„Egy állam nem mehet be a migráns-Tescoba”
2015. szeptember 23. írta: lumens

„Egy állam nem mehet be a migráns-Tescoba”

„A legnagyobb problémája a közös európai migrációs politikának az, hogy nincsen”

"Nagyon fontos szabály a migrációs politikában, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Legfőképpen egy jó integrációs politikára lenne szükség, de ilyen plakátokkal – hogy ne edd meg a magyarok kekszét, meg leprás kezek kiragasztgatása – nehéz” – fejezte ki véleményét a menekültkérdéssel kapcsolatban Melegh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetemen oktató szociológus.

Gyakran hallani, hogy a médiában modernkori népvándorlásról beszélnek. Ön szerint ez a megfelelő kifejezés?

Biztosan nem. Eleve félelmet kelt a vándorlás és a tömeg hangsúlyozása a médiareprezentációkban. A vándorlás arról szólna, hogy népek hosszú vándorútra indulnak. Ez abból a szempontból semmiképpen sem fogadható el, hogy egy nagy térség – Algériától Pakisztánig – külső és belső erők együttes hatása miatt összeomlott; mindez először óriási térségen belüli meneküléshez vezetett, aminek egy töredékrésze érkezik meg Európába.

Milyen hatása lehet hazánkra nézve, ha a bevándorlás ilyen ütemben folytatódna a közeljövőben is?

Egy dolgot tisztázni kell: hazánkba komolyabb bevándorlás nem történt, Magyarországon átmentek emberek. Sokat mondunk, ha olyan 2-3 ezernél több itt marad, és ebből a tömegből néhány száz fő kapott menekültstátuszt. Az, hogy a folyamat legvégén, az unión belüli mozgás miatt esetleg nagyobb számban idekerülnek az emberek, elképzelhető, de ennek a súlyát sem tenném túl nagyra.

Fotó: Botka Fanni / lumens.hu

És Európára nézve?

Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi ember érkezett Európába, bár fontos, hogy idén az 1 milliót is elérheti a státuszt kérők száma. Amennyiben a térség valamennyire stabilizálódik, a menekültek egy jelentős része haza fog térni. Egy részük fog csak státuszt kapni, valószínűleg nem több mint 30-40 százalék, másik részüket pedig ki fogják utasítani. Mindenáron nem akarnak itt maradni sokan, hiszen például a kisgyerekes szülők nem szívesen vállalják, hogy bizonytalanságban éljenek. De mondjuk, egy huszonéves srác magasról tesz arra, hogy mi legális, mosogatni évekig tud illegálisan is, és neki egészségügyi ellátás sem kell. Azt pedig senki ne gondolja, hogy a szír középosztály majd koldulni fog és így próbálja megkeresni a megélhetést.

Nem tudjuk azt sem, hogy – amennyiben itt maradnak – melyik országot fogják választani. Ez nagyban függ attól, hogy a folyamat most hogyan van kezelve. Ha kellő időben kapnak segítséget emberek, viszonylag gyorsan be tudnak illeszkedni, és láthatóan továbbra is van kereslet a bevándorlókra, például a vállalatok szintjén, akik ki is fejezik, hogy szükségük van rájuk.

Ha viszont megfordítom a dolgot, az már egy kicsit bonyolultabb kérdés, mert sokan tartanak például interkulturális feszültségektől, illetve féltik az etnikai összetételt. Fontos, hogy az etnikai összetétel nem lehet a kormányzati politika célja, hiszen egy ország etnikai összetétele folyamatosan alakul, változik. A migráció jelentős mértékben autonóm folyamat, egy állam nem választhatja ki maga a bevándorlóit, nem mehet be a „migráns-Tescoba”, és válogathat a polcon, hogy azt a kettőt kérné, ezért még hajlandó fizetni is, de azt a másik tízet inkább nem. Ez nem így megy. Az emberek tömegesen indulnak el, és keresni kell velük a modus vivendi-t. Nagyon fontos szabály a migrációs politikában, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Legfőképpen egy jó integrációs politikára lenne szükség, de ilyen plakátokkal – hogy ne edd meg a magyarok kekszét, meg leprás kezek kiragasztgatása – nehéz.

Ön szerint a kormányzati kommunikáció mennyiben befolyásolta a közvéleményt?

Ez a kérdés mélyrehatóbb elemzést igényelne, illetve adatokat. Nekem az a sejtésem, hogy alapjában véve a magyar közvélemény korábban is így gondolkodott. Annyi történt csupán, hogy a kormányzati kommunikáció radikalizálta és legitimmé tette a kizárást: most már hivatalosan és publikusan is lehet vicsorogni, eddig úgy csendben, házilag vicsorogtak az emberek.

Szintén ajánljuk: Vajon kiállja a próbát a Schengeni Egyezmény és a Dublin III? - interjú Dr. Hack Péterrel

Mennyire előítéletes a magyar társadalom?

Nincs olyan európai társadalom, ami ne volna előítéletes, sőt, nincs a világon előítélet-mentes társadalom. Az európaiak általában igen negatívan viszonyulnak a bevándorlókhoz. A magyarokról azt tudom mondani, hogy kicsit erősebben félnek, és vannak bizonyos kérdések, amelyekre különösen érzékenyek vagyunk; ilyen például a munkahely elvesztése. A munkahely elvesztésének lehetősége kardinális kérdés a magyarok számára, és a tudatos a kampány erre erősít rá.

Jellemzőnek tartja a xenofóbiát?

Nem tudom, hogy ez a legjobb szó-e erre. A szakmában ezt úgy szoktuk mondani, hogy a magyar népességnek – sok másikhoz hasonlóan – biopolitikai félelmei vannak: tehát hogy másokkal összevetve mennyi támogatásban, milyen ellátásban és gondoskodásban részesül.

A xenofóbia azt feltételezné, hogy az embernek van egy automatikus idegenkedése azoktól, akiket másfélének látnak. Biztos van ilyen is az emberekben, de én azt gondolom, hogy ami különösen éles itt, az inkább egy biopolitikai verseny. Sokféleképpen lehetünk xenofóbok, de itt inkább egyfajta versengő xenofóbia van, amit megfejel még egy identitásbeli kérdés, hogy „bezzeg mi, rosszul kezelt magyarok többet érdemelnénk a nem európaiakhoz képest”.

És mi a helyzet a pirézekkel?

A pirézek példája is azt mutatja, hogy nagyfokú az idegenkedés, és ebben nagy a konszenzus, ami komoly problémát jelent.


Ön szerint milyen sztereotípiák övezik az ide érkező menekülteket?

Ezt pontosan kellene mérni, de olyanok például, hogy miért jönnek ide, miért kapnak ennyi ellátást, miért viszik a pénzt, amiért mi dolgoztunk meg? Egy dolgot nem szabad véka alá rejteni: szociológiai szempontból ez a különbségtétel meglehetősen rasszista. Magyarországon az nem kérdés, hogy etnikai alapon szolidárisnak kell lenni, az sem merült fel korábban, hogy Európán belül nem kellene szolidárisnak lenni, hiszen például a nem magyar anyanyelvű ukránokkal szemben sem merült fel semmilyen ellenérzés. Ellenben a közbeszéd most az, hogy jönnek ezek „kívülről”, és nekünk mi közünk van hozzájuk? Illetve van még egy csavar: a menekültek ügyét összekötik hazai roma népességgel.

Mit ért ez alatt?

Azt, hogy összekötik ezt a két csoportot, de mi köze lenne a szír középosztálybeli menekültnek a helyi roma népességhez? Egyfelől az, hogy az emberek mindkettőt problémának tekintik, de miért vannak összekapcsolva, mint csoportok? Az, hogy bevándorló lenne a roma népesség, az önmagában kevés, de mondanak ilyeneket is. Úgy látszik, Magyarországon 700 év után sem lehet valaki őshonos. Elég érdekes ország. Összességben ez egy rasszista összecsúsztatás.

Magyarországon a többségi társadalom hogyan viszonyul a muszlimokhoz?

A muszlimokkal kapcsolatban nagyon komoly előítélek és fóbiák vannak. De nézzük meg ezt a kérdést több oldalról.

Az arab társadalmak válságban vannak, romokban áll Líbia, Jemen, Szíria, Afganisztánban pedig 35 éve folyamatosan háborús feszültség van, nem lehet az utcán nyugodtan végigmenni, nem is említve Irakot, ahol 2003 óta 650 ezerre tehető a civil áldozatok száma. Ha ezt így nézzük, a lebombázott házak romjai közül nem szoktak az emberek pacifista zászlóval kijönni. Most, hogy ennyire sok radikális ember van, annak jelentős részben ezek az elhúzódó konfliktusok az okai, ez pedig kihat a diaszpórákra is, hiszen az Európában élő muszlimok is nagyon jól tudják, mi van otthon és ez alól nem tudja függetleníteni magukat.

Az európaiak pedig felsőbbrendűnek gondolják magukat – ez egy tudati hierarchia. Tulajdonképpen egy problémás, elmaradott népességnek tekintik őket. Magyarországon ez abból a szempontból különösen éles kérdés, hogy ez a nemzeti identitásba is beépült. Például a boszniai menekültek esetében – akiket akkoriban nagyon jól fogadott a magyar társadalom és a kormány – hallottam, hogy Nyíregyházán egy szállodában szerették volna elszállásolni a menekülteket, – merthogy menekülteket nem az árok szélén illik tartani. Ekkor a helyi plébános elmondta a Kossuth Rádióban, hogy a boszniai menekültek téríteni jönnek, és ezzel vége lesz a keresztény világnak. Szakirodalomként pedig Az egri csillagokra hivatkozott. Jönnek ezek a Jumurdzsákok és keresik a pecsétgyűrűt, nem?

Fotó: Botka Fanni / lumens.hu

Több európai politikus hangoztatta a korábbiakban, hogy a multikulturalizmus megbukott. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Tulajdonképpen két-három hangzatos kijelentésről van szó. Az, hogy a multikulturalizmus megszűnt, butaság. Az egész világon mindenütt multikulturalizmus van, történetileg itt is, és nemcsak a bevándorlók miatt. Tehát amikor ilyeneket mondanak, az nem más, mint a valóságos állapot letagadása, ez nem más, mint a fennálló a társadalmi állapot el nem fogadása. Ezt úgy kell megérteni, hogy a létező valóság feszültebb politikai viszonyok közé került.

Én azt gondolom, nem kulturális problémákról kellene beszélni, hanem a társadalmi viszonyokat kellene rendezni. A bevándorlók többsége túlképzett, ugyanakkor alulfoglalkoztatott. Ezeket a problémákat kellene kezelni, ezek azonban radikális társadalmi reformokat igényelnének. Egyetértek azzal, hogy a bevándorlás lehet probléma, de a társadalmi reformok megoldást nyújthatnának.  

Milyen pozitív hozadékai lehetnek annak, ha egy ország bevándorlókat fogad be?

Mindig vannak pozitív hozadékai, hiszen elsősorban fiatalokról van szó, akik effektív társadalombiztosítási befizetést hoznak, azaz tb-t és adót fizetnek. Flexibilisen dolgoznak, adaptívabbak és sokkal rosszabb körülményeket is el tudnak fogadni. Míg elvándorlás szempontjából ezt a munkaerőt veszítjük el, a bevándorlásnál meg lehet nyerni őket. Elemzők szerint egy jelentősebb bevándorlás 1-2%-os GDP-emelkedést jelenthet.

És mi van a mérleg másik oldalán?

Semmi sem fekete-fehér, ennek is vannak árnyoldalai. Arra van a migrációs politika, hogy mindezt kezelje.

Ön szerint milyen a jó bevándorlás-politika?

Inkább vándorláspolitikát mondanék, amely mind az elvándorlás negatív hatásait, mind a bevándorlás negatív hatásait kezelni tudja. A jó migrációs politika egyszerre veszi figyelembe a be- és elvándorlást, Magyarország esetében utóbbi különösen éles. Az pedig nem vándorláspolitika, ha azt mondom, hogy adok neked két túró rudit és gyere haza. Okos diaszpóra-politikát kellene folytatni, az elvándorlókat nem szabadna elveszíteni. Az elvándorlás okozta negatív következményeket ellensúlyozni kell.

A vándorláspolitikának az a lényege, hogy a közbeszéd, illetve az intézményi háttér révén minél gyorsabban kell segítséget és információt nyújtani, kapcsolatokat építeni, valamint tudni kell elkerülni az integrációs csapdákat. Jól működő rendszereket kell létrehozni, például a magyar felsőoktatás leépítése helyett hozzá kellene segíteni az embereket, hogy minél jobban be tudjanak kapcsolódni a globális oktatási piacba. Ne csak az legyen, hogy elveszítünk diákokat, hanem nyerjünk is. De ha idejön egy brazil vagy kameruni diák, akkor pedig olyat kell tanítani, ami számára is érdekes.

Az oktatóknak és a diákoknak is nagy felelősségük van abban, hogy a globális társadalomról rendesen tanítsanak, illetve tanuljanak. A magyar társadalom képzete a globális világról meglehetősen szűk látókörű, provinciális és elavult. Ahelyett, hogy leépítenénk a társadalomtudományokat – és a nemzetközi tanulmányokat – inkább fel kellene fejleszteni ezeket, hiszen ez most már létérdekké vált.

Ki tudna emelni egy működőképes európai modellt?

Az európaiak azt gondolják a migrációról – és ezt hibásan gondolják –, hogy ők ezt kihasználják. Mindig arról szól a közbeszéd, hogy ki a jó migráns, kit tudok jól használni. A jó migrációs politika az olyan, mint Ecuadoré: a migrációs politikájuk címe ott az, hogy földrajzi mobilitással a társadalmi egyenlőségért. Tehát jó példát tudok mondani, csak éppen nem európait.

Szintén ajánljuk: A média tudománya, avagy „a szórakoztató hazugság művészete”? - Jáksó László az informatika és a média szimbiózisáról

Ön szerint melyek az európai válságkezelés legnagyobb problémái?

A legnagyobb problémát a dublini és schengeni rendelkezések ellentmondásai jelentik. Dublint be kellene temetni, hiszen a gyakorlatban is kiderült, hogy ez az első biztonságos ország Európában nem egy működő elv. A közös alapokat meg kellene erősíteni, és ebből a pénzből Európán belüli és kívüli menekülttáborokat lehetne fenntartani.

Szerintem túlértékelik a nemzeti szuverenitást Európában, ami probléma, mivel alapjában véve a nemzeti szuverenitás hatáskörébe utalja a problémákat, ami egy csapda, mert akkor csak annyi lehet a közös, amiben megegyeznek a nemzetek, márpedig a nemzetek csak negatívban tudnak megegyezni. A legnagyobb problémája a közös európai migrációs politikának az az, hogy nincsen.

Magyarországnak szüksége lenne- e bevándorlókra, illetve a bevándorlók munkaerejére?

Mindenképpen szükség lenne valamennyi bevándorlóra, ezen kár vitatkozni. Nagy számban veszítünk el embereket, ezt némi bevándorlással lehetne ellensúlyozni. Nagyon fontos, hogy ki tudjuk védeni a helyi lakosság-bevándorlók közötti ellentétet, hogy a helyi lakosság is jobb dolgokhoz juthasson. Tehát ha bizonyos dolgokat kapnak a bevándorlók, akkor meg kell nézni, hogy ezeket a helyi lakosság is megkapja-e. A megfelelő kommunikáció szintén fontos, mert hamis ellentétek képződhetnek.

A migráció nemcsak sok csoportot érint, egy nagyon komplex folyamat, sok problémát kell egyszerre kezelni. Senki ne felejtse el, hogy minden 702. ember magyar, 701 viszont nem. Jó lenne ezt tudomásul venni.

Szalai Réka

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr37810766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása