A média tudománya, avagy „a szórakoztató hazugság művészete”?
2015. szeptember 22. írta: lumens

A média tudománya, avagy „a szórakoztató hazugság művészete”?

Jáksó Lászlót legtöbbünk a TV-képernyőkről, a Heti Hetes műsorvezetőjeként ismeri, viszont sokan nem tudják, hogy rendezőként, vágóként és programozóként a háttérmunkálatokban is aktívan részt vesz. Vele beszélgettünk az informatika és a média szimbiózisáról.

Hogyan csöppent az informatika világába?

A gimnáziumban kezdtem. Egyrészt csajozás helyett ki kellett találni valamit a szabadidő helyes eltöltésére, másrészt ez egyszerűen érdekelt, berántott. Akkortájt vagy BASIC-ben lehetett programozni az elérhető számítógépeket, vagy assemblyben. A BASIC primitív volt és lassú, az assembly viszont maga a csoda volt, egy elméleti LEGO. Akkortájt még szakirodalma is volt a dolognak, egy már elfeledett Ötlet című újság hetente jelentett meg mellékletet BitLet címen. Abban ment assembly tanfolyam. A nyitás előtt ott álltam az újságos előtt, hogy el ne fogyjon. Kivágtam, bekötöttem, megtanultam. Aztán még voltak könyveim is a témában, annyira imádtam, hogy szerettem volna háromszor megtanulni. Végre valaki hallgatott rám, még ha csak egy gép is. Egy darabig csak a gimnáziumban jutottam számítógéphez, addig otthon spirálfüzetbe írtam a rövid utasításokat, és a lapokat bámulva fejben futtattam a programokat. Csoda, hogy a szüleim nem hívtak rám orvost.

Érzi a hiányát annak, hogy nem tagintézményben tanulta ezt a szakmát?

Igen. De amikor én ezt tanulhattam volna, akkor még tényleg nem folyt érdemi oktatás ezeken a szakokon. Ez nem a végzettség nélküli pökhendisége. Nálam jobban senki sem utálja, ha valaki papír nélkül okoskodik egy szakmában. Amikor azt hallom, hogy nem a végzettség számít, mindig azt mondom, hogy valóban nem, na de a hiánya! Meg hogy az illetőt majd feltétlenül műtse meg egy olyan orvos, akinek nincs diplomája. A mai napig zavar, hogy nincs erről papírom. Ennek ellenére sokat mentem be a barátaim helyett írásbelizgetni programozásból különböző egyetemeken; Szegeden is, és később Budapesten is. Öngyilkos tudtam volna lenni azoktól a kérdésektől – simán ment, de ez nem engem minősít, hanem az akkori oktatás színvonalát. Háromszög kerületét számoltatták a rettenetes és felesleges Pascal nyelven, ilyesmi. Ma már nem ez megy, évente nézem az ismertetőket. Minden évben kitalálom, hogy beiratkozom, csak ez sem egyszerű, ha az ember húsz évet ugrált a médiában. Nem a bulvárlapok címlapjain szeretnék iskolába járni – de egyszer csak megteszem.

Korábban írt képújság programot. Milyen (szakmai) kihívásokkal kellett szembesülnie?

Nagyon sokan írtak ilyen programot. Én is. Egy időben gyermekem anyjával rohangáltunk az országban és városi televízióknak adtunk el képújságokat. A városi tévéknek kábelen rengeteg kitöltetlen adásidejük volt, és Magyarországon akkoriban több mint kétszáz ilyen kis televízió volt. A képújság egyfajta adást jelentett, ha nem is a legváltozatosabbat. A végén már videókat is lejátszott a programom, szóval egyfajta kispályás adáslebonyolítóvá kezdett válni. Már tizenhat színű EGA videokártyákkal is nyomultunk – erről azt sem tudják már, hogy micsoda. Nagyon öreg vagyok.

Fotó: Horváth Máté / lumens.hu

A technológia hihetetlen sebességgel fejlődik. Hogyan jutottunk idáig és mi a szerepe ennek a folyamatnak?

Visszafelé válaszolva: az a szerepe, hogy a fogyó piacon az egyre nagyobb vállalatok még tovább tudjanak növekvő, de legalább nem csökkenő bevételekhez jutni. Mindjárt az egész világ fog Facebookozni, még szép, hogy azon kattognak a gyerekek, hogy miből fognak mégis felfelé haladó grafikonokat rajzolni. Nem egyszerűen a bevétel – a növekvő bevétel jelenti e cégek értékét. Ettől gyorsul a fejlesztés, ettől nincs idő arra, hogy a számítástechnika olyan tempóban fejlődjön, ahogy előtte minden más. A tudománynak, és konkrétan a gépeknek volt idejük visszahátrálni a zsákutcákból, a számítástechnika megy előre, mint skót az anyjának. Jelezném, ma már az informatikától szintúgy életek függhetnek. Egyre több balesetre kerül sor rosszul programozott autók miatt, és pont azért nem támogatom a lakások automatizálását sem, mert tudom, milyen minőségű programok születnek. Én szeretek programozni, ebből élek, szeretem a számítógépeket, de ahogy mindenki tudja többé-kevésbé, hogy hogy működik egy varrógép, egy autó, úgy a számítógép merő misztikum, kevesen sejtik, hogy mindjárt egy számukra érthetetlen, kontrollálhatatlan eszköz rabjai lesznek.

Az informatikusok sokszor úgy vélik, hogy a gépek megbízhatóbbak, mint az emberek; a kommunikáció és média világában pedig az embereké a főszerep. Mi az álláspontja ezzel kapcsolatban?

A kommunikáció világában sincs nagyobb hatalom az emberek kezében, mint máshol. Itt sem az a főnök, aki elöl ugrál, itt is van tulajdonos, van cég, van, aki megmondja, mi legyen. A számítógép nem ember, a média pedig nem csoda. Mindkettő szakma, nagyon hasonló struktúrával. A gépek nem megbízhatóbbak, mint az ember, aki programoz, az rúgott már bele számítógépbe. Épp amiatt, amiről már beszéltem, a feszített tempójú fejlesztések és a redukált tesztelés miatt „lelkük” nő a nagy rendszereknek – az önmagukban tünetet nem okozó hibák nagyon nehezen algoritmizálható módon mutatnak együtt fura tüneteket. Ezt látjuk minden programban, amit használunk, és én is csak igyekszem jobbat írni, mint amivel például levelezünk, szöveget szerkesztünk, videót vágunk. Mindegyik íróival szeretnék találkozni egy sötét sikátorban.

A „kockafejek” és „médiaarcok” egészen eltérő személyiségek. Hogyan tudott összeérni és utána együttműködni Önben ez a két világ?

Nincs olyan nagy különbség a két csoport között. A médiások kétféle irányból érkeznek: jön néhány extrovertált blöffmester, harsány gyerek is, de a többség visszahúzódó, szinte kocka, introvertált ember, aki sehol sem tudta kiélni magát, ezért kiállt a színpadra. Az extrovertáltak ösztönösen szerepelnek, örülnek a tapsnak, de ha nem jön, akkor nem értik, mi történt – az introvertáltak mindig is tudatosan kommunikáltak, mindig küzdöttek a figyelemért. Ez a csoport nagyon hasonlít a programozókéhoz, több ilyen embert ismerek a médiában, mint harsányat. Nem az számít, hogy szereplés közben milyennek mutatja magát valaki.

Szintén ajánljuk: Áfra János a kötelező olvasmányokról

Mi vonzza a fiatalokat a média irányába?

Az, hogy mást gondolnak a médiáról, mint ami valójában. Persze ezt nekem senki sem fogja elhinni, mert talán azt hiszik, hogy el akarom hessegetni magam mellől a lehetséges konkurenciát. Úgyhogy inkább ezt mondom: gyertek csak, gyertek, de azért óvatosan, és már most jó, ha van egy B-terv, hogy mit kezdetek magatokkal húsz év múlva. A média olyan, mint a balett: egyszer kiöregszel vagy kiesel belőle. Kell mellé egy igazi szakma, ha lehet, akkor inkább kettő. Egyre nagyobb százalékban az szivárog át, legfőképp a médián keresztül, hogy az érvényesülés nincs összekötve a munkával, hanem arról szól, hogy jókor kell lenni jó helyen. Sajnálom, de míg világ a világ, a valódi és tartós siker nagyon nagy melót követel. A média is egy iparág. Van egy főnök, beosztottak, befektetések, várt nyereség. Ugyanazok a törvényszerűségek érvényesülnek, mint egy csavargyárban. Nem rossz ez, de nem is jobb, mint bármi más, csak az önreklámozási készsége nagyobb, a média maga a reklám. Olyannak láttatja magát, amilyennek akarja. A fiatalok azt nem tudják, hogy optikai csalódásnak esnek áldozatul. Ha valaki újat meglátnak a képernyőn, azt hiszik, hogy ő aznap kezdte, pedig nem. Ő az elmúlt öt-nyolc évben kólát hozott valakinek, vagy szerkesztőségekben szenvedett. Próbált érvényesülni, és aznap sikerült neki. Azért fordulnak efelé a világ felé, mert kevés munkától, sok pénzt remélnek. Ahogy anyukám is mondotta: „Amit te csinálsz, az csak hülyéskedés; a vonatkirakodás, az meló.” Mondjuk ebben speciel igaza is van.

Fotó: Horváth Máté / lumens.hu

Ki alakít kit: a média a közönséget vagy a közönség a médiát?

Pár évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy egymást alakítják, de ma már gyorsulnak a folyamatok, hisz egyre rövidebb idő alatt, egyre nagyobb bevételre kell szert tenni. Így most azt mondanám, hogy a média alakítja a közönséget. Ebben az a szörnyű, hogy a média nem invenciózus, nincsenek új ötletei. Nagyon gyorsan halad, de csak körbe-körbe, mint a divatvilág. Ugyanozok a formák újra és újra felbukkannak, csak ezt senki sem meri kimondani, mert amit elénk tesznek, az a tömeghatás alapján működik is. Azt szeretik, amiről azt olvassák, hogy szeretik.

Hova tud még továbbfejlődni együtt ez a két ág: média és informatika?

A média régóta visszafelé fejlődik. Nem hiszem, hogy ez csak a művelőinek vagy azok vezetőinek a hibája. A média olyan, amit a közönség kattintással, odakapcsolással, olvasással honorál. Nincs már idő arra, hogy hónapokig, évekig veszteséges legyen egy tévé, vagy akár egy műsor. Ha nem reagál azonnal a közönség, akkor megy a süllyesztőbe a kísérlet. Ez a törvényszerűség nem a jó műsorokat választja ki, hanem azokat, amelyekre a tömeg egységesen és nagyon nagy számban reagál. Egy tömegnek nincs ízlése. Te és én hamar megtalálnánk a közös érdeklődést. Öt, tíz ember is. Száz ember nehezebben, de talán ott is meglenne a közös terület – sokkal általánosabban, mint kevesebb embernél. De egymillió ember egyszerre már nem szeret konkrét írót, nem szeret verseket, mert aki szereti, azt leszavazzák, és semmilyen, szürke, alapösztönökre ható, olcsó „produkciókra” hamarabb rábólintanak a versek kedvelői, mint a versekre a tömeg kevésbé intelligens tagjai. Így a tömeg együtt mindig a hülyeséget kedveli – s végül a blogok „megmondó emberei”, akik az életüket adnák azért, hogy ők határozzák meg a folyamatokat, igyekeznek arról írni jót, amire majd a tömeg is hurrázik, és így tovább. Ez a fajta kritikusi réteg már rég ott tart, mint az a szegény otthontalan, aki a forgalmat irányítja. Mi tudjuk, hogy az autók nem azért mennek arra, amerre ő integet, de ő nem tudja. A fogyasztók között vannak okos emberek is, természetesen, és remélem, mindig is lesznek. A közönség külön-külön másként gondolkodik, mint együtt, és ennek hatása érződik a média alakulásában is. Az informatika pedig csak gyárt. Azt gyártja, amit a közönség megvesz. Ezen a területen a vevő még sokkal jobban irányítható. Az emberek még tisztelik a számítógépeket. Lehetne nekik jót adni. Kérdés, hogy ezt tartani tudják-e azok, akik pénzt fektetnek a programok írásába.

Ön szerint mi a média „tudománya”?

Kommunikáció, ezen belül a szórakoztató hazugság művészete. De ha még véletlenül lenne olyan, aki a médiát valami szentségnek, vagy akár csak fontos dolognak hinné, szeretném ismét értesíteni: nem az. A média nem fontos, a média nem igaz, a média semmi más, csak a háttérben szóló tévé vagy rádió, egy újság, amit a vécén olvas az ember, ott, ahová Szerb Antalt nem illik bevinni. Félre ne értsék: ez nem egy elkeseredett ember búcsúja – nem búcsúzom, és én még mindig szeretek hülyéskedni. Azt, hogy a média nem fontos, már Horváth Ádám megtanította nekünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Így, hogy programokat is írok közben, nincs is ezzel semmi bajom.

Halkó Petra

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr557807788

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: VW TSI motor láncfeszítése a másik csalás? 2015.09.22. 12:44:43

A vád igaz, a vw főnöke elismerte. Nem tagadja a csalás vádját a VW vezetősége. Bocsánatot kértek. Mármint egy leleplezett csalásuk, a szennyezőanyag kibocsátás manipulálása miatt, ... de mi van a többivel?   A VW-nek volt és van ezen kívül több s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.22. 13:34:34

meglepett (pozitívan) az alázat ahogy a szakmához áll.
Jó kis interjú, köszi.
süti beállítások módosítása