Hazugságon kapták Ben Carsont?
2015. november 07. írta: lumens

Hazugságon kapták Ben Carsont?

A Politico cikke szerint a jelenleg legnépszerűbb republikánus elnökjelölt hazudott önéletrajzi könyvében a West Point elit katonai akadémián számára felajánlott ösztöndíjjal kapcsolatban – riválisai azonban egyelőre nem kívánják szembesíteni állításainak igazságtartalmával, ahogy közeledik a negyedik tévévita.

Ben Carson egyelőre szintén komoly haszonélvezője a republikánus szavazók Washingtontól való elhidegülésének: Donald Trump mellett ő a másik legnépszerűbb jelölt – úgy, hogy az üzletemberhez hasonlóan eddig neki sem volt bárminemű politikai tapasztalata. 1990-ben megjelent, „Gifted hands” című életrajzi könyvében egy megtérési történetet ír le, problémás gyerekkorral: állítása szerint majdnem leszúrta egy osztálytársát kilencedikben, de annak övcsatját találta el és a kés nyele eltört – később pedig tizenhét évesen egy ezredessel való vacsorája után állítása szerint ösztöndíjat ajánlottnk neki a West Point katonai akadémiára. Különös módon mind a problémás gyerekkori viselkedésre, mind a későbbi ösztöndíjra vonatkozó történetet kikezdte a sajtó.

A gyerekkori erőszakos viselkedéssel kapcsolatos állításairól a CNN írt „a két Carson története” címmel: kilenc, általuk megkérdezett osztálytárs és szomszéd szerint az életrajzi kötetben leírt történetek – mely a gyilkossági kísérlet mellett saját édesanyjának megtámadása és egy másik osztálytárs véresre verését is tartalmazza – egyáltalán nem illenek a fiatal Carsonhoz, valamint valószínűleg „az egész iskola tudott volna róluk”. A cikk szerzői nem tudták a történeteket nem tudták semmilyen forrásból sem megerősíteni – sőt, akkori barátai és osztálytársai csendes könyvmolyként emlékeznek rá.

A másik bombát a Politico cikke robbantotta, miszerint az idegsebész West Point-i ösztöndíjával kapcsolatos leírás is hazugságon alapszik, az akadémia adatai között ugyanis nyoma sincsen annak, hogy Carson egyáltalán jelentkezett volna, nem hogy megkapta volna a lehetőséget – ezt azóta kampánya el is ismerte, a jelölt maga pedig a New York Times-nak adott interjújában beszélt arról, hogy a lehetőség „alapvetően informális volt”. Mivel a West Point ingyenes, technikailag nem is ajánlanak fel ösztöndíjakat – az autobiográfiában szereplő időpontok pedig még valószínűtlenebbé teszik a jelentkezési procedúra végére eső történetet. A Washington Post szerzője szerint a történetnek „semmi értelme sincs”. A könyv szellemírója nem emlékezett pontosan az esettel kapcsolatos részletekre.

Szintén felmerültek kérdések a Yale Egyetemen hallgatott pszichológia-kurzusával kapcsolatban – ahol önéletrajza szerint egy őszinteségi teszten csak ő ment át, amiért megjelent fotója a The Yale Daily Newsban –, mely az általa megadott névvel az egyetem egyik könyvtárosa szerint ottani évei alatt biztosan nem létezett, a lap archívumai szerint pedig sohasem jelentették meg fotóját.

Az egyébként visszafogott idegsebész rá korábban nem jellemző agresszióval nyilvánult meg a média képviselői előtt sajtótájékoztatóján, „hazugságnak” nevezve a Politico cikkét. „Fogadok, maguk sem emlékeznek mindenkinek a nevére, akivel ötven évvel ezelőtt beszéltek” – mondta annak kapcsán, hogy nem tudta megnevezni a neki ösztöndíjat ajánló személyt. A CNN-anyagot is liberális motivációkon alapuló hazugságnak tartotta, hozzátéve, hogy a csatorna nem a megfelelő embereket interjúvolta meg, ragaszkodva ahhoz, hogy gyerekkorában erőszakosan viselkedett. A helyzet abszurditását a New York Magazine cikkének címe mutatja meg talán a legjobban: „Ben Carson cáfolja a vádakat, miszerint nem próbált meg megölni egy gyereket”.

Bár Donald Trump – aki a felmérések szerint a legtöbbet nyerné Carson bukásávalkomoly támadásokat indított az idegsebész ellen, a republikánus mezőny többi tagja alapvetően inkább csendben hallgat, vagy egyenesen védelmére kelt, mint például Lindsey Graham dél-karolinai szenátor – ennek oka lehet Carson rendkívül pozitív megítélése (bár érdemes megjegyezni, hogy a GOP előválasztási szabályai hosszabb távon komolyan kedveznek a centrista jelölteknek), de az is, hogy a legtöbb kampánybelsős véleménye szerint az idegsebész hosszabb távon saját magát fogja ellehetetleníteni a politikai kérdések kapcsán (és általánosan is) mutatott tájékozatlanságával. Egy 1998-as beszédében az Andrews University végzős hallgatóinak arról beszélt, hogy a piramisokat búza tárolására építették az egyiptomiak – személyes véleménye szerint a bibliai József. Mint nemrég kiderült, ehhez azóta is tartja magát. Véleménye szerint a holokauszt is elkerülhető lett volna, ha a németországi zsidók jobban fel vannak fegyverezve – a vasárnap esedékes negyedik tévévitán szinte biztosan elő fog kerülni mindez.

Kelemen Luci

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr208058388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.08. 07:54:46

Igen, az amerikai választások nevetségesek. Egymás életrajzának tizedrangú elemeivel foglalkoznak, de a programokkal nem. A programokkal nem is lehetne, mert az mindenkinél ugyanaz.