Kobani egy közel 45000 főt számláló kis település Szíriában, közvetlenül a török határon. Ma egy éve indított ellenük támadást az Iszlám Állam. Az ostrom során a város legnagyobb része megsemmisült. Százharmincnégy nappal később, 2015 januárjának második felében a kurd harcosoknak sikerült ugyan kiszorítaniuk a terroristákat a városból, de a történetnek itt sem volt vége.
Az ostrom
A tizenhatodikai támadást követő héten legalább százharmincezer ember menekült át Törökországba a városból és a közeli falvakból. Az Iszlám Állam október első felére több kerületet is elfoglalt Kobaniban; a kitűzött fekete zászlókat a határ túloldaláról is látni lehetett. Ekkorra már több, mint ötszázötven halottja volt a harcoknak.
„Csupán légicsapások nem fogják megmenteni a várost” – nyilatkozta októberben a Pentagon szóvivője. Október huszadikán logisztikai támogatást nyújtottak a török tiltakozás ellenére, mely nagyban hozzájárult a csata megfordításához. 2015 januárjában szerzik vissza végleg a védekező felek a város fölötti uralmat, a nemzetközi koalícó erői egy napon huszonnégy órán belül tizenhét alkalommal bombázták az ISIS állásait. A halottak számát ezerhatszáznál is többre teszik. Az Iszlám Állam több harcost veszített itt, mint bármely másik csatatéren.
A koalíciós erők légicsapása Kobaniban. Forrás: Voice of America News
„A civilek visszatérhetnek, de a város szinte teljesen elpusztult” – nyilatkozta a védekező feleket segítő egyik szír lázadó csoport parancsnoka. Sokan így is tettek és megkezdték az újjáépítést. Az Iszlám Állam júniusban adott újra hírt magáról, amikor öngyilkos merénylők csaptak le a településen – ez volt az egyik legtöbb áldozatot követelő mészárlásuk a térségben. Két nappal később a kurd harcosok ismét biztonságosnak nyilvánították a települést, az akciót „öngyilkos küldetésnek” és nem a visszafoglalásra irányuló próbálkozásnak nevezve. Egyes vádak szerint a merénylők Törökországon keresztül érkeztek, amit a török kormány természetesen tagad. A nem különösebben rózsás török-kurd viszonyon nem segített az sem, hogy a harcokat a határ túloldaláról megerősített török katonai egységek figyelték, bárminemű érdemi beavatkozás nélkül.
Az Iszlám Állam felemelkedése
Bár a magát Iszlám Államnak is nevező szervezet már 1999 óta létezik, 2014-ben vált igazán jelentős szereplővé a Közel-Keleten, miután kiszakadt az Al-Kaidából és elfoglalta Irak és Szíria területének jelentős részét, majd a nemzetállami határokat figyelmen kívül hagyva kikiáltotta a kalifátust.
Az ISIS zászlaja.
A terrorista csoportok között is extrémnek számító erőszakosságuk, valamint rendkívül sikeres területfoglaló hadműveleteik miatt messze kiemelkednek a Közel-Keleten korábban látott szélsőséges erők közül. Az ellenük felállt nemzetközi koalícióval folytatott harcukra a próféciákban szereplő, a végítéletet megelőző küzdelemként tekintenek. Az Egyesült Államok augusztusban indította meg légicsapásait a térségben.
A csoporthoz legalább hat terrorcselekmény köthető Európa és Észak-Amerika területén, köztük a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni, tizenhét halálos áldozattal járó támadás. Az elfoglalt területeken elképesztő kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot: a Riporterek Határok Nélkül szerint „hír-fekete lyukak” lettek az Iszlám Állam által uralt területekből.
Magától értetődik hát, hogy önjelölt és valódi szakértők százai cikkeznek szinte folyamatosan arról, hogyan kellene megállítani a terrorszervezetet.
„Hogyan győzzük le őket?”
Bruce Newsome, a Berkeley oktatója szerint elképzelhetetlen az ISIL legyőzése anélkül, hogy a nyugati országok a légicsapások mellett inváziós erőt küldenének: véleménye az, hogy az effektíve államként működő, modern fegyverraktárakat elfoglaló, elképesztő mennyiségű pénzzel rendelkező csoportot ténylegesen csak úgy lehet legyőzni, ahogyan egy államot szokás térdre kényszeríteni. Február elsején az iraki külügyminiszter a harmadik világháborúnak nevezte a konfliktust, figyelmeztetve a nemzetközi közösséget arra, hogy a világ összes nagyobb városa veszélyben van.
A nyugati koalíció egyáltalán nincs egységes véleményen a beavatkozás szükséges mértékéről. David Cameron szeptember kilencedikén a menekültválság kapcsán jegyezte meg, hogy „komoly katonai erő” bevetése szükséges Szíria területén az Iszlám Állam illetve Bassár el-Aszad eltávolításához. „Nincs az a katasztrófa az arab világban, amire a Nyugat válasza ne az lenne hogy lebombázza” – fogalmazott már aznap a Guardianben megjelenő véleménycikkében Seumas Milne baloldali elköteleződésű újságíró, aki szerint csupán egy átfogó békekötéssel lehet rendet tenni a régióban. Vincent R. Stewart amerikai altábornagy szerint „a lehető legjobb propagandagyőzelmet adnánk” az ellenségnek, ha ismét katonákat küldenének Irakba.
Amerikai katonák Irak területén 2003-ban. Fotó: Arlo K. Abrahamson
Az Iszlám Állammal kapcsolatban az egyik legnagyobb hatású cikk a The Atlantic 2015 márciusi számában jelent meg, „Amit az ISIS valójában akar” címmel. Az írás hetekig a publikáció legolvasottabbja maradt, hatalmas vitát váltva ki. „Félrevezet minket a jó szándékú, de őszintétlen kampány, mely tagadja az Iszlám Állam középkori-vallásos természetét” – fogalmaz a szerző, Graeme Wood. Szerinte az ISIS és az Al-Kaida közti alapvető különbségeket teljesen félreértik a nyugati hatalmak vezető stratégái. Előbbi területszerzést és államszervezetet igénylő, ideológiai háttere miatt permanens háborúra kényszerül, míg utóbbi sokkal „kiszámíthatatlanabbnak” és „flexibilisnek” bizonyult. „Az alapján, amit tudunk róluk, a lassú kivéreztetés folytatása tűnik a legkevésbé rossz opciónak” – írja, felhívva a figyelmet arra, hogy egy hosszú háborúnak nézünk elébe.
Írásával kapcsolatban a legtöbb kritikát annak okán kapta akadémikusoktól és újságíróktól, hogy a szervezet extrém megnyilvánulásait a mozgatórugójaként számon tartott vallás kikerülhetetlen következményeként ábrázolja. „Egyáltalán nem arról van szó, hogy a [békés] muszlimok csupán kvázi-muszlimok” – nyilatkozta Mohammad Fadel professzor. A The Intercept egyik szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy az Atlanticban megjelent cikk csupán egyetlen akadémikust szólaltat meg, így például az ‘Abu Bakr Al-Baghdadinak szóló, több száz muszlim vezető és tudós által aláírt, részletes és teológiai alapú nyílt levéllel (magyar fordítása itt érhető el) sem foglalkozik, teljesen figyelmen kívül hagyva az értelmiségi réteget.
A küzdelem tétje
A kobani ostrom az USA vezette koalíció számára a csupán légicsapásokra épülő, a helyi harcoló alakulatokat támogató stratégia sikerességének volt komoly tesztje, az államiságért küzdő kurd diaszpóra számára pedig komoly szimbolikus és pszichológiai jelentőséggel bírt a város megtartása, akiknek a török határral a hátuk mögött nem is volt lehetőségük a visszavonulásra. Sikerüket „az államépítés fontos lépcsőjének” nevezték. Bár eleinte az Obama-adminisztráció nyilvános állásfoglalásai szerint Kobani nem volt stratégiai fontosságú az amerikaiak számára, kiderült, hogy már októberben is komoly támogatást nyújtottak a harcoló kurdoknak.
Kurd milicisták fegyvereket tisztítanak. Fotó: Jim Gordon
„Végül talán az is kimondható, hogy a harc szimbóluma fontosabb, mint annak tényleges jelentősége” – fogalmaznak a Kobani kérdését részletesen körbejáró kiadványukban a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársai. Több szakértő ezzel ellentétes véleménye szerint azonban vitathatatlan szimbolikus jelentősége mellett stratégiai fontossága is van a településnek, melynek elfoglalásával az Iszlám Állam egy száz kilométernyi, megszakítatlan földterületet tudna uralma alatt a török határtól tulajdonképpeni fővárosukig, Rakkáig – illetve a szír-török határvonalon is növekedne befolyása. A véres ostrom mindenesetre megmutatta, hogy az extrémista csoport mennyire képes és hajlandó kitartani még a katonai szempontból potenciálisan kevésbé jelentős területek mellett is.
A kobani kantonba való benyomulásuk során megszerzett terület legnagyobb részét elveszítették. „Nem táncolunk örömünkben” – nyilatkozta a Pentagon szóvivője még februárban. „Ez hosszú és nehéz lesz.”
Kelemen Luci
