Tévhitek gyűrűjében a muszlimok
2016. május 12. írta: lumens

Tévhitek gyűrűjében a muszlimok

A növekvő migrációnak és különösen a menekültválságnak köszönhetően robbanásszerűen megnőtt a kisebbségi csoportok száma Európában – különösen a muszlim közösségeké, hiszen a menekültek jelentős része iszlám vallású területekről érkezik. A társadalmi sztereotípiák és félinformációk miatt sokan alapvető kérdésekben is téves információkkal rendelkeznek velük kapcsolatban.

Az elmúlt időszakban két folyamatnak köszönhetően vált megint – vagy talán inkább még mindig – aktuálissá az iszlámmal kapcsolatos diskurzus. Egyrészt a menekültválsággal érkező nagyszámú közösségek többségében muszlim emberek. Az ismeretlen és az ebből következő „idegenség” érzése már önmagában is félelmet generált az európai társadalmakban. Ezt komolyan elmélyítették az elmúlt hónapok terrorcselekményei. A pánik fokozódik, a félelem tárgyának és a bűnbaknak pedig sokan valamilyen okból a muszlim közösséget mint egészet tették meg. De mi is az, amitől tartunk? Valójában valami, amiről vajmi keveset tudunk, és még annak a kevésnek is egy része téves.

Forrás: Pixabay

A terrorista jelző és a fenyegetettség érzése az elmúlt időszakban összefonódott a nyugati országok muszlimokkal kapcsolatos gondolkodásával. Számos hibás elképzelés terjed – a tudás birtoklásának téves elképzelésével társulva. A lehető legrosszabb kombináció, hiszen úgy gondolkodunk valamiről rosszul, hogy közben meg vagyunk róla győződve elképzeléseink megalapozott mivoltáról. Az emberi megismerésről már régóta tudjuk, hogy alapvetően sémákat használva – voltaképpen sztereotipizálva – működik, tehát hajlamosak vagyunk egy csoport tagjait homogén masszaként, teljesen egyformaként szemlélni. Így a közösség egyes tagjairól megszerzett információt gyakran automatikusan az összes tagra nézve érvényesnek tekintjük. Ez már önmagában is probléma, hiszen pontosan ez vezet a teljes muszlim világ terroristaként történő felcímkézéséhez – ráadásul téves információk alapján.

Tudásunk jelentős részét ugyanis nem közvetlen tapasztalat útján szerezzük. A szociokulturális elképzelés a legfőbb közvetítőkként a fő szocializációs ágenseket, azaz a családot, a kortárs csoportot és a médiát tartja számon. Az amerikai és brit médiában számos kutatást végeztek a muszlimok reprezentációját illetően. Kerry Moore, Paul Mason és Justin Lewis a brit nemzeti nyomtatott sajtón végzett vizsgálatot 2000 és 200. között. A cikkek három fő kategóriába voltak besorolhatóak: többségük a terrorizmussal volt kapcsolatos, ezt követték a vallási és kulturális témák (melyek főként a brit és a muszlim kultúra különbségeit hangsúlyozták), és végül a muszlim extrémizmus. A muszlimokkal kapcsolatban leggyakrabban megjelenő fogalmakat is vizsgálták, melyek főként negatívak voltak, mint a terrorista vagy a fanatikus, valamint a veszély és az irracionális. Ezeket az eredményeket a témában készített hasonló kutatások is megerősítették.

Tévhitek

Az általánosan elterjedt nézettel szemben nem minden muszlim arab, vagy a Közel-Keletről érkezett. Számos észak-afrikai ország is döntően iszlám vallású, de Malajzia, India és Indonézia is annak számít. Ha számszerűsíteni akarjuk, a világ muszlim népességének mindössze 20 százaléka arab. Az indiai és indonéziai muszlimok száma például meghaladja az arabokét – sőt, számítások szerint 2050-re India fog rendelkezni a világ legnagyobb muszlim népességével, amivel egyébként jelenleg Indonézia bír. Az elképzelés fordítottja is él a köztudatban – szintén hibásan –, miszerint minden arab muszlim: nagy számban léteznek keresztény és zsidó arabok is.

Egy másik gyakori tévedés szerint a muszlim elnyomja, és alárendelt szerepbe kényszeríti a nőket. Amellett, hogy a a nemek közötti egyenlőtlenség korántsem az iszlám világ jellegzetessége – saját társadalmunkban is tapasztaljuk a jelenséget –, a Korán ki is mondja a nő és a férfi egyenlőségét. Igaz ugyan, hogy egyes országokban valóban alkalmazzák a nőkkel szembeni elnyomás formáit – többek között kényszerházasságokkal vagy az oktatás megvonásával –, az iszlám alapvető tanításai és elvei között azonban épp ennek ellenkezője szerepel: utasítást ad a lányok oktatására és engedélyezi a leendő férj visszautasítását is, sőt, a tanulás lehetőségének visszautasítását egyenesen bűnnek tartja.

A vélt elnyomás szimbólumának gyakran a muszlim nők viseletét, a burkát és a hidzsábot tekintik. Úgy gondolják, hogy ez is a férfi nő feletti uralkodását jelképezi azáltal, hogy teljesen elrejti viselőjét. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Korán mind a nőktől, mind a férfiaktól megköveteli a visszafogott öltözködést, a legtöbb nő pedig nem azért viseli, mert kötelezve vannak rá, hanem egész egyszerűen azért, mert képviseli kultúráját, mely identitásának szerves része. A hidzsábot nem elhallgattatásként vagy elrejtésként kell értelmezni, sokkal inkább a lekicsinyítő megjegyzések vagy igazságtalan előnyhöz jutás elkerülését szolgálja. Nyolc muszlim országnak is volt már női államfője – Törökország, Indonézia, Szenegál, Koszovó, Kirgizisztán, Banglades, Pakisztán és Mauritius is szerepel a listán.

Forrás: Pixabay

Gyakran elhangzik az is, hogy az iszlám értékek összeegyeztethetetlenek a nyugatiakkal. Ebben az elképzelésben már eleve megjelenik az Edward Said által bevezetett „orientalizmus” fogalma, ami pontosan arra a tendenciára utal, hogy a nyugati közösség hajlamos oppozíciókban, a „mi” és az „ők” éles különválasztásában gondolkodni – miközben a valóság az, hogy mind a két kultúrkör ugyanazokban az univerzális értékekben (szülők és a család tisztelete, nagylelkűség, et cetera) osztozik.

Az iszlám nem csak az iszlám vallásúakat tolerálja, és nem támogatja a terrorizmust sem. A Korán félreértelmezésével szárnyra kapott az a téves nézet, miszerint az iszlám szent könyve a hitetetlenek, vagyis nem muszlim vallásúak kiirtására szólít fel. Valójában pont az ellenkezőjére szólít fel: mindenkit tisztelni kell, aki jó hozzád, akkor is, ha eltérő a hite. Talán ez a legsúlyosabb hibás elképzelés, aminek kialakításában – ahogy azt a fentebb említett kutatások eredményei is mutatják – jelentős szerepe van a médiának. A muszlimok terroristaként történő azonosítása már csak azért is igazságtalan, mert minden vallási csoportosulásnak megvannak az extrémista követői, akik egyrészt csak egy szűkebb réteget alkotnak az egészen belül, másrészt többnyire a tényleges vallási tételek félreértelmezésével kapcsolatosak. Egy 2011-es Pew-felmérés szerint maguk az amerikai muszlimok is úgy érzik, hogy a vallási vezetőik nem tesznek eleget az extrémizmus megállításáért.

Névleges iszlám

Politikusok és szélsőséges csoportok előszeretettel burkolóznak egy iszlámnak nevezett dolog mögé, ami valójában nagyon távol áll az iszlámtól és annak tanításaitól. Ugyanakkor nagy hatással van a muszlimról való gondolkodásra, hiszen általában az ehhez hasonló extrém megnyilvánulások nagyobb figyelmet és hangsúlyt kapnak a médiában, valamint az emberek is jobban felfigyelnek rájuk. A félreértelmezéseknek egyébként összetett okai vannak: az iszlám hívői a világ több pontján élnek, más és más helyi kultúrával és hagyományokkal. A Korán értelmezése ezen különbségeknek megfelelően eltérő lehet más és más helyeken. 1,4 milliárd ember vallja magát iszlámnak – de nem csak ez a hatalmas szám akadályozza meg a homogenitást, hanem a korok változásaiból következő, gyakran az adott időszak jellegzetességeinek helytelen interpretációjából adódó vadhajtások is.

A megannyi téves elképzelésnek rendkívül súlyos következményei vannak a muszlimokra nézve, az utóbbi időszak terrorcselekményeinek hatására pedig ugrásszerűen megnőtt a nyugati országokban élő kisebbséggel szembeni erőszakos és diszkriminatív tettek száma. A párizsi mészárlást követően Nagy-Britanniában 70 százalékkal emelkedett a muszlimokkal szembeni támadások száma, de egyre gyakoriabbak a rasszista gyűlöletbűncselekmények is.

Árki Noémi

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr788708716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vöröspanda 2016.05.12. 12:38:07

@nem várt fordulat: folyamatosan olvasom közel-kelet szakértők írásait. Pl a facebookon olvashatod a Dzsihádfigyelőt, nem a kisujjukból szopják az infót

vöröspanda 2016.05.12. 12:40:09

@nem várt fordulat: kétféle Korán vagy, az egyik a kedves, jóindulatú európaiak ámítására szolgál, a másik a tuti, amit ők olvasnak, és az már nem annyira kedves írás

komisz_kölök 2016.05.12. 12:41:33

Elnezem itt nyaranta a negyven fokban kabatban meg fejkendöben közlekedö muszlim nöket. Tuti, hogy jokedvükböl hordjak. Ja, apu persze rövidgatyäban tolja melette.

A masik, amikor nem engedik az iskolai uszasoktatasra a kislanyokat, mert fürdöruhaban kene lenniük. Na, egy tizeves kislany igy "képviseli kultúráját, mely identitásának szerves része". A kisfiuk persze mehetnek nyugodtan uszni.

Sokat hallottunk mar olyant is, hogy megöltek valami muszlim fiatalembert, mert megdugta a szomszed kereszteny csajt. Ja, nem, bocsi, a masik iranyba volt az is...

Miert kell hülyesegeket irogatni? Miert van, hogy lelkes tizenevesek teleszemetelik a naiv velemenyükkel a vilagot es a zindex cimpalon hozza? Olyan kiscsaj, akinek a www.thedebrief.co.uk (nöi magain ugye) linkelni valo, a mondanivalojat alatamaszto tenynek minösül.

Amugy meg nem az 1.4 milliard muszlimtol tartunk. Pont leszarom, hogy mibe csomagoljak otthon a ronda nöiket. Attol a par milliotol tartunk, aki itt el, es akinek a fiai epen Sziriaban kapnak felkeszitest, hogy hazaterve minel hasznosabb tagjai legyenek a többsegi tarsadalomnak. Ha par ev mulva ezek hazajönnek, akkor aztan te is el leszel latva a mostanihoz hasonlo megrendelesekkel, hogyaszonga, irjuk sok cikket, hogy "ne mossuk össze a terrorcselekmenyek elkövetöit a többi aranyos kedves muszlimmal". Nemetorszagban mar viragzik ez az ipar.

krampam 2016.05.12. 12:44:42

@komisz_kölök: ott a pont! Nem tudom, ki ez a nagyonhozzáértő, aki írta ezt, de bosszantó.

Csak egy adalék:
inforadio.hu/tudositoink/2016/05/10/mohamedan-kereszteny_viszaly_a_taborokban/

csakférfi 2016.05.12. 12:45:34

@vöröspanda: Félreértelmezésekről ír a poszt.Szerintem Te is és az idézett FB-oldal is ebbe a "cipőben" jár.Sem a keresztény sem az iszlám sem nem a zsidó sem a Taoizmus vagy Konfucionizmus nem szólít fel gyilkosságra.Mégis Oroszlánszívű Richard és társai gyilkolni kezdtek hogy a "szentföldet" visszahódítsák.Tehát sem mi sem a többi vallású ember nem tiszta ebben az ügyben.a "mi"-t úgy értem aki nem vallásos.Gondolj csak bele Szaddámnak nem is voltak vegyi fegyverei.Úgyhogy inkább hallgatnék arra nézve mi az értelmezés és a félremagyarázás közti különbség! Meg a rossz vallás és jó vallás avagy ateizmus közti különbség! :)

komisz_kölök 2016.05.12. 12:46:52

@nem várt fordulat:

egy perc guglizas eredmenye:

lmgtfy.com/?q=is+it+written+in+the+quran+to+kill+non+believers

www.quora.com/Where-if-anywhere-in-the-Quran-does-it-say-that-non-believers-must-be-killed-In-what-context

Quran (3:56) - "As to those who reject faith, I will punish them with terrible agony in this world and in the Hereafter, nor will they have anyone to help."

Quran (8:12) - "I will cast terror into the hearts of those who disbelieve. Therefore strike off their heads and strike off every fingertip of them"

stb...

luis5 2016.05.12. 12:48:09

Maradjunk egy amerikai iszlamszakerto véleményénel: mostanában nem minden muszlim terrorista, de majdnem minden terrorista muszlim.
A kulturrizsat meg hagyjuk a naiv szeplelkeknek.

komisz_kölök 2016.05.12. 12:49:56

@krampam: keress ra a nevere. Valami tizeneves kiscsaj, nagy lelkesedessel, a liberalizmus egö tüzevel a szemeben, hatalmas nyelvcsapasokkal az ujsagiroi karrier fele.

vöröspanda 2016.05.12. 12:50:44

@csakférfi: valóban csak az iszlám szólít fel gyilkosságra, sőt jutalmat is ígér a "hitetlenek" gyilkosainak, az a helyzet hogy a cikkíró jár tévúton, sajnálom, a közel-keleten lehet igazán jól értelmezni a dolgokat, az egyik forrásom olyan zsidó férfi, aki egy időre beépült muszlimok közé, pont azért, hogy megértse, hogy mit is akarnak (tökéletesen beszél arabul) hidd el ő mindegyikünknél jobban látja a dolgokat, neki hiszek, nem neked és nem a cikkírónak, a muszlimok a világ iszlamizálását akarják, jelenleg Európa az első számú célpont. Tudom ez túl félelmetes, de akkor is tudomásul kell venni és tenni ellene!

Tristee 2016.05.12. 12:51:06

"Számos észak-afrikai ország is döntően iszlám vallású, de Malajzia, India és Indonézia is annak számít."

India nem döntően iszlám vallású, hanem döntően hindu. A szerző feltehetően Pakisztánra vagy Bangladesre gondolt, csak Indiát írt.

"Amellett, hogy a a nemek közötti egyenlőtlenség korántsem az iszlám világ jellegzetessége – saját társadalmunkban is tapasztaljuk a jelenséget –, a Korán ki is mondja a nő és a férfi egyenlőségét."

Ez így nem igaz. A Korán - hol közvetlenül, hol közvetve - nem egy alkalommal emeli a férfit a nő fölé.

"egyes országokban valóban alkalmazzák a nőkkel szembeni elnyomás formáit – többek között kényszerházasságokkal vagy az oktatás megvonásával"

Elég rövid ez a lista: nincs talán egyebek mellett nők millióinak megcsonkítása, becsületgyilkosság, többnejűség, nikáb és burkha?

"A hidzsábot nem elhallgattatásként vagy elrejtésként kell értelmezni, sokkal inkább a lekicsinyítő megjegyzések vagy igazságtalan előnyhöz jutás elkerülését szolgálja."

Ügyes magyarázat. Egy nő a hidzsáb államaiban bármikor levetheti a hidzsábot és kimehet európai viseletben az utcára? Lehet a nyilvános strandon fürdőruhában? A választ a szerző is pontosan tudja: kizárt

"Nyolc muszlim országnak is volt már női államfője – Törökország, Indonézia, Szenegál, Koszovó, Kirgizisztán, Banglades, Pakisztán és Mauritius is szerepel a listán."

Ez a mondat így több sebből vérzik.
Pakisztánnak, mint brit domíniumnak 1947 és 56 között valóban volt női államfője - tudnillik II. Erzsébet angol királynő. Ezt követően férfi államfői voltak. Benazir Bhutto személyében volt ugyan nő miniszterelnöke, de a miniszterelnök itt egyúttal nem államfő.

Koszovó és Kirgizisztán nem muszlim ország, pontosabban nem olyan iszlám állam, ahol a vallás és állam gyakorlatilag egy és oszthatatlan. Sőt, forma szerint Törökország sem ilyen ország. Ráadásul az is kérdés, hogy Koszovó egyáltalán mennyire tekinthető önálló államnak.

"Politikusok és szélsőséges csoportok előszeretettel burkolóznak egy iszlámnak nevezett dolog mögé"

Ez sem igaz így.

Azok a bizonyos politikusok és szélsőséges csoportok nem álcának használják az iszlámot, hanem meggyőződéssel vallják, hogy mélyen megélik az iszlámot, mely vallás vezeti őket cselekedeteikben. Tehát nem arról van szó, hogy ezek a politikusok és szélsőséges csoportok (tagjai) lelkük mélyén nem is muszlimok, hanem csak ezt terjesztik magukról.

Szelid sunmalac 2016.05.12. 12:51:26

@Treff Bubi: Nekem pontosan mindig ez volt a legfontosabb kerdes! Mert szep es jo, hogy en ne legyek eloiteletes es a tobbsegi muszlim tarsadalom bizonygatja, hogy ok aztan nem, de akkor ezt szeretnem ha neha-neha felroppeno erotlen tiltakozasoko kivul valamivel bizonyitanak is.

patkányarcúáginéni 2016.05.12. 12:51:57

Tömény hazugságcsomag az írás.

Lyle Scott 2016.05.12. 12:55:39

@tommybravo
Szia! Sajnos nincs igazad. Ha a vallástörténet alapján vizsgáljuk meg a kérdést, jól tudjuk, hogy ami Észak-Írországban vagy Baszkföldön történt, az kizárólag etnikai háborúskodás. A protestáns és katolikus szálakat is csak azért említették, hogy lehessen mutogatni. Aki keresztény, az soha nem kezd el harcolni, más embereket bántani. Ezért lehet leírni, hogy a keresztes hadjáratok és a spanyol inkvizíciónak semmi köze a kereszténységhez. Vagy mutasson valaki egy olyan részletet az Újtestamentumból, ami erre ösztökél! Helyette azt olvassuk, hogy: "Kard által vész, ki kardot ragad"
Ami az iszlámot jelenti, arról már sokat olvastunk. Ez egy fontos tény:
www.youtube.com/watch?v=AlORB9ZYt_E
Üdv.

telkoe 2016.05.12. 13:02:18

@komisz_kölök: Gyenge tajekozottsag kiegeszitve szorgalmas mely nyelvcsapasokkal a "halado europai baloldali" ujsagiroi statusz fele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.12. 13:07:12

@Treff Bubi:

"Terrorcselekményeket az utóbbi időben leginkább ott követtek el radikális muszlimok, ahol már eleve jelentősebb muszlim közösség él."

Ez valószínűleg igaz. Ez esetben azonban minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy Európában SEHOL ne alakuljon ki "jelentősebb" muszlim közösség.

Etniez 2016.05.12. 13:09:54

@tommybravo: Gratrulálok, már az ötödik hozzászólásban beírtad a legnagyobb baromságot, ezt:

" Mint az IRA vagy az ETA? Írországban a katolikusok és a protestánsok harcoltak egymás ellen. Ahogy ott sem első sorban vallási kérdésről volt szó, az "iszlám" terrorizmus sem első sorban a vallásról szól."

Segítek neked egy kicsit: Az IRA Írország függetlenségéért harcolt. Nem akartak semmilyen vallási államot létrehozni vagy ilyesmi, el akartak szakadni az Egyesült Királyságtól.
Az ETA pedig baszk szervezet, el akarnak szakadni Spanyolországtól, semmilyen vallási kérdés nem játszik szerepet ott sem.

Nagyfokú tudatlanságra utal a hozzászólásod.

Ezzel ellentétben pl az Iszlám Állam kalifátus akart létrehozni, kiirtva a hitetleneket, stb.

Tristee 2016.05.12. 13:10:11

@Tristee:

Kiegészítés: megnéztem Mauritius vallási statisztikáját is (elnézést, fejből nem tudtam), ebből az alábbi derül ki:

Vallás:
hindu 48%, római katolikus 23.6%, muzulmán 16.6%, egyéb keresztény 8.6%, egyéb 2.5%, nem meghatározható 0.3%, nem vallásos 0.4% (2000)
(forrás: www.afrikatanulmanyok.hu/htmls/mauritius.html)

Tehát ezen statisztika szerint Mauritius kifejezetten nem muszlim ország.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.12. 13:13:24

A poszt féligazságok, félremagyarázások és sima hazugságok gyűjteménye.

tommybravo 2016.05.12. 13:13:57

@Etniez: Az ISIS-nek pont annyi köze van az iszlámhoz, hogy a szavak szintjén őket képviselik. Az IRA pedig a katolikus íreket képviselték, a protestánsok maradtak volna a királyságban. Ez a párhuzam, még ha nem is tökéletes. Mindkettőnek világi céljai vannak, amiben van vallási vonal is.

Azt egyébként nem is mondtam, hogy az ETÁnak lett volna vallási motívuma, csak megemlítettem, hogy egy keresztény országban is léteznek terrorista szervezetek.

eßemfaßom meg áll 2016.05.12. 13:16:34

23 éves iszlámszakértőnk munkáját olvashatták

Lyle Scott 2016.05.12. 13:17:21

@csakférfi:
Vagy az iszlám vallás, talán mégis felszólít mások elpusztítására?
www.youtube.com/watch?v=AlORB9ZYt_E

De hát Mohamed próféta is így élt! Amikor kirúgták Mekkából és elment Medinába, akkor az iszlám nevében folyamatosan fosztogatták a mekkai karavánokat és utána a két város vagy tíz csatát vívott egymással, sok-sok kiontott vér árán...

Etniez 2016.05.12. 13:18:50

A poszttal ellentétben egyébként az igazság az, hogy az iszlám egy elmaradott vallás, elmaradott vallástudósokkal.
A muszlimok 1500 éve ölik egymást, s mostanában minket is újra.
Az igazság az, hogy a muszlim nők többsége el van nyomva és többségük nem szívesen viseli a burkát, nem akarnak mobil szemeteszsáknak öltözni.
Az igazság továbbá az még, hogy a muszlimok egyáltalán nem integrálódnak Európába, mindenhol létrehozzák a saját kis világukat.
Nem véletlen az, hogy a londoni muszlimok 1/3-a jobban szeretné a Sáriát, mint az angol jogrendszert, stb.
Európára a legnagyobb veszélyt a nagy tömegben betelepülő muszlimok jelentik. Nem terrorcselekményekre gondolok első sorban. Nem értenek minket, nem értenek egyet velünk, azt akarják folytatni és létrehozni, amit otthon létrehoztak és elmenekültek előle. A muszlimok addig barátságosak, amíg megkapják a segélyeket vagy amíg többségbe nem kerülnek.
Nagyon megmaradt bennem az a pillanat, amikor a pakisztáni kollégám szóvá tette a munkahelyi étkezdében, hogy kolbászt eszem....
Megmondja nekem egy muszlim Londonban, hogy mit egyek és mit ne.

Etniez 2016.05.12. 13:22:57

@tommybravo: Újabb baromságod:
"Az ISIS-nek pont annyi köze van az iszlámhoz, hogy a szavak szintjén őket képviselik."
Az ISIS a muszlim szalafista irányvonalát követi, melyhez az ma élő muszlimok 30%-a tartozik. Az ISIS képviseli a muszlimok 30%-át, azaz kb 1 milliárd embert.
A szalafista irányzat értelmezi a legszigorúbban a Koránt. Te, - mint keresztény vagy ateista- nincs jogod eldönteni, hogy melyik az "igazi" muszlim, mivel ezt még a muszlimok sem döntötték el. Főbb ágaik: síták, szunniták, szalafisták. 1500 éve egymást ölik változó intenzitással.

"Az IRA pedig a katolikus íreket képviselték, a protestánsok maradtak volna a királyságban. Ez a párhuzam, még ha nem is tökéletes. Mindkettőnek világi céljai vannak, amiben van vallási vonal is."
Nem volt benne vallási vonal, főleg azért nem, mert protestáns ír nincs. Az írek katolikusok, pápisták.
Az IRA semmilyen vallási célért nem küzdött, egyszerűen kellett keresnie egy különbséget, mert ugyanazt a nyelvet beszélik és ugyanúgy néznek ki.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 13:24:27

@Lyle Scott:
"Aki keresztény, az soha nem kezd el harcolni, más embereket bántani."
De jó, akkor Európában már 1500 éve nem volt egy háború sem.
Vagy Európában csak az utóbbi 10 évben jelentek meg a keresztények.

Válassz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.12. 13:25:44

@tommybravo:

Az IS nem egyenlő az iszlám terrorizmussal. De ha már mosdatod és az IRA-hoz és társaihoz hasonlítod - és ezzel azt sugallod, hogy az IS sem lényegileg, sem nagyságrendileg nem más pl. az IRA-nál -, akkor mutasd már meg, mikor volt az IRA-nak vagy a RAF-nak sokmilliós, több államra kiterjedő támogatottsága, mikor csatlakoztak hozzájuk már meglévő, szintén jelentős létszámú terrorszervezetek vagy mikor csatlakoztak hozzájuk ezerszám sok országból fiatalok.

tommybravo 2016.05.12. 13:26:17

@Etniez: Nem akarom megmondani, mi az iszlám vagy mi az "igaz iszlám". De azt mondani, hogy az ISIS képviselne bárkit, azért elég erős. Inkább arról van szó, hogy az önmagát muzulmánnak vallók többségének nincs köze ezekhez a terrorcsoportokhoz, még a szalafisták többségének sem. A keresztényeket sem a kukluxklán alapján ítéled meg.

telkoe 2016.05.12. 13:26:53

@Etniez: Ehhez tedd hozza meg Rotherham-et vagy a trojai falo iskolak esetet.
Ha nem lenne ennyire veszelyes az iszlam ideologia es az europai kovetoik, meg vicces is lenne hogy a media-bufe-ruhatar-aktivista tanszekek milyen szinvonalu mediaipari munkasokat termelnek ki magukbol.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 13:28:09

@Etniez:
Azért ez a 30%= 1 milliárd kicsit tévesnek tűnik, nagyjából 1,3 milliárd muszlim él jelenleg a Földön, annak a 30%-a nem 1 milliárd.

Etniez 2016.05.12. 13:29:42

@tommybravo: Te írtad azt, hogy az ISIS nem képviseli a muszlimokat. Én meg tájékoztattalak, hogy de, 30%-át egészen biztosan.
És az az igazság, hogy én olvastam a Koránt és sajnos azt kell mondanom, hogy tényleg ők követik leginkább a Koránt. Tehát valószínűleg ők az igazi muszlimok. Ehhez mit szólsz?

tommybravo 2016.05.12. 13:30:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Eszem ágában sincs mosdatni a világtörténelem pöcegödrébe való gyilkosokat. Csak azt akarom mondani, hogy az ISIS hatékonyságában különbözik a többi terrorcsoporttól, de nem abban, hogy az iszlámot képviselik a szavak szintjén. Idióta gyilkosok rendszeresen találnak magukat indokot a gyilkolásra, és elég gyakran a vallásban találják meg az elméleti alapokat, vagy legalábbis a szavak szintjén valamelyik vallási közösséget képviselik. De ez nem csak a muzulmánokra jellemző, léteznek keresztény és még buddhista terrorista csoportok is. Pech, hogy a muzulmánok között van pár ország, ahol az olajvagyon lehetővé teszi, hogy Rizikót játsszanak emberek millióinak kihasználásával.

Etniez 2016.05.12. 13:31:52

@sixx egy ostoba faszfej: Látom megértetted a lényeget.

@telkoe: Jaja, ránkerőszakolták a kultúrájukat. A londoni iskolákban vagy boltokban szinte minden hús halal lett, mert a gyártók nem akarnak kétfélét gyártani, a muszlimok meg nagy piac.
Ezért én is csak olyan húst tudok venni, amiből kifolyatták a vért. Hiába nincs ráírva, hogy halal, attól az még az, mert ugyanazon a gyártósoron ment át.
Nem én találtam ki, gyártók nyilatkozták.

tommybravo 2016.05.12. 13:31:54

@Etniez: A szalafisták "en bloc" választották az ISIS-t, hogy képviselje őket, vagy az ISIS választotta önmagát az igazhitűek képviseletére?

karamataa 2016.05.12. 13:32:36

ez mekkora baromsag! a szerzönek fogalma sincs az iszlamrol... nezzen szet kicsit mondjuk Pakisztanban, hogy ott milyen allapotok uralkodnak.

Etniez 2016.05.12. 13:34:36

Az külön tetszik, hogy sokan úgy osztják az észt a muszlimokról, hogy csak youtube-on találkoztak velük.
Az én véleményem, hogy sok közöttük a rendes, jóravaló ember, de 1/3-uk teljesen idióta. És ez a szám nagyon magas. Itt Londonban is.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 13:34:59

@Etniez:
Az írek angolul beszélnek, szóval az egy nyelv nem stimmel.
(Az utóbbi 15 évben divatba jött az ír nyelv, oktatják is, de az írül IS beszélők így sem érik el a 10%-ot sem. Az anyanyelve mindenkinek angol. Mindkét Írországban.)
Ahogy az sem igaz, hogy minden ír katolikus. Az Észak-Írországban élő írek jelentős része ugyanis protestáns. És az IRA itt tevékenykedett, nem Írországban, ahol valóban katolikus többség.
Sima nacionalizmustól szólt, semmi egyébről.
Az ETA dettó, bár ott legalább a baszk nyelvet valóban beszéli a többség.

Etniez 2016.05.12. 13:35:49

@tommybravo: Szalafisták hozták létre az ISIS-t és szalafisták csatlakoztak, csatlakoznak. Támogatják őket a szalafista imámok és államok.

komisz_kölök 2016.05.12. 13:36:27

@sixx egy ostoba faszfej: egyreszt igazad van, mert pl a zsidok irtasa a masodik vilaghaboruban ugyancsak faji-vallasi alapon törtent.

Masreszt soha nem ertem, mikor azzal vedik az iszlamot, hogy volt ugye inkvizicio, meg kereszteshadjarat, meg a keresztenyek is miket tettek. Ja, kurva regen. Nem ertem, mit hoz egy ilyen erv a vitaba.

Ha összeverem az asszonyt, mondvam, hogy nagyapam idejeben meg siman belefert, en leszek a köcsög. Ha ferjhezadom a lanyomat tizenegy evesen, csunyan neznek ram. Valtozik a vilag. A muszlimok most vallashaboruznak, meg nyomjak el a nöiket. Had ne tetszen mär...

bonfred 2016.05.12. 13:42:06

Tipikus migráns/arab/muszlim/tökömtudjami mosdató írás, elképesztő csúsztatásokkal. Ennek telepítenék be a lakásába egy migráns családot, hogy ne csak távolról ugasson. Vagy nem is, elég lenni hazai anyagból dolgozni. Akkor lehetne visítani a toleanciáról, meg a tévhitekről. Az lenne csak a valóságshow!

gabcigirl 2016.05.12. 13:45:34

Bill Warner iszlám-szakértő megmondta: mohamed leghitelesebb tanítója maga mohamed. és a korán, a szúrák, a szinnák...

Amiből meg lehet tudni, hogy a "derék" muszlim vezető egy paranoid hatalom-mániás, brutális gyilkosságokért felelős, pedofil szörnyeteg volt.

miből jogosan következik, hogy ahová tömegméretekben teszik be a lábukat, ott vége az emberi jogoknak, minden téren. szóval no, thanx ...

Etniez 2016.05.12. 13:45:53

@komisz_kölök: Tényleg. A lányokat már gyerekkorukban férjhez adják, néha még a nászt is elhálják,
De ők nem szemét-szar pedofilok, hanem sima muszlimok. Undorító kettősmérce. Az igazság az, hogy a a gyerekvédelem és az jogvédők végigmennének az iszlámon, elég nagy dolgokat találnának.
Csak ugye azt nem lehet, mert.. Miért is?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.12. 13:46:09

@Etniez:

"az iszlám egy elmaradott vallás, elmaradott vallástudósokkal."

Nemrég láttam a jútyúbon egy videót, amelyben egy iszlám vallástudós azt bizonygatta, hogy a Föld lapos, mert a Korán nem írja, hogy gömbölyű:

www.youtube.com/watch?v=g84g2KJcUV0

www.youtube.com/watch?v=-9Jp_XCvVto

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 14:00:51

@Etniez:
Meg, persze.
Azt, hogy baromságokat írtál.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 14:03:32

@komisz_kölök:
Eszembe nem jutna védeni az iszlámot, a fenti cikk jelentős része szerintem is alaptalan hazudozás.

Ha rajtam állna, minden vallást eltörölnék a Föld színéről, ugyanis valójában semmi más egyik sem, mint szervezett szélhámosbandák pénzkicsalási akciója a hívőknek nevezett megvezetett, gondolkodásképtelen, agyatlan barmoktól.

Etniez 2016.05.12. 14:06:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Engem nem kell meggyőzni.
Látom itt Londonban, hogy maga az iszlám a gond. Ez egy olyan elmaradott vallás, hogy szavakat nehéz találni rá.
Nem véletlen, hogy csak ezzel a vallással van gond mindenhol.
Nincs nagy baj a keresztényekkel, budhistákkal, taoistákkal, ateistákkal, hindukkal, stb.
Ellenben ahol iszlám van, ott előbb-utóbb gondok lesznek.

Persze mindig meg lehet magyarázni, hogy az nem is így, nem is úgy, meg amúgy és félreértitek, meg ők nem az iszlám, stb.
A terelés az mindig van.
Kár, mert személyesen ismerek jó pár nagyon rendes muszlim embert, sőt arról is meg vagyok győződve, hogy a többségük az.
De a vallásuk visszarántja őket a szellemi mocsárba és a muszlim vallásból nincs kitörés. A hitehagyásért halál jár.

Etniez 2016.05.12. 14:07:26

@sixx egy ostoba faszfej: Lényegi különbség, hogy 1 milliárd vagy 400 millió embert képvisel az ISIS, rátapintottál a lényegre. Ügyes vagy, ehetsz egy fagyikát.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 14:07:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tulajdonképen igaza van, minden térképen lapos. :-)
Földgömböt meg még biztos nem látott.

Ez azért vicces, mert az arabok már 1000 körül gömbként ábrázolták a Földet, jóval azelőtt, hogy Európában ez valakinek eszébe jutott volna. Az arab tudomány jó ideig a világ vezető helyén állt (nem véletlenül az arabból jön a kémia (al-khimi) és az algebra (al-ghibra) szó is.
Elég jól visszafejlődtek azóta.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 14:09:33

@Etniez:
Hát azért elég lényeges, de ha szerinted nem, szólj a főnöködnek, hogy a mostani 1000 font helyett neked elég lesz 400 font a mosogatásért Angliában.

Etniez 2016.05.12. 14:13:08

@sixx egy ostoba faszfej: Hasonlítsd össze a Korán és a Biblia paradicsomát.
A Biblia örök életét és boldogságot ígér. A Korán meg negyven szüzet, akiket baszhatsz egész nap.. Remek.
Továbbá mi lesz a muszlim nőkkel? Ők kapnak negyven nagyfaszú férjet?

Etniez 2016.05.12. 14:13:39

@sixx egy ostoba faszfej: Kb. a kurva anyád mosogat. De ő négyszáz Forintért, hetente.

BéLóg 2016.05.12. 14:19:38

Kedves Lumens!
Az "Ehrenmord", azaz a "becsületbeli gyilkosságok" mint muszlip alap vetés megvan? Hogy az apa, a nagybácsi, a báty JOGOSAN megölheti azt a női családtagot, aki úgymond a férfi családtagok szerint BESZENNYEZTE a család becsületét?
Minden évben tucatnál több ilyen történik -- NÉMETORSZÁGBAN!
(S nyilván más nyugat európai országban is.)
Nem Arábiában. Nem Ázsiában. nem a Keleten. Itt. minálunk.
S mindezt teszik CIVILIZÁLTNAK kikiáltott muzulmánok és nem a "kecskeb...szó migráncsok"...
Ismered a "Lenin hasznos hülyéi" fogsalmat? Hát milyen érzés Mohamed hasznos hülyéjének lenni? Ahol -- amint más megírta -- a (hamis) muszlim vallást propagálják nekünk barmoknak, otthon meg az igaz muzulmán imádat közben csatolják fel a bombaövet, csonkítják meg a nőket, tesznek rajtuk erőszakot, gyilkolják meg a buzikat, nem muzulmánokat vagy épp a hitből kitérteket.

Ez megvan? Mert ez vagy te:
www.facebook.com/sajtszabadsagert/photos/pb.262928380517659.-2207520000.1463055478./828832780593880/?type=3&theater

Milyen érzés, mondd, de őszintén?

kgaba82 2016.05.12. 14:35:20

Csupán pár kérdésem lenne a szerzőtől

Keveselli-e az időt és emberéletet, amibe került letörni a nagyobb keresztény egyházak fanatizmusát, ostobaságát, hatalmi ambícióit, hogy végül valóban szekularizált, ideológiától mentes(ebb) államban élhessünk?
Elfogadható e mai iszlám viszonya a szekuláris állam felé? Egyáltalán mennyire gyakoriak és mennyire stabilak a szekularizált államok a muszlim területeken?

Lehet e komoly befolyása a nyugati világban élőknek az iszlám központjaira, annak fő trendjeire, ha azok határain kívül helyezkednek el?
Mennyire képesek, hajlandóak a Közel-Keletről jöttek a nyugati értékek átvételére, az emberi jogok tiszteletére, magától értetődő megbecsülésére?
Mennyire hiteles ez, ha harmadgenerációs leszármazottaik között nagyobb az elutasítás és közülük kerül ki a legtöbb szélsőséges?
Mennyire örömteli és biztató a jövőre nézve a körükben tapasztalt magasabb népszaporulat karöltve alacsonyabb képzettségükkel?

És hogy teljesen elvonatkoztassunk az iszlámtól
Mennyire örülne egy rakás szélsőséges keresztény (G.W. Bush leghívebb, kedvenc táborából valókhoz hasonló) betelepülésének és valamikori politikai aktivizálódásának?
Mit gondol visszavetné e a jogállam és a demokrácia fejlődését? (abortusz, droghasználat, családjog, nők, melegek, egyéb kisebbségek, szellemi vagy alkotói szabadság, vakcinaellenesség, tudományellenesség, kötelező hitoktatás, megkérdőjelezhetetlen tekintély, stb)
Avagy Magyarország esetében pl. az összes székelyföldi, vajdasági, kárpátalajai (főleg az elmaradottabb régióbeliek) magyar állampolgárrá és politikailag aktívvá válásának?
Ebből fakadóan Orbán folyamatos, talán haláláig tartó miniszterelnökségének?

Visszatérve arra, amit írtál
"Egy 2011-es Pew-felmérés szerint maguk az amerikai muszlimok is úgy érzik, hogy a vallási vezetőik nem tesznek eleget az extrémizmus megállításáért."
Szerinted mennyit ér ez a fajta vélemény ha nem ölt szervezeti formát? Ha nem, vagy ritkán következik belőle a részükről intézményesült forma, mozgalom a szélsőségesség ellen valódi befolyással és támogatottsággal?

Szerinted egy ilyen komplex témát le szabad e egy cikkben rendezni úgy, hogy csak az elfogadásról beszélsz a veszélyek elhallgatásával, érdemi javaslat, megoldáskeresés, vagy annak szorgalmazásának elhagyásával?

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 14:36:39

@Etniez:
Ja, nem tudtam, hogy édesanyád kurva, és mellette még 400 Ft-ért mosogat is hetente.
Akkor hazudozol csak Londonról, van otthon egy londoni képeslapod, és ennyi, anyád meg eltart abból, hogy kurva meg mosogat is?

Mondjuk gyanús is volt azok alapján, amennyi faszságot összeirkáltál.

De szar lehet neked...
De neki még inkább.

Hari Seldon 2 2016.05.12. 14:43:16

„A vélt elnyomás szimbólumának gyakran a muszlim nők viseletét, a burkát és a hidzsábot tekintik. Úgy gondolják, hogy ez is a férfi nő feletti uralkodását jelképezi azáltal, hogy teljesen elrejti viselőjét. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Korán mind a nőktől, mind a férfiaktól megköveteli a visszafogott öltözködést, a legtöbb nő pedig nem azért viseli, mert kötelezve vannak rá, hanem egész egyszerűen azért, mert képviseli kultúráját, mely identitásának szerves része. „

Na akkor itt az egyik probléma: Itt Franciaországban ahol a laicité alapelv, nem nézik jó szemmel a vallási elkülönülést. Itt nem lehet „vallási identitása” nyilvánosan. Amíg Londonban hülye pingvin ruhába lehet egy pakisztáni eladó, nálunk például saját szememmel láttam, hogy a fejkendős lány, aki a legkisebb lányom bölcsődéjébe dolgozott, ahogy beért a bölcsőde kapuján vette le a fejkendőt. Közintézménybe ne „vallási identitáskodjon”.

„Nyolc muszlim országnak is volt már női államfője – Törökország, Indonézia, Szenegál, Koszovó, Kirgizisztán, Banglades, Pakisztán és Mauritius is szerepel a listán.”

Mauritius soha nem volt muzulmán. Csak egy 10-20% közötti kisebbség.

„Gyakran elhangzik az is, hogy az iszlám értékek összeegyeztethetetlenek a nyugatiakkal. Ebben az elképzelésben már eleve megjelenik az Edward Said által bevezetett „orientalizmus” fogalma, ami pontosan arra a tendenciára utal, hogy a nyugati közösség hajlamos oppozíciókban, a „mi” és az „ők” éles különválasztásában gondolkodni.”

MI az, hogy nyugati gondolkodik mi és ők-ben? Nem az előbb mondta, hogy a burka az „identitásuk része”, azaz ők is így osztják fel a dolgot.

„Az iszlám nem csak az iszlám vallásúakat tolerálja, és nem támogatja a terrorizmust sem.”

Aha, ezért bírt bujkálni fél évig muzulmán közösségben a párizsi terroristák.

„A muszlimok terroristaként történő azonosítása már csak azért is igazságtalan, mert minden vallási csoportosulásnak megvannak az extrémista követői, akik egyrészt csak egy szűkebb réteget alkotnak az egészen belül, másrészt többnyire a tényleges vallási tételek félreértelmezésével kapcsolatosak.”

Újabb félremagyarázás. Legalább 20%-uk szimpatizál az daesh-el itt nyugaton, vagy hallgatólagosan támogatja.

BéLóg 2016.05.12. 14:57:46

@kgaba82:
A sok barom ateista azt hiszi, de legalábbis sulykolja, hogy a "keresztény Európa" az az, ha az emberek templomba járnak meg imádkoznak és hisznek Jézus Krisztus feltámadásában.

Miközben a keresztény Európa kábé annyi, hogy:

Együtt utazhatsz, beszélhetsz, szórakozhatsz, szerelmeskedhetsz nőkkel, akik nincsenek megcsonkítva és olyannak öltöznek aminek csak akarnak és azt csinálnak amihez csak kedvük van.
Megünnepelheted a Karácsonyt karácsonyfával és Húsvétot akár a nyuszival, Pünkösdkor nem kell dolgoznod és Halottak napján sem.
Képeket festhetsz és nézegethetsz, szobrokat csodálhatsz, ami lehet akár meztelen is, bármit megnézhetsz a moziban, azt olvasol vagy írsz amit csak akarsz és olyan kultúrát élvezel amilyenhez éppen kedved van. Bármit tanulhatsz és kutathatsz.
Ehetsz, ihatsz amit akarsz, disznót és skorpiót meg rántott tücsköt, fókaorrot és rozmárfület, aztán sört, bort és pálinkát, kokakólát meg akármit.
Nem kötelező templomba menned és imádkoznod, sőt nem kötelező a vallásosaknak adót fizetned. Egyenlő vagy a jog szerint az igazságszolgáltatás előtt a másikkal, bárkit feleségül vehetsz/férjnek választhatsz, hívőt, hitetlent.
Szabadon lehetsz leszbikus, bi- és homoszexuális, transznemű, emiatt nem bánthatnak, nem rekeszthetnek ki és nem alázhatnak meg.
Imádhatod Istent, Jézust, a Spagettiszörnyet, Jahvét, de még Allahot is, lehetsz mormon, sintoista, buddhista, vuduhívő de akár sátánista is. De főleg jogod van mindezeket következmények nélkül TAGADNI vagy gúnyt űzni belőlük, kipellengérezni, kritizálni, nevetségessé tenni, lejáratni, ami neked éppen tetszik.

Biztosan van még jó pár dolog, amrelyik a KERESZTÉNY kultúrából nőtt és fejlődött ki itt Európában. Talán akad más is újabb ötletekkel. Egy biztos: A fentiek közül SEMMIT nem tarthatunk meg abban a pillanatban, ahogy iszlám alávetettség alá kerülünk.
Szóval lehet gondolkodni.

Az emberi szervezet simán elvan akár egymillió gonoszkókusz bacilussal, legfeljebb többet köpködi a nyálkát és több gyógyteát iszik, mézet eszik. Gyógyszerrel pedig gondolom a következő nagyságrenddel is elvan. De semmi nem menti meg az életét, ha ezek a gonoszkókuszok egy KRITIKUS TÖMEGET átlépnek. Akinek füle van a hallásra, talán megérti és elhiszi nekem hogy igazat beszélek.

mno.hu/cinkosakinema/iszlam-felvilagosodast-most-1337494

László 88 2016.05.12. 14:59:58

Én csak a kommenteket jöttem elolvasni ide :)
Legyen már egy cikk arról is, hogy milyen tévhitek gyűrűjében élnek a cigányok.
"Cigányok nem is késelnek meg senkit, meg nem is lopnak, az csak a kurucinfós média hazugsága"

nlk 2016.05.12. 15:02:06

@sixx egy ostoba faszfej:
Ha még senki nem tette volna meg, akkor szeretnék szólni, hogy az algebra az perzsa alapokra nyúlik vissza (akik fárszik és nem arabok), még messze az elöttre, mielött Mohamed bárhová is futhatot volna vagy egyáltalán megszületett volna.
Muszlim tudósok, akik pedig nem a koránnal foglalkoztak, nem léteztek - vagy a hittársaik ellehetetlenítették.

Ha valakit érdekel az iszlám, akkor ajánlanám ezt a könyvet:
www.goodreads.com/book/show/19440419-the-story-of-mohammed-islam-unveiled.
Sokkal hitelesebb, mint ez az iromány.

Hari Seldon 2 2016.05.12. 15:12:13

@BéLóg:
Csak egy kis plusz volt, úgy a 18-ik század közül... Valami felvilágosodás... Errefelé elég sokan hallottak róla. Anélkül a kereszténység azért kicsit hátrébb tartana.

Hari Seldon 2 2016.05.12. 15:14:09

@nlk:
A muszlim világ nagyjából azóta folyamatosan süllyed amióta Bagdadot elfoglalták a mongolok. Azóta tolódott el jobban a vallási téboly irányába a világuk.

FlybyWire 2016.05.12. 15:15:42

Szerintem meg sokkal egyszerűbb az egész.

Aki bármilyen bizonyíthatatlan eszmét vagy eszmerendszer feltétel nélkül elhisz, és képes bármi, normális emberi értékkel nem pozitív dolgot tenni annak hatására, az egyszerűen egy barom.

Sajnos iszonyú sokan vannak, és minden vallásban. Maga a vallás egy alapvető probléma önmagában. Amíg az emberi értelem nem lép túl a misztikumon, béke sem lesz tartósan.

FlybyWire 2016.05.12. 15:22:34

www.facebook.com/noemi.arki - 2012-es tablókép, azaz idén lesz 22.

Így már más, akkor gondolom minden tapasztalatát első kézben, muszlimok között évtizedeket élve szerezte.
Én kérek elnézést :)

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 15:29:31

@nlk:
Egy szóval sem mondtam, hogy muszlimok, csak azt, hogy arabok.
A fárszi szerintem a modern perzsa nyelv, kb. ahogy a modern héber az ivrit. De ebben nem vagyok biztos.

FlybyWire 2016.05.12. 15:31:19

Én csak 2 muszlimot ismertem közelebbről, mind a kettő ivott, bulizott és szexelt összevissza, ahogy tudott, pedig messze voltak a házasságtól. Ja és semmilyen zárt hacukát nem viseltek, pedig elég dögösek voltak (főleg az egyik, az meg is volt párszor :D)

Cserébe kiirtani sem akartak, mert nem vagyok muszlim. De pl. disznóhúst nem ettek volna semmi pénzért. Érdekes.

telkoe 2016.05.12. 15:31:22

@Etniez: A halal hus meg csak kisebb problema, bar halal vagas mar elegge ersoen szembe megy az allatvedelemmel. A trojai falo iskolak mar sokkal durvabbak, ott mar a tantervbe is durvan belenyulkaltak iszlam szulok amint tobbsegbe kerultek. A legrosszabb a felrenezes es elhallgatas PC kulturaja (Rotherham, Koln stb) amiben nagy szerepe van a szerzohoz hasonlo, a temaban jo esetben felkeszuletlen (rosszabb esetben hazudozo), de politikailag megbizhato balos mediaaktivistaknak.

David Bowman 2016.05.12. 15:32:53

@Treff Bubi: Engedd csak be a buzulmánt, és fel fog robbantani.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 15:36:12

@FlybyWire:
Itt Európában már nem lát mindent Allah. :-)

Egyébkén Európában a buddhizmusnak is csak egy kiherélt változata létezik, tehát akik itt - meg Amerikában - buddhistának vallják magukat, azok az ázsiai buddhizmusnak csak egy igen lájtos "eurobuddhista" változatát követik, még a Tan Kapuja főiskola tanárai és egyéb "főbuddhisták" is.
(Ami legalább nem is vallás, csak világnézet, Isten pl. egy sincs benne, innentől már szimpatikusabb a többinél.)

FlybyWire 2016.05.12. 15:45:09

@sixx egy ostoba faszfej: @Hari Seldon 2: és amikor jönnek a keresztes háborúkkal meg az inkvizícióval, akkor milyen vicces összehasonlítani azt, hogy 900, meg 700 éve mennyi információhoz lehetett hozzáférni, és mennyihez lehet most.

És igen, kellett egy 30 éves háború, egy reformáció, egy reneszánsz, egy francia forradalom, pár világháború... sok sok millió halott és szenvedő, mire kiharcolt a világ értelmesebbik fele egy kb. élhető környezetet.

Nem igazán hiszem, hogy pár visszaeső primitív barom miatt megint mindenkinek ekkorát kellene szívnia. Remélem, hogy meg lehet oldani úgy is, hogy csak a barmok szívnak (ha már muszáj valakinek).

Csak valahogy a köztük élő normálisakat meg lehetne menteni... :(

alessandri 2016.05.12. 16:45:13

Akit érdekel, hogyan integrálódik aurópai kultúránkba egy muzulmán, az próbáljon meg leparkolni a Budafoki út 18 alatti vegyeskereskedés előtt, a két megállító-táblával lefoglalt parkolóhelyen.

MeumNomen 2016.05.12. 16:52:43

Bizony, sokan félreértik az iszlámot.
Khomeini is nyilván félreértette amikor halálra ítélte Rushdie-t a könyve miatt.
A szaúdi bíróság is nyilván félreértette, amikor januárban kivégeztette Nimr al-Nimr-t, aki ugyan egy muzulmán főpap volt, de nem a szaúdi ízlés szerint értette ( félre?) az iszlámot.
Csupa-csupa félreértés...

totalpatec 2016.05.12. 17:02:55

@tommybravo: ott mindenki otthon volt. A saját hazájukban harcoltak a saját jelenükért, jövőjükért. Mindenkinek a saját szülőföldjéért kell kiállnia, megharcolnia.
Az nem pálya, hogy szétb@sszuk a hazánkat a makacs fafejűségünkel, azután átvándorlunk a mások által létrehozott békébe és ott kezdjük elölről a harcias nyikhajkodást..

Hari Seldon 2 2016.05.12. 17:03:30

@FlybyWire:
A francia muzulmánok csak 20-30% valláskövető. (A többség csak úgy van, mint mondjuk az apám generációja a 70-es években Magyarországon, elvannak. Meg voltak keresztelve, mert szokás, de ezen túl nem foglalkoztak a vallással, nem jártak templomba meg ilyesmi. Szóval valahol itt tart most egy nagy tömeg.) A frusztrált maradiak, persze ezt nem bírják, ezért lesz még terror, mert ők egyre agresszívabban "harcolnak a hitükért"...
Persze a muzulmán közösség gondolkodása is egyre inkább széttart, és lesznek egyre inkább lezombisodott majmok (bocs a majmoktól) és egy részük meg még inkább betagozódnak. Fontos látni, hogy a muzulmánok milyen környezetből jönnek. Úgy értem, hogy míg például a kurdok, vagy nálunk a kabilok (az algériai bevándorlók többsége az) eleve inkább világiasabbak, kevésbé "vallásfertőzöttek", az arabok inkább azok.

kgaba82 2016.05.12. 17:21:14

@BéLóg:
Ne haragudj, de mivel a kommentem a szerzőhöz és a hasonló véleményen lévőkhöz szólt, ezért fontosnak találtam olyan kérdéseket feltenni, amelyek (ahogy írtad) a " sok ateista barmot " szerintem foglalkoztatnia kellene a saját liberális(abb) világuk megőrzése érdekében.
A végén kierőszakolt magyar párhuzam is ezt szolgálta, mint sem tényleges véleményemet fejezte volna ki.
Így a határontúliakat is alapjában véve rendes, normális, értelmes embereknek tartom.

Egyébiránt nem hiszem, hogy gond lenne az ateistákkal. De abban egyetértek, hogy az "ateista barmok"-kal, vagy "barom" ateistákkal igen :) Ahogy a meleg, transznemű, liberális, vagy éppen asszonyverő barmok sem szívderítőek. Ellenben nincs gond a csak simán meleg, transznemű, liberális, asszonyverő emberekkel, upsz az utóbbival akkor is.

Egyébiránt a felsoroltak egyikével sem kell feltétlenül a szó teljes értelmében közösséget vállalni, csak elfogadni létezésüket és békén hagyni őket (ez nyilván nem vonatkozik az asszonyverőkre). Magam részéről nem sok dolgom van velük. Úgy találom el vannak ők magukkal.
Azokat pedig, akik hangoskodni szeretnek jómodorra kell inteni. Legyenek azok bármilyen kisebbségből, vagy többségből valók.
Ergo: Nem kell a felesleges feszkó

Amúgy meg szerintem az ilyen naiv posztok, de akár a legprimitívebb youtube-os összeesküvés-elméletes videók is többnyire egy célt szolgálnak. Kattintást, látogatottságot, végül reklámbevételt, míg mi hörgünk alatta. Valamiből nekik is meg kell élni, ahogy a vérnyomás-szabályozó gyógyszert gyártóknak.
De az is lehet, hogy én vagyok túl jó indulatú és alábecsülöm az index háztáji nagyállattartását.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.12. 17:35:16

"@Lyle Scott:

Aki keresztény, az soha nem kezd el harcolni, más embereket bántani. "

Persze. Erről talán kérdezd az amrik négereket. Jó a víziód, de bőven élnek még azok, akiknek erről azért más a véleménye.
Aztán kotorássz egy pöttyet, hogy mit is jelent a "halott indián a jó indián", és beszéld meg egy pappal, hogy a seregek élén mit keresett a csuhás.
Inkvizícióról sem sokat hallottál.
Spanyolok és közép Amerika? Megvan? Egy komplett nép teljes írásos emlékeit tüntették el.

És ez csak a 2000 éves kereszténység jéghegyének a csúcsa.

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 19:36:02

@BéLóg:
Azért vicces az, ha olyan barmoz le másokat, aki valamiféle istenben hisz így 2016-ban...

Amiket leírsz, azoknak meg semmi közük a kereszténységhez, sőt, jó pár dolgot ezek közül a kereszténység kifejezetten tiltott (házasság előtti nemi élet, húsevés farsang vége és húsvét között, valamint pénteken és egyéb böjti napokon stb.).

Mondjuk úgy, Európa a kereszténység ELLENÉRE lett ennyire - bármennyire rosszul esik is ez neked - liberális.
Akkortól, amikor a kereszténységet elkezdték az értelmesebbek oda dobni, ahova való: a kukába.

(Ja, csak zárójelben: az ünnepek neve a magyarban kisbetű.)

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 19:39:26

@kgaba82:
Bezzeg a joviális asszonyverők, azok szívderítőek. :-)

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:
Valójában több népét.

Más kérdés, hogy az inkvizíció bűneit az újabb kutatások szerint állítólag eltúlozzák, pl. spanyolcsizma és hasonlók nem léteztek, így kínzásra sem használhatták őket.

Ennek ellenére persze a vallás még nem lesz szimpatikus (egyik sem).

Hari Seldon 2 2016.05.12. 21:21:04

@sixx egy ostoba faszfej:
Én megengedő vagyok a keresztényekkel szemben. Mindenképpen a javukra írom, hogy képesek voltak ezt a felvilágosodás nevű izét elviselni, igaz ehhez az kellett, hogy 1789-ben (meg még inkább pár évvel később) lefejezzék az egyházat. Ennek meg azokban az években nagy kihatással volt a kontinens többi országára is.

komisz_kölök 2016.05.12. 21:29:41

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: na, meg egy hülyegyerek. Nem irom le megint, olvass vissza, de ezek amiket sorolsz, mikor voltak szerinted? Lehet, hogy azota vältozott kicsit a vilag. A kereszteny egyhaz elleni lazadast tizenhat evesen illik abszolvalni. Akkor meg menö. Felnött fejjel kicsit ciki ezen lovagolni...

Mondjuk ennyi erövel mi is köcsögök vagyunk, mert az öseink meg vegigraboltak-gyilkoltak-eröszakoltak Europat ezerszaz eve. A norvegok meg fizessenek karteritest a vikingek miatt.

Ilyenek meg MA törtennek (tegnapi hir), saria rendörseg mär Becsben is:

www.krone.at/Oesterreich/Islam-Sittenwaechter_verpruegeln_Rosenkavalier-Stoert_Religion-Story-509740

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 22:47:41

@Hari Seldon 2:
Én annyira nem.
Népeket és irtottak ki és kultúrákat semmisítettek meg a szeretet nevében.
(Ahogy Víg Misi énekli, a jóisten szeretetből halálra verte a fiát.)
Amivel persze fejlődésben nem lennénk előrébb, de azért érdekesség mindképp akadna bennük, mondjuk hogy a maják/aztékok mi a lófaszért öltek meg nagyobb ünnepeken nyíregyháznyi embert - és hogy miért nemhogy nem lázadt ez ellen a nép, hanem megtiszteltetésnek tartotta, ha az ő családtagját végzik ki. Én pl. ennyire nem örültem volna ennek.
(Persze visszás mondjuk az amerikai négerek tiltakozása sokszor, hogy az őseiket milyen nyomorúságos körülmények közt vitték oda meg tartották, mert ha nincsenek a rabszolgatartók, akkor még mindig ott szopnának valahol Fekete-Afrikában évi 15 dolláros bevétellel, amit Amerikában egy reggelire elszórnak. Ha megkérdeznék őket, hogy visszamennének-e Afrikába azok közé a körülmények közé, azért 101% válaszolná azt, hogy semmiképpen. Szóval ha az amerikai kormánynak lenne egy kis esze, ezzel simán tromfolhatná őket.)

sixx egy ostoba faszfej 2016.05.12. 22:48:40

@komisz_kölök:
Hát változott, de az egyház azért inkább a változás fékje volt, mintsem motorja.

Hari Seldon 2 2016.05.12. 23:09:23

@sixx egy ostoba faszfej:
Vissza is akarták vinni őket. Libéria így alakult meg. De valahogy nem nagyon akartak sokan visszaköltözni...
(Na jól eltértünk a tárgytól)

FlybyWire 2016.05.13. 08:57:18

@Hari Seldon 2: Igen, az értelmesebb fajtának a beilleszkedésével nem is gond... itt a probléma az értelmesek és a fentebb definiált (ostoba) barmok aránya.
Az általam fentebb említett muszlim csaj amúgy török volt, szerencsére náluk sincs gond a fanatizmussal. Még jó, akkor lennénk csak bajban...

Etniez 2016.05.13. 10:18:23

@sixx egy ostoba faszfej: Nem szórakoztató az óvódás poénod. Ha nagyon pampogsz, veszek egy napilapot és ráírom a buta neved és felrakom a képet.
Te is olyan muszlimokoskodó vagy, aki életében nem találkozott még eggyel sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.13. 17:12:39

@sixx egy ostoba faszfej:

"a jóisten szeretetből halálra verte a fiát"

Azért azt is tedd hozzá, hogy harmadnapra feltámasztotta. :)

@komisz_kölök:

" www.krone.at/Oesterreich/Islam-Sittenwaechter_verpruegeln_Rosenkavalier-Stoert_Religion-Story-509740 "

Megdöbbentő. Kapnak majd egy ejnyebejnyét és annyi volt. Amitől aztán vérszemet kapnak, hiszen eddig is azt tapasztalták, hogy a törvény felett állnak.

David Bowman 2016.05.13. 19:07:57

@luis5: Breivik egymagában hozta egy nagyobb terrortámadás eredményét. Hogy csak a legutóbbi akciókat vegyük. Az meg hogy az impik szarrá bombáznak mindenkit, már nem is számít.Timothy McVeigh az Oklahomai robbantó, az Unabomber, az osztrák kezetlen ember mind fehér ember volt.
Ezzel együtt elég ennyi nekünk. Nem kellenek még a buzulmánok is.

David Bowman 2016.05.13. 19:38:45

@Etniez: Én 30 között éltem. Tényleg az emberiség legalja. Másfél embernek számító ember volt köztük.

BéLóg 2016.05.17. 17:43:19

@sixx egy ostoba faszfej:
Istenben hinni 2016-ban SEM probléma. Nálad, nálam nagyobb gondolkodók is vannak ezzel így.
Na persze ha TE vagy a mérték, akkor nehezebb a dolog. Mert a buta ember tényleg azt hiszi, hogy nyugodtan oszthatja az észt, mint teszi ezt az orosz hóhér Tallinban.

Szóval éppen az volt a mondandóm lényege, hogy a keresztény európai gondolkodás TOLERÁNS. Ezzé vált a sok-sok évszázad alatt, amitől az iszlám örökkön örökké távol marad, mert az iszlám nem fejlődhet!
Bebetonozta az Alkotója. Nem lehet kritizálni (halál!) nem lehet változtatni (halál!) nem lehet még vitatkozni sem róla (halál!). Iszonyú nehezen lehet értelmezni.
De ez mit sem változtat azon hogy amit leírtam az mind igaz és hogy mennyire igaz!
Mármint a kereszténységen kulturálódott Európa.

Az meg hogy Te mit és hogyan írsz kis- vagy nagybetűvel, a saját problémád. Én nem leszek se kisebb, se nagyobb attól hogy Húsvét vagy Pünkösd vagy Karácsony.
Ez itt nem egy nyelvtani szakdolgozat, csak blog.
Én Téged is meg tudlak tisztelni nagybetűvel. Ez csak azt jelenti, hogy hogyan gondolkodom felőled, vagy épp a keresztyén ünnepek felől.

BéLóg 2016.05.17. 17:49:21

@sixx egy ostoba faszfej:
Spanyolcsizma volt, ami nem volt az a Vasszűz.
Egyébként -- mint a nagy tudospörök esetében -- nem igazán vesz tudomásul a nagyközönség, az Inkvizívió volt az első olyan szervezet, ahol ITÉLET (!) nélkül senkit nem lehetett kivégezni. Ergó az Inkvizíció tetteiről is kizárólag azért tudunk, mert bizony minden egyes (!) esetről megvan az írásos peranyag.
Előtte az emberélet annyit sem ért mint egy csirke, a megégetés meg a kivégzés, és a többi szörnyűség kevesebb energiát vett igénybe mint a lélegzetvétel! Az "élet és halál ura" nem valami mondás volt hanem TÉNY:
ETTŐL függetlenül az Inkvizíció ténykedése még ellentmondásos marad.
De az rettentően vicces, hogy XXI. századi gondolkodásmóddal akarunk mi itéletet mondani egy olyan korról, amelyet a világ 95%-a csak halivúdi filmekből meg trónokharca-szerű regényekből vél ismerni.

Tristee 2016.05.18. 21:13:43

Sokat elárul a blogról, annak jellegéről, hogy a szerzőnek egy szava sincs a tévedéseket, féligazságokat és hamis állításokat szóvá tevő kommentekről.

Árki Noémi megírta, amit megírt, aztán utána a vízözön.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.18. 22:31:18

@BéLóg:

"Mármint a kereszténységen kulturálódott Európa."

Így igaz. Hottátenném, hogy még az ateista Európa is, mert az is a kereszténységhez viszonyítva határozza meg magát.

Lyle Scott 2016.05.19. 07:53:34

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

Szia!

Látom Te sem érted! Megpróbálom még egyszer: Az az ember, akik keresztény, soha, de soha nem igáz le senkit, nem bánt és nem harcol ellene! Az más kérdés, hogy valaki saját magát felmagasztalja, hogy ő keresztény és kardot ragad! Érted már?

Lyle Scott 2016.05.19. 07:55:15

@sixx egy ostoba faszfej:

Szia!

Látom Te sem érted! :) Megpróbálom még egyszer: Az az ember, akik keresztény, soha, de soha nem igáz le senkit, nem bánt és nem harcol ellene! Az más kérdés, hogy valaki saját magát felmagasztalja, hogy ő keresztény és kardot ragad! Érted már?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.19. 08:41:27

@Lyle Scott:

A muszlimokról és az iszlámról vallott lesújtó nézeteimet nem kell ismételnem. Tehát nem védeni akarom őket, a kereszténységet meg végképp nem alkarom támadni. Ennek ellenére vedd észre, hogy érvelésed a "no true Scotsman" logikai hibába esik. Ezt hadd ne részletezzem, olvass utána, ha nem ismered.

Közérthetőbben: A keresztény ember nem attól keresztény, hogy nem követ el bűnt: bizony az is bánt másokat, megaláz másokat, harcol mások ellen stb. Biztos ismerős neked, hiszen minden misén elmondod, legalábbis ha katolikus vagy:

"Gyónom a mindenható istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással."

Ha kizárod a kereszténységből azokat, akik nem követnek el bűnt, akkor két igazi keresztény marad: az eredendő bűn nélkül fogant Szűz Mária (lásd: szeplőtelen fogantatás) és Jézus. :) Rajtuk kívül nincs igazi keresztény.

tralalala 2016.05.19. 13:03:34

@sixx egy ostoba faszfej: "Ez azért vicces, mert az arabok már 1000 körül gömbként ábrázolták a Földet, jóval azelőtt, hogy Európában ez valakinek eszébe jutott volna. "

Ez egy újkori mítosz. A középkorban is tisztában volt mindenki a Föld alakjával, igen, a papok is, sőt főleg ők, tekintve hogy a művelt tudós rétegben főleg ők voltak.

en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_flat_Earth

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.19. 13:29:00

@tralalala:

Arról nem beszélve, hogy a görög Eratosztenész már Kr. e. kb. 200 évvel meg is mérte a Föld kerületét, mégpedig az eszközeihez képest meglepő pontossággal.

tralalala 2016.05.19. 13:30:10

@sixx egy ostoba faszfej: "Más kérdés, hogy az inkvizíció bűneit az újabb kutatások szerint állítólag eltúlozzák,"

"Állítólag" :)

Az egész inkvizíció ha 10k hullát termelt összesen, ráadásul ennek a legnagyobb részét az állami irányítás alatt álló spanyol inkvizíció, ami ellen a pápa is kikelt. És ráadásul ezt egész Európában, 400 év alatt.

Csak összehasonlításként, ennyi hullát a felvilágosult francia jakobinus egyházellenes diktatúra egy ködös őszi délután is összehozott.

A mai egyházellenes legendák nagy része (Galilei-per, vasszűz, lapos Föld, erényöv) ekkor született, mert valamivel meg kellett indokolni, hogy az apácák máglyára küldése miért mégis sokkal jobb és felvilágosultabb, mint a boszorkányok máglyára küldése.

tralalala 2016.05.19. 13:31:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Abszolúte, nem a keresztény Európában jöttek erre rá. Csak arra akartam rámutatni, hogy "a középkorban azt hitték, hogy lapos a Föld" egy téves mítosz.

BéLóg 2016.05.19. 17:59:39

@Tristee: Ezt hívják súlyosan kattintásvadász blogger magatartásnak.
Pillanatnyilag ennél jobban csak az ötvenévemegerőszakolták témájú blogok pörögnek, amiről filozófusnőnk úgy látszik 8egyelőre?) lemaradt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.19. 20:59:22

Kétnapos a hír, hogy a Berlini Kultúrák Karneválján a muszlim bevándorlók ismét ízelítőt adtak saját kultúrájukból:

"Alle Frauen beschrieben die Täter als junge Männer mit südländischem Aussehen."

www.spiegel.de/panorama/justiz/berliner-karneval-der-kulturen-mindestens-acht-frauen-opfer-sexueller-uebergriffe-a-1092700.html

Fragt man aber in Großstädten bei den Behörden nach Einschätzungen, erhält man stets die gleiche Antwort. Ob in Köln, München, Hamburg oder Berlin: Überall beobachtet die Polizei eine Zunahme der Antänzer-Delikte in den vergangenen anderthalb Jahren.

www.zeit.de/gesellschaft/zeitgeschehen/2016-05/karneval-der-kulturen-berlin-sexuelle-uebergriffe-kreuzberg

Ugyan miért éppen az elmúlt másfél évben?

"Das Vorgehen der Täter ähnelte den Übergriffen von Köln: Beim Karneval der Kulturen sind am vergangenen Wochenende in Berlin mindestens acht Frauen sexuell bedrängt und bestohlen worden. Die Täter wurden als junge Männer mit südländischem Aussehen beschrieben. Sieben Tatverdächtigen aus Tunesien, Marokko und Libyen wird vorgeworfen, über den "Antanztrick" Frauen bestohlen zu haben. Gegen vier in Berlin geborene Männer mit türkischem und libyschem Migrationshintergrund wird wegen sexueller Nötigung ermittelt."

(szintén a fenti linken)

Persze a fenti hírek is mind tévhitek...
süti beállítások módosítása