Jeb Bush önsorsrontása
2015. október 29. írta: lumens

Jeb Bush önsorsrontása

A harmadik republikánus elnökjelölti tévévitát a CNBC rendezte és elsősorban gazdasági kérdésekre volt kihegyezve. A kaotikus moderáció miatt szétesett műsor legfőbb tanulsága a szakértők szerint Jeb Bush volt floridai kormányzó újabb, potenciálisan kampánygyilkos pocsék vitateljesítménye volt, valamint egykori mentora, Marco Rubio szenátor kiváló performansza. Sem Ben Carson, sem Donald Trump, a közvélemény-kutatások élén álló, politikai kívülálllónak számító jelölt nem tett le semmilyen érdemlegeset az asztalra.

A floridai párbaj

Bush besétált Rubio csapdájába – írt a vitáról a Politico. A meglepően gyenge felmérési eredmények miatt a volt kormányzónak nagy szüksége volt egy kiugró megnyilvánulásra a vitán, próbálkozása azonban visszaütött. A floridai háttere miatt (is) közvetlen riválisának számító szenátort gyakori elmaradásaival támadta: „Legyen jelen vagy mondjon le” – állította pellengérre az elemzők szerint egyre esélyesebb Rubiót gyakori szenátusi hiányzásai miatt. „Valaki azt mondta magának, hogy érdemes engem támadnia, de én nem Jeb Bush vagy a színpadon lévő többi jelölt ellen kampányolok, hanem Hillary Clintont megválasztását akarom megállítani – válaszolt Rubio azonnal a láthatóan jó előre megtervezett vádra egy valószínűleg szintén alaposan megkoreografált riposzttal, amiért hatalmas tapsot kapott. Szintén neki volt tulajdonítható az este másik legnépszerűbb mondata, melyben a demokraták és a méda viszonyát ekézte – ahogy azt több jelölt is tette a vita során. „Ez nem egy ketrecharc” – mondta egy ponton Ted Cruz texasi szenátor.

„Rubio egy Jedi mester, nem értem, hogy követhették el azt a hibát, hogy nekiugrottak – nyilatkozta egy csalódott floridai donor a támadásról, melyet a Weekly Standard „taktikailag és stratégiailag is kudarcnak” bélyegzett. Becslések szerint a szenátor esélyei jelentőse növekedtek az elnökjelöltség elnyerésére. Jeb Bush ezen kívül csupán egyetlen pillanatig emelkedett ki a vitán, de akkor is negatívan: a fantáziafutball-iparral kapcsolatos megjegyzését és az ezzel kapcsolatos kérdést Chris Christie lesöpörte az asztalról, felháborodva, hogy az ISIS és az al-Kaida jelentette fenyegetések helyett ilyen témákkal foglalkoznak a moderátorok.

Jeb Bush a 2015-ös CPAC-en. Fotó: Gage Skidmore

Bush csapata még csak meg sem próbálta győztesnek beállítani emberüket a vita után, helyette inkább arra koncentráltak kommunikációjukban, hogy a következő vita alig tizenkét nap múlva esedékes. A két korábbi elnököt családjában tudó, több mint százmillió dolláros kampánytőkével rendelkező Jeb az előválasztási folyamat előtt messze a favoritnak ígérkezett, jelenleg azonban alig néhány százalékon áll a felmérésekben és újabb pocsék vitateljesítménye minden bizonnyal tovább fogja fokozni támogatóinak aggodalmait – mindez nem sokkal az után, hogy kampányának fizetéseit komolyan visszavágták. „Nem fogunk mi is ráugrani Bushra, a Rubioval történt szóváltása magáért beszél” – nyilatkozta utóbbi kampányának egyik legfontosabb szereplője.

A Bush-kampány később formálisan is tiltakozott a CNBC-nél, mert szerintük jelöltjük indokolatlanul kevés kérdést kapott – övé volt a legkevesebb megszólalás a vita során. „Ez a választás nem arról szól, hogy ki vitázik a legjobban vagy kinek vannak a legemlékezetesebb megszólalásai” – írta később egy tanácsadója. Nate Silver, a FiveThirtyEight vezető elemzője szerint „Bushnak valószínűleg annyi”: több donor szerint „halálspirálba” keveredhet kampánya újabb pocsék teljesítménye után.

Fent és lent

Sem Donald Trump, sem az őt egyes felmérések szerint megelőző Ben Carson nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt a tegnapi megmérettetésen: most először nem Trump beszélte a legtöbbet a vitán, míg a visszavonult idegsebész csak a hetedik helyen futott be az összes, beszéddel töltött időt nézve. A tévévita részben káoszba fulladó jellege miatt a gazdasági kérdésekre a tervezettnél csak kisebb hangsúly került, de mindemellett röviden tárgyalták Carson „tized-adójának” ötletét, mely bibliai inspirációja ellenére valójában 15%-os elvonásokkal finanszírozná a kormány működését.

A bombasztikus üzletember saját véleménye szerint természetesen megnyerte a vitát, előnyként tekint a korábbinál kevesebb megszólalására és „megtisztelve érezte magát”, amikor az egyik moderátor megkérdezte tőle, hogy egy elnöki kampány képregény-verziójának szereplője-e. Megváltozott hozzáállása valószínűleg legalább részben a korábbi jó teljesítménynek köszönhető: fontos számára, hogy ne idegenítse el a potenciális szavazókat.

Szintén ajánljuk: Amikor szembeszálltak Donald Trumppal

Pénz beszél, avagy vita a vitáról

14 millió nézője volt a szerdai tévévitának, ismét bizonyítva, mennyire népszerűek ezek a műsorok a mostani választási ciklusban. A CNBC eddigi legnézettebb adása a 2002-es téli olimpia közvetítése során volt, alig 3,9 millió nézővel – azonban műsoruk közel sem vonzott annyi nézőt, mint a Fox News, illetve a CNN által sugárzott első két vita, mely 24 illetve 23 millió embert szögezett a képernyők elé.

A gazdasági témájú vitát már korábban is komoly viták övezték a színfalak mögött: Donald Trump bojkottálni kívánta, de a többi kampány is elégedetlenségnek adott hangot a tervezett hossz illetve a személyzet elhelyezése miatt. Az elnökjelöltek a jelek szerint a moderátorok feszültséget kelteni kívánó kérdéseivel sem voltak különösebben elégedettek, ugyanis többen azt tervezik, hogy összefognak annak érdekében, hogy a viták szabályain változtassanak.

A felvezető műsor kaotikus voltát erősítette, hogy a csatorna voltaképpen összes médiaszemélyiségét meg akarta mutatni az országos közönségnek. A vita során a moderátorok következetlenül bántak az időbeosztással és kérdéseik sem bizonyultak mindig relevánsnak – egyes kérdéseiket a közönség konkrétan kifütyülte. Bizonyos konzervatív szereplők konkrétan a csatornát jelölték meg a vita veszteseként. A vita után azonnal elkapcsoltak The Profit című műsorukra, utólagos elemzésüket csupán online közvetítve.

Kelemen Luci

 További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr458034974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.