Az Európa Parlament kedden törvényerőre emelt rendeletének célja, hogy megszüntesse az EU-n belül külföldre utazók adatforgalmát terhelő roamingdíjakat, és megvédje a netsemlegességet. A szövege azonban több szakértő szerint az utóbbira nézve veszélyes kiskapukat tartalmaz, a legjobb esetben is homályos. Mostantól minden a végrehajtáson múlik.

Több mint két éve tartó huzavona után az EP elvetette a tervezet kiegészítéseit, ezzel automatikusan továbbengedve magát a rendeletet az Európai Bizottságnak és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC). A rendelet innentől kezdve érvényes mind a huszonnyolc tagállamra, felülírva a már életben lévő netsemlegesség-védő szabályozásokat is (például Hollandiában, Finnországban és Szlovéniában is). Még hat hónapig kell várni arra, hogy mindez a mindennapi életünkben is megjelenjen – az EU szervezeteinek és a tagállamok saját szabályozó szerveinek ugyanis még el kell dönteniük, hogyan akarják értelmezni a rendelet szövegének tág definícióit.

Netsemlegesség

A netsemlegesség azt az elvet jelenti, hogy minden, az interneten keresztül történő adatforgalom azonos módon, diszkrimináció nélkül kezelendő. Az internet megalkotójaként tisztelt Sir Tim Berners-Lee szerint ez az internet alaptermészete és sikerének titka. Az interneten keresztül egyszerűen és viszonylag kevés befektetéssel sokkal több vásárlót lehet elérni, mint bármilyen más platformon. Ez biztosítja, hogy az új vállalkozások azonnal, egyenlő versenyfeltételek mellett léphessenek a piacra. Niche területeket kiszolgáló vállalatok működőképessé válhatnak, hiszen nagyobb területről gyűjthetnek ügyfeleket.

Tim Berners-Lee szabad internetről szóló tweetjét a 2012-es londoni olimpián a nyitóünnepségen is megjelenítették. Fotó: Nick Webb

Az internetet a szólásszabadság végső megvalósulásaként is szokták emlegetni, hiszen bárki bármilyen tartalmat feltölthet, és az mindenki számára elérhető. Mindez azonban csak akkor működik így, ha internetelérésünk nem válik akaratunkon (esetleg tudtunkon) kívül elfogulttá a hálózat egy-egy szelete mellett azzal szemben. Az eredeti modellben az információ-hozzáférés „sebessége” csak a hálózati topológiától függ (azaz egy angol irodalommal foglalkozó oldalról nagyobb valószínűséggel, kevesebb lépésben jutunk el egy Lord Byron élettörténetét leíróra, mint mondjuk egy, a párducok párzási szokásairól szóló videóhoz.) Születése óta azonban az internet-infrastruktúra azonban óriási változásokon esett át, így a netsemlegesség már korántsem magától értetődő, illetve nagy valószínűséggel átfogó nemzetközi szabályozásra van szükség a megőrzéséhez.

Mit ad nekünk a most elfogadott rendelet?

2016. április 30-tól a szolgáltatók nem szabhatnak ránk egy bizonyos keretet túllépő felárat az unió országaiban, illetve Liechtensteinben, Izlandon, vagy Norvégiában, valamint 2017 nyarán minden roamingdíj megszűnik – néhány kivétellel. „Ha a mobilszolgáltató bizonyítani tudja, hogy nem tudja fedezni a roamingdíj megszűnésével felmerülő költségeit, ami a belföldi árak emelkedéséhez vezethet, akkor az állami szabályozó hatóság (Magyarországon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, NMHH) a kivételes körülményekre hivatkozva engedélyezhet egy minimális felárat a költségek fedezésére.” – írta az EP sajtóközleménye. Amennyiben a felhasználó átlépi a „tisztességes használat” (nem definiált) határait, a szolgáltató szintén mégis felszámíthat egy, a mostani felső korlátnál alacsonyabb roaming díjat.

Az internetszolgáltatóknak szerződéskötéskor el kell magyarázniuk a fel-és letöltés ténylegesen várható sebességét (szemben a hirdetésben szereplővel). Ha a felhasználó ennél lényegesen rosszabbat tapasztal, joga van a szerződés felbontására vagy anyagi kárpótlásra.

Elméletben a jogszabályok biztosítják az egysebességű internetes adatforgalmat is. A szolgáltatók nem lassíthatnak, blokkolhatnak, illetve késleltethetnek internetes adatcserét sem az adatot küldő, sem az azt fogadó félre, sem az adat méretére vagy tartalomra alapozva – emellett nem árulhatnak pénzért gyorsabb kapcsolatot sem. A jelek szerint azonban lehetőség akad néhány kivételre.

Kiskapuk

A rendelet szövege megenged bizonyos, a netsemlegességet aláásó gyakorlatokat. Ezek általában létező, már korábban „kipróbált” jelenségek, melyek a jelek szerint az EU-t átfogó szabályozás után is lehetségesek maradnak. Ezért mozgatott meg a rendelettervezet ennyi aktivistát és szakértőt a Stanford Center for Internet and Society igazgatójától, Barbara van Schewick-től a már említett Tim Berners-Lee-n át egy sor vállalatig (például a Tumblr, SoundCloud, Reddit, Netflix, Kickstarter és a BitTorrent). A veszélyes kiskapuk Barbara van Schewick által véglegesített, széles körben idézett listáján négy kulcspont szerepel.

A különleges szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezés lehetővé teszi, hogy az ezért fizetni hajlandó adatszolgáltatók a „nyílt internetnél” gyorsabb, külön csatornán közlekedhessenek. Mivel nincs pontosan meghatározva, milyen szolgáltatások tartozhatnak a „különleges” kategóriába, azok a vállalatok, akiknek van elég pénzük, fizethetnek, hogy „gyorssávba” juthassanak. A szabályozás egyértelművé teszi, hogy speciális szolgáltatások csak akkor ajánlhatóak fel, ha ezek működtetése nem lassítja a „nyílt internetét”. A startupoknak és egyéb kisebb szervezeteknek azonban már az „egyenlőbbek” megléte is nagy valószínűséggel ártani fog – az extra költségek miatt pedig a „gyorssávért” fizető vállalatok szolgáltatásai is drágulhatnak.

A szolgáltatók megadhatnak olyan tartalmakat, amelyek nem számítanak bele a felhasználó adatforgalmi keretébe – ez az úgynevezett „zero rating”. Ennek segítségével előnyhöz juttathatják saját, vagy a velük szerződött cégek tartalmait: Belgiumban egyes szolgáltatók korlátlan Twitter- és Facebook-hozzáférést biztosítanak. A jelenség leghíresebb példája azonban a Facebook Internet.org nevű kezdeményezése, amely a szegények számára hozna ingyenes internetelérést, a szélessávú szolgáltatásokért (internetes telefonálás, fájlmegosztás) azonban már fizetni kellene. Gyakran minél több „zero rated” tartalmat biztosít a szolgáltató, annál kevesebb szabadon felhasználható sávszélességet kapnak a felhasználók.

Ez azért sérti a netsemlegességet, mert a kivételezést megvásárolni nem képes adatszolgáltatók adatainak letöltése többe kerül a felhasználóknak, mint a kiválasztott szolgáltatók tartalmának ingyenes böngészése – tehát szinte lehetetlen lesz a nagyvállalatok ingyenes alkalmazásaival versenyezni. Egyes adatszolgáltatók esetleg el sem jutnak célcsoportjukhoz, holott az interneten eddig pont azért volt viszonylag könnyű olcsó az innováció, mert kis cégek is képesek voltak a potenciális vevőkhöz pont ugyanolyan gyorsan eljutni, mint a nagyvállalatok.

A rendelet ezenkívül lehetővé teszi, hogy a távközlési vállalatok osztályokba sorolják az interneten keresztül elérhető szolgáltatásokat, és ez alapján lassítsák vagy gyorsítsák az adatcseréjüket annak érdekében, hogy minél jobb átlagos adatátviteli minőséget érjenek el – például egy videohívás nagy mérete és minőségre való érzékenysége miatt prioritás élvezne egy e-maillel szemben. Ugyan a rendelet megszabja, hogy ehhez csak technikai szükségleteket vehetnek figyelembe, az osztály-alapú diszkrimináció a versenyt komolyan torzító különbségeket teremthet még az ugyanazt a célt más úton elérő alkalmazások között is. Ebben a rendszerben a titkosított adatok automatikusan hátrányban vannak, hiszen a szolgáltató nem tudja megállapítani a technikai szükségleteiket. Ma már minden nagyobb internetes vállalat használ titkosítást, ez a szabály viszont valószínűleg a titkosított fájlforgalom csökkenéséhez vezet majd.

Az internetszolgáltatók nem csak akkor tehetnek az osztály-alapú diszkriminációhoz hasonló speciális intézkedéseket), mikor már „dugó” van a hálózatukban, hanem akkor is, ha fennáll ennek veszélye. Ez azt jelenti, hogy a távkommunikációs vállalatok gyakorlatilag egész nap szabadon lassíthatnak le vagy gyorsíthatnak fel egyes alkalmazásokat csupán a veszélyre hivatkozva.

Két éve tartó huzavona

Az európai polgárok szólásszabadságának biztosítását és az internet minél szélesebb körben való elérhetőségét illetve infrastruktúráját kell összeegyeztetni az európai gazdaság fellendítésével, az internetes adatszolgáltatók és az internetszolgáltatók érdekeivel. Ez a komplexnek tűnő dinamika a gyakorlatban két oldalra bomlik: a szigorúbb netsemlegességért kiálló fogyasztói érdekvédők és adatszolgáltató cégek állnak néznek szembe a lazább szabályozásért küzdő távközlési vállalatok képviselőivel. Bár a felhasználói érdekek a szigorúbb netsemlegességet diktálják, a helyzet „nem fekete-fehér”: a videó-streamelés térnyerése extra terhet jelent a szolgáltatóknak, ráadásul egyre több felhasználónak kell internetelérést biztosítaniuk – miközben a forgalom oroszlánrészét a nagyvállalatok emésztik fel, így még logikus is lehet, hogy többet fizessenek a szolgáltatóknak. Ha a roamingdíjak és a nagyvállalatoktól kapott nagy pénzek kiesnek a távközlési cégek bevételei közül, miközben az internetes telefonálás miatt a hagyományos telefonhálózatból is egyre kevesebb folyik be, nem nehéz belátni, hogy a szolgáltatók csak a belföldi díjak emelésével tudják majd fejleszteni, vagy akár fenntartani az infrastruktúrát. Díjemelésekkel azonban a verseny miatt szintén csak mérsékelten élhetnek.

Az európai törvényhozásban nagyjából a Parlament és a Tanács jelenítette meg a két oldalt. 2013 szeptemberében az Európai Bizottság közleményt adott ki egy tervezett reformról, ami segítene megteremteni a „távközlés egységes piacát”. A reform részeként szerepelt a roamingdíjak és a külföldi számok hívásával járó felárak (EU-n belüli) eltörlése, és az első, az egész uniót átfogó netsemlegességi szabályzat is. A tervezetet az EP 2014 áprilisára dolgozta ki – ez a verzió a jelenleginél sokkal szigorúbb szabályozást tett lehetővé.

Több távközlési vállalat figyelmeztette a törvényhozókat, hogy az új szabályok korlátozhatják az internetes infrastruktúrába érkező befektetéseket. A rendelet az Európai Tanácshoz vándorolt, ahol februárban visszautasították. Ezzel megkezdődtek a „trialógok”, azaz háromoldalú tárgyalások a Bizottság, a Tanács, és a Parlament között. Az ET javaslatában felvetette bizonyos tartalmak (például gyerekpornográfia) blokkolásáról szóló törvények szükségességét, és a felhasználó által irányított szűrőket kérdését is. A Parlament ezeket a netsemlegességen kívüli kérdésnek vélte, és ragaszkodott hozzá, hogy külön tárgyalják. Az „Európai Digitális Jogok” (EDRi) szerint a „trialógok” során EP lépésről lépésre feladta az áprilisi tervezet vívmányait (a netsemlegesség fogalmi megnevezését is beleértve, ehelyett a „nyílt internet” szerepel a szövegben), cserébe alig néhány engedményért a roaming-eltörlés ügyében. 2015. július 30-án hirtelen megállapodásra jutottak, melynek eredménye a kedden nagy többséggel elfogadott rendelet lett.

Bár nyár óta több vállalkozás, szakértő és aktivista felhívta a figyelmet a potenciális veszélyekre és kérte a kiskapukat bezáró módosítások elfogadását, az EP végül változtatások nélkül engedte át az új rendeletet. A netsemlegességet biztosító szabályok egy csomagban érkeznek a nagy támogatásnak örvendő roamingdíj-eltörléssel, így elképzelhető, hogy a képviselők egyszerűen minél gyorsabban életbe akarták léptetni az utóbbit – ha ugyanis elfogadták volna a módosításokat, az Andrus Ansipm, az „EU Digitális Piac” alelnöke szerint akár évekkel is késleltette volna a roamingdíjak eltörlését. Az, hogy a szavazást megelőző vitán mindössze 50 képviselő volt jelen, mindenesetre „politikai fáradtságra” utal.

A rendelet elfogadása még nem jelenti, hogy búcsút kell mondanunk a netsemlegességnek – ahogy azt sem, hogy 2017 júniusától ugyannyit kell fizetnünk az EU többi államában az internethasználatért, mint otthon. A roamingdíjak eltörlése után ott marad a „becsületes felhasználás” átlépéséért fizetendő díj, de kiszabásának pontos szabályozása még nem történt meg, így nem lehet tudni, kiket és milyen mértékben érint majd.

A netsemlegesség témájában ennél sokkal több a bizonytalanság. Egy múlt heti sajtóközleményből például kiderült, hogy minden egyes tagállam maga dönthet majd a „zero rating” engedélyezéséről. Az Európai Műsorsugárzók Uniója működőképes megoldásnak nevezte a rendeletet, mivel egységes szabályozást vezet be az EU-ban. Lehetséges azonban, hogy a „hatékony, arányos, és visszatartó erejű” szabályozás kidolgozása teljes egészében a tagállamok szerveire marad, potenciálisan biztosítva a netsemlegességet, de csökkentve a nemzetközi szabályozás hatását a „közös digitális piacon”.

Tóth Réka

 További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.