben, felhatalmazása azonban finoman szólva is korlátozott, mert ilyen horderejű döntéseknél be kellene vonnia legalább a nagy országokat és egy kis ország képviselőjét is – itt viszont maga az EU a tárgyaló fél. Ebből adódik a konfliktusok második vonala: sok ország úgy érzi, hogy a fontos iparágakban nem az ő érdekeiket képviselik majd. A kérdés az, hogy kellő felhatalmazással rendelkezik-e az EU tárgyalója arra, hogy komoly megállapodásokat kössön az Egyesült Államokkal.

Ha elkészül a törvénytervezet, akkor az EU rendes jogalkotási eljárása szerint az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, valamint a tagállamoknak is el kell majd fogadnia. Ez nem elég garancia?

Pontosan ez a probléma: jelen helyzetben a nemzetállamoknak csak az Európai Unió Tanácsán belül van beleszólásuk a készülő új törvényekbe; aki ma tárgyalásra jogosult, az még nem érzi a nemzetállamok konkrét problémáit. Ez egy delegációs probléma: nem teljesen tiszta, hogy milyen funkciókat adok a tárgyalópartnereknek. A magyar esetben például a GMO-termékek kapcsán fenntartotta magának a jogot a magyar parlament, hogy a szabályozás ide vonatkozó részét megtekintse annak elfogadásától függetlenül. A lényegi kérdés az, hogy egy nemzetállam szuverenitásának mekkora részét adja át az Európai Uniónak ilyen horderejű kérdésekben; illetve az, hogy beláthatóak-e annak következményei, hogy a TTIP tervezete a nemzeti bíróságokat részben megkerülő döntéshozatali mechanizmusokat akar létrehozni. Az elvek itt is szépek, de a problémák mindig a gyakorlatban erősödnek fel. Nem tudni, hogy egy- egy súlyos nemzeti érdeket érintő ügyben hogyan lehet orvosolni a felmerülő problémákat.

Az elemzések szerint az EU-nak egyrészt azért érné meg a szerződés, mert az USA-ban kiírt közbeszerzési eljárásokon részt vehetnének az európai cégek, ezzel stimulálva a várhatóan alacsony gazdasági növekedését. Ezzel szemben Ön régebben úgy nyilatkozott, hogy gyakran az amerikai cégek jobbak és versenyképesebbek, mint az európaiak. Miben reménykedik az Európai Unió?

Valóban szerepel a tárgyalandó témák között a nemzeti közbeszerzések megnyitása, azonban ez nagyon sok fontos korlátozó feltételt fog majd tartalmazni, amelyeket még nem látunk. Mégis, hozzá lehetne jutni például egy-egy amerikai repülőtér,- vagy kikötőépítéshez – vagy egyéb komplex infrastruktúrák kialakításához – innen, Európából is, a méretek miatt ezért hatalmas összegekről és vaskos érdekekről lenne szó.

Az ellenoldalon viszont azt láthatjuk, hogy rengeteg iparágban Amerika sokkal erősebb Európánál: ilyen például a bankszektor. Benne van ebben a nagy játszmában, hogy Amerika a nemzetközi banki fronton szeretne még egy „nagyot dobni” Európában. De az USA tudna más területeken is terjeszkedni, ahol korábban erős korlátozásokkal találta magát szemben: ilyenek az európai közlekedés, a repülési jogok, de az egészségügyi specifikációk kialakítása, sőt, a környezetvédelmi előírások is, amelyek sok tekintetben szigorúbbak nálunk Európában, mint Amerikában. Ezzel kapcsolatban is sok az aggodalom.

TTIP-ellenes grafika Svédországban. Fotó: Johan Jönsson

A megállapodás ellenzői szerint azért versenyképesebb odaát a bank-, gyógyszer-, és vegyipari szektor, mert az amerikai szabályozás megengedőbb…

Ez általánosan biztosan nem így van: a gyógyszerszabályozás rendkívül szigorú Amerikában. Az eljárások nem kevésbé szigorúak, de mégis gyorsabbak – illetve a rendszer jó működése esetén időben ugyanannyit vesz igénybe, de mégis alaposabb teszteléssel jár, és összességében megengedőbb a végső piacra lépés szempontjából. Az amerikai gyógyszerfogyasztó könnyebb helyzetben van, mind a választás, mind az ár tekintetében is: a piaci mechanizmusok jobban működnek, mint Európában.

Nagyobb a verseny Amerikában?

Gyorsabb, erőteljesebb, és a jó elképzelésből nagyon hamar piaci termék lesz. A piacra lépés minden ágazatban nagyon nehéz, az engedélyezési eljárás időigénye mégis kisebb. Jobban érezheti magát Amerikában mondjuk egy startup-os, mint itt.

A NAFTA – egy hasonló szabadkereskedelmi megállapodás az amerikai kontinensen lévő országok között – már 1994 óta érvényben van. Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban, össze lehet hasonlítani a TTIP-vel?

Nem szerencsés a párhuzam, mert a NAFTA bevette a viszonylag elmaradott Mexikót is. Hatalmas volt az alacsonybérű Mexikó kínálta potenciál, és olyan környezet alakult ki, ahol amerikai cégek települtek Mexikóba, a termelés pedig Mexikóban folyt – végeredményben azonban a végtermék viszont majdnem mindig újra visszament az Egyesült Államokba. Ez a szabadkereskedelmi övezeten túlmenő, gyakorlatilag vámmentes kereskedés rendkívül sok előnyt kínált mindkét fél számára – a Kanada felé megnyíló új csatornák érdekes módon, százalékos mértéküket tekintve, kisebb haszonnal kecsegtettek. Összességében a NAFTA az elmúlt két évtizedben szépen termelt jólétnövekedést, de mára már nem hordoz akkora potenciált, hogy továbbra is példaként álljon: igaz, a kereskedelembővülésben lényegében azt hozta, amit vártak tőle. A TTIP csupán a kereskedelmi fronton nem tud akkora bővülést indukálni, amiért tapsikolni kéne, a vámok jó része ugyanis már régen leépült a fontos iparágakban. Inkább az lesz izgalmas kérdés, hogy az autó,- a vegyipar, az IT-iparok és a fegyvergyártás, s főleg a repülőgépipar terén milyen új lehetőségeket kap Európa. Óriási összegekről és hosszú távú pénzügyi elkötelezettségről, stratégiai gondolkodásról van szó: a Boeing és Airbus duopol csatája például most már több évtizedes, új fejleményekkel kecseget. Az EU-ban állami konzorcium vezeti az Airbust, míg az Egyesült Államok kormánya csupán indirekt módon, a hadipari K+F megrendeléseken keresztül támogatja a Boeinget. Mindkét helyen szépen működik az eltérő támogatási filozófia. De érdekes helyzetet teremtene, ha nagyobb mértékben megnyílhatnának egymás felvevőpiacai, sőt, a harmadik országbeli, pl. kínai piacokon is felfutnának a repülőgép gyártási lehetőségek.

TTIP-ellenes grafika. Forrás: Flickr

Az amerikai költségvetésben ötszázmilliárd dolláros tétel a katonai kiadás: célja-e Európának, hogy mondjuk a Heckler & Koch kivehesse a részét ebből az összegből? Éreznek majd valamit a változásokból a kis- és középvállalkozások?

Ezt a legnehezebb számokban és pénzben megfogni. Úgy gondolom, a két fejlett atlanti térség nemzetközi kereskedésének még intenzívebbé válása, főleg a vállalatközi és a vállalaton belüli - várhatóan - erős forgalomnövekedés nyomán, mindkét fél számára pozitív hatással lesz: segít ugyanis kiiktatni az olyan kizárólagosságokat, melyek nem a versenyen alapulnak. Az Apple karrierjét senki sem kérdőjelezi meg: azért tud minden piacon aratni, mert nagyon jók a termékei és az árai is. Ezzel szemben a repülőgépiparban a szakértők hiába állapítják meg, hosszú oldalakon ecsetelve, hogy például a francia, vagy a svéd vadászbombázó a jobb az adott célra… – a végső beszerzési döntés még sokáig azonban nemcsak üzleti és műszaki, hanem politikai megfontolás eredménye lesz. A kapacitásbővítés tehát ott ennek a   függvénye.

Amennyiben az amerikai cégek „nyernek” ebben a versenyben, akkor ez a megállapodás azt jelentené, hogy Európa kvázi összeszerelő üzeme lesz Amerikának?

Nem, ezt túlzásnak érzem. Milyen iparágban lenne ennek értelme? Európában nagyon drága már a munkabér, sőt, a munkapiacok sokkal kevésbé rugalmasak – ezzel szemben Amerikában gyorsan megy a helyettesítés a tőke és munka között. A dolog arról szól (és ez Amerikában is változatlanul jelen van a politikai vitákban), hogy nem szeretik, ha amerikai cégek munkahelyeket telepítenek máshova: ilyenkor az állam közbeszól, illetve segíti a hazai munkahelyteremtést a perspektivikus iparágakban. Ebben Amerika szintén előbbre jár, mert az iparágak közti munkaerő-áramlás hagyományosan sokkal gyorsabb, mint Európában.

A németországi köztelevízió oknyomozó kutatása derítette ki, hogy a törvénytervezet szerint az Európába jövő amerikai cégek esetén az amerikai munkajogi törvényeket kell alkalmazni – ez alapvetően ellentmond a nemzeti szuverenitási elveknek. Ön szerint ez benne fog maradni a szövegben, vagy csak azért rakták be, hogy legyen mit kivenni?

Csak részben jó megközelítés ilyen keretben, ti. a későbbi alku esélyei alapján szemlélni a fontos nemzetközi szerződéseket. Van benne ráció. Sajnos nem tudom a pontos választ. De az biztos – és ez már abszolút nemzetközi munkajogi kérdés –, hogy a befogadó országnak ilyen esetekben joga van megtiltani a vállalkozás megalapítását. Az biztos, hogy egy ilyen szabály bekerülése esetén borulna azon egyenlőség, amely a munkavállalót egy Európába települő amerikai vállalatnál megilletné a saját nemzetiségi munkaadójával szemben. Nagyon érzékeny kérdés. De az biztos, mindig lehet találni olyan pontokat, amik vita tárgyát képezik: előbb azt kell kialakítani, amiben mindkét fél egyetért. Szerintem a munkajogi kérdések is ilyenek – feltéve, ha a felek belátják azt, hogy ez az egyezmény összességében kívánatos és előremutató.

Az amerikai fél az európai polgárok nyomása ellenére sem hajlandó lemondani az ISDS, a Nemzetközi Választott Bíróság intézményéről. Ez az egyik legvitatottabb pont: sokan a globális tőke nemzetek felett állását látják bizonyítva ebben. Ön mekkora veszélyt lát ebben a kitételben?

Itt vitathatatlanul van veszély, én is így látom. A legfontosabb szerződések titkosításakor a felek a versenytársaktól és a közfelháborodástól egyaránt védik magukat. Ha ez azonban mégis a TTIP-tervezet része maradna, akkor úgyis nyilvánosságra kellene hozni a megállapodás előtt. Ha olyan van a dokumentumban, ami teljesen nyilvánvalóan európai érdekeket sért, nos, az ki fog derülni, ki lesz téve az asztalra, és majd megindulhat róla a diskurzus a nyilvánosság előtt, a sajtóban.

Sokszor említi, hogy az USA-ban nagyon fejlettek a piaci mechanizmusok – az elemzéseket olvasva viszont úgy tűnik, mintha az USA-ban kevésbé lenne humánus a gazdaság működése. Van egy kimondatlan megegyezés Európában, mely a munkavállalónak több jogot, pihenést és biztonságot nyújt az alacsonyabb potenciális életszínvonalért cserébe? Lehet azt mondani, hogy feláldoznánk ezt az alapelvet a szerződéssel?

Ez így egy túl általános megállapítás. Azért merek erről beszélni, mert Amerikában és Európában is éltem és dolgoztam. Arról van szó, hogy az egyén az Atlanti-óceán mindkét oldalán jobban el tudja dönteni, hogy mit vállal hivatalos vagy extra fizetésért. Ez nem mindig esik egybe avval, hogy mit „bírnak el” - főleg Európában - a szakszervezeti- és munkajogok. Amerikában az elbocsátás és felvétel összességében könnyebb a munkaadónak, és egyszerűbb a váltás a munkavállalónak is. De nem nagyon lehet összehasonlítani a kettőt, mert más hagyományok alakultak ki: Franciaországban egy elbocsátott dolgozó nem fog hatszáz kilométert utazni egy másik munkáért, míg Amerikában ez teljesen természetes. Túl általánosnak érzem tehát, hogy az egyik humánusabb, a másik nem: extrém eseteket persze mindkét helyen lehet találni. A munkapiac az USA-ban fejlettebb és rugalmasabb.

TTIP-egyeztetések az Európai Parlamentben. Forrás: Flickr

A magyar gazdaságpolitikának kimondott célja, hogy Magyarország a kontinens összeszerelő üzeme legyen. Ezért támogatja mindkét hazai politikai oldal a TTIP-t?

Nem hiszem, hogy ez lenne a legfontosabb érdekösvény Magyarország számára. Termelékenység-arányosan a hazai munkaerő még mindig olcsó. Jelen pillanatban én úgy látom, hogy jobb híján Magyarország mindig „ráharap” a felkínált új, külföldi, közvetlen beruházásra, mert végre valaki úgy fejleszt, hogy tartósan marad, sok új munkahellyel. Így alakult ez Győrben is, most is. Az állam is hozzátesz hatmilliárdot, és körülbelül százötven új munkahely jön létre, ez pedig nem olcsó. Azt az iparágat kell fejleszteni, amely nagyobb hozzáadott értéket generál – úgy látom, ez egyelőre részben valósul csak meg az autóiparban. Lehet, hogy más lenne a helyzet, ha látnánk, még milyen más iparágak települnének ide az egyezmény nyomán: el tudok képzelni egyfajta üdvös „megtermékenyítő” hatást a gyógyszer,- és vegyipar, építőanyag ipar egyes speciális ágában. Ez természetesen hipotetikus, de mindenképp pozitívum lenne.

Ennek van akadálya jelenleg?

Ezt nem tudom, de az biztos, hogy akkor fogunk örülni, ha a TTIP a magasabb értékláncon való termelést fogja lehetővé tenni Magyarországon. Ennek konkrétumait személy szerint még nem látom.

Még tavaly készített egy elemzést a Világgazdaságtan Tanszék az egyezményről: ez nyilvános lett azóta?

Munkatársaim, Kutasi Gábor vezetésével a Külgazdaság c. folyóirat 2014 évi 7-8 számában közöltek egy modellszámítást a várható növekedési hatásokról. A TTIP hatásait vizsgálva Magyarországra nézve azt találták, hogy körülbelül a munkapiaci oldalon 35-40 ezres pluszhatással, a GDP növekedés tekintetében pedig évi +0,5-0,4%-kal többlettel számolhatunk a kereskedelembővülés számlájára írhatóan.

Ennek mi lenne az ára?

Az, hogy ne vétózza meg Magyarország az egyezményt. Miután még nem látszanak a konkrét kereskedelempolitikai lépések és elképzelések, ez így csak egy hipotézis.

Ezek szerint az Amerika és Európa előtt álló út az, hogy szorosabbra kell fonniuk az együttműködésüket a világgazdaság feltörekvő szereplőivel szemben? Ez a jövő egyezménye, vagy a jelené?

A jövőé kell, hogy legyen. Újra együtt vagyunk, és újra erősek vagyunk – ezt kell mutatnia mind a két partnernek a harmadik szereplők, Kína és Oroszország felé. Van persze egy nagyon erős politikai motívum is.

A jelenleg ismert adatok alapján pozitívnak találja az egyezményt Európára nézve? Milyen esetleges fenntartásai lennének döntéshozóként?

Összességében jónak ítélem a gondolatot – a beruházási piacok és főleg a közbeszerzések egymás előtti megnyitásának biztosan jó eredménye lesz. A részletek ismeretének hiányában azonban nem tudok állást foglalni a veszélyek realitásáról – elismerem, vannak kockázatok.

Van annak esélye, hogy a döntés kapcsán kész tények elé lesznek állítva az európai polgárok?

Ezt nem tartom valószínűnek. Azért vannak a képviselők, hogy kiköveteljék a dokumentum nyilvánosságra hozatalát – kizártnak tartom, hogy ez a nyilvánosság, széles sajtópublikum nélkül átmenjen. A megismerés első lépése, hogy megnyissák az aláírásra előkészített dokumentumokat.

Grüll Dávid

Névjegy

Magas István közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének igazgatója, egyetemi tanár. Kutatási területei a világgazdasági rendszerek, a fejlett ipari országok ipar,- és külkereskedelem-politikája. Korábban 14 éven keresztül az Egyesült Államokban több egyetemen tanított közgadaságtant.

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr428101458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.