Biztonsági játék a negyedik tévévitán
2015. november 11. írta: lumens

Biztonsági játék a negyedik tévévitán

Tegnap este ismét megmérethették magukat a republikánus elnökjelöltek a reflektorok kereszttüzében – az előző három alkalommal ellentétben most azonban senkinek sem sikerült igazán maradandót alkotnia. A jelöltek mellett a műsort közvetítő Fox Business Network is óvatosan állt a vitához az ezt megelőzőhöz képest – a szakpolitikai kérdésekre fókuszálás szándéka azonban a gyakorlatban rendkívül puha kérdésekhez vezetett.

Győztesek és vesztesek

A közvélemény-kutatásokat vezető Ben Carson volt idegsebésznek nem kellett komolyabb támadásokkal szembenéznie az életrajzi könyvével kapcsolatban felmerült kínos kérdések ügyében – de ettől függetlenül is visszafogott volt az elsősorban gazdasági témákra koncentráló vita során, ahogy – immáron másodjára – Donald Trump is (akit ennek ellenére egyes orgánumok a vita győztesének hoztak ki). A relatíve alacsony támogatottsággal rendelkező John Kasich, Ohio kormányzója elsősorban csupán állandó közbevágásaival tudott csak felszínen maradni: „annyira alulértékelt, hogy már-már felülértékelt” – írja róla Nate Silver, a FiveThirthyEight elemzője.

Forrás: Flickr

Bár nem alkotott különösebben emlékezeteset, az előző vitán mutatott önsorsrontó támadásához képest jobban teljesített Jeb Bush, aki a Reuters cikke szerint „túlélte” a vitát, további időt nyerve kampányának újraindítására. (Tegnap ilyenkor a vele kapcsolatos legnépszerűbb Google-keresés arra vonatkozott, hogy visszalépett-e már.) A volt floridai kormányzó elsősorban Trump elképzeléseit kritizálta, külpolitikai terveit egy társasjátékhoz hasonlítva – hozzátéve, hogy „nem leszünk a világ rendőrei, de a vezetői biztosan”. A New York Times jellemzése szerint ez egy „éhesebb” Bush volt, de nem egyértelmű, hogy ez elegendőnek bizonyul-e majd szerencséje megfordításához.

A kiemelkedő pillanat nélküli vita a „belsős” jelölteknek és elsősorban azoknak kedvezett, akik a múlt héten mutatott jó teljesítményük lendületére kívántak alapozni: apróbb tévedéseik ellenére Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátorok továbbra is pozitív kritikákat kapnak. A Politico által megkérdezett szakértők legnagyobb része szerint is ők azok, akiknek jó esélyei lennének az előnyét ismét megszilárdító Hillary Clintonnal szemben a elnökválasztási vitákon.

Ideiglenes békeszerződés

A résztvevők most először nem támadták egymást személyes kérdéseben – ez a fejlemény a Politico újságíróját a reagani tizenegyedik parancsolatra emlékeztette. Úgy tűnt, Rand Paul kentuckyi szenátoron kívül (aki felhívta a figyelmet arra, hogy az USA többet fordít katonai kiadásokra, mint az utána következő tíz ország összesen) mindenki egyetértett abban, hogy az Egyesült Államoknak intervencionista külpolitikára van szüksége – a vita fő tárgya sokkal inkább a migrációs kérdés és annak megoldása volt, egyben rámutatott a GOP-n belüli komoly törésvonalakra – Trump deportációs elképzelései például nem bizonyultak túl népszerűnek jelölttársai közt.

Szintén ajánljuk: Amikor szembeszálltak Donald Trumppal

A gazdasági témákban olyan, meglehetősen vad ötletek is elhangzottak, mint az aranysztenderdhez való visszatérés és az IRS teljes megszüntetése, emellett a 2008-as gazdasági válság kezelésével kapcsolatos döntéseket is tűz alá vette a legtöbb jelölt – illetve valamiért a filozófusok is a célkeresztbe kerültek a visszafogottan moderált, a kandidátusok közti diskurzust támogató formátumú vitán.

Az óvodások vitája

Mint korábban, most is megrendezték a közvélemény-kutatásokban rosszul szereplő jelöltek számára szóló „undercard” vitát – a korábbi résztvevőkhöz most csatlakozni kényszerült Chris Christie new jersey-i kormányzó és Mike Huckabee is, miután nem ért el legalább 2,5%-ot a releváns felméréseken. Az itt nyújtott jó teljesítmény a legelső vita során Carly Fiorinát felrepítette a „nagyok” közé, azóta azonban nem fordult elő hasonló kiugrás.

A „B-vitán” a jelöltek többek közt az amerikai jegybank politikáját kritizálták, Rick Santorum pennsylvaniai szenátor egyenesen Janet Yellen jegybankelnök leváltását szorgalmazta. Chris Christie a fő vitáról való „kiesése” után elsősorban Hillary Clinton támadására koncentrált, ezzel hárítva el – rá nem jellemző fegyelemmel – az ellene irányuló támadásokat is. „A pénztárcátokért jön” – riogatott a volt first lady gazdasági elképzeléseivel kapcsolatban.

Biztonsági játék

A múlt heti CNBC-műsor komoly kritikákat kapott mind a közönség, mind a kampányok részéről kombatív és kaotikus jellege miatt, így a magát a csatorna riválisaként pozicionáló, anyacsatornája miatt a republikánusokhoz közelebb álló Fox Business Network érthető módon egy komolyabb, a moderátorokat háttérbe szorító vitát igyekezett megszervezni: ez a biztonsági játék azonban egyesek szerint – ténylegesen szubsztantívabb jellege mellett – egyszerűen egy unalmas diskurzushoz vezetett.

A vita koordinátorai már jó előre bejelentették, hogy nem szeretnének az események érdemi részesei lenni – a jelölteknek alaposan alájátszó moderátorok még emellett is ejtettek pár hibát: a fő vitán egyszer a reklámszünet kezdetét nem sikerült összehangolni az egyik jelölttel, a másikon pedig az egyik feltett kérdésre egyszerűen nem válaszoltak a résztvevők.

A következő republikánus vita csak december tizenötödikén esedékes, a demokrata jelöltek azonban már most szombaton megmérettetik magukat egymás ellen a CBS szervezte műsorban.

Kelemen Luci

 További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr958069754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.11. 22:57:14

Ez a dedósoknak szánt politikai stílus vezet el ahhoz, hogy Európa már nem akar az USA-val közösködni. Ilyen emberek vezetik a világot, akiket a vitán láttunk. Új Európa Program szükséges, különben mi is velük csúszunk a lejtőn.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/11/uj-europa-program.html