„Tudomásul kell venni, hogy ez egy drága dolog”
2015. szeptember 17. írta: lumens

„Tudomásul kell venni, hogy ez egy drága dolog”

Az elmúlt években szinte permanenssé vált az oktatáspolitika reformja. Miközben forr a levegő a KLIK körül, prominens politikusok a kilenc osztályos általános iskola koncepcióját emlegetik. Emellett az etikai kódexről, a finanszírozás kérdéséről és az alternatív oktatási formákról kérdeztük Horn Györgyöt, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetőjét, az Alapítványi és Magániskolák egyesületének elnökét.

Se szeri, se száma az oktatási szférában a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatos kritikáknak. Bár ez lett volna a megváltás az alapvetően szétszabdalt, és a rendszerváltás óta zavaros közoktatási rendszernek, sokak szerint egyszerűen megfojtja az oktatást. Mit gondol erről a vádról, illetve a KLIK-ről általában?

Az oktatás egy hihetetlenül nagy rendszer, amelyben radikális fordulatokat érdemben nem lehet véghezvinni. Az infrastruktúra, a társadalmi illetve tanári kultúra sajátosságai miatt mindig lassú és nehézkes lesz a reformja. Kézenfekvő példa a nemrég felvetett kilenc osztályos rendszerre való áttérés. Mit fognak a tanárok tanítani abban az évben? Több lesz esetleg a tananyag? Milyen új elemek kerülnek be?

Az iskolarendszert egy hibás, de szükséges rendszernek tartom. A modern világban a szülők napközben dolgoznak, a gyerek pedig iskolában vannak, így csak este találkozik az egész család. Átvette a családtól a szocializáció szerepét, tönkretette azt a természetes rendet, ami a szerepe lenne. Az iskola, mint intézmény olyan, mint a kórház vagy a temető. Szükséges, de senki sem szeret oda menni.

A helyzet egészét tekintve a legnagyobb probléma ténylegesen a rendszerváltás utáni zavarban szétszabdalt rendszer. 1990 után megváltozott, hogy mit lehet, és mit nem lehet tanítani, és a válaszok keresésében elindult egyfajta alulról felfelé történő szerveződés. Az egyes iskolák, majd a tankerületek között lassan elkezdett kialakulni egy kapcsolatrendszer, amit aztán a KLIK hirtelen összerántott és felülről lefelé beleszólt a folyamatba, ezzel meggátolva a természetes fejlődést.


Szokás a KLIK-et egy hatalmas bürokratikus vízfejként emlegetni. Finanszírozási kérdésről lenne szó?

Maga a probléma az előbb említett rendszerbéli természetes folyamatok megszűnése, valamint az átláthatóság céljával végrehajtott központosítás megannyi hátulütője. A helyzet javításához újra kell éleszteni az intézmények közötti kooperációt – ez azonban természetesen forrásigényes. Tudja, mennyi ma az általános iskolákra fordított állami források aránya a GDP-hez viszonyítva? Összesen 0,8%. Korábban ez 2% volt, ami szintén nem volt elegendő.

Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Gimnázium volt igazgatója azt nyilatkozta, hogy az átalakítást úgy kezdené, hogy egy évig semmit sem csinálna, csak megfigyelné és elemeire bontaná az egész rendszert. Mit gondol erről?

Régóta ismerem Hámori Veronikát. Maga az ötlet érdekes, de óva intenék bárkit, aki politikai hatalomban van, hogy lefolytasson valami hasonlót. Nagyon érdekes tudományos munka lehetne megtalálni az elemekben rejlő apró hibákat. A valóságban azonban a rendszer egész egyszerűen összeomlana ez idő alatt. Az oktatás fejlesztése egy nagyon lassú és hosszú folyamat.

Szintén ajánljuk: dr. Rostoványi Zsolt rektor a Budai Campus elcsatolásáról

2011-ben a Magyar Narancsnak adott interjút, amiben azt nyilatkozta, hogy „ez egy keresztény, elsősorban katolikus tanterv”, mindemellett túlságosan központosított.

Nem egészen erről van szó. Nagyon sokat dolgoztam együtt Hoffmann Rózsával még a nyolcvanas évek végén. Ismerjük egymást és nincsen köztünk semmilyen személyes konfliktus. Én nem a katolicizmusról beszéltem, hanem arról, hogy az a tanterv csupán egy kis iskolának jó.

Azt hoztam példaként, hogy ott a katolikus iskoláknak csináltak egy tantervet. Az pedig, hogy egy adott iskolának, egy adott közösségnek készítene egy tantervet, nem ugyanaz, mint amikor mindenkinek csinálnak egyet. Tehát itt nem a katolikus iskolákról van szó, hanem arról, hogy az országnak nem lehet egy tanterve, amelyet egyetlen iskolára terveztek. Azt viszont meg nagyon nem szeretném hogy, ha két tanterve lenne az országnak, ennek ellenére az a meggyőződésem, hogy ez egy jó tanterv. Nagyon remélem, hogy abban az interjúban is ezt mondtam.

De a címben is pont ez volt kiemelve.

Soha nem gondoltam azt, hogy a katolikus iskolákkal vagy a tantervükkel bármi baj lenne. Én csak azt mondtam, és tényleg azt gondolom, ahogy ezt egyszer már korábban is lenyilatkoztam, hogy könnyű a keresztény iskoláknak, mert nekik ott van a Biblia értékrendnek – és, hogy nekünk mennyivel nehezebb, mert különböző társadalmi csoportokból érkező, különböző értékrendű gyerekekkel kell dolgoznunk, ahol nincs egy ilyen stabil mérce. Nem tudom elővenni a Bibliát és felolvasni a vonatkozó passzust. Persze sokkal differenciáltabb a pedagógusok feladata is, lehet, ez a két dolog így kapcsolódott össze.

 

Az Origonak ez év márciusában adott interjújában azt nyilatkozta, hogy az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban paternalisztikus iskolarendszer van. Az állam most bevitte a hitet és erkölcsoktatást a közoktatásba. Hogyan kezelik ennek oktatását egy alternatív intézményben?

Erre két különböző szintű válasz van: az egyik általánosságban az iskola funkciójára vonatkozik, a másik konkrétan szakmai. Ami az utóbbit illeti, meggyőződésem, hogy értékrendi kérdéseket tantárgyi keretben nem lehet jól tanítani. Ebből következik a kérdés, hogy van-e dolga az iskolának az értékrend kialakításában? A határozott válaszom az, hogy igen, van dolga. Ennek az értékrendnek ugyanis tükröznie kell a társadalmi szabályokat, az együttműködést, a kötelességtudatot, a versenyt, a toleranciát, et cetera. El kell fogadni azt, hogy különböző emberek élnek egymás mellett és bizonyos dolgokban konszenzusra kell jutni.

Nálunk pontosan ezért vannak olyan típusú projektek és alkotó tevékenységek, amelyek ennek az értékrendnek erősítését szolgálják, ezáltal segítve a társadalomba való beilleszkedés fő feladatait. Kulcsgondolatnak tartom, hogy az iskolának alapvetően három dolognak kell megfelelnie. Az első a tanulási motivációt megteremteni és megőrizni – az ember ugyanis alapvetően akar tanulni, csak erről az iskola pillanatok alatt leszoktatja őket. A második a tanulási képességek fejlesztése. Ez nem csak az írást-olvasást-számolást, hanem megannyi egyéb technikát is jelent. Benne van a nyelv, a kommunikáció, olyasmik, ami arra alkalmassá tesznek engem, hogy egész életemben tanulóképes, befogadó, rendszerező lehessek. Jegyzetelési technikák, gépírás – végtelen mennyiségű eleme van. Ennek összeállítása egy nagyon bonyolult feladat. Ezt általában nem szokták tudni azok, akik nem értenek hozzá, az iskoláknak pedig nem engedik.

A harmadik kiemelt feladat a szociális képességek fejlesztése – erről beszéltünk az értékrend kapcsán. Az elfogadástól a szereteten át a gyűlöletig nagyon sok minden van.

Ha erre a három dologra képes egy iskola, akkor minden más csak másodlagos. Ma azonban pont nem ezen van a hangsúly. A kultúra nagyon fontos dolog és a másodfokú egyenlet megoldóképletét is annak tartom. Csak azt gondolom, hogy az iskola három feladatán keresztül minden más már elérhető – tehát ha egy diák akar tanulni és megvannak a képességei, hozzá, valamint tud másokkal együtt élni, akkor az összes többi ezeken keresztül nagyon könnyen elérhető.

Azt mondta, hogy a legelső a tanulási motiváció. Hogyan érhetjük el egyáltalán azt, hogy a diákokat motiválják a tanárok, ha őket sem mindig lehet arra motiválni, hogy ezzel foglalkozzanak és ennek figyelembe vételével tanítsanak?

Ez nagy baj. A tanárok dolgozni járnak az iskolába. Mindig mosolyogva hallgatom, amikor a tanári hivatásról beszélnek, mert általában pont az elvakult ortodoxia képviselői teszik ezt. Az iskola egyszerűen egy munkahely, ahol lehet jól és rosszul dolgozni, de ezért fizetés jár. Meg is kell, hogy fizessék, mert az egy természetes dolog. Meg kell érteni, hogy a tanárok legegyszerűbb motivációja a pénz és a jó munkahely, annak klasszikus kritériumaival. Az iskola ebben nem különbözik a bíróságtól vagy egy multicégtől.

Szintén ajánljuk: Mi lesz veled, kézírás? - dr. Szidnai László klinikai írás- és szakpszichológus a folyóírás tanítását mellőző iskolai reformokról

Visszatérve a tanulók motivációjára: nem a tanároknak kell őket motiválni. A tanulásnak az őket körbevevő rendszer sikerkritériumának kell lennie. Egy iskolát alapvetően az jellemez, hogy milyen alapon tudnak sorbaállni a tizenévesek – hogy milyen alapon számítanak jó fejnek a világban. Ez az életkor a felnőtté válás nagyon kritikus korszaka. Sokféleképpen szokták jelölni, de ez a legfontosabb eleme: ki van a sor elején, és miért pont ő? A legmagasabb, a legerősebb, a legmacsóbb pasi, a legszebb nő, a legjobban öltöző, a leggazdagabb, legokosabb? Tele van a világ amerikai diákfilmekkel, ahol legelöl állnak a sportolók. A tanároktól pedig az függ, hogy ez az értékrend hogyan alakul ki, pontosabban ezt az egész rendszernek kell közvetítenie. Az a jó fej, aki dolgozik, aki nagyon jól tudja a matematikát, aki feltakarít a többiek után, vagy az, aki este elmegy berúgni? Ezek különböző sikerek.

Mégiscsak tanárok kellenek ahhoz, hogy a diákok értékeljék az elismerést.

Persze, én nem mondtam, hogy van iskola tanárok nélkül, én csak azt mondtam, hogy nem a tanárok motiválnak, hanem a közeg, amiben vannak tanárok. Egy olyan légkörre van szükség, ahol a gyerekek és a felnőttek is megtalálják a közösséget. A sikerhez bármely területen arra van szükség, hogy legyenek tekintélyes és tapasztalt profik, akik ezt elősegítik. Ha másképp nem, a kapcsolati hálójukkal.

 

Korábban azt nyilatkozta, hogy egy tanár 40-50 diákkal tud érdemben foglalkozni, a mai 200-250-nel már nem. Ahhoz hogy ilyen kis létszámmal foglalkozzon egy tanár, ahhoz az Ön által említett 2%-os GDP arány is kevés lenne.

Tudomásul kell venni, hogy ez egy drága dolog.

Akkor „pénz nem számít”-alapon kell rá áldozni?

De, számít a pénz. Tudomásul kell venni, hogy az oktatás is olyan, mint az egészségügy: a technikai fejlődésnek köszönhetően a következő ötven évben ez is egyre drágább lesz. A kérdés, hogy ki fizeti ezt ki? Szokták szidni az amerikai oktatási rendszert – szerintem oktalanul –, de az egyik nagy problémája éppen ez, hogy az állam nem vette észre, hogy ha a magánszféra megcsinálja a saját iskoláit, akkor annak az lesz az eredménye, hogy kettészakad a társadalom és nagyon drága magániskolák nagyon magas színvonalon lesznek képesek oktatni, miközben az állam nem tud velük lépést tartani. Ezért mondom azt, hogy a magyarországi alapítványi iskoláknak adjon az állam támogatást, mert az azt jelenti, hogy olcsóbbá válnak a társadalom nagyobb csoportjainak. 1988-ban, az AKG indulásakor ötezren jelentkeztek, ami azt jelentette, hogy erre van igény. Én nem kérem az államtól, hogy fizessen minket ki. Elfogadom, hogy kevesebbet kapunk mint az egyházi iskolák, még kevesebbet, mint az állami iskolák. Elméleti síkon azt gondolom, hogy az egész társadalomnak jobb lenne, ha az állam mindenkinek megfizetné az alapítványi oktatást, bár persze ennek bevezetése ez is egy rendkívül időigényes folyamat lenne. És igen, ez sokkal drágább. Nálunk az idei évtől minden most kezdő gyerek laptopot kapott, minden teremben ott van a digitális tábla. Ezek mindenhol pénzbe kerülnek. A mi gyerekeink olyan társadalmi közegből kerülnek ki, ahol ki tudják ezeket a költségeket fizetni. Nem gondolom, hogy a kistelepüléseken ennek akár csak a tizedét is tudnák állni. De ha tényleg fejleszteni akarnak, valakinek el kell költenie ezt a pénzt.

Ez esetben pozitív fejleménynek érzi, hogy az állam kezdi áttolni az egyházak kezébe az iskolákat? Ingyenes az oktatás, ott is megvan a pénzügyi háttér...

Azt is az állam fizeti. Az egyházi iskolák ugyanannyi támogatást kapnak, mint az államiak. Ebből következik, hogy az állami iskolák csinálnak alapítványokat – mint az egyháziak is –, ők is begyűjtenek pénzeket különböző jogcímeken. De vannak olyan társadalmi csoportok, ahol nincs pénz erre a családoknál. Egy három napos osztálykirándulást sehol nem tudnak a kistelepüléseken kifizetni a szülők.

Azt gondolom, hogy szükség van az egyházi iskolákra. De mivel ez egy szekularizált társadalom, azoknak van rá szüksége, akiknek az egyházra is szüksége van. Magyarán nem szeretném azt, hogy a társadalom áttolná az iskolákat az egyházaknak. Nem is tetszik, hogy néhány településen ma már csak egyházi iskola van. Nem helyes, ráadásul egy kis közösségben nehéz is kiszakadni belőle. Az egyház egy autonóm társadalmi szervezet és maradjon is az.

Nagyon tanulságos eleme mindennek, hogy az AKG patrónusi rendszere iránt igazán komolyan érdeklődő iskolák kivétel nélkül egyháziak. Pannonhalma, pesti piaristák, miskolci jezsuiták: látszott, hogy nem azért jöttek ide, hogy továbbképzésen legyenek. Ezt nem tartom véletlennek. Mindhárom katolikus ugyan, de a gyerekekkel való együttlét az ebből a szemszögből értéksemleges cél. Mi családszerűbben gondolkodunk, az egyházi iskolák magasabb transzcendens rendszerben – az eszközrendszer azonban nagyon hasonló.

Ki lehet terjeszteni akár a patrónusi rendszert országos szintre? Meg lehetne ezt ma Magyarországon valósítani?

Mindent lehet, de nekem nem célom. Ehhez már öreg vagyok. Volt ebben részem a kilencvenes években. Abban biztos vagyok, hogy ezt nem lehet központilag kifejleszteni. Ugye most a miniszter úr Hejőkeresztúron nyitotta meg a tanévet. Ez üzenet. Hejőkeresztúron egy nagyon érdekes alternatív iskola van. Érdekes is és fontos is. Nekem tetszik is, amit ők csinálnak, de azt sem szeretném, ha elterjesztenék. Azt gondolom, hiba lenne azt mondani, hogy ezt a programot kell államilag minden általános iskolában megcsinálni. A programban egyébként van személyes instrukciós rendszer. Csak a nagyságrend kedvéért: nálunk ötven patrónus van a házban, egy pedagógus bérének majdnem a fele patrónusi bér. És az azt jelenti, hogy nincs más dolga, mint 10-12 gyerek életével törődni.

Ha már a pedagógusok: kamarai tagság, etikai kódex, tanári szerepkörök – mit gondol, kell-e kodifikálni a tanári tekintélyt a kötelező tagságon keresztül?

Az etikai kódexet a Független Pedagógus Szervezet kezdeményezte a kilencvenes években, aminek az elnökét úgy hívták, hogy Hoffmann Rózsa. Nekem nincsen semmi bajom azzal, ha létezik egy független pedagógus fórum, aminek vannak tagjai, akik magukra nézve előírnak bizonyos etikai szabályokat. A rövidnadrágosok egyesületét is létrehozták, azzal sincsen semmi bajom. De a Kamara (Nemzeti Pedagógus Kar – a szerk.) mint szervezet már közjogi funkciókat is kapott. Más kérdés, hogy ez egy nagyon sajátos intézmény az ügyvédi vagy az orvosi kamarához képest. Azok autonóm szervezetek, tehát ott a sztenderdek fordítva vannak, állami teendőket látnak el. Itt viszont a jog írja elő a játékszabályokat. Nem is tehetne mást, mert sokkal szigorúbb, mint a kamarai tagság. De pontosan ezért gondolom, hogy az etikai kérdéseket nem jogszabályokkal kell szabályozni. Nyilván nem örülnék, ha megmondanák, hogy a pedagógusoknak kötelező öltönyben és nyakkendőben járni, ez azonban jogi és nem erkölcsi kérdés. Ha tényleg úgy gondolja a magyar állam, hogy a pedagógusnak attól lesz tekintélye, hogy a szoknyája a térde alatt van, akkor azt tessék elvállalni és leírni. Meglátjuk. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy egy polgári demokráciában ugyanez a szoknya az utcán is elő legyen írva. Emellett fordítva látom: egy pedagógus – főleg egy kis közösségben – nem hempereghet hányásában fekve berúgva szombat éjjel. Namármost egy polgári demokráciában a jog ezt nem írhatja elő. A kettőt egyetlen módon lehet összehangolni: ha azt mondjuk, hogy a pedagógusokra a munkahelyének belső szabályai vonatkoznak. Ami viszont nem etikai kérdés, hanem szervezeti szabályzat. Az iskoláknak már nincs is szervezeti működési szabályzata. Most már csak a KLIK-nek van, ugyanis az iskola már nem egy önálló hely. A banki szabályzatokat is egységesen írják elő mindenhol. Egyformán kell felöltözni. Az viszont már nincs előírva egyetlen alkalmazottnak sem, hogy amikor hazamegy, akkor neki ugyanebben a zöld egyenruhában kell lennie – és hangsúlyozom, nem is szeretném, ha ez így lenne. Ez egy szemforgató attitűd. Mint már jeleztem, a pedagógiát csak egy bizonyos szint felett tartom hivatásnak. Ott meg sajnos a kollégáim döntő többsége nem tart.

Akkor ezt miért erőlteti a kormányzat, amikor maga a Kamara és a PDSZ is hibásnak tartja és semmiképp sem erőltetné a kötelező öltözet bevezetését?

Véleményem szerint az államosítás mellett van egy nagyon erős másik érv, és ebben nem csak hosszú távon lehet eredményt elérni. Ehhez azonban egy másfajta légkörre van szükség. A kétezres évek elejéig – függetlenül az aktuális kormánytól – az autonóm közösségek belső légkörében volt egy izgalmi állapot. Gyerekközpontúság, személyközpontúság: ezeket minden iskola beleírta a programjába. Keresték a jó megoldásokat. Volt ahol sikerült, volt ahol nem. Az egységesítéstől mindenki megijedt, visszahúzódik, gyanakodva nézi a másikat. Van egy feljelentő rendszer és mindenkinek rosszabb lett a hangulata. Akkor sem volt jobb, de ma már nem mi vagyunk felelősek magunkért, hanem arra kell vigyáznunk, hogy jön-e a szakfelügyelő. Az igazgató kiáll a tantestület elé, és már nem a gyerekek fontosak, hanem az, hogy mit fognak ellenőrizni jövőre. Na, ez az, amiben rövid távon is tudtak eredményt elérni. Nyilván senki nem fogja betartani, mert kit érdekel, de ha valakivel kapcsolatban problémát akarok találni, akkor itt a megoldás. Szokták mondani, hogy mindenkiben lehet hibát találni, csak keresni kell. Ezért kell az etikai kódex.

Eötvös Soma

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr677794812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ursus artos 2015.09.17. 23:29:55

Bizony jó dolog válogatott, elit diákokat tanítani...

aleb19 2015.09.18. 09:04:40

imadom mikor a kivaltsagos kadergyerekek mondjak meg a tutit... lasd itt es most hornpiasgyula unokaocsije