Az elveszett maláj himnusz nyomában
2015. október 02. írta: lumens

Az elveszett maláj himnusz nyomában

1957-ben, nem sokkal Malajzia függetlenségének kikiáltása előtt a kormány felkérte az elsősorban operáiról ismert Benjamin Britten zeneszerzőt arra, hogy komponálja meg az ország himnuszát. Bár több mint ötszáz másik pályázó elutasítása után keresték meg, végül az ő munkája sem felelt meg igényeiknek. Egy most megjelenő könyvnek köszönhetően azonban napvilágra került, mi lehetett volna a korábban Perak himnuszaként szolgáló, partikon és különös módon Hawaii-ban is népszerű Negaraku alternatívája.

A maláj himnusz. Forrás: Flickr

1957 júniusát írták. Malajzia két hónapnyira volt a Nagy-Britanniától való hivatalos függetlenedéstől, de még sem himnuszuk, sem zászlajuk nem volt. A népdalok alkalmatlannak bizonyultak, a nemzetközi pályázatra beérkezett több mint ötszáz kompozíció sem felelt meg igényeiknek. A kormány tehát megkeresett több ismert zeneszerzőt is – többek közt William Waltont –, de senki nem vállalta Brittenen kívül a kihívást. Két oka volt annak, hogy igent mondott: egyrészt „komoly hívője volt a hasznos zenének”, valamint a felajánlott, akkoriban egy ilyen terjedelmű műért rendkívül soknak számító száz guinea tiszteletdíj.

A zeneszerző korábban csak egyetlenegyszer járt Malajziában, akkor is csak pár órára, 1956-os világ körüli turnéján. A rövid látogatást egy gumiültetvény bejárásával töltötte papíron, gyakorlatilag azonban végig az életéért rettegett a kommunista gerillák miatt, és alig várta, hogy visszatérjen Indonéziába. Két napnyi próbálkozás és tucatnyi kidobott vázlat után egy „különös, és tartok tőle, sikertelen munkát” küldött el a maláj kormánynak, akik pár héttel később azzal a kéréssel küldték vissza neki, hogy tegye „malajziaibbá” a hangzást, mellékelve több népdal felvételét is. Britten szerint ezek „furcsa zajokból” és „álnyugati könnyűzenéből” álltak.

 

A végső verziót a maláj kormány indoklás nélkül utasította el. Egy szakértő szerint a döntés hátterében nagy valószínűséggel nem zenei okok álltak, hanem az, hogy a Nagy-Britanniától való függetlenedést nem egy angol szerző művével akarták megkoronázni. Brittent „felháborította, de egyáltalán nem lepte meg” a döntés, emellett azt írva kiadójának, hogy igazán visszakérhetnék a kéziratot, hátha jól jöhet majd egy másik keleti országnak.

Malajzia végül a föderáció egyik államának, Peraknak himnuszát tette sajátjává, átírt dalszöveggel. (Érdemes megjegyezni, hogy a himnusz kérdése már korábban is problémát jelentett történelmükben: VII. Eduárd brit király koronázásán az akkori uralkodó voltaképpen blöffként közölte, hogy a Negaraku a himnuszuk, nem akarván, hogy elmaradottnak tűnjön.

Szintén ajánljuk: A kurdok Sztálingrádja

A dal a harmincas-negyvenes években rendkívül népszerűvé vált Malajziában, partik és kabarék állandó, közismert részévé vált. 1992-ben új, gyorsabb verziót kapott, 2003-ban pedig átnevezésére tettek kísérletet: mindkét változtatási kísérlet rendkívüli közutálatnak örvendett és 2003 után el is bukott.

A himnuszt rendkívül nagyra tartják Malajziában, lejátszásakor pénzbüntetés és rövid bebörtönzés terhe mellett kötelező felállva és tisztelegve hallgatni, illetve általánosabb megfogalmazásban tilos „a mű reputációján rontani”. Emellett illegális a rádióban beszélni róla (többek között az alkotmány, a zászló, a vallás és az alkohol mellett). 2009-ben egy indonéz zenekiadó azzal a váddal ált elő, hogy a himnusz egy indonéz dal utánzata, tovább rontva a két ország egyébként is erősen terhelt kapcsolatát. Két évvel korábban egy maláj rapper karrierjét indította be a himnusz kínai nyelvű paródiája. Nem is rossz a furcsa zajokhoz és az álnyugati könnyűzenéhez képest.

 

Kelemen Luci

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr337879758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása