Észak-Korea - saját bevallása szerint - sikeres hidrogénbomba-robbantást hajtott végre, majd egy hónap múlva műholdat bocsátottak a világűrbe - ballisztikus rakétáról. Ennek eredményeként Dél-Korea felfüggesztette a közös üzemeltetésű ipari komplexum működését, amelyet Északon hadüzenetként értelmeztek, és megszakították a Szöul és Phenjan közötti forródrótot. Az észak-koreai helyzet aktuális kérdéseiről Matura Tamás külpolitikai szakértővel beszélgettünk.
Fotó: Bárdi Bálint / lumens.hu
A rakétakilövés után valóban mélypontra jutott Észak- és Dél-Korea kapcsolata?
Az elmúlt évtized egyik mélypontjára. Szerintem nem érdemes túl erős kifejezéseket használni, mivel az észak-koreai stratégiának épp a hullámzó viszony a lényege – tehát hol javulnak a kapcsolataik Dél-Koreával, majd szándékosan rontják őket, ezt követően ismét javulni kezdenek. A mostani egy újabb mélypont a sok közül.
Hogyan jellemezné a két ország kapcsolatát?
Érdemes az észak-koreai stratégia felől közelíteni: Észak-Korea – amely a világ utolsó kifejezetten sztálinista-kommunista rezsime – alapvetően nagyon sikeres, hiszen azt látjuk, hogy 25 évvel a keleti blokk összeomlása után is él, és virul. Egy ilyen rendszer számára az első és legfontosabb prioritás saját magának életben tartása. Az észak-koreai stratégia arra irányul, hogy elhitesse a világgal: túl erős és túl veszélyes az ország ahhoz, hogy megtámadják, ugyanakkor túl gyenge ahhoz, hogy érdemes legyen megtámadni (például az Egyesült Államoknak).
Ez a furcsa, hibrid stratégia abban is megmutatkozik, hogy egyfelől a rendszer felvág atomhatalmi státuszával, másfelől viszont, amikor Észak-Korea bejelentette, hogy hidrogénbombát robbantott – ha az egyáltalán hidrogénbomba volt – az egy nagyon kezdetleges és gyenge készülék lehetett. Vérmesebb szakértők azt is szokták mondani, hogy Phenjan szándékosan tetteti magát őrültnek – és ez a legfélelmetesebb. Tulajdonképpen a magyar büntetőjog is kimondja, hogy nem szabad konfliktusba keveredni azzal, aki beszámíthatatlan állapotban van, hanem el kell kerülni. Észak-Korea is ilyen.
Fotó: Bárdi Bálint / lumens.hu
Mekkora fenyegetést jelent Észak-Korea a nemzetközi közösségre nézve?
Szerintem érdemes helyén kezelni, és kontextusba helyezni a rezsim lépéseit. Azt gondolom, hogy nem jelent komoly veszélyt, mivel Észak-Korea fő stratégiai prioritása az önfenntartás, így nem engedhet meg magának fegyveres konfliktust. A dél-koreai haderő viszonylag gyorsan, önmagában is le tudná győzni az északit, ha pedig még figyelembe vesszük az Egyesült Államok segítségét, finoman szólva is egyenlőtlen lenne a küzdelem, Észak-Korea pedig gyorsan térdre kényszerülne.
Milyen fejlettségi szinten lehet az észak-koreai nukleáris program?
Ezt senki sem tudja megmondani, erről valószínűleg még a CIA-nak és a dél-koreai hírszerzésnek is csak kevés információ áll rendelkezésére. A nukleáris ütőerőhöz nélkülözhetetlen a megfelelő célbajuttató eszköz. Észak-Koreának nincsenek távolsági bombázói, sem nukleáris robbanófejet hordozni képes tengeralattjárói – egyedül ballisztikus rakétái vannak. A nukleáris triádból ez az egyetlen, amivel rendelkezhet Észak-Korea, éppen ezért volt különösen felháborító a világ számára a legutóbbi műhold-pályáraállítási kísérlet.
Egyes elemzők szerint a közelmúltbeli rakétakilövés célja valójában egy ballisztikus rakéta tesztje volt, nem pedig a műhold pályára állítására. Ön hogyan vélekedik erről?
Bele kellene látni Kim Dzsong Un és a koreai vezetés fejébe. Azt gondolom, ez nem vagylagos kérdés, mivel egy ilyen rakétakilövés – még akkor is, ha valóban csupán a műhold felbocsátását szolgálta – a telemetria adatai, illetve a kilövéssel kapcsolatos procedúra miatt egy kísérletnek tekinthető.
A phenjani rezsim állítólagos hidrogénbomba-tesztjét és rakétakilövését a nemzetközi közösség egésze provokációnak minősítette. Milyen hatással lehet mindez a regionális biztonságra és stabilitásra?
Azt gondolom, hogy Észak-Korea nem jelent rendszerszintű veszélyt, mint mondjuk Kína felemelkedése, és az Egyesült Államok erre adott válasza, valamint a régió államainak döntése, hogy a két, a jövőben egymásnak feszülő világrend közül melyikhez csatlakoznának. E meglehetősen pesszimista szcenárió szerint egy újabb hidegháború fog jönni, egy kínai és egy amerikai blokkal. Az a nagy kérdés, hogy Dél-Korea, Japán, az ASEAN-országok kihez húznának?
A kevésbé pesszimista jóslat szerint az Egyesült Államok és Kína megtanulnak együtt élni, és a környező országoknak nem kell libikóka-politikát folytatniuk. Észak-Korea ebben legfeljebb a “láncos kutya” szerepét töltheti be – amennyiben Kína valamire fel akarja bujtani –, de önálló mozgástere nem különösebben tág.
Fotó: Bárdi Bálint / lumens.hu
Elképzelhetőnek tartja-e, hogy az Észak-Koreával szomszédos országok fokozzák a fegyverkezést?
Igen, de elsősorban Kína miatt. Dél-Korea és Japán folyamatosan növeli a hadi kiadásait, de e tekintetben Észak-Korea inkább csak ürügy. Peking számára az volt a legdühítőbb, hogy az észak-koreai rakétakísérlet kiváló okot szolgáltatott Washington számára arra, hogy ballisztikus rakéta elhárító-rendszert telepítsen Dél-Koreába. Tulajdonképpen ezt eddig Szöul sem támogatta, de az északi fenyegetés most kapóra jött Washingtonnak. Értelemszerűen pekingi olvasatban ez felhasználható Kínával szemben is.
A rakétafellövést Peking is elítélte, és jelezte, kész megszavazni újabb szankciókat az ENSZ-BT-ben, ugyanakkor bírálta Szöult, amiért igent mondtak az amerikai rakétavédelmi pajzsra. Milyen érdekek mentén mozog Kína?
Kína és Észak-Korea kapcsolatát “róka fogta csuka”-viszonyként lehet jellemezni. Az 1950-es évek óta Észak-Korea egyetlen szerepet tölt be Kína számára: ők a pufferzóna Dél-Koreával, illetve az amerikai erőkkel szemben. Pekingnek – de ez gyakorlatilag senkinek – nem áll érdekében, hogy létrejöjjön egy egységes koreai állam, viszont Kínának van a legtöbb vesztenivalója. Ha bekövetkezne egy összeomlás Észak-Koreában, a humanitárius katasztrófa Kínát is érintené, ennek megfelelően Peking érdekelt abban, hogy fenntartsa az észak-koreai rezsimet.
Kína elnöke, Hszí Csin-ping személyesen is ellenérzéseket táplál Kim Dzsong Unnal szemben, ezért nem is volt még legfelsőbb szintű találkozó, a kínai pártvezetés általában másod- vagy harmadvonalbeli pártvezetőket küld Phenjanba. Látható, hogy Kínát kifejezetten irritálja Észak-Korea tevékenysége.
Fotó: Bárdi Bálint / lumens.hu
A hírek szerint az ENSZ-BT mellett az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea kormányai az Észak-Korea elleni szankciók szigorítását fontolgatják. Milyen hatással lenne ez Phenjanra?
Nehéz elképzelni, hogy hova lehetne még tovább szigorítani ezeket a szankciókat. Észak-Korea egy “remete-ország”, teljesen elszigetelt a világtól. A büntetőintézkedések szigorításával kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma az, hogy míg az eddigiek főként az elit pénz- és személyi mozgásait korlátozták, a további szigorítások már a lakosságot érintenék, az emberek pedig már így is szenvednek. Észak-Korea a világ egyik legszegényebb, gyakorta tömeges éhhalálhoz vezető éhínségekkel sújtott országa, ha pedig tovább szorítják a hurkot kívülről, az már a lakosságnak fog ártani – és ez elvileg nem lehet célja a nemzetközi közösségnek.
A két Korea között működtetett különleges gazdasági övezet, a keszongi ipari park működését Dél felfüggesztette, amelyet Észak hadüzenetként értelmezett. Milyen hatással lehet Phenjanra a keszongi ipari park – ideiglenes – bezárása?
Ez egy érdekes lépés volt, mivel az észak-koreai rezsim egyetlen devizabevételi forrása az a keszongi közös ipari komplexum. A dél-koreai kormány nem véletlenül döntött úgy, hogy bezárja. Korábban az északiak is hoztak olyan döntést, hogy nem engedték be a munkásokat és a déli gyártulajdonosokat, ugyanakkor ezt csak rövid időre merték megtenni.
Valószínűleg ez is az “őrültnek tettetjük magunkat”-stratégia része volt. Az északiak döngették a mellüket, hogy márpedig nekik nincs szükségük Keszongra. Dehogy nincs! Amennyiben huzamosabb ideig zárva marad, az nagyon megváltoztathatja az északi rezsim magatartását.
Leleplezték Észak-Korea operációs rendszerét
Ipari park a koreai konfliktus középpontjában
Új telefonszámok Észak-Koreában
Észak-Korea tényleg fegyverre költhette a Keszongból származó bevételeket?
Erről nyilvános forrásból származó információk nincsenek, viszont abszolút logikusak ezek a pletykák. Az észak-koreai valutát valószínűleg kevés helyen fogadják el a világon, a fegyverekért devizával kell fizetni, az ország devizabevétele pedig nyilván Keszongból származik.
Ön szerint meddig tartható fenn a jelenlegi rendszer Észak-Koreában?
Sajnos – bármily hihetetlen, az elmúlt majdnem hatvanöt év alapján – úgy tűnik, hogy fenntartható, óriási emberáldozatok és szenvedések árán. Nem igazán számítok arra, hogy ez a rendszer önmagától összeomlana a közeljövőben – még akkor sem, ha a modern technika gyakran állítja kihívások elé az észak-koreai államot. Az információ-áramlás, illetve -beáramlás egyre nehezebben tartóztatható fel, ugyanakkor ez a technológia segítheti is az észak-koreai rezsimet, hiszen a belső interneten – amely inkább nevezhető intranetnek – könnyű terjeszteni a propagandát.
Látható, hogy az elmúlt évtizedekben úgy taktikáztak az észak-koreaiak, hogy kivívják a nemzetközi közösség figyelmét, ezért cserébe élelmiszer-, illetve kőolajszállítmányokat is ki tudnak csikarni.
Hogyan látja, milyenek a két Korea kilátásai, illetve jövőképe?
Úgy gondolom, ez a konfliktus ebben a félig-meddig befagyott, „langymeleg” változatában fenn fog maradni a következő évtizedekre, egyelőre nem igazán látszik a megoldás. Igaz, azt meg kell jegyezni, hogy képtelenség kívülről belelátni az észak-koreai rezsim működésébe, így azt például nem lehet kizárni, hogy valamelyik, éppen aktuálisan kivégzett tábornok rokona, vagy éppen egy másik, kivégzéssel fenyegetett tábornok merényletet kísérel meg Kim Dzsong Un ellen - egy diktatúrában ez az eshetőség mindig fennáll.
Ön elmenne Észak-Koreába?
Naná, hogy elmennék! Azt nem mondom, hogy végig nyugodt lennék, de érdemes lenne megnézni. Egyébként az Észak-Koreába irányuló “katasztrófaturizmus” – ha nevezhetjük így – folyamatosan nő.
Névjegy:
Matura Tamás Kína-kutató és külpolitikai szakértő jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanít, emellett az ESSCA School of Management adjunktusa, és a Central and Eastern European Center for Asian Studies elnöke.
Szalai Réka
További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.
