Ruanda: a népirtás, amiről senki nem akart tudomást venni
2016. április 06. írta: lumens

Ruanda: a népirtás, amiről senki nem akart tudomást venni

A napokban lesz a 22. évfordulója annak, hogy ismeretlenek lelőtték a Juvénal Habyarimanát, Ruanda hutu származású elnökét szállító francia repülőgépet a kigali repülőtér felett. Ami az ezt követő száz napban történt, ma már a történelem legvéresebb oldalain jegyzik. A ruandai népirtás során közel egymillió embert mészároltak le, javarészt etnikai hovatartozásuk alapján – a nemzetközi közösség pedig mindezt ölbe tett kézzel nézte végig.

Fotó: Adam Jones, Ph.D.

Ruanda Afrika egyik legkisebb országa. A kontinens közepén fekszik, nyugatról a Kongói Demokratikus Köztársaság, északról Uganda, keletről Tanzánia, délről pedig Burundi határolja. Lakói három népcsoportba tartoznak: hutuk, tuszik, illetve twa pigmeusok, bár ez utóbbiak száma elenyésző, csupán a lakosság egy százalékát teszik ki. A két nép közötti különbség elenyésző: egyes vélemények szerint inkább feudális alapon térnek el egymástól, a tuszik (akik nagyjából harmadannyian vannak, mint a hutuk) hagyományosan vezető szerepet öltenek be, régebben marhát tartottak, míg a hutuk voltak a földművesek. A 19. század folyamán a különbségek bebetonozódtak a társadalomba, a hatalom jórészt a tuszik kezében volt – ám mivel a különbség elsősorban anyagi jellegű volt, a gyarmati kor előtt létezett átjárás: ha egy tuszi elveszítette a társadalmi rangot jelentő marháit valamilyen okból kifolyólag, akkor hutunak tekintették, és vice versa. Talán ezért is, de a fennálló különbségek ellenére a hutuk és tuszik viszonylagos békességben éltek.

A gyarmatosítás időszakában az 1890-es brüsszeli konferencia döntött a terület sorsáról. Ruanda Burundi és Tanzánia egy részével együtt Német-Kelet-Afrika része lett. A németek úgy hitték, hogy a tuszik felsőbbrendűbb népek a hutuknál, és vélelmezett északkelet-afrikai származásuk okán európaiabbak náluk. Nem volt mellékes az sem, hogy kevésbé tiltakoztak a római katolikus hitre áttérés ellen, így a vezető pozíciókat főleg tuszik kapták meg ebben az időszakban. Ettől (és egy hutu lázadás leverésétől) eltekintve azonban a németek kevés hatással voltak a ruandai mindennapokra. Uralmuknak az első világháború vetett véget, ezt követően Ruanda-Urundi néven népszövetségi mandátum-terület lett, melynek irányítását a belgák kapták meg. Ők elődeiknél jobban belefolytak Ruanda életébe, igyekezetek minél több profitot kisajtolni a gyarmatból, ennek egyik eszköze volt a főleg hutukat sújtó kényszermunka. A belgák „tudományosan” is vizsgálták a tuszik és hutuk közötti különbséget: többek közt megmérték a koponyájukat (mivel azt hitték, ebből következtetni lehet az agyuk méretére is). Azt találták, hogy a tusziké nagyobb, ráadásul magasabbak és világosabb bőrűek is voltak a husziknál, ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy kaukázusi származásúak. A vezető pozíciókat így továbbra is a tuszik kapták meg, akik elkezdték elhinni hutuk feletti felsőbbrendűségüket. A harmincas évektől kezdve a személyi igazolványokban is feltüntették, hogy az illető hutu, tuszi vagy twa származású.

A második világháború után a terület ENSZ-gyámság alá került, de a belga irányítás megmaradt. Továbbra is a tuszi arisztokrácia kezében volt a hatalom, ez pedig egyre nagyobb feszültségeket szült. 1959-ben egy hutu politikus megverése után erőszakhullám söpört végig az országon, sok tuszi menekült át a szomszédos Kongóba. A függetlenség 1962-es elnyerése után a választásokon a PARMEHUTU nyert, ezzel évszázadok után először volt nem tuszi vezetése az országnak. Ruanda történetét innentől korrupt vezetők, etnikai villongások és katonai puccsok jellemezték. Az 1973-ban hatalomra jutott Juvenal Habyarimana tábornokot 1990-re sikerült rávenni arra, hogy beleegyezzen a politikai reformokba, ám ezeket már nem volt módja végrehajtani. Polgárháború tört ki az országban, melyet 1993-ban sikerült lezárni az arushai megállapodással. A nemzetközi közösség fellélegzett, 2500 békefenntartó Ruandába küldésével lerendezettnek tekintette a konfliktust.

Gyilkolsz, vagy téged gyilkolnak meg

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettek volna. A frissen megválasztott burundi hutu elnököt a tuszi többségű hadsereg meggyilkolta, mely ismét felszította az ellentéteket, és ez átterjedt Ruandára is. A helyi média már hónapok óta tusziellenes, uszító propagandát sugárzott, a végső szikrát pedig a Habyarimanát szállító repülőgép lelövése jelentette 1994. április 6-án. A tettesekről máig nem tudni biztosat, egyes feltételezések szerint hutu szélsőségesek voltak, mások szerint a Ruandai Hazafias Front, ám mivel a merénylet környezetét alaposan megtisztították gépfegyverrel, alig maradt szemtanú. Az ENSZ missziót vezető Roméo Antonius Dallaire később így fogalmazott az ezek után történtekről: „Tudom, hogy van Isten, mert Ruandában kezet fogtam az ördöggel. Láttam, éreztem, megérintettem. Tudom, hogy az ördög létezik, és ezért tudom, hogy van Isten.”

Fotó: Dylan Walters

A gondosan előkészített gyilkológépezet páratlan precizitással lendült működésbe. Az elnök meggyilkolásával a tuszi Ruandai Hazafias Frontot vádolták, ez pedig jó ürügy volt a népirtás megkezdésére. A hatékonysága minden korábbi hasonló cselekedetét felülmúlta: három hét alatt háromszázezer emberrel végeztek, a vérengzés három hónapja alatt pedig a hivatalos adatok szerint 937000 ember vesztette életét. Mindezt bármiféle különösebb „infrastruktúra” nélkül tették: noha bőséggel gondoskodtak fegyverek beszerzéséről is, a többség egyszerű machetével dolgozott, melyekből közvetlenül a népirtás előtt félmillió darabot szereztek be, elosztásukról pedig a hutu milíciák és a hadsereg gondoskodott. A rádióból folyamatosan sugározták a tusziellenes adásokat, sőt, a tuszi és mérsékelten hutu politikusok címét is megadták. Az utakon ellenőrzőpontokat emeltek, és mivel mindenkiszemélyi igazolványában szerepelt etnikai hovatartozása, könnyűszerrel el tudták dönteni, kit kell megölni. A mészárlásban a hutu milíciák és a katonaság mellett hétköznapi emberek is részt vettek, akik szomszédjaikat, korábbi barátaikat ölték meg. A templomokban menedéket keresőket sem kímélték, sokakat egyszerűen megkínoztak, és hagytak meghalni, nőket és gyerekeket erőszakoltak meg (mi több, kifejezetten HIV-pozitív betegekből verbuvált alakulatokat hoztak létre erre a célra). A mészárlásban való részvétel ellen tiltakozó hutukat szintén megölték. A vérfürdőnek végül a Ruandai Hazafias Front vetett véget, akiknek július közepére sikerült megszerezni az ország irányítását – egyben kiváltani a történelem legnagyobb és leggyorsabb menekülthullámát is: a megtorlásoktól tartva napok alatt kétmillió hutu menekült át a szomszédos országokba, főleg Kongóba.

Népirtásra utaló cselekmények

A nemzetközi közösség mindeközben igyekezett nem tudomást venni a problémáról – pedig pontosan tudniuk kellett arról, hogy mi készül, és mi folyik Ruandában, hiszen már 1992-ben is figyelmeztették az FBI-t a közelgő veszélyre. Volt sokkal nyilvánvalóbb bizonyíték is. Dallaire 1994 januárjában egy faxot küldött New Yorkba, melyben arra figyelmeztet, hogy a hutuk fegyvereket osztogatnak, és Kigaliban elrendelték a tuszik összeírását, felkészülve a kiirtásukra. A kérése csupán annyi volt, hogy átkutathassa a hutu fegyverraktárakat, ám a válasz sokkoló volt: Kofi Annan, az ENSZ békefenntartási osztályának akkori vezetője arra utasította, hogy ne csináljon semmit, ragaszkodjon az eredeti felhatalmazásához. A helyzet a vérontás elkezdése után sem változott, sőt: a békefenntartó katonák jó részét hazarendelték, miután a miniszterelnököt védő tíz belgát brutálisan megkínozták a hutuk. Dallaire mellett csupán pár száz ember maradt, akik sem létszámban, sem minőségben nem voltak alkalmasak a történések érdemi befolyásolására. A kevéske külföldi misszió is csupán az országban élő külföldiek kimenekítését célozta, az amerikaiak például még a követségen dolgozó tuszikat is magukra hagyták. A csűrés-csavarás a nyilatkozatokban is tükröződött: minden módon igyekeztek kerülni a népirtás kifejezés használatát – ez ugyanis beavatkozást igényelt volna –, ehelyett inkább népirtásra utaló cselekményekről beszéltek. Visszautasították a gyilkosságra buzdító ruandai rádióadások zavarását is, mondván, nem akarják korlátozni a szólásszabadságot. Az óvatosságnak voltak praktikus okai is: 1993-ban Szomáliában a felkelők lelőtték az amerikai békefenntartók egyik helikopterét, ez pedig elvette az USA kedvét a beavatkozástól. Dallaire a nehézségek ellenére végül valamivel több, mint harmincezer ember életét tudta megvédeni.

Igazságszolgáltatás kérdésekkel

A vérontás befejezése (a továbbélő etnikai konfliktusok, a romokban heverő ország és a több millió áldozat mellett) egy újabb problémát szült: a bűnösök kézre kerítését és elítélését. A megannyi nehézségre jó példa, hogy a népirtás előtt hétszázötven bíró volt az országban, utána alig ötven maradt: a többségüket megölték, mások elmenekültek az országból. A börtönökben viszont 130000 gyanúsított várta, hogy ügyét megtárgyalják és ítélet szülessen. Ruandában ezért az ezredfordulón egy szokatlan megoldáshoz folyamodtak: elővették az ősi ítélkezési módszert, a gácsácsát - ezek a közösség által választott, gyorstalpalóval kitanított bírók közel kétmillió embert hallgattak meg városok piacterén, vagy egyszerűen csak egy fa alatt, és bár pontos adatok nincsenek, nagyjából kétharmadukat találták bűnösnek – igaz, nem mindegyiküknek kellett börtönbe vonulnia.

Ezek működése végül 2012-ben ért véget, de sok kérdést maradt hagytak maguk után: a tuszik nem érezték biztonságban magukat azáltal, hogy olyan embereket küldtek haza a falvaikba, akik korábban meg akarták őket ölni. A gácsácsák nem vizsgálták a Ruandai Hazafias Front által elkövetett bűncselekményeket sem. Felállt a Ruandai Nemzetköi Törvényszék is, mely a felsőbb katonai vagy közigazgatási beosztásban lévőket vizsgálta, és tavaly decemberben fejezte be működését, több mint harminc ítélet meghozatalát követően. A népirtás utóélete még mindig nem ért véget: van olyan gyanúsított, akinek a napokban fog elkezdődni a tárgyalása Ruandában, nem beszélve azokról, akik még mindig szökésben vannak.

Papdi Tamás

 

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr248569656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2016.04.06. 10:54:11

innen nézve:
Kár volt beleszólni.

Buchhalter 2016.04.06. 10:58:22

Azt a blog író nem akarja elemezni,hogy ki és miért csinálta.Ír egy semmit az egészről.Meg lett szellőztetve,hogy Kína állt a háttérben.A machetákat onnan szerezték be kőkemény 10 centért.Kedves Papdi Tamás ,ha már egy ilyen komoly témához nyúlsz ás bele ,a miértekbe is.Az kevés ,hogy a Tuszi miliciák blabla.Afrikai barátainkat is csak a pénz mozgatja.A nemzetközi közösséget belekeverni meg dettó hülyeség:az ENSZ csapatoknak nagyon le van butítva a fegyver használati joga - éles helyzetben semmit sem tudnak csinálni ha meg igen és meghal pár forró fejű őket vágják börtönbe .Erről írhatnál inkább.Különben kár nyavalyognod Ruandán.Ott van a Kongói polgárháború 4 millió halottal.Szomália,Szudán,Libéria.Elefántcsontparton csak azért nem fajult el a polgárháború ,mert a Francia idegenlégió hadteste 2 hónap alatt megsemmisítette a felkelőket.2000 embert likvidáltak.Úgy őszintén nem volt kár értük több ezer civilt öltek meg .A fegyvereket meg Kínából kapták.Érdekes mi?

WildBear 2016.04.06. 10:59:41

Nehéz kérdés, hogy a "művelt" Európa mikor cselekszik helyesen; ha megpróbálja szétválasztani, és lefegyverezni a harcolókat, vagy kivonul, és belügynek tekint mindent.

2016.04.06. 11:00:44

nekem volt tuszi szobatársam amerikában, sokat mesélt erről, borzalom lehetett. 3 hónap alatt 1 millió embert öltek meg...kész csoda, hogy azóta viszonlagos béke van...

Szalay Miklós 2016.04.06. 11:11:09

Akit érdekel egy tömör általános összefoglaló az agresszióról, annak sajátosságairól, annak ajánlom a következőt:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid068

(A legfelső sor a kép tetején, "Agresszió". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ. Tudnám még ehhez ajánlani az emberi csoportokról szóló többi részt is.)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2016.04.06. 11:12:33

Helyesen: tutszik (nem pedig: "tuszik").

Vezető szerepet pedig betölteni szokás, nem "beölteni".

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2016.04.06. 11:18:50

"Azt találták, hogy a tusziké nagyobb, ráadásul magasabbak és világosabb bőrűek is voltak a husziknál, ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy kaukázusi származásúak."

Ebben a mondatban egy elírás van, amit illene javítani ("husziknál"), illetve egy fordítási hiba is. Az angol "Caucasian" szó egyszerűen fehér, europid embertípust jelent.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.06. 11:19:33

A "demokratikus" belga kormány pedig 10 millió feketét mészárolt le Kongóban a 19. sz. második felében.

Gyurcsany F. 2016.04.06. 11:49:43

Remelem mar feljelentettek a postolot halokauszttagadasert. Mert ezzel, a hazugsaggal nyilvanvaloan a nacik altal (ebbe beletartozik az orbanrezsim is) elkovetett zsido nepirtast akarja tagadni, ugy tenni, mint ha a vilagon barmikor tortent volna mas nepirtas a zsido halokauszton kivul.

Nyers Fa 2016.04.06. 11:59:35

@A megvalósult amerikai ólom..: királyság, Belga királyság. Akkoriban még másként működtek a dolgok.

Nyers Fa 2016.04.06. 12:01:35

@bikmakk: a magyar kaukázusi ugyanazt jelenti.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.06. 12:07:05

@Nyers Fa:

Csak míg az angolban a kifejezés használatos a hétköznapi nyelvben is, magyarul sosem.

Girhes Joe 2016.04.06. 12:13:07

"A függetlenség 1962-es elnyerése után a választásokon a PARMEHUTU nyert, ezzel évszázadok után először volt nem tuszi vezetése az országnak. Ruanda történetét innentől korrupt vezetők, etnikai villongások és katonai puccsok jellemezték. "

Ennyi a lényeg. Az évszázadok alatt kialakult stabil viszonyok erőltetett megváltoztatása káoszba és romlásba taszította az országot, a vége meg polgárháború és népirtás lett. A nyugat meg azért vonakodik elismerni a népirtást, mert nem polkorrekt belátni, hogy nem lehet demokráciát kényszeríteni egy arra alkalmatlan társadalomra. Dél-Afrika is ugyanilyen előjeleket mutat, ki tudja, mennyi idejük van még hátra a tömegmészárlásokig...

Girhes Joe 2016.04.06. 12:19:31

@Nyers Fa:

Magyarul kaukázusi legfeljebb a kefir lehet, na jó, esetleg az ott élő népcsoportok. Bár szerintem már az angolban is csak a túltolt polkorrektség miatt szoktak rá erre, nehogy véletlenül fehérnek kelljen nevezni a fehéreket. Ráadásul a Kaukázus népei nem épp a hófehér bőrükről nevezetesek (static.origos.hu/s/img/i/1501/20150116ormenyorszagban-gurmi.jpg?w=666&h=444), miért nem mondanak már akkor északit vagy skandinávot?

Nancsibacsi 2016.04.06. 12:27:47

Vagy gyarmatosítani kell ezeket az országokat, vagy hagyni, hadd csináljanak amit akarnak. Harmadik út nincs.

dr. mesterséges színezék 2016.04.06. 13:09:14

@Nancsibacsi: "Vagy gyarmatosítani kell ezeket az országokat, vagy hagyni,"

Azt azért vegyük észre, hogy a mai állapot egy, sőt több gyarmatosítás által keletkezett feszültség eredménye.
Nem mondom, hogy nem lehet ellentűzzel tüzet oltani, csak nem kell mellette megjátszani a felsőbbrendű hőst, ha gyújtogatás következményeit kell felszámolni.

(Megjegyzem, a Szovjetunió de facto gyarmatbirodalmának megszűntével az iskolázottság arányában ugyanez folyik itt: "de akkor ti... és akkor mi... mert amikor ti... és akkor ők". Bár Kölcseyt minden rendszer tanítja, egyik sem tanulja meg.)

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2016.04.06. 13:10:27

ilyen bekes emberek fognak Europa fele menekulni az elkovetkezo evekben

xm95 2016.04.06. 14:29:07

@Girhes Joe: lofasz pápa! Bárhová megyek, bármilyen kérdőívet töltök ki orvosnál, fogorvosnal, vagy akarhol, simán megkerdezik a szarmazasom. Meg feher szarmazasbol is kettő van. Olyan lehetőségek vannak, hogy 1. fehér ( angol, ír ) 2. fehér (egyéb fehér hatter) 3. afrikai 4. karibi 5. azsiai meg még vagy 2, 3 amire nem emlékszem. Nem az a polkorrektseg, hogy nem használják, hanem hogy nyugodtan használják felhangok nélkül. De erről még sokat kéne tanulni a porbafingó nagynemzeti magyarorszagon meg bulgariaban

xm95 2016.04.06. 14:39:38

Kifejezetten jó poszt, tetszett. Talán még annyit el kéne mondani, hogy az RPF sem volt azért irgalmas nővérek gyülekezete. Arra meg már a poszt elején nagy tételben fogadtam volna, hogy a nemzetvedo rasszista jobberek ugrani fognak a témára. Afrikai = migráncs = boszorkány, boszorkány!

Parajpuding 2016.04.06. 14:44:52

@Buchhalter: Miért nem írsz te is egy cikket nagyokoska, ahelyett, hogy osztani próbálod a nem létező eszed. Kétlem ugyan, de hátha valakit érdekelne az általad vélt igazság, mint a beböffentésed.

Mistral1011 2016.04.06. 15:37:57

Egyszerűen NINCS igazságos háború. Úgy kezdődött, hogy visszaütött...
A lövészárok mindkét oldalán emberek (vagy régebben még emberernek látszóak...) keresik a célpontokat - pedig mindkét oldalt anya szülte, és a gyerekei várják haza...
A felbujtókat kellene előkeríteni - nem csak itt, hanem minden esetben. De ez már messzire vezet, talán sokan ismerik már itt Káin és Ábel történetét... Pedig akkor még csak négyen voltunk :-)

bloglegelő 2016.04.06. 15:46:06

Ha nem lehet vele reklámidőt eladni a médiában, akkor tökmindegy, hol, kikkel és mit művelnek.

margaritt 2016.04.06. 16:16:51

@bikmakk: tévedsz. Helyesen tuszik (angolul: tutsi).

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2016.04.06. 16:47:43

@margaritt: Hülyeség. Eredeti (ruandai, vagyis kinyarwanda) nyelven úgy kell kiejteni, hogy [tūtsī], és nincs semmi okunk arra, hogy máshogy ejtsük.

A kilencvenes években Magyarországon a hibás ("tuszi") alak terjedt el, valószínűleg jóval korábbi, francia hatásra, de ez SEMELYIK másik nyelvben nincs így. Ma viszont már azzal sem lenne védhető a dolog, a franciából vettük át, hiszen maguk a franciák meg a belgák is áttértek a helyes alakra (Tutsis), csak jóval korábban hívták őket Tussis-nak.

A 2003-ban magyarul is megjelent, Jean Hatzfeld: A bozótvágó kések évszaka c. könyv a helyes, "tutszik" alakot hozza. Ugyanígy, a 2010-es kiadású, "Országismertető: Kongói Demokratikus Köztársaság" című többszerzős munka (ISBN-978-963-89037-1-6) is kizárólag tutszikat említ.

Erről ennyit.

Nagykörúton túli magyar 2016.04.06. 16:57:29

Az, hogy a csekély, közel egymillió ember megölését is már népirtásnak nevezzük, az nem minősül a holokauszt™ relativizálásának?

Alajka Bal 2016.04.06. 17:22:19

@bikmakk: Ki a faszt érdekel a nevük kiejtése ?

Buchhalter 2016.04.06. 19:13:22

@Parajpuding: rövid leszek:takarodj a jó büdös véres kurva anyádba aki kiszart a segén te rothadt szájú fotel huszár!Na szép estét!

2016.04.06. 21:04:07

@A megvalósult amerikai ólom..: Megint hazudtál egy jó nagyot, fidesz okádék.

Krisz11 2016.04.06. 21:26:42

"a nemzetközi közösség pedig mindezt ölbe tett kézzel nézte végig"
Afrikában amúgy is túlnépesedés van.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.06. 22:29:49

@kopasz barmok országa: Mit ugatsz te szarházi féreg? Tudod vannak, akik olvasnak is, nem csak írnak, mint a hozzád hasonló agyhalott mutánsok..

Beerhead 2016.04.06. 22:38:42

Miért is nem az adott ország belügye, ha polgárháború van?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.06. 23:03:45

@Nyers Fa: Ma is királyság. Attól még van parlamentje és kormánya. Persze Kongó akkoriban hivatalosan II. Lipót személyes birtokának számított, de senki se gondolhatja komolyan, hogy nem a belga hivatali szervek vezényelték le a mértéktelen kizsákmányolást, csakhát ugye hivatalosan ez a terület nem számított a belga állam részének.
(Éppúgy, ahogy mostanság Guantanamo sem része az USA-nak..)
Csak csenben kérdezem, meg, hogy a jelenlegi belga uralkodó "elhatárolódott" a nagy elődtől..?

Punxsutawney Mormota 2016.04.07. 00:35:26

@A megvalósult amerikai ólom..: Döntsd már el végre, hogy niggerezel, vagy sem? Más fórumokon halomba lövetnéd őket, itt meg könnyeket hullajtasz? Nevetséges vagy.

bontottcsirke 2016.04.07. 06:45:58

Kellenek a fékek, mert hipp-hopp 10 milliárd ember lesz. Ez mondjuk nem valami békés megoldás, de hát ez van. Majd lesz itt is.

Klown 2016.04.07. 11:15:36

@bikmakk: Te tudhatod legjobban, hogy ez a nevekkel való játék eléggé hungarikum! Hagy' ne magyarázzam! (Ld. a Milosevicset, mind példát, de az összes ć-t "következetesen" cs-nek mondják. Egyedül a Duna TV használta helyesen: Milosevity.) A miértet én sem tudom!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2016.04.07. 12:00:39

@Klown: Én tudom. Azért, mert valaki annó kitalálta, hogy a ћ-t cs-nek kell átírni. Azért a cirill ábécéről (helyesebben azbukáról) beszélek, mert arra vonatkozik a helyesírás szerinti fonetikus átírás. Sztevanovity Zorán nevét annak idején még helyesen magyarították. Mondjuk a ћ-hang se nem cs, se nem ty, viszont azért célszerű mégis ty-nek írni és mondani magyarosan, hogy a ч-től megkülönböztessük. Ám a 21. században, a számítógépek korában (amikor a szerbek is jórészt latin betűkkel írnak, noha a cirill azbuka a hivatalos), mindent egységesen a szerb-horvát-bosnyák latinica alapján kéne írni. Tehát én a "Milosevity" alakot sem komálom magyar szövegben, legyen inkább Milošević. Erre az a legőbb indokom, hogy ha egyazon szövegben szerepel horvát és szerb név is, akkor a helyesírási szabályzat alapján kizárólag a szerbet szabad "kiejtés szerint" átírni, a horvátot tilos, mivel a horvát latin betűs nyelv. Még egy jó indok: ha leírom, hogy "Kusturica" vagy "Ugljesa", akkor most kiejtés szerint írtam őket, vagy sem? Ezt csak az tudja eldönteni, aki a nevek eredeti kiejtését ismeri.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 15:33:45

@Punxsutawney Mormota: Hol olvastál olyat ,hogy én halomra lövetném őket? Persze neked láthatóan nincs ínyedre hogy erre a 10 millió kiírtott emberre emlékezzünk, akiket a belgák pusztítottak el. Vajon miért..?

Dr. Fred Edison 2016.04.07. 16:48:47

@Beerhead: Azért nem mert mi úgynevezett civilizált élőlényeknek tartjuk magunkat(akinek nem inge ne vegye magára), és ezért attól hogy egy népirtás egy virtuális vonal túloldalán zajlik, attól az még ugyanolyan népirtás mintha az innenső oldalán történne, és ugyanúgy fel kellene ellene lépni. Persze ezt szigorúan csak elméletben mondom, mert túl sok példát nem tudok mondani a történelem során, amikor aktívan beavatkozott egy ország egy másikban zajló népirtásba, illetve amikor igen akkor inkább ő maga végezte, vagy legalább nagyvonalúan besegített. Ami igazából érdemi pozitívum történni szokott a magát civilizáltnak gondoló világ részéről, az az utólagos óbégatás. Ezt kompenzálandó pedig vállrángatás, vagy helyeslés.

mortullus 2016.04.07. 17:06:20

@A megvalósult amerikai ólom..: Talán azért, mert ő most is a fekete afrikaiakat zsákmányolja ki. Minőségi spa termékeket gyártat velük, gondolom szréhgyé veszi meg, majd jó nagy haszomnal adja tovább nyugatra.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 21:43:51

@mortullus: Igen ez a második kizsákmányolás a "demokratikus " nyugat részéről. Már nem alkalmaz erőszakot, pusztán éhbérért dolgoztat tömegeket, hogy a saját debil jóléti tásadalmát finanszírozza..

C.quigley 2020.04.20. 21:14:55

Az afrikaba iranyitott segelycsomagoknak KIZAROLAG Ak-47 es egyeb fegyvereket valamint loszereket szabanda tartalmazni.

Hadd irtsak egymast.

C.quigley 2020.04.20. 21:15:31

Az afrikaba iranyitott segelycsomagoknak KIZAROLAG Ak-47 es egyeb fegyvereket valamint loszereket szabanda tartalmazni.

Hadd irtsak egymast.
süti beállítások módosítása