Program nélkül maradhat a dél-koreai fesztivál
2016. április 29. írta: lumens

Program nélkül maradhat a dél-koreai fesztivál

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg Dél-Koreában a Busan Nemzetközi Filmfesztivált – könnyen lehet azonban, hogy a szervezők nem tudják majd kitölteni a tíznapos programot, a koreai filmkészítők jelentős része ugyanis bojkottálni fogja a rendezvényt. Már 2014 óta húzódik a vita a város vezetése és a koreai filmkészítőket tömörítő szervezetek között, akkor ugyanis a kormányzat nem akarta levetíteni a Sewol kompkatasztrófáról készült dokumentumfilmet. A filmkészítők most ezzel a bojkottal kívánnak fellépni a cenzúra ellen, a függetlenség mellett.

A 2009-es, tizennegyedik fesztivál megnyitója. Forrás: Wikipedia Commons

Együtt tiltakozik az egész koreai filmipar

A Busan Nemzetközi Filmfesztivált (BIFF) október 6. és 15. között rendezik meg a déli kikötővárosban, ám a szervezőknek nem lesz könnyű filmeket választani a programra. Kilenc filmkészítőket tömörítő szervezet – köztük a Koreai Filmproducerek Társasága – fogott ugyanis össze az országban azért, hogy a szólásszabadság nevében bojkottálja a rendezvényt. A szervezetek tagjaikat a közösségi médián és telefonon keresztül invitálták április első hetében szavazásra, ahol mindenki nyilatkozhatott arról, egyetért-e a bojkottal. A tagok több mint fele részt vett ezen a szavazáson, s mintegy kilencven százalékuk egyetértett a megmozdulással.

A tiltakozó társaság szerint „ez tíz év óta az első alkalom, hogy az egész filmipar közösen emeli fel a hangját egy ügyért, azóta, hogy 2006-ban a hazai filmek arányára vonatkozó kvóta ellen kellett tiltakozni”. A Korean Film Group’s Emergency Committe for Defending BIFF’s Independence névre hallgató csoport közleményében azt is hangsúlyozta, tudják, hogy nagyon sajnálatos egy ilyen döntést mindössze hónapokkal a fesztivál kezdete előtt meghozni, de nagyon fontos, hogy a BIFF minél előbb visszaszerezze függetlenségét, és a filmkészítők teljes szabadságot kapjanak.

Botrány a kompkatasztrófát bemutató dokumentumfilm körül

A koreai filmipar felháborodása nem légből kapott, és egyáltalán nem indokolatlan. 2014 áprilisában az Incheon és Jeju között közlekedő Sewol komp süllyedt el útja közben, a katasztrófa pedig több mint 300 ember halálát okozta. Már októberre elkészült a szerencsétlenséget bemutató „The Truth Shall Not Sink With Sewol” című dokumentumfilm, melyet a Busan Nemzetközi Filmfesztiválon terveztek bemutatni. A vetítés azonban veszélybe került, miután Busan polgármestere, Suh Byung-soo a fesztivál elnökeként megpróbálta megakadályozni a film bemutatását. A dokumentumfilm ugyanis azt állította, hogy a dél-koreai kormány nem tett meg minden tőle telhetőt a katasztrófa bekövetkezésekor, rosszul kezelték a szituációt, lassan reagáltak. Arról is beszámolt a dokumentumfilm, hogy az ország nagyobb médiumai elhanyagolták a kormányzat felelősségét a tragédiáról szóló közvetítéseik során.

Forrás: Pixabay

Suh Byung-soo azzal az érvvel próbálta eltüntetni a filmet a fesztivál programjáról, hogy egy ennyire észrevehetően politikai film nem szerepelhet egy olyan rendezvényen, melynek egy részét az adófizetők pénzéből finanszírozzák. Végül azonban nem sikerült célját elérnie, és a filmet, bár szigorú biztonsági intézkedésekkel, de levetítették a fesztiválon. A 77 perces dokumentumfilm premierjén megjelent a két rendező, Lee Sang-ho és Ahn Hae-ryong is, akik a bemutató után még egy harminc perces kerekasztal beszélgetésen is részt vettek. Hiába zajlott le azonban a vetítés problémák nélkül, a koreai filmkészítőkben mély nyomot hagyott az eset.

Elmérgesedő viszony

A film levetítésével nem szűnt meg a konfliktus a két fél között. A város vezetése nem tudta elfogadni, hogy a BIFF vezetői nem engedelmeskedtek kérésüknek, így 2015 januárjában lemondásra szólította fel a fesztivál igazgatóját, Lee Yong-kwant. Lee visszautasította a vezetők kérését, mire – sokak szerint megtorló intézkedésként – ügyészek kezdtek nyomozni Lee után, akit a támogatások rossz elosztásával és csalással vádoltak. A hazai és nemzetközi filmesek azonban kiálltak Lee mellett. Dél-Korea talán legismertebb rendezője, Park Chan-wook már hónapokkal ezelőtt is úgy nyilatkozott, hogy bojkottálni fogja a fesztivált, amennyiben az igazgató nem tarthatja meg pozícióját, legutóbb pedig 110 filmipari képviselő, többek között a Cannes-i Filmfesztivál és a Berlinale elnöke nyílt levélben kérte a busani miniszterelnököt, hogy biztosítsa a BIFF függetlenségét és maradjon Lee a filmfesztivál igazgatója.

Suh Byung-soo a nyílt levélre válaszul februárban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hajlandó lemondani a BIFF elnöki posztjáról, azonban azt is hozzátette, nem tervezi megújítani Lee lejáró szerződését. A fesztivál vezetése ezt úgy értelmezte, Suh lemondásával próbálja kikényszeríteni, hogy Lee Yong-kwant eltávolítsák az igazgatói székből. Azt is hozzátették, nem azt kérték a polgármestertől, hogy lemondjon az elnöki posztról, hanem azt, hogy biztosítsa a fesztivál függetlenségét és autonómiáját.

Úgy tűnik, Suh sem tartotta be azonban korábbi ígéretét, ugyanis a mai napig nem mondott le elnöki posztjáról. Ez is fokozta az ellenséges hangulatot a városvezetés és a filmkészítők között, ami a mostani bojkotthoz vezetett. Még nem tudni, a fesztivál kezdetéig sikerül-e a feleknek megegyezniük, vagy koreai filmek nélkül fog zajlani a legismertebb koreai filmfesztivál.

Hegyi Fanni

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr428672036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása