A Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke több mint negyven éves katonai karrier után vonul nyugdíjba: e héten járt utolsó hivatalos európai útján, ahol NATO-s kollégáival egyeztetve enyhén szólva is problémás kép tárult a szeme elé.
Martin Dempsey ezredes szeme előtt elhaladt teljes karrierjének nagyobbik része, ahogy konvoja végigrobogott Berlin utcáin. A limuzin ablakán kinézve a második világháborús romok és a Brandenburgi kapu tárult szeme elé, ahol egykor a vasfüggöny Németországot a hidegháború frontvonalára helyezte – és ahol fiatal hadnagyként maga is határvédelmi feladatokat látott el. Hamarosan megérkeznek a német hadügyminisztérium épületéhez, ahol kitüntetés várja és megkoszorúzza a modern német hadsereg hősi halottainak emlékművét – közvetlenül annak az épületnek a szomszédságában, ahol egykor Hitler és emberei Európa meghódítását tervezték.
Hosszú és sikeres karrierje, negyven év kemény erőfeszítés után négy éven keresztül volt a bizottság tagja. Őszintén vállalja, hogy sok szempontból rosszabb a mai helyzet, mint 2011-ben.
Véleménye szerint a mai komplex fenyegetések a valaha volt legnagyobb kihívást jelentik a NATO számára a hidegháború óta, nem is beszélve a második világháború óta tapasztalt legnagyobb menekültkihívásról. „Alig négy éve a legtöbb NATO-s stratégiai terv azzal kezdődött, hogy Európa történelmében eddig példátlan gazdagságot és békét élvez – ha valamelyik ottani kollégám ma is képes ezt a mondatot komolyan mondani, hívjon fel, mert én egyáltalán nem így látom a helyzetet.”
Fotó: Helene C. Stikkel
A krízishelyzetek száma egyre csak növekszik, függetlenül attól, hogy pénteken távozik pozíciójából. Szeptember közepén, pont ottjártakor a német vezetők megnyitották határaikat az Európát elárasztó menekültek előtt, hogy aztán pár nappal később meggondolják magukat és káoszba fordítsák az európai közös választ a kérdésre. Isztambulban Dempsey és más NATO-s katonai vezetők a török-szír határon lévő kezelhetetlen terrorista-akciókról és instabilitásról hallottak, miközben otthon Washingtonban a szíriai lázadók kiképzéséről szóló program teljes kudarcáról beszéltek.
Dempsey utolsó állomása Észtország, egy Oroszország árnyékában élő NATO-s szövetséges, melynek vezetői komolyan tartanak attól, hogy Grúzia és a Krím-félsziget után ők a következők. Eközben a teljes észak-atlanti szövetség aggódva várja az amerikai döntést a következő évre tervezett afganisztáni kivonulásról, melyet a háborúellenes civil lakosság lelkesen vár az óceán mindkét oldalán, de még jobban destabilizálhatja a térséget. A külső szemlélő számára Dempsey utolsó hivatalos útján a NATO sebzettnek, sőt, ami még rosszabb, akaratgyengének tűnt. A legfontosabb kérdés: az afganisztánban elpazarolt évtized után megvan-e a politikai akarat és a katonai erő arra, hogy hosszú távon elköteleződjenek a közel-keleti jelenlét mellett?
Szintén ajánljuk: "Egy állam nem mehet be a migráns-Tescoba" - Melegh Attila a menekültkérdésről
A szíriai civil háború következményeképp csak Törökország kétmillió menekültet fogadott be, ami nagyjából hatmilliárd dollárba került számukra, miközben az ISIS-hez csatlakozó külföldi harcosok rajtuk keresztül jutnak ki a Közel-Keletre és jelentenek majd komoly nemzetbiztonsági veszélyt hazatértükkor. A törökök és a kurdok közti törékeny egyezséget is szétverte a már így is átláthatatlan konfliktust, miközben az orosz haderők aktívan segíti Bassár El-Aszad rezsimjét.
„Oroszország részvétele komplikálni fogja a humanitárius opciókat és meghosszabbítja a konflitust. Felfoghatatlan számomra, hogy bárki is támogatná Aszadot Szíria további kormányzásában azok után, amit tett” – mondta Dempsey.
Fotó: Erin A. Kirk-Cuomo
Eközben a valóság az, hogy az ISIS-ellenes koalíció csupán korlátozott sikereket ért el. Bár korai lendületüket megtörték a légicsapások, de a harcok továbbra is folytatódnak – és következményeik a terrorizmus és a menekültáradat képében messze túlmutatnak a régión. „Taktikai patthelyzetben vagyunk” – nyilatkozta a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy az iraki kormányzaton belüli véleménykülönbségek a részben iráni fennhatóság alatt lévő katonai erőkkel kapcsolatban az ő oldaluk számára is komoly logisztikai kihívásokat jelentenek. „Ez egy nagyon fontos kérdés az irakiak számára, és végkifejlete valószínűleg az ország jövőjére is komoly kihatással lesz” – tette hozzá.
Elismerte, hogy Szíriában továbbra sincsen megbízható partnerük, de a szubállami szereplők között folyamatosan keresnek megbízható szövetségeseket. Az európai országok is egyre hajlandóbbnak mutatkoznak a részvételre, legalábbis ami a légicsapásokat és a kiképzési-felszerelési programokat illeti. Amikor arról kérdezték, miért nincs hatékonyabb stratégiájuk Asszad ellen, Dempsey kissé idegesen azt válaszolta, hogy a Fehér Ház nem kért tőlük ilyet.
Szintén ajánljuk: A kurdok Sztálingrádja
Mindenesetre óvatos, már csak az iraki és líbiai tapasztalatiból kiindulva is. „Azt hiszem, hogy soha nincs jó vége annak, ha a hadsereg az egyetlen eszköz” – mondta. Amerikai és NATO-s erők könnyedén legyőzhetnék az Iszlám Államot a csatatéren, csak akkor államkudarc maradna utánuk. A strarégiai sikerhez véleménye szerint arra van szükség, hogy a térség szunnita lakossága elutasítsa az ISIS-hez hasonló extrémista ideológiákat és érdemi részt kapjanak a kormányzásban.
Észtországban az orosz fegyverekkel harcoló, azonosíthatatlan „kis zöld emberek” kérdésével volt elfoglalva. A magasabb szintű megbeszéléseken újra előkerültek az „elrettentés”, a „behatárolás”, a „” fogalmai – amelyek évtizedek óta nem voltak napirenden a NATO-ban.
„Mivel én vagyok itt a legidősebb katonai vezető, a legfiatalabb meg talán tinédzser lehetett a hidegháború végén, többeknek nekem kellett elmagyaráznom, hogyan is néz ki az elrettentés a gyakorlatban” – mondta Dempsey. Negyven év szolgálat után nyugdíjba vonul ugyan, de a harcok ugyanúgy folytatódnak nélküle is.
Kelemen Luci
A fenti cikk James Kitfield Politico Magazine-ban megjelent írása alapján készült.
