Egy normális választási szezonban Hillary Clinton lenne az amerikai történelem legnépszerűtlenebb elnökjelöltje – Donald Trump számai azonban még az övéinél is rosszabbak. Ez, és az általános kiábrándultság nyújthat lehetőséget az USA tradicionálisan két nagy párt által uralt politikai életében arra, hogy a két volt republikánus kormányzóval kiálló Libertariánus Párt maradandó nyomot hagyhasson novemberben.
Gary Johnson, a Libertariánus Párt idei jelöltje 2008-ban. Forrás: Flickr
A harmadik út
A közhiedelemmel ellentétben nem csupán két párt van jelen az amerikai politikában: a demokraták és a republikánusok mellett három másik szerveződésnek van legalább az államok felében jelen érdemi apparátusa. Az 1971-ben alapított Libertariánus Párt mellett az 1991 óta működő Zöld Párt, valamint az eredetileg az amerikai adófizetők pártjaként ismert Alkotmánypárt számít a fenti kritérium alapján nagy pártnak, de mellettük létezik még több tucatnyi kisebb szerveződés is – köztük a 2014-ben alapított Transzhumanista Párt, akikről a hazai sajtó elsősorban a magyar származású Zoltan Istvan hamvába holt elnöki ambíciói miatt számolt be. Független jelöltek is képesek politikai pozíciók megszerzésére – a szenátusban jelenleg két párt nélküli képviselő van, közülük az egyik a demokrata elnökjelöltségért egyre reménytelenebb harcot folytató Bernie Sanders, aki korábban az alsóházban is függetlenként szerzett pozíciót.
A 2016-os elnökválasztáson harminchárom nem demokrata vagy republikánus jelölt indult, legtöbbjük mögött azonban nem áll olyan infrastruktúra, hogy érdemben befolyásolhassák az események menetét. A szavazólapra kerüléshez szinte minden államban más elvárásoknak kell megfelelniük, de általában az aktív szavazók 1-3%-ának előzetes támogatását kell megszerezni hozzá. A televíziós vitákkal kapcsolatos szabályokat a Commission on Presidential Debates (CPD) nevű vállalat határozza meg – a 2000-ben meghozott, jelenleg is érvényben lévő rendszer szerint a vita előtti közvélemény-kutatásokban legalább 15%-os eredményt kell elérni a részvételhez. Erre egyetlen, nem demokrata vagy republikánus jelölt sem volt eddig képes. 2000 előtt kétszer volt példa arra, hogy egy független jelölt részt vett a vitában: 1980-ban Josh Anderson Ronald Reagennel mérte össze magát, a későbbiekben azonban Carter elnők bojkottja miatt nem térhetett vissza a kamerák elé. 1992-ben Ross Perrot – elsősorban a Bush-kampány nyomására – részt vehetett az elnökjelölti vitákon: támogatottsága ennek köszönhetően 7%-ról 19%-ra is emelkedett a közvélemény-kutatásokban. Tavaly Gary Johnson, a Libertariánus Párt 2012-es és egyben idei jelöltje perre ment a 15%-os küszöb eltörléséért – a májusi felmérések szerint nagyjából a szavazók tizede voksolna rá.
A republikánus űr
Mindez rendkívül komoly előrelépés lenne a 2012-es eredményekhez képest, amikor a szavazók 0,99%-a szavazott csupán Johnsonra – különösen annak fényében, hogy ez is rekordot jelentett pártja számára. A mostani választási szezon sajátos fordulatai miatt azonban okkal bízhatnak a jelentős sikerben.
Trump egy tavaly júniusi kampányeseményen. Forrás: Wikipedia Commons
A libertariánus – az állam lehető legminimálisabb szerepére törekvő szabadságpárti ideológia – gondolkodású emberek a közelmúltig ugyanis megbízható szárnyát képezték a republikánus pártnak. A huszadik század közepén kialakult konzervatív koalíció részeként, majd a hatvanas-nyolcvanas években Goldwater és Reagan által előtérbe hozva ideológiai különbségeik mellett is közös törekvésük volt a republikánusokkal az állam szerepének csökkentése. Bár az elmúlt előválasztási ciklusokban rendszeresen saját jelöltjüket – Ron Pault, illetve idén fiát, Rand Paul kentucky-i szenátort – támogatták, kampányuk felfüggesztése után kisebb-nagyobb ellenállást követően mindig beálltak a GOP jelöltje mögé. Idén azonban Donald Trump jelöltsége miatt könnyen felbomolhat ez a koalíció, az üzletember bombasztikus elképzelései – többek között az illegális bevándorlók deportálása és a mexikói határra építendő fal – ugyanis összeegyeztethetetlenek a visszafogott kormányzás éthoszával. Emellett a szabad kereskedelem (mely korábban alaptézisnek számított a párton belül) kapcsán is sajátos nézeteket képvisel, mivel különböző tarifák létrehozását és egy alapvetően protekcionista gazdaságpolitikát támogat. A Libertariánus Párt két volt republikánus kormányzó jelölésével egyértelműen e kialakult űr betöltésére próbál kísérletet tenni.
A jelenleg harminckét államban szavazólapon lévő csoportosulás tagjai azonban közel sem álltak be egységesen a kezdeményezés mögé – Johnsonéknak csupán másodjára sikerült egyszerű többséget szerezniük a jelölőgyűlésen, rámutatva arra, hogy sokan nem találják kellően libertariánusnak. Mindemellett azonban ténylegesen történelmi lehetőséget jelent számukra a (várható) demokrata és republikánus jelölt példa nélküli népszerűtlensége a teljes lakosság körében – a helyzet azonban természetesen továbbra is a két nagy pártnak kedvez.
A függetlenség vesztesei
Michael Bloomberg, New York volt kormányzója 2011-ben. Forrás: Wikipedia Commons
Ha Trump és Clinton mellett egy érdemi támogatással rendelkező független jelölt is indul, még valódi győzelmi esély nélkül is komolyan befolyásolhatja a választás eredményét. Nem csak arról van szó, hogy a tévévitákon való részvétel esetén lehetősége lesz a diskurzus tematizálására, és a két nagy párt jelöltjének hozzáálásra is hathatnak, ugyanis alig pár százalék „elszívott” szavazó is elegendő lehet a mérleg nyelvének átbillentésére novemberben. 2000-ben a ma leginkább A kellemetlen igazságról ismert Al Gore pár százezerrel több voksot szerzett Bushnál, de az elektori rendszer miatt mégis vereséget szenvedett – könnyen lehet, hogy a Zöld Párt által elvitt 2,74%-nyi szavazat megfordíthatta volna a választás eredményét.
Amennyiben a libertariánus kalkulációk helytállónak bizonyulnak, az nagy valószínűséggel a demokraták malmára hajtaná a vizet – ahogy 1992-ben Perrot jelöltsége is tette. Tény viszont, hogy nem csak Gary Johnson volt az, aki a mostani ciklusban egy nagyformátumú független elnökjelölti kampányban gondolkodott: Michael Bloomberg, New York volt polgármestere is felvetette, hogy a centristák megmentőjeként elindulna a választáson, azonban már korán kiderült, hogy még az ő politikai hátterével, anyagi lehetőségeivel és ismertségével sem várható siker novemberben – sőt, csupán jelenlétével a hozzá ideológiailag közelebb álló Clintonnak ártana, kellő szavazót vonva el a volt külügyminisztertől ahhoz, hogy Trump diadalmaskodjon.
Egyelőre messze nem egyértelmű, hogy a demokrata és republikánus jelöltek mostani népszerűtlensége ad egyszeri komoly lehetőséget a függetlenek számára, vagy szisztematikus változásról van-e szó – így a 2016-os ciklus minden furcsa fordulata ellenére is talán kicsit korai a kétpártrendszer haláláról beszélni. „A független jelölteknek esélyük sincs” – maga Bloomberg fogalmazott így május közepén.
Kelemen Luci
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
